Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-06-25 / 26. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS ______ _______ ____ 1900. junius 25 A vízmérő óra kalandja. A főváros a Lipót körút 3 számú házban vízmérő órát akar felállítani. Ma azonban értesítés érkezett egyik budapesti ügyvédtől a tanácshoz, hogy a vízmérő óra felállítására vonatkozó rendelkezésének végrehajtását egyelőre függessze fel, mivel a szóban forgó háznak e pillanatban nincs gazdája. A bérpalotát ugyanis a napokban elárverezték, s igy a régi tulajdonosa immár megszűnt háziúr lenni, az árverésen szerepelt vevő pedig még nem lett tényleges tulajdonosa uj szerzeményének, mivel az árverés még nem jogerős. A vízmérő felett csak mindig ott lebeg a balszerencse. Egyszer őt dobják ki, máskor a házat bontják le előbb, mintsem benne helyét elfoglalhatná, — most meg a háztulajdonos ugrik meg előle. Legokosabban tenné a főváros, ha szépen [elpakolná Mikulásnapra — krampusznak ; — egyébre úgy se való. Az Apostol — utcza rendezése A főváros mérnöki hivatala most készítette el az Apostol utcza ideiglenes rendezésére vonatkozó terveket. Az utczartn- dezés munkálatai, a Zárda utcza redezésével együtt 17956 koronába kerülnek. Az Apostol utczát a Zárda utczával akkép hozzák kapcsolatba, hogy magas lejtőt készítenek a két utcza közé. Eltávolítják A rendezett útvonalba eső két stácziót és kápolnát is, a stációk lebontása és áthelyezése nagyobb nehézségekbe nem ütközik, mivel a fővárosnak erre vonatkozó joga te- lekkönyvileg be vau kebelezve. Az áthelyezés a főváros költségén törlénik és 1000 korona kiadást fog okozni. A Károly kaszárnya átalakításaA Károly kaszárnya folytatólagos átalakitlatásához gőzerővel fog hozzá a főváros. Alig hogy a közgyűlés kimondotta a végleges döntést az épület további átalakítása tárgyában, a tanács erélyes felhívást intézett a mérnöki hivatalhoz, hogy az épület még nem reslaurált részeinek átalakítására vonatkozó részleles terveket junius 20-iháig terjeszsze be, valamint állítsa össze a részletes költségvetést is. — A mérnöki hivatal a tanács rendeletére azt feleli, hogy a kívánságnak eleget nem tehet mivel a felszólítást csak egy napppal előbb 19-ikén kapta meg. Minthogy* azonban a mérnöki hivatal a költségvetést már régebben összeállította és beterjesztette, ennélfogva a bivalal abban a kedvező helyzetben van, hogy a részletes terveket még ebben a hónapban a tanácsnak bemutathatja, úgy, hogy a különféle munkákra vonatkozó árlejtéseket a hónap végén kiírhatják. Fertőzött közkutak a Lóversenytér dűlőben A főváros hatósága hivatalosan megállapította, hogy a lóversenytéri dűlőben levő közkutak vize fertőzött, s élvezésük a közegészségre veszedelmes, miért is az összes közkutakat betö- mették. A tiszti főorvos most egyidejűleg sürgős előterjesztést tett a tanácsnak, hogy a vízvezetéki csőhálózatot haladéktala" nul terjesztesse ki és a mielőbbi megnyitásáról gondoskodjék, mivel az ottani lakosság ez idő szerint élvezhető ivóviz nélkül van. Tulkiadás a sertésszállásoknál A főváros a kőbányai sertésszállások csatornáját nemrég készítette el. A munkálatokra összesen 47751 korona költséget irányoztak elő, azonban a munkálatok végrehajtásakor 14243 korona tulkiadás merült fel. A tulkiadások utalványozását és elszámolását a belügyminiszter ma jóvá hagyta. Közmunkák az Újépület telkén Az Újépület telkén épülő házak tulajdonosai arra kérték a tanácsot, hogy tekintet nélkül arra a konfliktusra, mely a pénzügyminisztérium és a főváros között az Újépület telkén nyitott közutakon és tereken szükséges közmunkák végrehajtása tárgyában támadt, a közlekedő vonalakat egyelőre a saját költségén már most hozza rendbe és helyezze olyan állapotba a minőt a telken emelkedett modern paloták megkövetelnek. A főváros teljesítette is a háztulajdonosok kérelmét s a környék csatornázására a vízvezetéki csőhálózat és a világítás berendezésére, valamint az útépítésekhez szüksé ges munkákat kiíratta, úgy hogy azok legnagyobb része inár folyamatban van, s nem sokára teljesen elkészül. A közutak mégépitése 160000 koronába, a gyalog járó fektetés 13600 koronába, a kövező előmunkálatok 28000 koronába, a csatornázás 44000 koronába, a vízvezeték 39000 koronába és a világítás 8400 koronába kerül. A legnagyobb bajjal kövezések és útépítések járnak, mivel az épülő útvonal mentén még mindig nagyban folymk az építő munkák, a mik a következő munkálkodását minduntalan megzavarják. A dunaparti háztulajdonosok adósága Mikor a főváros a dunaparti telkeit elárvereztette 1867- 1879-ben, rosszul mérték fel az el adott területeket, úgy, hogy a vevők nagyobb területeket kaptak, mint a mekkorát szerződés szerint megvásároltak. A mérnöki hivatal már évekkel ezelőtt egy ízben kisütötte, hogy a főváros kárára tévedés történt s akkor a dologról mit sem sejtett háztulajdonosokon a vélt kü- lönbözetet be is hajtották. Azóta most megint arra a meggyőződésre jutott a mérnöki hivalal, hogy a második felmérés sem volt helyes és a főváros még mindig jogtalan károsodást szenvedett. A tanács felhívására sietve uj felmérést készítettek s csakugyan megáll pitották a számvevőséggel egyetértőleg, hogy a Stein I. háznál a hiba 4 öl volt, a mi a főváros terhére 2393 korona károsodást jelent, — az első magyar általános biztositó társ. palotája telkének felmérésénél 13. öllel hibáztak, 6680 kor. értékben. A Lévay Henrik házánál 4. öl volt a hiba, s igy 1975 korona a kár, a Heinrich István házának telkét 2 öllel számították kevesebbre, s a főváros vesztesége 849 korona volt, — végre az Első mag ar szálloda részvénytársaság épületénél 5 öl a hibás számítás a mi 2000 korona vesztességet jelent. A mérnöki hivatal, számvevőség és tiszti ügyészség ma együttes jelentésben kérik a tanácsot, hogy a felsorolt háztulajdonosoknak adja ki a fizetési felszólítást, mert az utólagos követeléshez a fővárosnak, ez év vég°ig az elévülés lejárta előtt joga van.