Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-01-08 / 2. szám
i MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1900. január 8. vekedésére mindaddig nem lehet számítani, a mig a terjeszkedésre mód és eszköz hiányzik. Ezeken fordul meg Budapest közélelmezésének a megjavítása s erre az őszinte beismerés áldozatán kívül anyagilag is újabb áldozatot kell hoznia a törvényhatóságnak. Olvasóinkhoz. A „Magyar Székesfőváros“ harmadik évfolyamába lépett. Két esztendős pályafutása alatt szigorúan megmaradt kitűzött czéljánál: érvényre juttatta a jogos kívánságokat és követeléseket, segítő kezet nyújtott a hatóság tévedései ellenében a közönségnek s egyetlen óhaja az volt, hogy szeretettel, igyekezettel, buzgalommal meghódítsa magának a közönség bizalmát. Most a harmadik esztendő kezdetén ismételjük azt a mit megindulásunk alkalmával hangoztattunk : Szerkesztőségünk mindig nyitva áll a nagyközönségnek. Bármely a fővárosi közigazgatás körébe vágó kérdezősködésre szívesen válaszolunk előfizetőinknek. Bármely ügyben szives örömest támogatjuk tanácscsal, felvilágosítással. Utána járunk a fővárosnál előfizetőink egyes ügyeinek. Sürgető szavunkkal, ha kell a nyomtatott betű erejével, odatörekszünk, hogy minden fővárosi polgár ügye gyors és méltányos elintézést nyerjen Szerkesztői üzenetben — ha szükség élő szóval is — szívesen tudósítjuk eljárásunk eredményéről előfizetőinket, mert kitűzött czé- lunkat, hogy a főváros közigazgatását egy jobb irányba tereljük, hogy a polgárság érdekeit minden vonalon érvényre juttassuk, csak úgy érhetjük el ha, a közönség figyelmével megtisztel s mi személyes tapasztalat utján győződünk meg minden egyes esetben az eljárások hosszadalmasságáról óa az elintézések czélsze- rütlenségéről. Nem fogja figyelmünket kikerülni semmi, ami a város életműködésében fontos. A közegészségügy, közélelmezés, városrendezés, a közgazdasági kérdések, telekszabályozások, vízügyek, a fogyasztási adók és a javadalmi dijak, a lakásbér, a házbér uzsora és szegényügy, ezek mindannyian szigorú bírálatunk tárgyát fogják képezni s magától érthető, hogy minden ily kérdésben szives örömest állunk a közönség rendelkezésére is. A Magyar Székesfőváros pártatlan és szakszerű közleményeiben ; friss és jól értesült híreiben ; kimerítő és pontos ismertetéseiben. Ez volt s maradt a mi programmunk. Hisszük és bízunk benne, hogy ez alapelvek mellett lapunk továbbra is népszerű és szívesen látott lesz az olvasó közönség előtt. A szerkesztőség. A Magyar Székesfőváros előfizetési ára: Egész évre 6 frt. Fél évre 3 „ köztisztviselőknek : Egész évre 4 frt. Fél évre 2 „ A városatyák hanyagsága. Úgy látszik a város atyák nem tudnak felemelkedni feladatuk magaslatára. Ennek legtermészetesebb következtetése, hogy nincs érzékük az önkormányzati igazgatás iránt. Kétségbe vonom, hogy a város atyák tudnák mily kötelezettségek teljesítése háramlik reájuk. Ezt nálunk nem is keresik. Aki csak egy csekélyke vagyon, de annál nagyobb alkalmazkodási képeséget tud produkálni, az már igényt tart arra, hogy város atyának megválassza az az érdekeltség, melynek csatlósává szegődött. — Itt aztán már kinek is jutna eszébe, hogy használhat e valamiben az illető az önkormányzatnak vagy sem. Pedig az önkormányzati intézmények csak akkor működhetnek igazán jól, ha önmagukra s közvetve a társadalomra — mint a melynek egészséges és egységes volta — a benne szerveződött közüle- tekre is kihat — üdvösét és jót tud teremteni. Mert tisztelt városatyák ! Az önkormányzati test, megköveteli, hogy minden izében ápoltassék. Olyan az mint az ember, melynek ha bármely tagja beteg — úgy egészében is képtelen a tevékenységre. — Ha a municipium nem tud a törvényben lerakott jogának érvényt szerezni, ha elvesztette önbecsülését, ha önerejéből nem bir többé újat — a közérdekeltségre üdvösét alkotni, úgy beigazolta öntudatos mii ködésének csorbulását életre valóságának képtelen ségét. Ne igyekezzenek olyanok bejutni a törvényhatósági bizottságba, kik akár előképzettség hiánya, akár társadalmi állásuknál fogva más irányban oly nagyon le vannak foglalva, hogy a közület ügyeivel vagy soha, vagy csak nagyon ritkán foglalkozhatnak. Tulajdonkép maga a polgárság az oka annak, hogy érdekeinek képviseletével olyanokat biz meg, kik az önkormányzat működését csak hátráltatják. Számtalan esetben meiülnek fel a közgyűlésen olyan kérdések, melyeknek megvitatása nagy szakszerűséget kíván. Mit tapasztalunk. Azt, hogy egyik másik tisztességes városatya, ki otthon napestig a gyalupadon vagy háromlábú széken szorgalmatoskodik, a szerdai közgyűlésen a vas- utügyek rendezésében fáradozik. Vegyük az érem másik oldalát. Nagyobb szabású alkotások megteremtését javasolja az egyik arra való város atya, tán nem is helytelen a javaslat, de keresztülvitele nagy áldozatokkal jár, pedig a várható eredmény egyáltalán nincs arányban a beruházással. A javaslat tevő oly szépen terjeszti javaslatát elő a közgyűlésnek, hogy a virágos és complikált mondat szerkezetből az a derék város atya kisem tudja hámozni, hogy miről is van tulajdonkép szó. Mi a következmény ? A beszéd tetszett, a javaslatot klikbeli tette, tehát az csak jó lehet; megszavazzák. Nagy értéke van az ilyen öntudatos szavazatoknak. De nem kérünk belőle. Lássa be minden egyes tagja az önkormányzati testnek, hogy a közérdek emelésével a maga jól felfogott egyéni érdekeit mozdítja elő. Járjanak a városatyák rendesen a közgyűlésekre ; a ki pedig nem érez magában hivatottságot avagy kötelességérzetet, az ne vállaljon mandátumot, hanem engedje azt át olyanoknak, kik a kapott tisztességet meg is tudják becsülni.