Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-01-15 / 3. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1900. január^ 15. Áttérve ezekután a főváros specziális esetére és azon bizottmányokra a melyek az ő sorsát intézik, azt tapasztaljuk, hogy azok eddigi működésük alapján a legkeyésbbé sem ringathatnak bennünket abban a hitben, hogy azt a magas szempontot megtaláljuk döntéseikben, a melyet jogosan kívánnunk kell. Nagyon érthető és menthető ha egy testületben egyes tagok befolyása, tagtársaik véleményének irányítása élénkebb, mint az egyenlőség megszabása, hiszen úgy az érdekek, mint az értelmek szava mindenütt súlyosan esik a mérlegbe, de talán sehol sem látjuk az egyéni tekintélynek hatalmát oly döntő módon nyilvánulni, mint a főváros bizottmányaiban. Már pedig ezáltal minden határozat elveszti igaszságos alapját, mert hiszen most a függő és felelősségre vonható tisztviselő átgondolt véleményével szemben a független és senkinek nem felelő nagyhatalmú bizottsági tag akarata megy keresztül, a mely akaratnak indító oka ezerféle érdek, rokon egy ellenszenv lehet, és csak igen ritkán a fölfogás külömbözősége és talán soha az igazság kivánatának érzése. Még ha a bizottmányok hatalma csak negativ erő lenne és egyes határozatok visszautasításában állana, hagyján, de nálunk az ö szava döntő, a mit ő akar, keresztül megy ha kellő befolyásos tagjai óhajtja mert hiszen a közgyűlés is ennek a bizottmánynak kibővítése, olyanokkal a kik az ő tagjai után indulnak, a sok vélemények teszik magukévá. * Kétséget nem szenved, hogy mind ezen dolgok oly színben tűnnek föl mintha az autonómia érdekében lennének, mivel a polgárok egyéni befolyását a közigazgatás ágaiban lehetővé teszik. De mert ezen befolyás a dolog természeténél fogva nem egyedül az igazság és jog érdekében történik, már nem javára : de kárára válik az egész intézménynek. Nehéz a mai viszonyok között, a midőn a kerületi és polgári körök meg különböző más érdekszövetkezetek nagyra növelték egynéhány polgár és azok révén egyes kotteriák hatalmát, radikális eszközt találni a mely a visszaéléseket megszüntetve, egyúttal oly lérre terelje az egyéni amhiczió és tetvágytól, de főleg a hatalom felé való törekvéstől áthatott polgárokat, hogy más szerzett jogaikról lemondjanak, de semmiféle félrendszabály itt nem segíthet. Redukálni kell a hatalmat minden vonalon és a mi a fő oly módon, hogy ne cselekvő, indítványozó vagy alkotó módon nyilvánuljon, hanem az legyen a minek helyesen lennie kellene, ellenőrző, gátló erő, a mely képes lehessen megakadályozni egy talán kellőképen ki nem forrott akcziót, gátat vessen az olyan nagy horderejű dolgoknak, a melyeknek úgy financziális vagy közérdek szempontjából nem jött el az ideje. Nem pedig mint ez ma történik, teljes függetlensége tudatában egy- egy bizottság olyan ügyeket vigyen dűlőre, a melyeknek azután a felelőség a tisztviselői kart, bár teljesen hibáján kívül illeti. Adjunk inkább minden munkát a bizottságok kezébe, de. vonjuk meg tőlük a végrehajtó hatalmat, legyenek ők mintegy fölülvizsgálói a tisztviselők működésének, a melyet gáncsolhatnak, de azt a saját igényeik szerint szabályozni ne legyenek jogosítva. Akkor majd a bizottság nem lesz a hivatalnok fölött lebegő damoklesi penge, hanem a szigorú ellen- orizós kitűnő fóruma. Színház. Nemzeti színház. A múlt héten a „Secesszió“ mellett hely szűke miatt nem foglalkozhattam a „Félemberekkel,“ mert helytelen lett volna ily komoly munkával úgy mellékesen elbánni. Azóta a „félemberek“ megszűntek actualisnak lenni, a napi sajtó letárgyalta a darabet előnyeivel és hibáival együtt, úgy, hogy e helyen egy héttel késve, a darab tartalmának elbeszélése, részleteinek fejtegetése nem igen volna a helyén. De egy komoly természetű színdarab és annak fogadtatása mindig tanulságos dolog, oly irányban is, melyre az ember első pillanatban nem is gondolna. A „Félerabarek“ ily problémát vetnek fel. Láttunk egy három felvonásos színjátékot, melyben már kezdetben komoly irodalmi terméket ismerhetünk föl ; a szereplő személyek érdekeltek, mert hiszen a mi környezetünkben élnek ; a bonyodalom, ha helyenként nélkülözte is a színpadon kívánatos tömörséget és átlátszóságot, többnyire elég érdekfeszitő ; a társ idíilmi háttér igaz és actualis ; a nyelvezet kifogástalan, a szövegben pedig vannak egyes mondatok, melyek örökre bevésik magukat emlékezetünkbe ; mint Ozmándy : Csak a jóság boldogít. Ilosvayné : Engem csak a boldogság tehet jóvá. Ezekkel a jó tulajdonságokkal szemben a hibák nem igen nyomnak a latban. Rosszabb daraboknak is elnéztük, hogy, helyzetdarabok,és hogy cselekményeik ott fe'ejtett névjegyekre épültek; a hiányzó nagyszabású szerepeit pótolhatott sok más, melyek között egyik sem semmitmondó, stb. És mégis, ha őszinték akarunk lenni, a darab nem hatott. Miért ? Azért mert nem elég melodramaticus ? Sőt inkább; Ibsennél az újabb franczia és német íróknál a melodramaticus mozzanatok teljesen hiányzanak és épen azért hatnak oly elevenen, és ha a Félembereknek egyátalában van szerkezeti hibája, úgy ez az, hogy az elavuló félben lévő ifj. Dumas által teremtett színpadi technika szerint készült. Sokáig nem tudtam önmagámnak megmagyarázni a darab hatástalanságát, és azt a bizonyos kényelmetlenség érzését, melyet a vége után mindannyiszor tapasztaltam magamon és másokon. Végre a következőkben véltem föllelni. Malonyay darabja részben lélektani, részben társadalmi színdarab. A háttér teljesen társadalmi. Természetes, hogy a társadalmi viszonyok, melyek komoly drámában értékesíthetők, bem lehetnek kedvezők. A hol minden rendben van, ott idyll keletkezik, és nem drámai conflictusTermészetes tehát, hogy a társadalmi háttér a Malonyay darabjában sem lehet egészen épületes. E háttér a politikai és választási corrupczió, vagy általánosságban mondom a stré- herség. Kitűnő théma, melyet mint minden hasonlót, kétféleképen lehet színpadra vinni. Vagy kigunyoljuk, és* ekkor társadalmi vígjáték keletkezik; vagy pedig az erkölcstelen háttér, mint minden erkölcstelenség, confliktusokat idéz elő, amelyek drámai alakban oldhatók meg, tetszés szerint optimista vagy pessimista megoldással.
