Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-01-30 / 5. szám
1899. január 30. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS Huszonöt év Budapest közigazgatásának történetéből. VII. A rendbirságolás jogával a hivatalfőnökök is ruház- tassanak föl. A fegyelmi büntetések közé a szolgálati tekintetekből való nyugdíjazás is fölveendő. Az egyes állások különböző üzetési fokozatának a választás mellőzésével fokozatos előléptetés útján való betöltése, a tisztviselők fizetésének helyesebb alapon való rendezése s a korpótlék behozatalára vonatkozó kérdéseket a közgyűlés ezúttal nem vette érdemleges tárgyalás alá, minthogy azok rendezése nem a törvény, hanem az alkotandó szolgálati pragmatika keretébe tartozik. Végre fölkérendőnek határozta a belügyminisztert, hogy a közigazgatási bizottság intézményének és a közmunkatanács hatáskörének helyesebb alapokra való fektetésének czélszerű reformját vegye fontolóra. Ezen eszmék fölvetésével fejeződött be a fővárosi közigazgatás újjászervezésének éveken át vajúdott ügye. A belügyminiszter a fővárosi törvényt nem módosította, de keresztülhajtotta a kerületi elöljáróságok szervezéséről szóló 1894. évi XXXIII. trv -czikket és ezzel örökre véget vetett azon szégyenletes állapotnak, hogy az ország fővárosában az elsőfokú közigazgatás élén laikus egyének továbbra is nevetség tárgyává tehessék a jogszolgáltatást. És ezzel a székesfővárosi adminisztrácziónak egy veszedelmes fekélye Ion kiirtva. Valóban nem lehetünk elég hálásak Hieronymi Károly belügyminiszter iránt, azon császármetszésért, melyet a laikus elöljárók balfogásai által lenyomorított közigazgatáson végzett. A bécsi mintára készült törvény és szál>ályzat alapján létesített elöljáróság! szervezet jóval jobb is lehetne mint a milyen, mindazonáltal eléggé meg nem becsülhető haladás a múltban uralkodott khaoszhoz képest. Ennek a szervezetnek is az a főhibája, hogy a forma absorbeálja a lényeget, de legalább számol a viszonyokkal, a közigazgatás szükségleteivel és a modern közigazgatás színvonalára igyekezett emelni azt az intézményt, mely a desorganizáczió posvánnyába volt sülyedve. Nagy tévedés volna azonban azt hinni, hogy a kerületi elöljáróságok mai rendszerükben kifogástalanul működnek. Túlságig hajtott bürokratizmus tartja lekötve az ügymenet gyorsaságát és a nyilvántartások özönébe fúl az egyéni intézkedés minden szála. Említettük, hogy az elöljáróságok szervezete bécsi minta után készült. Magán is viseli az osztrák bürokratizmus minden raffinementját. Ha mindehhez hozzá vetjük azt, hogy a legjobb rendszer sikere elvégre is az egyének rátermetségéri fordúl meg, ha tudjuk, hogy az elöljáróság! közszolgálat külön, a központi szolgálattól teljesen elütő gyakorlatot kíván, úgy belátjuk, hogy a kerületi elöljáróság! intézmény gépezetén még sok lesz a javítani való, a mi egyébként minden emberi alkotás közös sorsa. A kerületi elöljáróságok, élükön felelős tisztviselőkkel, külön műszaki, közegészségi, számvevőségi stb. szakközegekkel, mint újon szervezett elsőfokú közigazgatási hatóságok, nagy és költséges apparátussal kezdtek működni. Rendeltetésük természeténél fogva a központi igazgatás számos dolgát vették át. Az elöljáróság! törvény erősen deczentralizált, a nélkül persze, hogy a központi igazgatásban ez által módosult ügykezelés egyensúlya helyre állíttatott volna, sőt a mi lényegesebb -- a nélkül, hogy az elöljáróságok hatáskörének tágításával, a központ is oly irányú szervezetet nyert volna, mely a deczentralizált közigazgatás egységes irányú vezetését és kellő ellenőrzését lehetővé tenné. Ezt mondja Márkus József volt polgármester azon előterjesztésében, melyet a központi igazgatásra hivatott szervek és ezek segédhivatalainak újjászervezése tárgyában 1897. augusztus havában benyújtott. Ez a terjedelmes és alapos tárgyismerettel készült derék munka, szerzőjének Hamvai Sándor VIII-ik kerületi elöljárónak becsületére válik, bár ez is a bürokratikus formaságok túlíengésében leledzik. Általános érdeklődésre tarthat számot e legújabb szervezési javaslat bevezetése, melyben rátér arra a sok ízben vitatott kérdésre; miféle fogyatkozásokban szenved központi igazgatóságunk, de a helyett hogy a fővárosi törvényben gyökerező hiányokkal szemben azok orvoslása tekintetében állást foglalna, ezek elől kitér és ezúttal csak aozkat a bajokat ismerteti, melyeket a törvényhatósági bizottság a fővárosi törvény keretén belül, a maga hatáskörében orvosolhatna, mert mondja a javaslat — a fönforgó összes bajokat a kormány által ismételve kilátásba helyezett, de mindez ideig hiába várt új fővárosi törvény megalkotása útján lehet csak megszüntetni. Közigazgatásunk egyik sarkalatos hibája — mondja az előterjesztés — hogy a vezetésre, illetőleg kormányzásra hivatott orgánumok annyira túl vannak terhelve munkával, hogy alig marad idejük főbb hivatásuk betöltésére. Ezek alatt az orgánumok alatt különösen a polgármestert és a tanácsot, mint testületet értem. A polgármester jelenleg nemcsak első tisztviselője a törvényhatóságnak, s mint ilyen vezetője a közigazgatásnak és feje a tisztikarnak, hanem egyúttal mindenféle hatóság is, a mint azzá az utóbbi évek számos köz- igazgatási törvénye tette, így például közegészség!, vízjogi, anyakönyvi stb. hatóság. Valamely kis városban, egyszerű viszonyok között, talán meg tud felelni a polgármester mindezeknek az előírt kötelességeknek, de a székesfővárosban, melynek félmilliót meghaladó lakossága van és a hol az életviszonyok sokkal komplikáltabbak és változatosabbak, ez úgyszólván lehetetlenség. Ezt különben belátta már maga a törvényhatósági bizottság is és nem egy szervezési munkálatában mutatott reá e visszás körülményre, mint a bajok legfőbb kút- forrására. Ily szervezet mellett a polgármester bürokratikus teendőit nagy erőmegfeszítéssel talán elvégezheti, üe soha sem lehet a közigazgatás lelke, nem fogja azt vezetni és ellenőrizni tudni, mert nincs meg hozzá a fizikai ideje. Már pedig a polgármesternek épen a vezetés, az ellenőrzés kell, hogy első és főfeladatát képezze. E nélkül az ügyek intézésében nem lehet meg a szükséges egység és tervszerűség. Hasonló helyzetben van a tanács is, mint testület. A tanács idejének legnagyobb részét is apró folyó ügyek veszik igénybe, annyira, hogy a székesfővárost, mint önkormányzati testületet érdeklő nagyobb fontosságú ügyek körültekintő, alaposabb előkészítésére és intézésére alig marad ideje. (Folyt, köv.)
