Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-01-02 / 1. szám
1899 január 2. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS n A szegény ember szerencséje. Szegény embernek, szegény a szerencséje is ! Ki ne ismerné ezt a közmondást s ki n^ tapasztalta volna ennek a nemes megfigyelésnek az igazságát. Olyan vigasztaló nagyságban azonban sehol sem jelentkezett ez az axióma, mint a főváros legutóbbi közgyűlésén, ahol a többi között a munkáskaszinók segély-kérvényét is tárgyalták. A budapesti munkás-kaszinó most születik meg s bizony ugyan csak meg kell küzdenie a kezdet minden nehézségével. A munkások legtöbbje nincs tisztában ennek az egyesületnek a céljaival s igy mint minden újítást ezt is némi hidegséggel fogadja; a nagyközönség úgyszólván még kevesebbet tud a munkás-kaszinók üdvös intézményéről, de a legkeve sebb fogalma van ezeknek a hivatásáról úgy látszik magának a főváros tanácsának, mert leljes képtelenség az, hogy egy világváros polgármestere olyan szükkebluséget tanúsítson ilyen nagyfontosságu huma- nitá-ius inlézménynye! szemben, ha az intézményt magát ismeri. Mi a célja a munkás-kaszinóknak? Tisztességes szórakozásáról, neveléspótlásáról gondoskodnia a munkáselemeknek, elszoktatni a munkásokat a füstös spelunkákból, a pálinkamérések mérges átmoszférájá- ból, gondoskodnia a munkás-családok nemesebb mulat- tatásáról s társadalmat teremteni a társadalmon kívül állóknak. A mai viszonyok között, a szocialisztikus kórságok csiráttermesztő századában, megmérhetlenül fontos kérdések, óriási horderejű eszmék ezek s mindenkinek vállvetve kellene segítenie ezt a kaszinó-egyesületet, magánosoknak, gyárosoknak csak úgy mint a közhatóságoknak. És mit tapasztalunk? A munkás-kaszinó 1000 frt évi segítséget kér a fővárostól. És a főváros közgyűlésén föláll maga a polgármester s a helyett hogy ott a helyszínén a maga buzdító szavával is hozzájárulna ahhoz, bogy az egyesek jóindulatát megszerezze ennek a humanitárius egyesületnek, nagy takarékossági szónoklatot tart. Elzokogja a főváros zilált anyagi viszonyait, kesereg mint egy Marius, s a végén kijelenti, hogy a fővárosnak se szive nincsen a munkások iránt, se pénze a munkások számára. Hiába no, szegény embernek a szerencséje is szegény. Rezzeg ha a munkás-kaszinók választmányi tagjai bizottsági tagok volnának, ha a rendes tagjai vállalkozók és az elnöksége a tanács keresztapja, szive, sógora, már gazdag volna egyszerre a főváros. A polgármester ur nem siránkozna a főváros nyomorán, a közgyűlés tagjai nem bolintgatnának hozzá szép taktusban, mint a kínai pagódlik, — hanem egy-kettő utasítanának minden néven nevezendő számszéket, pénztárt, találjon fedezetet s utalványozza ki azt a segítséget, amelyre senkinek sincsen szükége, s a mely nélkül is vidáman fenr.álhat a vállalkozó és bízót'sági urak kaszinója. Sajnos, a munkás-kaszinónak nagy szüksége lett V'dna erre az összegre, de hát vigasztalja őket az írás, hogy az is azt mondja: A kiknek pedig sokuk vagyon, azoknak még több adatik, akiknek pedig kévésük volna, azoktól még az is elvétetik. A szocialismusról. A szocialismusról csak akkor olvasunk valamit, a mikor a rendőrség kardlapozásáról, brutalitásairól vagy vérengzéseiről kell számot adni. No meg akkor is, ha egy-egy szocialistát karhatalommal visznek az ismert fotográfushoz! E'. épen nincs rendjén, mert a társadalom kötelessége a társadalom minden osztályával törődni; törődni annak nyomorúságban levő tagjaival és azokkal, a kik szükséget szenvednek keresethiány vagy egyéb szomorú okból! Tudvalevő dolog, hogy a kultúra fejletlensége a gonosztevők szaporodásával jár, de gonosztevőket szül a nyomor, az elégedetlenség is. Éhség, nélkülözés a legvégsőre tudják bátorítani az embereket, mint ezt már számtalan példa tanítja. Sajnos, nálunk az intelligencia még kis számú; könnyen ki lehet elégíteni a koncból. Ez az oka, hogy a művelt osztály hiányzik a szocialisták táborából, amely pedig nagyon rászorulna a helyes, céltu latos vezetőségre. Sok kis gonosztevő jut a börtönbe, mig az ügyes és élelmes bűnös, aki nagyban űzi csalárdságait, emelt fővel jár és büntetlenül; sok fényt és pazarlást fejt ki a vagyonos osztály és emellett kíméletlen és dölyfös is, úgy hogy nem csudáljuk, hogy nálunk a szocializmus inkább a kommunizmus felé hajlik. A mai viszonyok közt nem találunk helyesebb módot a szoc'alismus gyengítésére annál, hogy az állam fentartásával a munkás helyzetén mindinkább segíteni kell. De emellett üdvös lenne a társadalom széles rétegeiben is behatóan foglalkozni a szocialis- mussal, és megteendők volnának mindazok az intézkedések, a melyek a munkást jobb helyzetbe segítik, olyanba, aminőt mint ember okvetetlenül megkövetelhet és a minőt, mint a társadalom hasznos és nélkü- lözhetlen tagja meg is érdemel. Mit tesznek ezzel szemben ná'unk ? Erőszakoskodnak és visszaélnek számos esetben a hatalommal. Mondhatom, nem jó politika, mert csak olaj a tűzre, végre a nem kis hatalmat és erőt képviselő munkás a sok bujtogatás révén szintén csak az erőszakosságra kényszerül és akkor jaj annak az ügyet' lenül cselekedő kormányzó hatalomnak, a mely most csak arra törekszik, hogy a vészkiáltásokat elnyomja,
