Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-04-02 / 14. szám
8 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1900. április 2. A szegényügy rendezése. — Az elöljárók javaslatai. — A tanács közjótékonysági ügyosztálya a belügyminiszter utasítására kidolgozta a szegényügy rendezésére vonatkozó szabályrendeletet akképp, hogy egyik részébe beillesztette a belügyminisztériumban készült országos szabályrendelet vonatkozó szakaszait, a másik részébe a kerületi elöljárók szolgálati utasításából átvett rendelkezéseket ültette. A tanács a szabályrendelettervezetet felülbírálás és véleményezés végett kiadta a kerületi elöljáróknak, a kik utó só értekezletükön nagyszabású előterjesztésben állapodtak meg, a mely a szegényügy rendezésére vonatkozó összes kérdéseket és javaslatokat magában foglalja. Az előterjesztés két részből áll. Az első foglalkozik magával a tanácsi tervezette], a második az elöljárók javaslatát adja elő. A tanácsi tervezet lényegesebb hibáiul megemlítik, hogy csupán általánosságban jelöli meg, hogy kik részesülhetnek községi segélyben, de nem tisztázza sem azt a kérdést, hogy kiket kell hozzátartozók alatt érteni, sem a szegénység fogalmát nem állapítja meg. Már pedig a közsegélyben részesitendők általános fogalommal nem jelölhetők meg, mert akárhány olyan család van, a ki szegény ugyan, de nem szorult rá a közsegélyre, sőt nem is fogadná azt el. Hibás a tervezetnek az a része is, a mely a szegények összeírását rendeli el Budapesten, de nem határozza meg az összeirás mód- njk szerint kél féle összeirás van: éven- káii crazier végzendő népszátnlálásszerü és kritikai. A népszámlálásszerü összeirás óriási teherrel járna, mert Budapest 700,000 lakosát abból a szempontból összeírni, hogy kik a közsegélyre szorult valóban szegények: óriás kiadásokba kerülő szervezetet igényelne. E mellett a hatósági segélyezés iránt széles körökben jogosulatlan igényiét támasztanának, a melyekkel a főváros aligha tudna megküzdeni. Kritikai szempontból az összeírást akképp lehetne foganatosítani legegyszerűbben, ha minden jelentkező szegényt az erre a czélra szolgáló törzskönyvbe bevezetnének s a jelentkező által előadott körülményekről az elöljáróságok pontos nyomozás utján győződnének meg. Ez az összeirás a legkevésbbé költséges és mégis czélra vezetne. A tanácsi tervezet nem tesz határozott intézkedést arra, hogy a közsegélyre szorult egyének eltartási költségeit a főváros miképpen szerezze vissza. A betegápolási törvény a költségek megfizetésére az illetőségi községeket kötelezte. A belügyminiszter szegényügyi szabályrendelete pedig a szegények tartózkodási helyét kötelezte a fizetésre. Ilyenformán a főváros illetéktelenül fogja viselni mindazoknak az itt tartózkodó szegényeknek eltartási költségeit, a kiknek illetősége pontosan megállapítva nincs. Az elöljárók tehát a tanács tervezetével szemben azt javasolják, hogy a közgyűlés Írjon fel a kormányhoz és kérje a szegenyügy országos rendezését. Ennél a kérdésnél három főszempontra hívják fel a tanács figyelmét. Az első annak a megállapítása, hogy kik a köz- segélyre szorult szegények; a második, hogy miképpen történjék a segélyezés ; a harmadik, hogy kik végezzék a segélyezést. Szükségesnek tartják az elöljárók a szegényügy rendezésénél, hogy a hatóság a szegényügy tovaterjedését igyekezzék meggátolni gyors segítéssel, a szükségnek megfelelő mértékű segélylyel és az egyéni önérzet figyelembe vételével. A közsegitség senkinek a szégyenérzetét ne sértse; a segítség az egyénekhez alkalmaztassék és lehetőleg ne alamizsnaszerü adományból álljon. Végül a hatóság igyekezzék teljesen megnyerni a szegényügy rendezésere a társadalmat is, mert csak is a társadalom erőteljes közreműködésével remélhető, hogy a mai szomorú állapoton javítani tudnak. Az elöljárók előterjesztésének az a része, a mely a szegényügy rendezésére vonatkozó javaslataikat tartalmazza, egész terjedelmében igy szól : Habár az előadottakon kívül nem tétetett feladatunkká, hogy a tekintetes tanácsnak további pozitív javaslatokat tegyünk, még sem zárkózhatunk el az elől a köteleze tség elől, hogy legalább főbb vonásokba ! ne jelezzük azokat az irányelveket, melyek szerény nézetünk szerint az alkotandó szabályrendelet alapjául szolgálhatnak. Kiinduló pontúi az 51000— 99. sz. belügyminiszteri szabályrendeletet kell vtnnünk, mert ez az első jelentősebb lépés, mely a szegényügyi igazgatás terén az ország minden vidékére kiterjedőleg történt. A hivatkozott szabályrendelet tovább ment az 1898. évi XXI. t. ez. rendelkezésein, mely a beteg szegények segélyezését a 8. §. szerint az i.letöségi község feladatává tette, holott a szabályrendelet a segélyezést a tartózkodási községnele teszi kötelességévé, fentartván részére az illetőségi községgel szemben a viszkereseti jogot a felmerült segélyezési költségek megtérítésére nézve, de csak attól az időponttól kezdve, a midőn az illetőségi község az átvételt elmulasztotta. A törvény és a szabályrendelet között tehát lényeges eltérés van, mert mig a törvény szerint a tartózkodási község nem köteles az ott lakó, de máshová való illetőségű vak, nyomorék stb. szegény segélyezésére, addig a szabályrendelet a kötelezettséget parancsolólag előírja. De ha a törvény szerint — azt humánusan alkalmazva — az idegen illetőségűek segélyezését a tartózkodási községnek előlegezni is kell, úgy ennek egyúttal jogának kell Jennie, hogy a felmerült összes költségeket az illetőségi községtől követelhesse, de nem igy a szabályrendelet szerin', a mely a segélyezési kényszert az idegen illetősé- güekre vonatkozólag is megállapítja, de nem rendeli el egyúttal a felmerült összes költségeknek az illetőségi község által való visszatérítését. A szabályrendelet e szerint a közsegélyre szorultakkal szemben humánusan, de a tartózkodási községgel szemben mostohán járt el, melynek hátrányai leginkább "a nagyobb városokat, különösen pedig a székesfővárost érik. Nézzük csak, miről van szó ? A legtöbb szegénynek az illetősége nincs megállapítva. Ha már most ilyen közsegélyre szorul, annak hazaszállítása, illetőleg segélyezése iránt a tartózkodási község nem keresheti meg az illetőségi községet, hanem ha a segélyezés szüksége sürgős, intézkedik a segélyezés iránt, egyúttal ^megvitatja az illetőségi tárgyalásokat, melyek
