Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-03-05 / 10. szám
10 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1900 márczius 5. Modder-River station. “ A Reuter-ügynökségnek jelentik február 15-ikéről. Roberts haderejével rohamosan közeledik Kimberley-hez. A búr csapatok fővezére, Cronje tábornok, minden erejével igyekszik feltartóztatni Roberts ellenpályázónak seregét. Ez azonban alig fog sikerülni, mert Roberts-t Kitschener is erősen protegálja Begyűrűzi Cronje-t, akinek nincs egy kron-je újabb folyamodványra, 1 kronjés bélyegre és aki feltartóztatni igyekszik Roberts. Mindazonáltal Kimberley fölszabaditását a városban levő számvevőségi tisztviselők erős reményekkel várják. A hangulat vidám. Az emberek clubokban az élczlapokat olvassák, és a New-York szépe czimü operette áriáit dudolgatják. Kimberley fölszabadult! A burok elvonultak Kimberley alól s French diadalmasan vonulhatott be a városba Az öröm Általános (Első Magyar ) Az angol pályázóknál későbben a hir leirhatatlan hatást keltett. Ismeretlenek, sőt ismerősök is kezet fognak az utczán és szavahihető tanuk állítják, hogy egy vő az anyósával összecsó- kolózott. Cronje megadja magát. London, február 27. (A hadügyminisztérium jelentése.) A hadügyminisztérium épületében kihirdették Roberts lord táviratát, a melyben jelenti, hogy Cronje Paardebergnél hosszú és hősies küzdelem után megadta magát. Föltételül csupán azt kötötte ki, hogy a pályázók egy év alatt tegyék le a számviteli vizsgát. N. Fr. Pr. Az uj jövedelem forrás. — Kullmann Lajos tanácsos tervezete. — Kullmann Lajos tanácsos tervezete, hogy az állampolgárság, a községkötelékébe való felvétel és illetőség elnyeréséért járó dijakat felemeljék, legközelebb már a bizottsági tárgyalások útvesztőjébe kerül. A főváros hivatalos körei általános meglepetéssel és örömmel kapnak a javaslaton. Dicséret érette Kullmann tanácsosnak, az uj prés nem is olyan kegyetlen. A szóbanforgó dijak felemelése általánosságban helyénvaló, megokolt dolog. Hogy hosszú évek során át mindeddig nem gondoltak vele, csak azt bizonyítja, hogy az illetőségi, honossági ügyeket kevesen ösmerik, s még kevesebben elég alapossággá'. Azoknak a dijaknak a magasságát, amiket a főváros mostanában szed, negyven esztendővel ezelőtt állapították meg, amikor még Buda és Pest halavány árnyéka sem Yolt a mai székesfővárosnak. Azóta a viszonyok minden tekintetben óriási változáson mentek keresztül. A mint elavultak a régi, kisvárosias szabályrendeletek általános intézkedései, épen úgy nem felel meg a mai kornak, a mai gyakorlatnak, a társadalom és főváros mai viszonyainak az illetőségi és rokon ügyekben gyakorlatban levő eljárás, nem méltányosak és okosok az ezekben szedett hatósági dijak. Örömmel üdvözöljük tehát az uj szabályrendelet terveze- tet^ mely .a küzködő fővárosnak számmottevő jövedelem forrást nyit meg, anélkül, hogy erőltetett, vagy igazságtalan, kapzsi jövedelem hajhászása lenne és átalakitja, megnyitja egy fontos munkakörben az elavult, idejét múlta hivatalos eljárást. Az az összehasonlítás, amit Kullmann tanácsos a szabály- rendelet tervezetet kisérő előterjesztésében más városok hasonló díjszedése tárgyában tesz, igen tanulságos útmutatás a dijak felemelésének kérdésében. Valóban igen kevés város van, mely olyan csekély dijakat szedne a kötelékébe lépő uj polgároktól, mint az eddig Budapesten történt. Pedig abból, hogy valaki egy uj községben letelepszik, annak kötelékébe belép, nemcsak a községnek van kétségtelen haszna, hanem sokszorta nagyobb az előny és az eredmény magára a jövevényre nézve. Nem szükséges azt bővebben fejtegetni, hogy az egyes ember miféle hasznokat húzhat abból, ha például Budapest községi kötelékébe bejut. Hiszen ha százféle oka, haszna nem lenne, nem törnék magukat úgy utánna az emberek. Nem vergődnének keresztül a honossági ügyek, vagy illetőségi tárgyalások ezernyi torluráin, hogy puszta szimpátiából, vagy hazafias lelkesedésből a budapesti illetőséget megszerezzék. Az a külföldi, aki a magyar honosságért folyamodik, a budapesti illetőség megszerzésén fáradoz, nem szokta ezt puszta „szerelemből“ cselekedni, annak üzlet, vállalat, állás kell és Isten tudja még miféle hasznothajtó tervei vannak. Egészen helyénvaló, hogy a főváros szintén megkeresse rajta a maga méltányos hasznát, tisztességes jövedelmét. Az ezekre kivetett 400 korona dij nem sok. Az eddigi 40 frt nevetséges volt. A települési engedélyért szedett 200, illetőleg 100 korona, a község kötelékébe felvételért járó 100 korona szintén igen tapintatosan megállapított összeg. Igen helyes, hogy a magyar állampolgárok a budapesti illetőség megszerzéséért sokkal kevesebbet fizessenek, mint a külföldiek. Ennyiben maga az egész tervezet talpraesett munka, s különösen jó érzékre vall azaz intézkedése, hogy e dijakat a tanács különösen méltánylást érdemlő esetekben mérsékelheti, bár előre megjósolhatjuk, hogy e szakasz talán már első tárgyalások során is sok vitára fog alkalmat adni. Ezekután pedig, hogy főbb vonalaiban teljes elismeréssel érintettük a jószándékkal készített tervezet főbb irányelveit, s a jóindulatú bírálatot senki kétségbe nem vonhatja: egy igenigen nagy lapsusra kell felhívnunk a figyelmet, mely a szabály- rendelet tervezetbe beékelődött s ha idejekorán meg nem változtatnák, talán kétessé tenné magának az egész munkának értékét. A tervezet 2. §-áról szólunk. A tervezetben ártatlan képpel meghúzódó kis szakaszocska nem köt ki egyebet, minthogy azok a magyar honpolgárok, kik a budapesti illetőséget az 1886. évi XXII, t.-cz- 10. § a alapján szerzik meg, közigazgatási végrehajtás utján beszedhető 20 korona dijat tartoznak fizetni. Az illetőségi törvény idézett szakasza pegig azt mondja, hogy az a magyar honpolgár, aki négy évig egy községben lakik s annak terheihez hozzájárul: ott illetőséget szerez ha csak a község ellene kifogásokat a négy év lefolyása előtt nem emel, illetőleg letelepedése ellen íjiem tiltakozik. Ha tehát valaki (— természetesen mindenkor magyar állampolgárt értünk —) négy éven keresztül Budapesten lakik, s itt községi adót is fizetett, a törvény értelmében hallgatagon meg
