Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)

1901-04-29 / 17. szám

1901. április 2$. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 7 egyik keres még egyszer annyit. Részemről ugyan nem ismerek olyant a főváros egész területén, ki csak fe­lényit is megkeresné, de ha volna is itt-ott egy, bizo­nyára jól kiérdemelt munka árán szerzi azt meg ma­gának és ha ez a tanügynek kárára nincs, kinek le­hetne ellenvetése. Rendes viszonyok között minden tisztviselő, kinek a tanítóéval hasonló kvalifikácziója van, 30 éves ko­rában elérte, vagy jóval túl is haladta azt a fizetési fokozatot, mely a tanítónak legmagasabb fizetésének megfelel. Az uj beosztás ellen tehát semmi kifogásom nem volna azon esetben, ha kimondatnék, hogy szol­gálati éveitől függetlenül mindenki eléri az első fize­tési fokot, ki 30-ik életévét betöltötte és működése ellen különben semmi kifogás nincs, mert a tanítónak is van jussa az élethez éppen úgy, mint más ember fiának. 3. Hasonló munka hasonló javadalmazást érde­mel. A tanítónő ugyanannyit dolgozik osztályában, mint a férfi és igy csak pirulva tudok arra gondolni is, hogy egy tanítónő mai fizetési viszonyaink között kevesebbet kapjon, mint férfi kartársa. Hiszen mai fizetése úgy is csak annyi, hogy éppen valahogyan tisztességesen megélhet belőle. Mulasztásaik pontosabb ellenőrzése talán apaszthatná a kedvezőtlen arányt, mely a férfiakéval szemben fennáll, de egyesek bűnét felróni a köznek, nem egészen helyes dolog. 4. Hogy miképen gondolják eligazítani a vallás­tan tanítását az osztálytanító állal, erre igazán nem 'udnék felelni. Talán az izraelita osztálytanító oktassa saját osztályának görög keleti vadásu gyermekeit? Még a katholikus vallásu tanító sem vállalhatná ma­gára nyugodt lélekkel ezen feladatot, mert ez szerény véleményem szerint határozottan kárára volna a gyer­mek valláserkölcsi nevelésének. Manapság, mikor úgy is olyan nagy a féltékenykedés a vallás kérdéseiben, ezt a dolgot bolygatni szerintem annyi, mint erőnek erejével üszköt dobni az úgyis gyúlékony anyag közé. Áldatlan harczok egész sorozatát vonná ez maga után anélkül, hogy tetemes hasznára válnék a főváros pénz­ügyének. 5. A tanítók választásának módja igen nagy paedagógiai következményekkel járhat. Az áldatlan protekozió következtében megeshetik, hogy arra érde­meden szorítja ki helyéből azt, ki talán jól megál- laná helyét. Megtörténik ez a mai választási rendszer mellett is, mennyivel inkább történhetnének baklövé­sek, mikor egy személyre volna bízva a választás joga. lazán helyes válisztás talán csak úgy volna el­érhető, ha az egyes tanítótestületek az igazgatóval egyetemben ajánlanák a megválasztásra érdemeseket a tanügyi osztály vezetőjének, ezek közül választana azután a tanács, úgy mint eddig. Minke Béla a Kápolna-téri iskola igazgatója. 1. A szaktanitást az elemi iskolában pedagógiai szempontból a tanulók nevelésére és tanítására káros­nak tartom. A zsenge gyermek szellemi és erkölcsi valóságát szétforgácsolva fejleszteni, bárha közös szán­dékok és megbeszélések alapján is történik az eljárás, nem lehet oly biztos és tökéletes, mint az egy tanító minden kölcsönhatást egy czél felé öszpontositó tuda­tos eljárása. Egyedül az ének szakszerű tanítását tartom czélszerünek, mert a zenei érzék és hallás különleges egyéni képesség. 2. A tanítók fizetési rendjének módosítása, ameny- nyiben a fizetés csökkentésével és nem csupán eset­leg helyesebb beosztásával járna: méltánytalan. A tanítói munka becse és értéke időközben nem szálha­tott és nem is szállott alá. A megélhetési viszonyok kedvezőbbek nem lettek. De e viszonyok időszaki hul­lámzása különben sem lehet mértékadó a fizetés mennyiségének megállapításánál ott, hol egész életre szoló állások betöltéséről és díjazásáról van szó. Az a körülmény pedig, hogy a székesfőv. tanerői között akadnak számoson, kik egyéni különféle tulajdonságaik, rátermettségük vagy kedvező összeköttetéseik révén a pályával összeférő tisztes mellékkeresettel türhetőbb, talán kedvező anyagi viszonyok közt élhetnek akkor, midőn a legnagyobb rész takargatja bajait, küzd a megélhetéssel; ezen kiváltságosak helyzete nem lehet ok arra, hogy a többire csapás méressék. Ezen a pá­lyán pedig az anyagi előhaladás legnagyobb foka is csak annyi, hogy bármely szorgalmas, tisztességes, kissé tanultabb, némileg ügyes és szerencsés iparos megélhetési és anyagi gyarapodást feltüntető viszonyai irigylésre méltók lehetnek. 3. A tanítónők fizetésének leszállítása ma már, mikor az alapkészültségük a féri tanítókétól alig kü­lönbözik, mikor elvárható, hogy munkájuk minősége a férfi tanítóéval egyenlően jó legyen, sőt a szorgal­masabb, korukhoz képest fejlettebb és engedelmesebb, figyelmesebb természetű, tehát könnyebben nevelhető és oktatható leánynövendékekkel eredményesebb lehet és ezt számos esetben tanúsítják is, ekkor a fizetés leszállítás nem indokolt. Ámde a fizetés meghagyása mellett az erők fokozottabb kihasználása az igazságos és méltányos eljárásnak megfelel. És ezen elv, mivel igaz alapja van, nem sérthet, nem bánthat, nem ká­rosíthat senkit. A szellemi munka és az ezzel járó anyagi erő méltányos és igazságos megosztása mellett a férfi és nőtanitók között a teljes egyenjogúság ér­zetét és alapját veti meg és kiküszöböli a netán fen- álló ellentétes érzelmeket és a munkájukat bíráló kü­lönböző felfogást. És ekkor a nőiességre való gyakori hivatkozás tekintetei is elesnek. Most azonban még számadatokkal lehet bizonyítani, hogy a férfitanitók több munkát végeznek az ugyanazon javadalmazásu tanítónőknél. Társadalmi tekintetekből a fizetés csök­kentése jogosuUnak vehető volna. 4. A valláserkölcsi nevelést a mostani rend alap­ján is megvalósíthatja minden tanító és a ki hivatása magaslatán áll, ezt meg is teszi. Az egy Istenben való hit, a felebaráti szeretet, a becsületesség és az ezek alapján induló jó cselekedetek művelése stb. minden vallás sarkköveit képezik. A tisztán felekezeti jellegű oktatás és nevelés maradjon a f°lekezetek kezében, annál is inkább, mert az ide vágó rendszerváltozás a tanító személyzet kellő beosztása miatt is kivihetet­lennek látszik. Különben a hittan tanítására a tanító szakszerüleg képezve sincs. 5. Ahhoz, hogy a tanítót a tanács válassza-e vagy a tanügyi osztály ajánlása alapján a polgármes­ter nevezze-e ki: a pedagógiai jelentőség kérdését hozzáfűzni — nézetem szerint — nem is volna sza­bad. Ez tulajdonképen csak mint közigazgatási hatalmi politika kérdése merülhet fel. Mert, ha nincs befolyá­

Next

/
Thumbnails
Contents