Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)

1900-06-25 / 26. szám

1900. junius 25. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 15 Hirdetések 39293. sz 1900. -VII. Pályázati hirdetmény. Budapest székesfőváos tanácsa az adományozása alá eső s a budapesti kereskedelmi akadémiánál betöltendő 12 fővárosi, 1, Ferencz József és Erzsébet’ és 1, Deák Ferencz“ nevet vi­selő alapítványi, összesen tehát 14 tandíjmentes helyre ezen­nel nyilvános pályázatot hirdet. — Fzen tandíjmentes helyekre a budapesti kereskedelmi akadémiába való felvételre az inézeti szabályok értelmében ké­pesített oly tanulók pályázhatnak, a kik a legutóbbi iskolai bi­zonyítványuk szerint tanulmányaikban legalább jó előmenetelt, jó erkölcsi magaviseletét, továbbá budapesti születésüket avagy budapesti illetőségüket és vagyontalanságukat, illetve szüleik vagyontalanságát igazolni képesek, megjegyeztetvén, hogy oly folyamodók kérvényei, a kik a budapesti születésüket avagy illetői-égüket nem igazolják, az egyéb kellékeknek azonban megfelelnek, csakis azon esetben lesznek figyelembe vehetők ha megfelelő számú érdemes budapesti születésű s illetőségű folyamodó nem találhatnék. A budapesti kereskedelmi akadémia mindazon növendé­kei, a kik a székesfőváros tanács által adományozott tandíj­mentes helynek már élvezetében vannak, annak a megtarlá- sáért szintén folyamodni tartoznak ugyan, azonban az illetők az esetre, ha legalább átlagos jó előmenetelt s jó erkölcsi magaviseletét tanúsítanak a már elnyert tandijmentes hely további élvezetében feltétlenül meg fognak hagyatni. — Ezen növendékek kérvényeiket csupán az 1899/1900. tanévről szoló iskolai bizonyítványukat tartoznak mellékelni. Felhivatnak tehát mindazok, a kik a pályázat alá bo­csátott tandijmentes helyek egyikét elnyerni, avagy annak to­vábbi élvezetét meglarlani óhajtják, hogy ez iránti kérvényeiket a fent előadottak értelmében pontosan felszerelve s egy koronás bélyeggel ellátva a székesfőváros tanácsának iktató-hivatalába (:központi városház, IV. városház-uleza 9. szám I. em. 25 ajtó:) legkésőbb f. é. julius hé 15, napjának déli 12 órájáig annál is inkább nyújtsák be, mivel később érkező vagy kellőleg fel nem szerelt kérvények figyelembe vétetni nem fognak. Budapest, 1900. évi junius hí 2.-án. A székesfövnr' s tanácsa. 44222. számhoz. 1090.—L Árlejtési hirdetmény. Budapest székesfőváros tanácsa a X. kér. Bányatéren építendő egyemeletes róm. katb. plébániaépület felépítéséhez szükséges föld-, kömüves-és cdhelyező, kőf aragó, ács, cserepes, vas, asztalos és lakatos munkákra ezennel nyilvános ajánlati tárgyalási hirdet, Ezen munkák közül : 1. ) a föld kőműves és elhelyező munkák 2. ) a kőfaragó munkák 3. ) az ácsmunkák 4. ) a cserepesmunkák 5. ) a vasmunkák 6. ) az asztalos munkák 7. ) a lakatosmunkák költséggel vannak előirányozva. Felhivatnak tehát mindazok, a kik a szóbanforgó munkák valamelyikét, vagy azokat együttesen elnyerni óhajtják, hogy ajánlatukat Hofbauer János főmérnök urnái (IV. kér. Borz-u. 7. II 9.) naponként d. e. 9 és 12 óra között átvehető árlejtési feltételek és költségelőirányzatok alapján az ugyanott átvehető és egy koronás bélyeggel ellátandó ajánlati űrlapon a kellő bá natpénz letételét igazoló közp. pénztári letéti nyugtával felsze­relve és zárt borítékban lepecsételve legkésőbb 1900 évi julius ho 11-én (szerdán délelőtt iO^óráig IV., Károlykörut 28. 11.23. sz a Lung György tanácsnok ur, vagy helyettese kezéhez annál is inkább adják át, mert a jelzett határidőn túl érkező, vagy a kellő bánatpénz lefizetését igazoló letéti nyugtával és a kívánt mintákkal fel nem szerelt vagy egyébként szabálytalanul kiállí­tott ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Az építkezésre vonatkozó összes tervek és helyszinrajz Hofbauer János főmérnök urnái tekinthetők meg, aki a szüksé­ges műszaki felvilágosításokat is megadja. A föld, kőműves és elhelyező munkákra 1S00 k., a kőfa­ragó munkákra 300 k., az ácsmunkákra 285 k., a cserepes mun­kákra 100 k., a vasmunkákra 275 k., az asztalos munkákra 435 k , a lakatosmunkákra 185 k. bánatpénz letételét igazoló nyugta csatolandó az ajánlathoz, mely összeg a jótállási határidő le­jártáig biztosítékként fog visszatartatni. A bánatpénz állhat készpénzből, takarékpénztári betét­könyvből, vagy az érvényben levő hatósági szabályok értelmé­ben biztosítékul elfogadható értékpapírból. eMegjegyeztetik azon­ban, hogy az értékpapírok csak a napi lőzsedei árfolyam 90 százaléka erejéig — de semmi esetre sem névértékükön felül — fogadtatnak el bánatpénzük A kellő határidőben beérkezett összes ajánlatok 1900. évi julius hó 27-én d. e. 10 órakor lógnak az építésre felügyelő bi­zottmány ülésén nyilvánosan felbontatni s megfelelő javas'attal a székesfőváros tanácsa elé terjesztetni. A székesfőváros tanácsa fentartja magának a jogot, hogy a beérkezendő ajánlatok közül minden indokolás nélkül szaba­don választhasson, vagy a mennyiben az árlejtés eredményét kielégítőnek nem találná, újabb ajánlali tárgyalást tart­hasson. Az árlejtési feltételek a megkötendő vállalati szerződés alapjául fognak szolgálni s az ajánlat elfogadása után a szerző­dés megkötéséig ideiglenes szerződés erejével bírnak. Budapest székesfőváros tanácsának 1900. évi junis hó 13. tartott üléséből. Halmos s. k., polgái mester. Hír dot és eke t felvesz a Magyar Székesfőváros kiadóhivatala. 37613 k. 17 f. 6015 „-­71 5 691 . 26 „ 1718 OO c: 5184 n 8676 ,"82 „ 3722 71 7)

Next

/
Thumbnails
Contents