Magyar Székesfőváros, 1900 (3. évfolyam, 1-50. szám)
1900-02-12 / 7. szám
1900 február 12. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 11 léül tekinthetjük, hogy az adók pontos befizetése körül nagyobb változások nem tapasztalhatók. Az adóhátralékokból végre a következő adatok nyújtanak felvilágosítást: Adóhátralékok az 1874—98 iki évek végén. 1874 . . 14,009.275-08 kor. 1875 . . 16,785.210 96 1876 . . 18,363.149-90 „ 1877 . . 16,271.93706 1878 . . 13,753.033-24 1879 . . . 11,954.66004 „ 1880 . . 11,698.853-94 1881 . . 9,242.924-34 yy 1882 . . 8,510.070-40 „ 1888 . . 6,942 466 14 1884 . . 6,885.740-48 „ 1885 . . 6,463.78998 „ 1886 . . 6,372716-28 „ 1887 . . 7,808.042-30 „ í 888 . . 6,135.755 26 1889 . . 6,448.47912 » 1890 . . 7,747.438 44 „ 1891 . . 6,824.752-08 > 1892 . . 7,560.988-98 1893 . . . 9,338.29490 „ 1894 . . 9,596.125-08 1895 . . 10,147.07608 » 1896 1897 . . 9,865.139-58 . . 8,618.143-44 1898 . . 8,586.905 93 » Színház. Keresztelő Szent János. Bevallom, hogy Sudermann jelentékeny iró, sőt hogy szellemes ember; beismerem, hogy bámulatosan ismeri a szin padi hatás titkait és hogy senki sem tud jobban, ha nem is egy darabot, de egy szerepet megirni mint azt mindnyájan tudjuk Magda szerepéről az „Otthoniban — egyszóval beismerem, hogy Sudermann olyas valami, mint a német Sardou. De Sudermann kevésbé ismeri önmagát, mint Sardou. Mert Sardou vagy nem irt régi történeti dolgokat, vagy ha tette, akkor is Thodorájában vagy Gismondájában hü maradt önmagához és beirt azzal, hogy egy vagy két fényes szerepet Írjon és a történeti környezetet csak mint látványosságot érvényesítse. Sudermann Keresztelő Szent Jánosában többet akart ennél: ő drámai alakban akarta feldolgozni Szent János, Heródiás és Salome csodaszerü történetét. Mindenki ismeri az Evagéliumból ezt a történetet, mely ott azonban rövid és egyszerű mondatokban van elmondva. Nem áll benne egyik, mint hogy Herodias leánya tánczolt He- rodes előtt és anyja ösztökélésére Szent János fejét kérte jutalmul. Látszik, hogy az evangélistának a Szent halála volt a fődolog, a többit csak mellesleg mondja el és nem tartja érdemesnek fejtegetni az asszonyok gyülölségének okát, sem azt a bűvös titkát Salome buja tánczainak, melyek elvették Hero- desnak a?, eszét. Minket, kik kétezer év alatt hozzászoktunk, ahhoz a gondolathoz, hogy a Szent efejeztetett és kik valószínűleg sohasem vettük volna azt annyira szivünkhöz, mint a szent apostolok, pedig éppen azok a dolgok érdekelnek leginkább amelyek az evangéliumban nincsenek említve, és melyek elhallgatása teszi éppen ez elbeszélést érthetetlenné, mysteriosussá. És minden költői érzékű embert, ki foglalkozott Szent Jánossal, csak annál inkább érdekelhette az a gondolat, milyen lehetett az a csodaszerü Salome és miért óhajtotta ő és az anyja a Szentnek a halálát ? És mindenki, ki elmerengett e mystérium fölött, annak megoldását egyéni hajlama szerint képzelhette el. És a titokzatos nő mellett majdnem érdektelenné válott maga a szent, ki erőteljesen egyengette az utat Krisztus urunk előtt és kinek najy, de egyenes lelke kevésbé volt talány- szerű. Mindenképpen nehéz föladat a művészre nézve egy ilyen anyag földolgozása; mert bár senki sem követelheti, bogy a művész ugyanazt fektesse a tárgyába, a mit mi sejtünk benne, de azt elvárja mindenki, hogy a művész legalább is ugyanany- nyit fektessen beié és ne kevesebbet, mint mi. A Salome motvum modem földolgozásai körül négy jön különösen tekintetbe: az első Heinétől származik és semmi egyéb, mint egy álom leírása, melyben a vad hajszában mellette elovagol Herodias leánya, csókolva és lapdázva a szent fejével. Aránylag egyszerűen megoldható neme a földolgozásnak, mert egy románcz rövid rímei még majdnem annyi tág teret adnak a phantasiának, mint akár az evangélium naiv sorai. A másik kettő majdnem együvé tartozik, mert egy szellemből ered. Az egyiket Laforgue irta, egy túlságos korán elhunyt franczia költő, a másik Beardoleytől származik, a szintén nagyon fiatalon elhalt angolt rajzolótól. Mindkettőnek Salomeja megtestesülése a modern szellem egyik legjellemzőbb, legérdekesebb, legszomorubb, legszellemesebb kinövéseinek, a gondolkodás ama módjának, melynél komolyság, szenvedés és az, a mit a francziák „Blague“-nak neveznek, együtt van. Az a lelki állapot ez, melyben a művész szenved, de nevet sajátmagán, melyben egy élczet mond, melyet azonban egész bátran lehet komolyan mondott dolognak tekinteni, egyszóval, melyben az őszinte érzés úgymint a tulfinomult ember ironicus szellemes kedése egymásnak pervers ölelésében folytatják a szó orgiáját. Természetes, hogy ez a Salome sem az, mely a színpad túlságosan anyagi keretében megjelenhessék anélkül, hogy elvesztené összes suptilitásait, eltekintve attól, hogy a modern, tulfinomult és a hideg calculus és őrültség határán tojástánezot járó agy velő e teremtménye nem is lehet az a Salome, mely évszázadokat érdekel és melyet a nagy közönség összessége tudna megérteni. Salome negyedik érdekes modern földolgozása Gustave Moreautói való, az ismét elhunyt nagy festőtől, a franczia Böcklintöl. Huymans, ki talán leginkább hozzájárult Moreau és Salome képei világhíréhez, igy Írja le a képet: „Salome itt nem pusztán a tánezos nő, ki derekának romlott vonaglásaival egy aggastyánban fel tudja éleszteni a vágyat és a bujaságot, ki egy király erélyét megpuhitja, akaratát fölolvasztja melle vonaglásaival, hasa rángatózásaival, csípői rergésével ; S lomé itten az örökkévaló paráznaság istennője, a halhatatlan hysteria symboluina, az átkozott szépség ; az óriási, közönyös és felelőtlen állat, ki érzéketlen és megmér- gez, mint a görögök Helénája, mindent mihez közelit, mit lát, mit érint.
