Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-01-30 / 5. szám
1899. január 30. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 5 Az eredmény mégis a várakozások mögött maradt. Ennek pedig kettős oka volt. Egyik, hogy az épületek kis száma és mérete nem bírta befogadni sem az eladókat, sem a vevőket, kénytelenségből meg kellett tartani, főleg a kereskedelmileg élénkebb napokon a nyilt piaczokat is. Másik ok pedig az volt, bogy bár a kelypénzek a szélső határra emeltettek, az intézmények jövedelmezősége csekély volt, mégis az egyes árúczikkek árai oly magasra szöktek ennek folytán, hogy a közönség erősen idegenkedni kezdett az új intézménytől. Egyszerű dolog lett volna előre konstatálni azt, a mit nálunk csak most vettek észre, hogy míg a nyugati nagyvárosok vásárcsarnokainak publikuma elfogadhatónak találja azt a pár perczentes árnövekedést, a mit az élelmi czikkeknél a magas bér és más költségek okoznak, ha azok nem a mindennapi szükséglet egyszerű közönséges tárgyait sújtják. A mit a párisi vásárcsarnokok lazacza, caviárja, meg szarvasgombája meg sem érez, az megfizethetetlenné teszi a mi hagymánk, káposztánk meg burgonyánk árait. Ott a helypénz főleg a lukszusczikkeket érinti, a melyek a főjövedelmet képezik, a míg nálunk ezeket a czikkeket közönségünk nem veszi a vásárcsarnokokban, a helypénz tehát az olcsó dolgokat kénytelen sújtani. Bárki tapasztalhatja, hogy középosztályunk asztalára a finom halat meg rákot Dobos meg Müller, a süteményt meg Gerbeaud szállítja. így azután ezek a czikkek megbírják a Kossuth Lajos-utcza 16,000 frtos házbéreit, a vásárcsarnokok pedig általános vélemény szerint méregdrágák. Egyetlen módja az intézmény megoldásának az lett volna, ha mindenekelőtt ellátjuk a közönséget oly helyen és mennyiségben elrendezett csarnokokkal, a melyek egyszerűségük és olcsóságuknál fogva alkalmasak, számuk és térfoglalatuk következtében pedig képesek lettek volna a közönséges napi szükségletek adásvételét közvetiteni és a melyeknél főleg a rend, tisztaság és egészség kívánalmai nyertek volna kielégítést. A mostani paloták pedig majd az igényekhez és kívánalmakhoz képest későbben alkottattak volna meg ; mikor már a régebbiek jó hire általánosan kedveltté tette a vásár- csarnokokat. Nem kell szem elől téveszteni azt, hogy eddigi piaczain- kon is megvolt a rangkülönbség, a mit meg kell tartani ez után is. Ámde ha egyenlő lukszussal épült csarnokokat emelünk a külvárosok, meg a központ számára, ezek természetesen majdnem egyenlő helypénzekkel fognak bírni, mivel az építkezés a Rákóczy-téren ugyanannyiba jön, mint a Vámház- téren. Már pedig egyenlő helypénzeket kiszabni egy belvárosi meg egy külvárosi piaczon, ez világosan lehetetlen dolog. Itt van a hiba és üres kifogás az, hogy közönségünk idegenkedése ártott az intézménynek. Ne a publikumot neveljük hozzájuk, hanem azt adjuk a polgárságnak, a mire szüksége van. * Kórház. A főváros egyik legrégibb szégyenfoltja a Rókus-kórház. Daczára annak a minucziózus rend, tisztaság és fegyelemnek, a mely benne uralkodik, minden lépés meggyőz arról, hogy egy régi, szűk, kényelmetlen épület nem felelhet meg annak az óriási arányú igénybevételnek, .a mit itt találunk. Királyi szó kellett hozzá, hogy aktuálissá legyen az újjáépítés eszméje. Pedig ha más nem, egy városrész fejlődésének meg- gátlása ok lett volna arra, hogy eltűnjék egy holt tömeg, a főváros kereskedelmi életének egy fontos, az új híd létesül- tével pedig első útvonaláról. Most, daczára a mik ez ügyben történtek, még igen valószínű, hogy évek fognak eltelni, míg az új kórház a megvalósulás stádiumába juthat. Reméljük, hogy már ezúttal a főváros kimerült anyagi erői is közbe fognak játszani, hogy ne egy európai nevezetességgel, hanem egy olcsó, nagy befogadó képességgel bíró, egyszerű közkórházzal legyünk gazdagabbak. Hiszen nálunk annyi a lukszus-kórház, a kitűnő klinika, a melyek a tudománynak tesznek szolgálatot rengeteg költség árán, hogy már ideje volna, hogy a szegény nép is helyet találjon valahol, ha beteg és szerencsétlenségére nem valami kiváló kórtani esetet képvisel. * Iskolák. Ha valaha a főváros csődbe kerül, nyugodtan hivatkoz- hatik védelem és indok gyanánt arra a buzgalomra, a melyet a közoktatásügy terén kifejtett, mert bizonyára jövedelme nem kis részét ez emésztette föl. Hiszen másutt is sokba kerül a közigazgatásnak ez az ága, de nálunk e téren mindenesetre az első helyet foglalja el. Közelfekvő ennek az oka. Egy intézménynél sem jutnak nagyobb befolyáshoz azok, kiknek esetleg érvényesülő érdekei és igényei fináncziális szempontból a közérdekkel legmerevebben ellenkeznek. Hovatovább oda jutunk, hogy az iskolaigazgatók, a népnevelés eme állítólagos áldozatai, a főváros egyedüli, valódi háziurai lesznek. Mert valóban ők élvezik ennek a kellemes helyzetnek összes előnyeit, annak egyetlen hátránya nélkül. Egyedül laknak egy hatalmas palotában, esetleg egy kertben épült csinos villában, teljesen elszigetelve a nagyvilág zajától, uralkodnak teljhatalommal a gondjaikra bízott intézetben, és ha ők nem zaklatják elégedetlenségükkel és telketetlen- ségiikkel a felsőbbséget, bizonyára nyugodtak lehetnek, mert birodalmukban őket senki sem fogja zavarni. Mert nálunk az iskola van az igazgatók miatt. Külön kapu, lépcsőház, fényes lakás, hatalmas szobák és mellék- helyiségekkel, ezenkívül külön iroda dukál nekik. Rendesen azonban ez sem elég. Példák vannak reá, hogy befolyásos emberek alaposan kitágítják ezeket a normáliákat. Ha azután az iskolák drágasága szemet szúr, a bizottságok fölszólalnak az igazgatói lakások ellen, de természetesen a hol az érdekeltek egyszersmind a döntésnél is illetékesek, minden az ő javukra dől el. Szép még az, ha az igazgató csak a kényelmét fizetteti meg a fővárossal. Vannak azonban ambicziózus emberek, a kik nyilvános babérokra vágynak és az iskolákat mindenféle ülésekre meg felolvasásokra használják föl, sőt említhetnék olyanokat is, kik évek során át táncziskolákat rendeztek a főváros helyiségeiben, fűtése és világítása igénybevételével és ebből, valamint a kurzus végén rendezett bálból,
