Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)

1901-08-25 / 30. szám

4 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1901. augusztus 25 Amíg ezzel a bécsi szemtelenséggel le nem számoltunk, amig módot nem találtunk arra, hogy a bécsi szomszéd vissza ne tarthassa az idegent, addig hiába költünk intézményekre, hiába vitatkozunk, hogy az idegenforgalmat emelné-e az artézi fürdő megépítése, vagy nem. Az idegenforgalmi egyesület nehezen tud megalakulni. Pedig ebben az egyesületben van minden reménységünk, hogy sikra fog szállani a főváros idegenforgalma érdekében. A polgár- mester egész ambícióval vállalkozott az egyesü­let megalakítására s hisszük, hogy megfelelő eredménynyel. Csak kérjük, hogy ne hagyja­nak haszontalanul elmúlni egyetlen napot sem, A temető kertészete. A takarékoskodás nagy munkájában a jóléti bi­zottság szeme megakadt a temetők virágain is. ügy gondolta a jóléti bizottság, hogy a temetők virágaiból jó üzletet lehetne csinálni. A legalkalmasabb mód erre természetesen, ha a város monopolizálja a temető kertészetét. A temető kertészetét házi kezelésbe akarják venni. Ez ellen nem is lehet senkinek kifogása. De tovább is szándékoznak menni a nagy takarékoskodás­ban. Megakarják tilteni. hogy a halott hozzátartozói virágot tegyenek a sírra. Mindent kiszolgáltatnak a városi kertésznek. Ha az anya a gyermekének sírjára kitűz egy vi­rágot ez már kihágás lesz. Megjelennek a temető- őrök s brutális kézzel dobják sárba a virágot, ame­lyet az édes anya kegyelete tett oda. A szigorú rendszabály olső sorban a fővárosban levő magánkertészek érdekeit sérti. A virágkereske­dők főjövedelmi forrása a kegyelet, mely virággal akarja borítani a sirt. Ezek a magánkertészek és vi­rágkereskedők, adófizető polgárok s ha a város fön- tartja a szigorú rendelkezést, a virágkereskedőknek és kertészeknek legalább nyolcvan százaléka tönkre megy. Kétségtelenül igaza volt a hadtestparancsnok­ságnak, a mikor egy konkrét esetben azt ir'a a fővá­rosi tanácsnak, hogy a közigazgatási hatóság a maga jogait csak a várost fönlartó adózók jogainak sérelme nélkül gyakorolhatja. A hadtestparancsnokságnak tisz- tultabb fogalmai vannak helyes közigazgatásról, mint a városi uraknak. De ez a kérdés nemcsak üzleti kérdés, ez etikai kérdés is. Csak azért, hogy a város néhány korona hasznot teremtsen magának a nagy közönség legszen­tebb érzéseit nem tiporhatja lábbal. Tessék a temető kertészetét házilag kezelni. Ez ellen nem lehet senkinek kifogása. Aki akar forduljon a városi kertészethez, de erre a közönséget kénysze­ríteni nem lehet. De pénzügyi szempontból nézzük a dolgot, ak­kor sem jó a terv. A kertészet berendezése ugya is a tervezet szerint 120,000 koronába kerül, az évi bud- getje pedig 56,000 korona. Mi nem hisszük, hogy ezt. a befektetési összeget a temető kertészete a városnak meghozza, az eredménye tehát az lenne, hogy a vá­ros tönkre tesz egy egész iparágot, nap-nap után durva kézzel sérti a közönség kegyeletét s ráadásul alaposan rá fog fizetni. Hisszük azonban, hogy a tör­vényhatóság nem fogja megengedni, hogy ez a gaz­dálkodás valóra váljon. Budapest vámpolitikája, Budapest iparának és kereskedelmének megdöb­bentő pangása, a melyre Halmot János polgármester a főváros közigazgatásáról szóló jelentésében is rá­mutat, kétszeresen megokolttá teszi azt a nagy érdek­lődést, a melylyel az iparosok és kereskedők Budapest uj vámtarifáját várják. A főváros iparára és kereskedelmére meg­bénító hatással van a mostani vámtarifa. Száz és száz kérvény fekszik az illetékes ügyosztályban. Valamennyi megegyezik abban, hogy Budapest vám­politikája a legnagyobb mértékben káros a főváros iparára. A hivatalosan javadalmi díjjegyzéknek nevezett vámtarifának legfőbb tétele a kövezetvám, a melyet három év előtt neveztek el városi vámnak. A java­dalmi díjjegyzék alapjában évtizedek óta ugyanaz. Rendesen három évről három évre állapították meg s minden alkalommal csak toldottak rajta. Mindig újabb és újabb tételeket csúsztattak bele s ha lehe­tett, az egyes tételeket emelték. Utoljára 1899. elején állapították meg 1899. április elsejétől 1902. március 31-ig. A mikor a belügyminiszter a javadalmi díjjegy­zéket jóváhagyta, a leghatározottabban kijelentette, hogy ezt a jegyzéket többet jóvá nem hagyja s meg­követelte, hogy a főváros egészen más alapon uj díjjegyzéket állítson össze. A terminust is megál­lapította s kimondotta, hogy 1899. deczember 31-éig az uj javadalmi díjjegyzéknek késznek kell lennie. A kitűzött időre nem készült el. A város halasz­tást kért s a belügyminiszter egy esztendővel meg is hosszabbította. A második terminus is letelt, sőt a harmadik is, de a javadalmi díjjegyzék ma sincsen meg. Még a tervezet sincsen meg. A legjobb esetben c^ak az ősszel készülhet el. A városházán azt mondják, ha a tervezet meglesz, ha­marosan végig hajtják a pénzügyi bizottságban, ta­nácsban és a közgyűlésen. Úgy mondják, hogy egy hó­nap alatt végezhet vele mind a három fórum. Elhisz- szük, hogy keresztül lehet egy hónap alatt hajtani, hogy az aktát formailag el lehet igy is intézni. De a főváros érdeke nem ezt követeli meg. Ha harmadfél esztendő kellett a tarifa összeállításához, nem lehet, nem szabad azt egy hónap alatt elintézni. Szükséges, hogy a város a vámtarifa megállapítása előtt meg­hallgassa a szakköröket, legalább a kereskedelmi és iparkamarát és az országos magyar gazdasági egyesü­letet. Ha a város nem hallgatja meg a szakköröket meghallgatja a kormány, mint meghallgatta ez

Next

/
Thumbnails
Contents