Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-01-23 / 4. szám
lü MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1899. január 28 teljes mértékben és a szocziális követelmények minden vonalán, midőn az új villamos vasúthálózat engedélyezési okmányába pontonként fölvette mindazon anyagi kötelezettségeket, melyeknek megállapítását a vasút alkalmazottainak díjazása, szolgálati idejük meghatározása, betegségük, szolgálatképtelenségük, végelbocsátásuk és nyugdíjazásuk körül az életviszonyok és az alkalmazottak szolgálati pragmatikája érdekében mellőzhetetleneknek látott Még az utolsó napszámos napibérének minimális átlagát is meghatározta. Nem bízta ezen fontos szocziális rendezést a sztrájkok erélyeire, nem tette függővé az irgalom, a könyö- riilet részvényeseket ostromló följajdulásától, nem várta be a közvélemény vagy a sajtó fölzúdulását, hanem mint engedélyező kijelentette, hogy ilyen és egyéb részesedési föltételek mellett hajlandó az engedélyt megadni. És a vállalkozó társaság a föltételeket elfogadta. Jól járt Páris városa, jól jártak a vasúti alkalmazottak, biztosíttattak a közlekedő publikum érdekei és bizonyára nem húzott rövidet a vállalkozó társulat sem. Mert hiszen a franczia vállalkozók számolni megtanultak. Ezt teljes joggal fogja tehetni a székes-főváros is akkor, midőn egy új közlekedési hálózat létesítéséről és engedélyezéséről lesz szó, ha a — szocziális politika iránt lesz érzéke. Az életrehivandó vasúti szakosztály és bizottmánynak létczélját éppen ilyen természetű kérdések rendezése fogja képezni és ebben találjuk mi ezen osztály fontosságát. Megteremtheti azt, a minek eddig alig van nyoma. A közlekedés politikáját. Védelmébe veheti a szerződések megkötésénél nemcsak a város, de a nagy közönség érdekeit is. Nyilvántarthatja a szerződésekben biztosított jogokat és ébren őrködhet a fölött, hogy a város részére a vasutakkal szemben biztosított jogok és szolgalmak sine tine ne kontiskáltassanak, a kikötött kötelezettségek minden irányban teljesíttessenek. Mert a vasutak a maguk jogait majd megvédik. Sőt a tapasztalat igazolja, hogy a váró jogait még csak nem is respektálják, a mire pedig nagyon kívánatos, hogy rászóríttassanak. Nem éppen dicséretes, hogy e tekintetben rossz példával a magyar államvasutak járnak elől. A tanács a napokban fordult panaszával egy fel- terjesztés útján a kereskedelmi miniszterhez: A felterjesztés azzal kezdi, hogyha vasutakról vezetett központi telekkönyvekből rendesen kimaradtak azok a szolgalmak, jogok és kikötések, a melyek a fővárost a vasutakkal szemben megillették. Az engedélyezési tárgyaláson ugyan megállapították mindazokat a szolgalmakat és kikötéseket, a melyeket a közigazgatási bejárás jegyzőkönyvébe fölvettek s az államvasutak kötelesek lettek volna a hitelesítési eljárás alkalmával a műveletekben a megállapodásokat kitüntetni, a mit azonban — akarva, nem akarva — a M. á. v. sohasem teljesített s ezzel a fővárosnak jogai és szogalmai érvényesítése alkalmából igen sok káros kellemetlenséget okozott. A felterjesztés példaképp felemlíti, hogy az esztergomi helyi érdekű vasútnak a körvasuttal való egyesítésekor a telekkönyvezendő szolgalmak közt kimaradt: hogy a pálya vonala bizonyos szelvények között szabályozás esetén egészben vagy részben eltávolitandó; hogy a vasúti töltést akkép kell építeni, hogy az árvízvédelmi szempontból is megfelelő legyen. Tekintettel arra, hogy a fővárosnak szerfölött sok összeütközése volt ilyen dolgok miatt a Máv.-val, a tanács arra kéri a minisztert, intézkedjék, hogy a fővárost illető szolgalmak a hitelesítési műveletekben is bennfoglaltassanak. Ez egy eset. De hány esetben foglalt a M. á. v. igazgatósága jogtalanul területet a fővárostól. Hány esetben erőszakoskodik a várossal és hány esetben érezteti vele, hogy nem a jog, hanem az önkény az ur. Ilyen eljárással szemben ki ne óhajtaná, hogy a székes-főváros kebelében legyen egy szakosztály, mely a város érdekeit mélyen érintő vasúti ügyeket a maguk összességében és jelentőségükben fölszínen tartsa, egységes alapelvek szerint intézze, nyilvántartsa. A mely közlekedési politikát inauguráljon — nem a részvényesek, hanem a közlekedő nagy közönség és a városi közpénztár javára. Az öreg korcsmáros. Nem a Petőfi Sándor jó öreg korcsmárosáról van szó, a ki a kis-körösi faluvégen bort mért a szomjas emberiségnek s maga vágta’ a hozzá valót, sőt talán maga sajtolta a szőlő levet is. Egy en gros korcsmárost énekelünk meg, minden korcsmárosok között a legjámborabbat, leghihetetlenebbet, aki csak annyit tud, hogy sok korcsma több mint egy; azt azonban már nem tudja, hogy ha az a sok korcsma mind egymás hátán áll, akkor bizon sokkal kevesebb mint egy becsületes üzlet Mert az a jámbor en gros korcsmáros több ambi- czióval mint tudománynyal folytatja derék mesterségét. Vágyainak netovábbja, minél több korcsma, mert attól boldog a magyar. Épített nagy palotát a Vigadó-téren s telerakta korcsmával, kávéházzal s ettől felbuzdulva, mindjárt oda bigyeztett egy másik kávéházat az orra elé (szerencse, hogy az csak nyári üzlet, mert külömben már régen megette volna a nagy palotát). A városligetben, népligetben, minden képzelhető és képzelhetetlen zöld vidéken, mint a méheraj, úgy hemzseg a sok korcsma. Pestet így boldogítván, építtetett főváros nagy álomfészkében, a Vízivárosban is nagy vendéglőt. Fényeset, pazart — pedig oda jobb lett volna egy hajórakomány hálósapkát küldeni, annak nagyobb hasznát látnák a szunnyadó vízivárosiak, mint az ő saját külön redout- j oknak. O-Budát is elfogta a nagyravágyás, természetesen ők is az öreg korcsmaspekulálóhoz folyamodnak. Nagy korcsmát uram, hogy legyen kortestanyája ötévenkint az Országh választóinak. Csak hogy persze O-Buda mindig lekésik, most is ő a rosszkor jött Zsidó, mert a nagy korcsmáros épen azzal foglalkozik, hogy gyorseladást rendez a városligeti korcsmákban s a túlhalmozott raktárra való tekintettel mesésen olcsó árakon adja el a portékát. Azelőtt egy korcsma fizetett 6000 frf bért, a másik hármat, hála azonban annak az üdvös konkurrecnziának, a melyet saját maga teremtett magának a rossz öreg korcsmáros, a kit némelyek Székesfővárosnak is csúfolnak, ma a kettőt együtt adta ki 2600 frton a képvásárló Wampeticsnek. Hát bizony ebből csak egy tanulságot lehet levonni. Korcsmárosnak is születni kell, oh Székesfőváros, mert a ki tud hozzá, az Mednyanszky-képeket vásárolhat, a ki pedig nem tud hozzá, legfölebb egy jól hangzó jelmondatra tehet szert, a melyet így visszhangoznak a budai hegyek : Takarékosság minden vonalon!
