Magyar Székesfőváros, 1901 (4. évfolyam, 1-47. szám)
1901-03-11 / 10. szám
1901. márczius 11. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 7 Az építkezés pangása. (Okai, haszna és megszüntetése.) I. közlemény. Fel fog talán tűnni e lapok tisztelt olvasóinak, hogy — mintegy kilépve az újság keretéből — czik- kem közgazdasági, vagy szükebb keretre szorítva, épi- tészeti kérdést tárgyal s igy — első pillantásra legalább — nem látszik e hasábokra valónak. Meg kell nyugtatnom azért a tisztelt olvasókat, hogy a kérdést elsősorban a székesfőváros érdeke szempontjából szándékozom tárgyalni, mint a székes- főváros életének és háztartásának csaknem minden ágára kiható fontos ügyet. Kérem azért szives türelmüket és figyelmüket. Hiszen az ügy olyan fontos és annyira mindnyájunkat érdeklő, hogy megérdemli a vele való leggondosabb foglalkozást. * Hogy pangás van, sőt hogy kevés túlzással szólva az építkezés ma nálunk egészen megszűnt, az — azt hiszem — bizonyításra nem szorul. Elég bizonyságát adják ennek a végtelenül sajnálatos ténynek a magánépitési bizottság hétről-hétre fölvett jegyzőkönyvei, melyekben alig akadunk más tárgy elintézésére: egy éven belül kisebb toldozgatások és földszintes házak építési engedelmének kiadásán kívül. De még sajnálatosabb módon igazolja ezt az a nagy nyomorúság, a mely fővárosunk jószivü lakosságát csaknem példátlanul nagy jótékony adakozásra sarkalta s a mely legutóbb a munkátlan sereg zavargásában, rendetlenkedésében nyilvánult. Ez olyan baj, a mire orvosságot kell találni minden módon, mert másképen a most ideiglenesen elköltözőiteknek végleges elszakadását okozná a fővárostól, újabb elköltözéseket s az adóalap hihetetlen módon való megcsökkenését: szóval a főváros fejlődésének teljes és sokáig tartó megakadását. De orvosságot nem ajánlhatunk addig, a mig a baj okait meg nem ösmertük, hogy azok alapján biztos diagnózist állapítva meg, a legjobb szert adhassuk a betegnek. Lássuk tehát az okokat, a miknek legnagyobb részét hallottuk már emlegetni gyűléseken, czikkek- ben és társalgás közben, de a mikre a ráemlékezés okvetlenül szükséges. Legfőbb oka a mostani válságnak a túlságos nagy építkezés, a minek az utolsó tiz évben tanúi voltunk, s a melylyel a székesfővárosnak igy is igen nagy fejlődése nem tudott lépést tartam. Hiszen a lakosság jelentékeny része az építkezés s a vele összefüggésben álló telekspekuláczió terén kereste boldogulását és kereste a hirtelen meggazdagodás útját. Vagy épített, vagy építtetett. A házépítés jó tőkebefektetésnek bizonyult és igy törték magukat után az emberek. És ugyanerre az időre estek nagy középitkezések is: a hidak, a csatornázás, az igazságügyi palota stb. és tömérdeK iskola építése is. Ennek a nagy igénybevételnek, a miben az építő iparnak része volt, két fontos következménye támadt. Az egyik az építkezés nagy megdrágulása, a másik ennélfogva a lakásbérek emelése, hogy a drága építkezés folytán befektetett nagy tőke kellően kamatozzék. És ezentúl a dolgok fejlődésének fázisai úgy kapcsolódnak egymásba, mint a lánczszemek. A magas lakásbéreket nem minden lakó volt hajlandó eltűrni és menekült előlük a főváros körül gombamódra alakuló telepekre. Ez a kimenekülés hirtelen nagy tömegét vonta el a lakosságnak és bekövetkezett egy szintén igen fontos oka a most uralkodó válságnak!: az üres lakások szaporodása. Mikor azután egyes háztulajdonosok nem—jövedelmezvén az üresen álló lakások, a fölvett kölcsönöket rendesen törleszteni nem tudták, az eddig túlságosan bőkezű bankok a hitelt egyszerre megvonták és bekövetkezett a legsúlyosabb ok : a tőkehiány, minden vállalkozó kedvnek a megölője! Mindezekhez hozzájárult még az is, hogy — valamint a magánépitkezések legmagasabbra fejlődésével egy időbe esett az állami és fővárosi nagy építkezések nagy tömege is — úgy a magánépitkezések megakadásával egy időben mintegy varázsütésre szüntetett be minden nagyszabású építkezést a székesfőváros is az állammal együtt. És ez a legfőbb baj 1 Ez okozta azután, hogy az építőiparral foglalkozók tízezrei fogtak vándorbotot a kezükbe és vándoroltak ki innen, a hol a maguk számára immár nem találtak tisztességes megélhetést és kerestek inkább munkát másutt, mert nem akartak kenyérért koldulni vagy zavarogni a fővárosban. Hogy mindez okoknál fogva a viszonyok Budapesten már ma is fölöttébb válságosak, azt — úgy hiszem — senki sem fogja kétségbevonni. Pedig a bajnak még csak az elején vagyunk ! Most még csak azok jutottak nyomorúságba, a kik jólét idején — akármi okból is — nem tudtak maguknak valamelyes vagyonkát gyűjteni. Most még egyelőre sokan fogyasztják a keservesen összegyűjtött filléreket, sőt a kiknek a sors többet juttatott, másoknak is adnatv belőle; de mi lesz akkor, ha még többen jutnak nyomorúságba és megcsökken azoknak a száma, a kik a nyomorultak részére most még adakozni képesek . . .? Borzasztó kép az, a mit ezekre a kérdésekre feleletül kapunk, de ne forduljunk el tőle, hanem nézzük meg jól és iparkodjunk megakadályozni azt, hogy valóra váljék!
