Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-04-15 / 15. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 9. 19Ö1 április 15. A tárgyalásokba kellemetlenül szólt bele tavaly pünkösdkor az a nagy katasztrófa, amelynek több emberélet esett áldozatául. Most már nem lehetett halasztgatni a dolgot. A kereskedelmi miniszter vette kezébe a dolgot. A szakembereket értekezletre hívta össze s konstatálták, hogy a balesetnek fő oka az volt, hogy a végállomás lejtőn van. Maga a miniszter utasította a közúti vasúttársaságot, hogy a végállomást alakítsa át s az erre vonatkozó terveket sürgősen mutassa be A társaság teljesítette a miniszter parancsát. Megcsinálta a terveket, vállalkozott az átalakításra, de azt kívánta, hogy a főváros pedig a vonal meghosszabbításáról mondjon le. A miniszter ennek alapján felhívta a fővárost, hogy az átalakítással kapcsolatban határozzon, hogy ragaszkodik-e a vonal meghosszabbításához, vagy lemond róla. A két kérdés szoros összefüggésben van egymással, mert az átalakítás után, a vonalnak legalább felszínen vezetett vasúiként való meghosszabbítása többé nem lehetséges. A mérnöki hivatal az ügy ezen állásában a meghosszabbításra nézve újabb vázlatos tervet dolgozott ki, mely szerint a vasút a korábbi tervezetektől elté- rőleg a zugligeti árok jobbpartján haladna, ahol a kívánt lejtviszonyok is biztosíthatók lesznek, s a meghosszabbítást javasolja. Az átalakítást nem tartja szerencsés megoldásnak, mert a tervezett mély akna a környéket elcsúfítaná, a zugligeti útból sokat elvenne s a végállomás mégsem lenne egészen vízszintes. A vasút viszont a mérnöki hivatal tervét mondja a kivitelre alkalmatlannak, még pedig forgalmi és biztonsági tekintetekből. A közlekedési bizottság legutóbbi ülésében úgy akarta a kérdést megoldani, hogy bár a meghosszabbítás látszik is előnyösebbnek, arról lemond, mert az a fővárosnak körülbelül 64,000 koronájába kerülne. A mai pénzügyi helyzetben pedig erre a kiadásra a város nem vállalkozhalik, már azért sem, mert a vonal meghosszabbítására a forgalmi érdekek szempontjából ezidőszerint szükség nincsen. Azt minden hátrány nélkül későbbre is halaszthatják. A bizottság pedig fontosabbnak tartja, hogy a mostani végállomáson mielőbb segítsenek, hogy a tavalyi pünkösdi katasztrófa meg ne ismétlődhessék. A bizottság a meghosszabbítás jogát sem a sarja föladni s azért olyan megoldást keresett, amelylyel mind a két czélt elérheti. Azt javasolja tehát a bizottság, hogy a mostani végállomást alakítsák át, természetesen úgy, hogy az a városnak egy fillérjébe se kerüljön. Az átalakítás tervét pedig úgy csinálják meg, hogy azzal ne vágják útját annak, hogy a vonalat a jövőben meghosszabbíthassák. Kétségtelenül ez lenne a leghelyesebb megoldás, csak az a kérdés, hogy lehet-e ilyen tervet csinálni. Mert könnyebb egy elvi határozatot hozni, mint azt műszakilag megvalósítani. A szakemberek azt mondják, ha egyszer leásták a végállomást, akkor le kell mondani egyszer s mindenkorra a meghosszabbításról. A dolog azonban sürgős. Innen-onnan már évfordulójához jutunk a katasztrófának s még mindig csak a tárgyalásoknál tartunk. Ez a halogatás pedig káros a közönségre, veszedelmes a fővárosra. Talán könnyebben meglehetne oldani a kérdést, ha ahelyett, hogy egymásnak a tervét kritizálják, a vállalat és a főváros műszaki emberei együttes munkával, egymás jóakaratu támogatásával, közös erővel keresnék meg a legczélszerübb megoldást. Barnum csodamuzeuma a fővárosban. Az uj-világ csodája, Barnum és Bailey cső lamúzeuma itt van Budapesten és tizezerszámra csőditi ki a Tattersaalba a maga csodájára az embereket. M nthogy azonban a helyárak odakint oly borsósak, hogy az óriási érdeklődés mellett is alkalmasint sokan akadnak, a kik nem tekinthetik meg az amerikaiakat és az ő minden fajtából való exotikns szörnyeiket, elefántjaikat és szakállas kisasszonyaikat: azt hiszem, szolgálatot teszek véle olvasóinknak, ha több vonásaiban, röviden e helyütt is felsorolom, mik és mik nem láthatók Barnum és Bailey sátortáborában és manézserjében. Nos tehát, nagyérdemű közönség, ide méltóztassék figyelni! Bum-bum ! Csinadratte, bum! A nevezetesek ezek : Először is lá'ható Barnuméknál egy nagy város körűibe lül hétszáztiz egynéhány ezer lakossal, töméntelen utczával s az utczákban még töméntelenebb házzal és úgyszólván semmi szabad térrel vagy parkkal. Ebben a városban láthatók a világ legkülönlegesebb emberei, a kik a következő jelenetekben mutatják be magukat a nézőközönségnek : 1. Jön egy csinos fiatal asszony ; az utcza túl oldaláról észreveszi egy kivasalt nadrágu fiatal úr és átvágván a kocsi- uton, uczczu, űzőbe veszi. A fiatal asszony meggyorsítja a lépteit, az úr szintén. A fiatal asszony zavartan megáll egy kirakat előtt, az úr szintén. A fiatal asszony átmenekül az utcza másik oldalára, az úr utána. Világos, hogy üldözi az asszonyt, a kit pedig férje, anyja, gyermekei várnak odahaza vacsorára. Vájjon, nagyérdemű közönség miért üldözi. 2 Jön az utczán egy elegáns úr és vele szemközt jön egy másik elegáns úr. A kettőnek épp egy vonalba esik az útja, s mikor a két úr egészen egymáshoz ér, a helyett, hogy egyik vagy a másik mindjárt kissé kitérne mindakettő végignézi a másikat, olyképen, hogy csak egy gondolat kell hozzá, hogy kész a sértés. Ezután, mint a ki jól végezte dolgát, mindakettő kitér és folytatja az útját, a mig egy harmadik úrral össze nem ütődve, az előbbi jelenet nem ismétlődik. Pedig ezek az urak állitőlag több casinó-nak a tagjai s a gyalogjáró is eléggé szélei. Vájjon miért nem akarnak kitérni tehát egymásnak ? 3. Mennek gyorsan az utczákon a villamos kocsik. Valamennyi úgy zsúfolva van, mint egy-egy heringes-doboz és a kik a megállóhelyeknél várakoznak, mégis még mindig föl akarnak tolakodni a kocsira. Pedig a zsúfolt kocsi mögött im egészen üres kocsi is közeledik ugyanabban az irányban és tulajdonképen az emberek sem heringes-dobozba valók. Vájjon miért tolakodnak föl tehát mindenáron a zsúfolt villamosokra. — Óh, nyájas olvasóink, ki felelne mindezekre a „vájjon ?“-okra, mikor azt is tudja, a ki kérdezi, hogy Barnum és Baileynek ez az exotikua nagyvárosa nem más mint, Budapest
