Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)

1900-03-19 / 12. szám

MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1900. márczius 19.

merültek a tömérdek bajban; adósság, rendetlen élet betegség s mi egyéb elvitte a kis családi lakot. S a szerencsétlenek, akik vig nótázással avatták fel az uj „palotát“ koldussá téve, szégyenkezve lopják vissza magukat a városba. Ez a telepélet öröme, boldogsága, gyásza. Meg a remény, amelyet polgármesterek szóval élesztgetnek, amikor nem akarnak kegyetlenül igazat mondani, s megígérik, hogy lesz ut, lesz viz és minden, csak türelem. Az Írásban adott válaszuk is türelemre inti a kérelmezőket, de már őszintébb. Nyíltan megmondja, hogy a városnak nem áll módjában a kért közmunkákat megkésziteni. Ha a kérvényezők magukra vállalják a költségeket, megcsináltatja a hatósága nélkülözhetetlen dolgokat. Ha ! . . . Ha volna anyagi erő a költség fedezésére. De nincs, az a baj. Tehát türelem . . . Igaz e téren tömérdek igazságtalanság történt. Mert tények teszik eltagadhatlanná, hogy egyes külterületek mégis megkaptak mindent, amit kértek. Mert a kérelmezők élén befolyásos városi korrifeus állott, aki ismeri a városi közigazgatást működtető rugókat és összeköttetései révén elvégeztette a szükséges munkákat, még ha póthitelből vették is rájuk a fedezetet.

A telep szaporodás megszapo itotta a türelmetlenkedő kérvényezőket, akiknek siránkozása még a protektorokat is kihozta sodrukból. Végre belátta a tanács is, a törvényhatóság is (igaz a tizenkettedik órában), hogy ez a terjeszkedő gazdálkodás egyenes ut a bukás felé. Határt akartak szabni a külterjes fejlődésnek s évekig tartó okoskodás után megalkották a kövezést járulék és a városszabályozás szabályrendeletét. A kettő rokon egymással, de az utóbbi most nem időszerű, mert a város jól-rosszul szabályozva van, legalább ideiglenesen. A kövezési járulék azonban komoly dolog, mert közvetetlenül és minden évben érinti a ház és telektulajdonosokat s másodszor sok vitára érdemes a mai kövezési rendszer és a használatban levő burkolóanyagok minősége miatt.

A főváros tulajdonképp az intenzív fejlődés meggátlása végett tervezte a kövezési járulékot. A kültelkek szertelen fejlődése hihetetlenül emelte a közkiadásokat, anélkül, hogy a bevételek szaporodtak volna. Az épült házak adómentességet élveznek, a lakók pedig nem uj emberek, . . . csak kivándorlot- tak a központból. Nagyobb terhet rónak távozásukkal a községre, nagyobb hasznot azonban nem hajtanak. Ezt a rendszertelen kiválást első sorban a közmunkák megtérítésével lehet megakadályozni.

A kivándorolt, ha a közvagyon hasznos termékeit élvezni akarja, abban az arányban köteles az előállításhoz hozzájárulni, amilyen arányban igénybe veszi. A vízvezeték, csatornaépítés, kövezés, világítás berendezése a központon kívül sokkal nagyobb mértékben terheli a közpénztárt, mint a belső területen való kiterjesztésnél. S mig beltelken kevesebb költség mellett nagyobb a bevétel; a külterjes építkezéseknél három-négy- szer akkora beruházásnak még a minimális törlesztési kvótája sem térül meg, még kevésbbé remélhető, hogy azon felül a fen- tartás és egyéb üzemkiadások valami módon rekompenzáltas- sanak.

"Kellő előrelátás nélkül történtek eddig is a közmüvek hálózatának kibővítése; évről-évre nagyobb teherrel.nehezedtek a közjövedelmekre, mig megbillent a háztartás egyensúlya.

Igen, a főváros zilált pénzügyi helyzetének előidézésében nagy része van a külterjes fejlődés túlságos támogatásának. A megfelelő ellenszolgáltatás biztosítása nélkül nyakra-főre végrehajtott, könnyen nélkülözhető közmunkák milliókra rugó költségeit nem tudja a közpénztár kiheverni. A megállapított kiadások keretén kívül majdnem erőszakosan kiforszirozott beruházások okozták a háztartási zavarokat. Olyan beruházások, amelyeket az intenzív fejlődött területek nyeltek el s amelyekre sohasem volt valóságos fedezet. Olyan beruházások, mindig kerü'eti érdekek kielégítésére, amelyeket nem létező megtakarítások, vagy más, hasznos czélokra kijelölt kölcsön pénzek terhére engedélyeztek. Az ilyen módon létrejött közmunkák terhei szolgáltattak alapot a tanácsnak a kövezési járulék felemelésének a tervéhez.

Színházak tűzbiztonsága.

— Szabályrendelettervezet. —

A színházak tűzbiztonságának kérdése Budapesten 1889. deczember óta aktuális. Abban az időben égett le a gyapju-utczai német szinbáz s azóta tesz uj meg uj javaslatokat a tűzoltóság, a rendőrség és a tanács közjótékonysági ügyosztálya, a mely egyúttal a tűzoltási ügyeknek is intézője. Hosszas tárgyalás után napvilágot látott ma a színházak tűzbiztonságát megszabályozó tervezet. Kissé későn ugyan, mert az utóbb épült színházak tűzbiztonságát már nem változtatja meg, de még mindig idejében : mert legalább van ilyen szabályrendeletünk is. Kár, hogy a tervezet visszaható erővel nem bir, hogy egyik-másik színház hiányosságán (igy aAlemzeti. Nép és Magyar Színháznál) az uj szabályrendelet értelmében segíteni lehetne. A tervezet, a mely a mai tűzoltó erőt kissé túlbecsüli, a következő :

A Budapesten épülő színházaknak, amennyiben nézőterük hatszáz nézőnél többre épül, minden oldalról teljesen szabadon kell államok. Hatszáz személynél kisebb befogadási képességgel bíró szinházak két oldalról szabadon álló saroktelkeken is építhetők, a mely saroktelek azonban 400 négyszögölnél kisebb nem lehet.

Abban az esetben, ha az ily módon alkalmas saroktelek közelében nagyobb ipari vagy gyári telep létezik, a színházépítési engedély a különben megfelelő ilyen saroktelekre nem adható meg.

Minden emeletről jobbra-balra legalább egy-egy külön tűz - biztos lépcsőnek kell vagy közvetlenül a szabadba, vagy az előcsarnokba vezetnie. A nézőtérből a csarnokba és illetőleg az oldalfolyosókra minden száz ember számára egy 125 méter széles kijárása létesítendő. A közönség számára szolgáló lépcsők mind tűzbiztos anyagból, szögbe törten, azaz helyenként nyughelyekkel ellátva készítendők; ablakkal ellátandók s legalább 180 méter széleseknek kell lenniök. Patkóalaku kör- vagy csigalépcsőt, valamint függőlépcsőt a közönség használatára alkalmazni nem szabad. A színház ablakain, a raktárakat kivéve, sehol rácsozatot alkalmazni nem szabad.

A színpadra és zsinórpadlásra közvetlen nyíló djtók mind tüzállóan vasból készítendők s ezek a padlózatnál 2—3 centiméterrel magasabb és legalább 50 centiméter széles tűzbiztos anyagból készült küszöbhöz ütközzenek. A proscenium falba alkalmazott, valamint a súgó üreghez vezető vasajtók azonfelül