Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)

1899-11-27 / 44. szám

1899. november 27.

MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS

13

házban mindig jó darabot adnának, ugyanazon színészek, kik most csak kedvetlenül robotolják le szerepeiket üres padsorok előtt, művészetük legjobb termékeivel mulattatnák telt házban ugyanazt a közönséget, mely most egy újdonságot a másik után utasít vissza és nem hajlandó megnézni az Arany embert. Tessék azon darabokat, melyek senkit sem érdekelnek, kihagyni a műsorból; és más, jó darabokat hozni újdonság- képen és rövid idő múlva senki sem fog többé beszélhetni a nemzeti színház válságáról.

De milyen legyen egy jó darab ? Ily általánosságban most már nem felelhetünk e kérdésre, melyre még máskor, talán két hét múlva lesz alkalmunk visszatérni, egyelőre csak any- nyit mondhatunk, másforma, mint az idei újdonságok nagyrésze.

És épen ebben, hogy egyszerűen másforma darabot kellene adni, van a Nemzeti Színház szerencséje. Mert egy színháznak, mely mint a Nemzeti Színház, egyszersmind közintézet, az egyik föladata, jó pénztári eredményt elérni, a másik, közönségünkkel megismertetni a világirodalom főbb irányait. (A harmadik föladatról, a hazai irodalommal szemben, majd máskor.) Baj, ha e két föladat egymással ellentétes eljárást igényel, szerencse, ha egy eljárással mindkettő elérhető. A Nemzeti Színház eddig kulturális misszióját úgyszólván nem teljesítette és a pénztár üres. Nem fekszik közel az a gondolat, hogy miután a jelenlegi műsor közönségünknek határozottan nem tetszik, talán a pénztár is megtelnék, ha sorban adnák mindazon fontosabb darabokat, melyek bemutatását eddigelé elmulasztották ? Nem csinálhatunk hosszú listát, de a legfontosabbakat mégis fölemlítjük.

Hol van Dumas „Demi mod-ja?“ Mit láttunk Henri Becquetől, mit Maurice Donnaytől? Mért ismerünk Ibsentől csak realisztikus és tisztán szimbolikus darabot, miért ne láthatnánk a középuton tartó Hedda Galbert, vagy a tengerasszonyát ? Mit ismerünk az olasz veristáktól ? Mit a modern angolokból ? Pinerot a Vígszínház mutatta be, de hol van Martyn, vagy Yeats ? Keveset ismerünk, úgyszólván semmit a modern németektől (Sudermann és Voss tudniillik nem modern írók), egyszóval, Berlinben már Maetalincket is adták és mi úgyszólván még Hauptmannt sem ismerjük. De minek hosszabbítsuk e fájdalom nagyon is könnyen szaporítható fölsorolást ? Lemaitre és Hermann Bahr színpadi bírálatai könyvalakban rendelkezésére állanak bárkinek, azokból gazdag és változékony, modern és mégis színpadra alkalmas műsort könnyű összeállítani. Egy sikerült premiére és az elveszett bizalom hamar visszatér és vele a Nemzeti Színház népszerűsége. Örömmel emelhetjük azonban ki, hogy a vezetőség kezd ezen az úton haladni; a „Fehér nász“, mely rendezési hibák folytán nem tette azt a hatást, melyet várhattunk tőle, volt az első lépés ; De Curel darabjának a jövő hétre ígért premiére lesz a második. De Curel egyike a legérdekesebb fiatal drámaíróknak. 1892-ben debutirozott a Théatre libreben „L’envers d’une sainte“ czímű darabjában. Hangulatos kis darab, melyben a szerelemről van szó. Három nő szerepel, s az a kit kettő közülük szeretett, már rég meghalt. Hangulatos környezetben játszik, Leo pápa és Henry király arezképei alatt. Egy katholikus Ibsen. Ugyancsak 1892 végén ugyancsak a Théatre libreben adták második darabját: „Les fossiles“ czímmel

melyben bámulatos módon festi a régi arisztokráczia maradványait a mostani demokratikus világban. Mi ezt tartjuk de Curel legérdekesebb darabjának.

Azóta ez az új tehetség meghódította a nagyobb színházakat, de darabjai, a „Répás de lion“ stb. kevesbbé érdekesek — hiába, úgy látszik túlságos nehéz dolog összeegyeztetni a színházi élénk cselekvést a finom psychologikus fejlődéssel és megtartani közötte a helyes equilibriumot. Mindenesetre azonban nagy érdeklődéssel várjuk ilyen nagy iró darabjának premiérét. Dr. Gömöry Olivér.

Színházi csete-paté.

Mi sem természetesebb, minthogy csete-patéról lévén szó, az eset szereplői a fővárosi tanács és a — rendőrfőkapitányság. Történt pedig, hogy a Vígszínház igazgatósága a színház folyosóin néhány csapóasztalt akart felállítani, hogy azokon virágot áruitasson. Bejelentette szándékát a rendőrfőkapitányságnak s kérte az engedelmét a terv keresztülvitelére. A főkapitány a maga részéről kijelentette, hogy az asztalok felállítása ellen kifogása nincs, azonban a végleges en- gedelmet a tanácstól kell megszerezni. Ez alapon a színház igazgatósága csakugyan kérte azután a tanács engedélyét. A kérvényt azonban nem szerkesztették meg túlságos szabatossággal, úgy hogy a tanács méltán azt olvasta ki belőle, hogy a főkapitány az ő jogaiba avatkozott. Sietett megkérdezni: igaz-e ? A főkapitány megadta a felvilágosítást s mellesleg megjegyezte, hogy a tanácsnak nem kellett volna épen olyan nagyon megijedni, ha elébb végére járt volna a dolognak, így aztán szépen kiderült, hogy tulajdonképen semmi baj sincsen és szent a béke. A Vígszínház pedig megkapta a formaszerü engedelmet az asztalkák felállítására.

A villamos vasutak forgalmának fejlesztése.

A tanács nemrég felhívta a „Budapesti közúti vasúttársaságot“, hogy a budai belső körúti és a pesti körúti vonalain körforgalmat létesítsen, illetőleg az erre vonatkozó tervek, díjtételek, a létesítendő vonalszakaszok és egyéb szükséges intézkedésekre vonatkozó javaslatát tizenöt nap alatt terjeszsze be. A vasúttársaság az előterjesztés megtételére 45 napi haladékot kér. Hivatkozik arra, hogy csak a napokban tett előterjesztést nagyszabású átszálló és vonalszakasz forgalom berendezése tárgyában, melyet már 1900. január 1-én életbe kíván léptetni. Ez a nagy munka sürgős intézkedéseket követel. Most foglalkozik a társaság a sertésközvágóhídi vonal és a Láncz-hid—Rudas-fürdői összeköttetés kérdésével, úgyszintén folyamatban vannak a lipótmezei vasút, a Lipót- és Teréz-köruti és a sósfürdői kiágazás létesítésének munkálatai is. Ezzel a nagy elfoglaltsággal okolja meg az igazgatóság a halasztás iránti kérelmét.