Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-09-03 / 33. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1900. szeptember 3. 8 aljuk, a hol egy-egy tanuló költsége 1881-ben csak 60 V2 1889- ben 60, 1895-ben pedig 145 koronát tett. A munka befejezésül adja az 1890—1895 alatt épült isko- ák költségét (összesen 30 iskola, 5.3 millió korona költséggel) valamint tartalmaz egy tanulmányt a fiuk és leányok értelmi tehetségéről és haladásáról. Kőrösy igazgató — 22 éven folytatott és immár 100.000 gyermeket felölelő észlelése alapján azon eredményre jut, hogy a leányok minden évben jobban haladnak a fiuknál. A magyar betegápolási alap károsodása az osztrákok miatt. A főváros igen visszás állapotra hívta fel a belügyminiszter figyelmét, a mely lehetetlen helyzet következtében a magyar országos betegápolási alap tetemes károkat szenvedhet pusztán azért, mert az osztrák törvénykönyv a betegápolási dijak szedése ügyében nem áll összhangban a magyar betegápolási törvénynyel. A fővárost agy legutóbb felvetődött konkrét eset tette figyelmessé a dologra. Az eset röviden a következő : Egyik budapesti közkórházban ápolt vagyontalan egyén fizetőköteles és képes rokona Bécsbeo lakik. A felmerült gyógydijak behajtása czéljából a főváros tanácsa tehát Bécs város tanácsához intézett megkeresést, hogy a vagyonos rokontól a kórházi költségeket kögigazgatási végrehajtás utján hajtsa be. A bécsi tanács azonban megtagadta a közbenjárást azzal a megokolással, hogy az osztrák törvények a kór házi ápolási dijaknak közigazgatási végrehajtás utján való behajtását nem rendelik el, s igy a végrehajtást jogosan nem foganatosíthatja. Mindössze annyit tehet meg, hogy a felet hivatalos utón felszólítja a dijak befizetésére, a mennyiben azonban ez a felhívás eredményre nem vezetne, egyebet tenni nem tud. A főváros tanácsa erre felterjesztést intézett Széli Kálmán belügyminiszterhez, hogy segítsen valamiképen e bajon, mivel a magyar betegápolási alap az osztrákok eljárása miatt érzékeny károsodást szenvedhet. A magyar betegápolási törvény a hatóságoknak megadja a jogot, hogy a gyógydijakat közigazgatási végrehajtás utján szedhessék be. Ez alapon a magyar hatóságok az osztrákok ilyen tárgyú megkereséseit mindenkor készségesen elintézik, — a mint látni azonban az osztrák részről a recziproczitás nincs meg. A magyar hatóságok előtt nincs is nyitva semminemű ut, a melyen a veszendőbe ment követeléseket a Lajthán túl behajthatnák. Évekkel ezelőtt már tárgyalás alá került ez a kérdés a magyar belügyminisztériumban is, s az akkori belügyminiszter rendeletében megvédelmezte az osztráknak saját törvényeik szerint jogos álláspontját s azt az utasítást adta, hogy ha a magyar hatóság egyszerű felszólit- tatás utján nem tud követeléséhez hozzájutni, terelje bírói eljárás elé a dolgot. Ámde a magyar törvényhatóság nem mehet el apró gyógydijakért Bécsbe perelni, a m. kir Curia pedig nem rég döntvényileg kimondotta, hogy a gyógy- dij kérdése bíróság elé nem tartozik, hanem a magyar törvények értelmében csupán a közigazgatási hatóság jogkörébe vág. A kúria szerint annyival kevésbbé lehet megengedni, hogy ilyen ügyeket bíróság elé tereljenek, mert a gyógydij követelés összege rendesen csekély s azt a felmerült perköltségek gyakran tetemesen túlszárnyalnák, a mi nyilván igazságtalan és erkölcstelen dolog lenne. így azután máig is ott áll a dolog, hogy a magyar pénzek ott vesznek sorra Ausztriában, mi pedig könyörtelen exekválunk az osztrák hatóság egy szerű megkeresésére. A főváros nagy érdeklődéssel várja a belügyminiszter válaszát és intézkedését, annyival is inkább, mivel a miniszter részéről most már valami hathatósabb akcziót remélenek, minthogy az összes gyógydijak behajtása ez idő szerint a miniszter kezelése alatt levő országos betegápolási alapot érdekli, nem mint ezelőtt volt, az illetőségi községek terhe, a melyek között a kárbaveszett összegek jobbára megoszlottak. A kofák megrendszabályozása. A szegény kofáknak csak nem hagynak békét a városházán. A vásárcsarnokokkal, s minden féle, rendeletekkel annyira megrendszabályozták őket hogy csuda, hogy valamenyien meg nem szöktek ekkoráig. A városházán most már megint valami újabb szabályon törik a fejüket a hivatalos urak. El akarják ugyanis rendelni,^hogy ezentúl a gyümölcs s más árusítók kötelesek legyenek személyazonossági bizonyítványukat mindenkor magukkal hordani és kívánatra előmutatni. Gyakorta előfordult ugyanis, hogy az árusok valami kihágást követtek el, leginkább rossz, romlott élelmi czikket árulnak. Ha ilyenkor felelősségre akarják vonni őket, sokszor hamis nevet vallanak be, félrevezetik a hatóságot s büntetés alól e furfanggal kimenekülnek. Ha a szabályrendeletben kikötné a főváros, hogy a személyazonossági bizonyítvány előmutatása kötelező, akkor ezeknek a visszaéléseknek elejét lehetne venni. A tanács azonban, mely a kérdést legutóbb tárgyalta, nem akarja méltánytalan teherrel sújtani a jobbára szegény sorsú árusokat, sem pedig a vármegyének nem akar nagyobb alkalmatlanságot okozni, s azért elhatározta, hogy kikéri a pestmegyei alispán véleményét a terv felöl, mielőtt annak végrehajtását kimondaná. Az árusok ugyan legnagyobbrészt a megye területéről özönlenek be a fővárosba, s igy személyazonossági bizonyítványukat a vármegyei közigazgatási hatóságoktól kellene beszerezniük. A figyelmes tanács már át is irt az alispánhoz, hogy nem-e ütköznék-e közigazgatási nehézségekbe a tervezett rendelkezés életbe léptetése. ? A Pálffy-téri villamos-telep kibővítése. A budapesti közúti vasúttársaság a Pálffy- téren levő villamos áramfejlesztő telepét kibővítette. A társaság megvett két szomszédos üres telket s hozzá csatolta a telepéhez. A tanács tudomásul vette a társaságnak ezt bejelentő előterjesztését, s utasította a mérnöki hivatalt, hogy a leltárba vegye föl a telke két, s ellenőrizze, vájjon a társaság a fővárossal fennálló szerződése értelmében a szokásos fentartást a telekkönyvbe följ egyeztette-e ?
