Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-06-16 / 24. szám
4 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1901. junius 16 szolgálatának ötvenedik évét. Ez az ötvenéves közpálya szakadatlan lánczolata a háborúban és békében elért nagy érdemeknek, a trónnak és nemzetnek tett maradandó szolgálatoknak. A vitéz katona, a kinek nevéhez a magyar katonai dicsőség alkotó részét tevő fényes fegyveres tettek emléke fűződik, lankadatlan munkával és nehézségeket leküzd > kitartással ujjáal- kolta honvédségünkét, a melyen szeretettel és büszkeséggel csügg a magyar nemzet. A törvénytár lapjai, a melyek nemzetünknek a katonai nevelés terén való óhajait életre váltották, minden időben tanujelét fogják adni tettekben i yilvánuló nemzeti érzésének, lángoló hazaszeretetének: a történelem lapjai meg fognak emlékezni az elévülhetetlen szolgálatokról, a melyeket a legnehezebb viszonyok között tett a liberális haladás veszedelmeztett ügyének. Ez érdemek elismeréséül indítványozzuk, méitóztassék a törvényhatósági bizottságnak Fehérváry Géza báró honvédelmi minisztert Budapest székesfőváros díszpolgárává választani. Kérjük ez indítvány nyomban való tárgyalását. A kerületek uj beosztása. A nagytakarításra kiküldött jóléti bizottság egyik albizottsága tudvalevőleg azzal a propoziczióval állt elő, hogy a kerületeket újabban s a tényleges viszonyoknak megfelelőbben osszák be. A javaslatot annnk idején részletesen ösmertettük. Már akkor kifejezést adtunk ama nézetünknek, hogy csak egy akadémikus tanulmányról lehet szó, mert nem valószínű, hogy a törvényhatóság a kerületek uj beosztását elfogadja. Nem azért, mintha az megfelelő nem lett volna. Mert ha esetleg az albizottság javaslatánál jobban ki lehet keríteni az egyes kerületeket, hisz ezt a munkát végezni könnyű mesterség. De meg kellett buknia a javaslatnak, mint az előre is látható volt Buda és a Belváros ellenállásán. Budát a javaslat két kerületre akarja osztani, vagyis ott egy kerületet megtakarítani. De még az igy megnagyobbított kerületek is számban és munkában a főváros legkisebb kerületei maradnának. Ámde Buda, amely oly hagyományos erővel ragaszkodik minden budai érdekekhez, hallani sem akar a megosztásról Neki szüksége van a három kerületre, hogy kis számmal is dominálhasson a városi ügyekben A jóléti bizottság ülésén is a budaiak kedvencz lovukon, a históriai momentumokon nyargaltak. Nem szabad megbolygatni a történelem fejlődését és mintegy nagy sérelmet tüntették fel azt a vakmerő kísérletet, hogy Buda két közigazgatási kerület legyen. Nem akarunk vitatkozni a jó urakkal. Hisz hiábavaló volna minden érverés. Süket fülekre talál minden szó. A budaiak hatalmi kérdése az, a mely nem tűr argumentumot. Csak épen annyit jegyzünk meg, hogy a történelmi fejlődésre való hivatkozás üres és szerencsétlen frázis, a mely meg nem felel a valóságnak, mert például Újlak aránylag nagyon rövid idő óta tartozik Ó-Budához. A másik nagy akadálya a terv kivitelének a Belváros. Itt is a helyi monumentumok, a helyi érdekek a döntők. Nagyon helyesen jegyezte meg Preyer Hugó a jólétiben, hogy tiltakozni fognak a terv megvalósítása ellen, mert önmagukat végeznék ki. Mert miről van szó. Ha a Belváros közigazgatását megnagyobbítják a a Lipótvárosnak a Deák Ferencz utcza és Lipót körút között fekvő részével, az a párt, a mely most dominálja a kerületet, előre láthatólag jelentékenyen veszítene hatalmából. Sőt valószínű, hogy az ellenzéki szellem megtörne a Belvárosban is s ott is a szabadelvű, liberális szellem találna otthont. Azért nem kell a Belvárosnak a megnagyobbitás. Ezért nem akarnak hallani a mai vezetők a kikerekitésről és ezért nyugosz- nak meg inkább abban, hogy a belvárosi templom maradjon meg abban az árokban, a melybe az eskütéri hid építése folytán került. Pedig hiába való minden erőlködés, hiába való minden tiltakozás. Ezeknek a partikuláris érdekeknek előbb-utóbb hajótörést kell szenvedniük és azt hisszük, hogy a kérdést éppen a belvárosi templom kérdése fogja dűlőre juttatni. Milliókat takaríthatna meg egyszerre a város azzal, ha a Lipótvárosnak ezt a részét hozzácsatolja a Belvároshoz s ezzel lehetővé teszi, hogy a belvárosi plébánia megkapja Szent István bazilikáját. Azt mondta Polonyi Géza, hogy azt csak nem lehet kívánni, hogy egy ember a Vámház-körutról a Szent István bazilikába menjen egyházi dolgaiban. Hát ez olyan nagy dolog. A belvárosi embernek ez nagy ut, ellenben azt meg lehet tűrni, hogy a rákosi határból közigazgatási ügyeinek elintézésére a Dob-utczába menjen a szegény kültelki ember. Hát mennyivel van több joga a belvárosi polgárnak ahhoz, hogy ő kézhez kapjon mindent, mint a főváros más polgárának. Semmivel. De hisz nem is erről van szó. Mert hacsak az a baj volna a kerületek kikerekitésével, hogy a Vámház-körutról a megfelelő közlekedési eszközökkel az Erzsébet- térre menjen a belvárosi polgár, a belvárosiaknak eszükbe sem jutna a kikerekités ellen szólani. Az kizárólag politikai és hatalmi kérdés, a melyhez a polgárok egyéni jogainak és érdekeinek semmi köze sincsen. Tisztán áll a helyzet és ezzel számolnak a belvárosi városatyák is, hogy a mint a Belváros kikere- kitését a főváros elhatározza, a Sasok hatalma és uralkodása letűnik és hagyománynyá lesz. Ne csodáljuk, ha a Sasok minden áron megakarják védelmezni a saját hatalmukat, érdekeiket. De nem hisszük, hogy ezeknek a hatalmi érdekeknek sokáig fel lehet még áldozni a főváros közérdekeit. És ha a városházán nem is tudnak érvényt szerezni a kerületek helyesebb s a közönség érdekeinek szempontjából megfelelőbb beosztásnak, meg vagyunk győződve, hogy a kormány a fővárosi törvény revíziójánál meg fogja valósítani azt a javaslatot, a melyet a
