Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-01-02 / 1. szám
1899. január 2 holott sokkal he'yesebben tenné, ha a bajok forrását kutatná és a seg'teni valón fokozatosan segítene. Nézzük a külföldet, mennyit tesz a munkásaiért. És mindennek dacára a szocialismus nincs elfojtva. Nálunk nincs kőtelező baleset elleni biztosítás, nálunk nincs gondoskodás a munkaképtelenekről, nálunk nincs gondoskodás a segélyről munkahiány idején. És bár a hazai viszonyok között egész másként kell megítélnünk a helyzetet, mégis el kell ismernünk, hogy még a legelemibb intézkedéseket sem teszik meg a munkás érdekében. Pedig jogosan követelheti a munkás osztály a társadalom belátását és segítségét. Gondoljuk csak meg, hogy nálunk mily kezdetleges fokon áll az ipar, a mely még hozzá jobbára inkább a kisiparos kezében van. Ezek pedig szintén csak gyámolatlan szegények, adóval túlterhelt népek, a kik a munkások legcsekélyebb akciójánál a legsúlyosabb károkat szenvedik és a kik ily alkalommal végzetteljes helyzetbe jutnak. A munkások a sztrájkot tartják a leghathatósabb védő eszközüknek. Ebben van is elég kényszer. De ne feledjék azt, a mit már elébb jeleztem, hogy nálunk a sztrájkkal is a túlsúlyban levő gyönge iparosokat károsítják, a kiknek a nélkül is elég küzdelmük van, hogy kötelezettségeiknek megfelelhessenek és hogy magukat és csalijaikat fenntarthassák ügy vagyunk tehát a szocialismussal, hogy a társadalom ellenségének tekintjük. Ez azonban helytelen felfogás, amely a tudatlanságból és onnan származik, hogy társadalmunk a szocialismus iránt mindeddig indolenciával viseltetett. Sem az állam, sem a városi hatóságok részéről nem részesülnek az iparosok kellő támogatásban, inkább szekatúráknak és gyakori zaklatásoknak vannak kitéve. A kisiparos adóját nem helyes mértékkel vetik ki és ne adj isten, hogy egy reklamációnak eredménye volna. Az a kisiparos, a ki tőke nélkül küzd, 6—8 munkását csak úgy tudja foglalkoztatni, ha a nagy versenyt kibírja. A túlságosan leszorított árak következéskép a munkás bérét is leszorítják. Mindenkor és mindenben a tőkének van haszna. A tőke láttatlanúl bár, de elég búsásan kamatot élvez a munkás jól megérdemelt béréből és itt fedezhetők fel leginkább a nemzetgazdaság tételeinek a tőkére vonatkozó egyes nagy hibái, vagy mondjuk inkább jogtalan és igazságtalan előnyei. Legyen meg a tőke jutalma, az anyag beszerzésénél és az árúk értékesítésénél, de arra semmi joga nincs, hogy a munkás bérminimumán — zsirosodjék. El kell érni azt, hogy a munkás nehéz fáradsága és nélkülözhetlen munkájáért, annyi ellenértéket kapjon, hogy a legelemibb szükségleteit fedezhesse. Megkövetelheti azt, hogy éhen, illetőleg munka nélkül ne maradjon, hogy a társadalmi szükségletekben hiányt ne szenvedjen. Ré- s zesitendö a mellett a munkás ember oly előnyökben •: 13 R, melyek művelődésére és erejének fenntartására szükségesek. Ügyelnünk kell égé zségére és arra, hogy a társadalomnak egészséges utódokat szolgáltasson. Mindezekért nem utolsó dolog a szocialismussal foglalkozni, sőt mondhatnám a humanizmus egyenesen parancsolja ezt. Külföldön a legtekintélyesebb férfiak nem restellik, hát miért ne t tlálkoznának nálunk is olyan tehetséges és józan gondolkozásu emberek, a kik felvilágosítanák a mérvadó köröket a teendőkről; kik elfogadható argumentumokkal és bizonyítékokkal lépve fel, hirdessék azt, hogy a szocialismus egyszerűen a társadalom létkérdése és vele behatóan foglalkozni kötelesség, mert ennek az elmulasztása még igen sok bajt okozhat! Lindner Bemut. A tehén meg a szarva. — Levél a szerkesztőhöz. — A pénzről mondják azt a keserű elmésséget, miért is van, vagy ha már van, miért nincs ? de bátran elmondhatnék az általános szabályozási tervről is. Miért is van, vagy ha már van, miért nem tartják be soha. Mert csak természetes, hogy azért csinálnak szabályozási tervet, hogy a szerint építsék a várost s nem azért, hogy a város tényleges építkezése szerint javítgassák ki. Pedig a mi szép székesfőfalunkban ez igy történik. A szabályozási tervet elkészítik, az utcát megnyitják s akkor kellő bankteherrcl felszerelve vagy hirtelen fölépül három, négy ház. A lakók beköltöznek s az amoriizáció részletei esedékessé válnak. Csakhogy amortizációra építeni jó, de amortizációt fizetni már kevésbbé jó. A boldog háziurak tehát törni kezdik a fejüket, hogy adjanak túl a házukon. Kínálják X-nek, Y-nak, persze nem bolond, hogy házat vegyen, akinek pénze van, az jobb üzletet is tud. Ekkor felmerül a házi urak lelki szemei előtt a jó fejős tehénke, a főváros. A tehenes lányok a bizottsági tag urak s ha ők oda ülnek a maguk kis székére s lábok közé veszik a sajtárt, a jámbor tehén mindig leadja a tejét. Csak persze tudni kell a módját. Simogatni kell a Riskát szép kérvényekkel, a melyben kifejtik, hogy az utcának úgy transitó, mint egyéb forgalma oly pokoli, hogy a hat öl széle-ség nem elegendő s legalább 8 ölre kell kiszélesíteni. Ha csak egy-két bi- zotsági tag jár közbe, akkor szükséges, hogy legalább három kocsi megforduljon napjában az utcában, ha háromnál több városatya iparkodik túladni az uj házakon, akkor bátran lépcsőben végződhetik az ulcá nak mind a két vége, a forgalom akkor is óriási lesz. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS
