Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-01-23 / 4. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1899. január 23. A vízvezetéki szabályzatban is előkelő hely jutott a vízórának. Arról azonban majd máskor szólunk, most csak azt a komikusán képtelen állapotot akarom elmondani, a mit a vízóra a városházán teremtett. A közgyűlés utasította a tanácsot, hogy az új vízvezetéki szabályrendelet tárgyalásáig, a míg a közgyűlés véglegesen dönt a vízóra sorsa fölött, a vízóra fölállítására vonatkozó fölebbezéseket ne vigye a közgyűlés elé. Tartsa függőben a fölebbezést és az új szabályzat megállapításáig ne kötelezzen senkit a vízóra fölállítására. Vosits Károly tanácsos hűen követi a közgyűlés utasítását. A vízvezetéki igazgatóság kutatja, hogy a szabályrendeletnek a famózus szakasza alapján hova lehet egy vízórát bedugni. Hacsak félig-meddig rá lehet magyarázni a szakaszt, a tulajdonos ukázt kap. hogy csinálja meg a vízóra aknáját, különben az ő költségére a hatóság fogja megcsináltatni. A ház- tulajdonosok egyik része ismeri a közgyűlés határozatát s a vízigazgató levelét megfölebbezi. A fölebbezés a második ügyosztály irattárába kerül s a fölebbezö megmenekedik a vízórától. A ki nem ismeri a közgyűlés határozatát, nem fölebbez s vagy megcsináltatja a vízóra aknáját, vagy beállítanak hozzá a vízvezetéki igazgatóság kőművesei, megcsinálják a tulajdonos költségére az aknát s a vízóra hálából esőstől mutatja a túlfogyasztást s a tulajdonos fizethet, különben könyörtelenül hezitál a végrehajtó. Ez a legnagyobb igazságtalanság, a melynek nincsen párja az egész világ adminisztrácziójában. A közönségnek nagy részét anyagilag károsítják, mert nincsen tudomása egy szerencsétlen közgyűlési határozatról, mert nem tudja, hogy a vízvezetéki igazgatóság fölhívása csak komédia, a mit egyszerűen meg kell fölebbezni s irattárba kerül. A ki pedig komolyan veszi a hivatalos levelet, a kiben még megvan a hatóság iránti bizalom s nem is mer arra gondolni, hogy a hivatalos irat csak csalétek, a melyet csak azért küldenek szét, hátha akad olyan naiv lélek, a ki nem tudja az eljárást, nem fölebbez s így rákényszeríthetik a vízórát. Nagyon hasonlít ez az eljárás néhány furfangos kereskedőnek az eljárásához, a kik mindenféle árut, sorsjegyet küldik az előtte ismeretlen ember nyakára s ha az illető nem akar költeni a kéretlen áru visszaküldésére, a kereskedők sietnek porolni. Néhány év előtt nagyon divatos volt az üzletkötésnek ez a neme, a míg a kúria ki nem mondotta, hogy senki sem köteles a meg nem rendelt s a nyakára küldött árut visszaküldeni. Addig azonban a hatóságok megítélték a kereskedő követelését. Még sem hiszem, hogy az ország első törvényhatóságának méltóságával megegyezik az az eljárás, hogy polgárainak tudatlanságára számítva küldi nyakára a fölhívásokat, hát ha horogra akad valamelyik s nem fölebbez. Nagyon alkalmas eljárás ez arra, hogy a közönség a hatóság iránt minden bizodalmát elveszítse. S csodálom, hogy a második ügyosztály vezetője, a ki teljesen korrekt ember, lelkiismeretes tisztviselő s nem parókás bürokrata, nem vette még észre, hogy ez az eljárás, a melyet most követnek a városházán, a hatóság méltóságát és tekintélyét tönkre teszi, a közönséget pedig ok nélkül zaklatja. Az új vízvezetéki szabályzat készen van. Egy-két hónap alatt megjárhatja a bizottságok golgotáját s a közgyűlés is dönthet. Mit veszít a főváros, ha a közgyűlés döntéséig nem keres balek-polgárokat s az új szabályzat megállapításáig nem zaklatják a közönséget fölhívásokkal? Karoluss Háromláb kapitány = 36,000 frt. Nem tudjuk, vájjon a székesfőváros közoktatásügyi bizottsága komolyan veszi-e székesfővárosunk szorult pénzügyi helyzetét vagy sem. Az bizonyos, hogy azon javaslata, hogy a székesfőváros Feld Zsigmond úrnak, a városligeti aréna ritka érdemű igazgatójának, hat évre újra és ismét évi (>000 frt, összesen tehát nem kevesebb, mint 36,000 frt szubvencziót adjon, komoly dolognak be nem válik. Feld Zsigmond úr hazafiúi érzelmei és a Kirchfeldi plébánosnak csak magyarul (de nem egyúttal magyarán is) elmondott szerepe, a székesfővárosnak a múltban már benne van 36,000 forintjában. Mert hisz, ha jól vagyunk informálva, Feld úr azért, hogy korszerű szimattal, német igazgatóból magyarrá változott, hat éven át már élvezte a 6000 frt szubvencziót. Szép pénz biz ez. És ha Feld urat az isteni gondviselés az élet legvégső határáig megtartani kegyes lészen (a mit különben neki a legőszintébben kívánunk), úgy a többi között ő lesz a székesfőváros legdrágább hazafia. És ez az, a mit nem kívánunk, mert semmiféle elfogadható okot nem látunk arra, hogy Feld Zsigmond úrra cziklusról-cziklusra 36,000 irtot és néhány ilyen évcsoportot összevetve : esetleg százezer forintnál is többet költsünk. Először: mert a városligeti aréna ezt a nagy szubvencziót még akkor sem érdemelné meg, ha a magyar kultúrát mással is szolgálná, mint a háromláb kapitánynyal. Másodszor: mert tömérdek kielégítetlen és a székes- főváros társadalmát nagyon komolyan érdeklő kulturális érdekeink vannak. Harmadszor: mert vagy igaz, hogy a székesfőváros takarékosságra szóról és akkor takarékoskodjék. Vagy igaz az, hogy csak könnyelmű ember dobja ki pénzét az ablakon (a mi föltétlenül igaz), akkor ne a székes- főváros közoktatásügyi bizottsága legyen az, inert nem a saját, hanem a közadózók pénzéről van szó. Feld Zsigmond úr mint üzletember föltétien dicséretet érdemel, hogy városligeti arénáját értékesíteni igyekszik. Ezzel tartozik magának és nagy családjának. De ebből nem az következik, hogy ezt az üzletet a város közpénztára által, az adózók pénzéből fizettesse meg, mert nincs olyan elfogulatlanul gondolkozó, a ki tárgyilagos bírálat alapján ki tudná azt a jogalapot sütni, mely plauzibilissé tenné azt, hogy miért fizessen a székes- főváros évenként 6000 irtot a városligeti arénára. A városligeti aréna egy objektum, mely annak idejében spekulativ czélokra épült. Mint ilyen a német színészet czéljainak szolgált. És — valljuk meg — jól is szolgált. Mert abban az időben sok élvezetes előadást tudott nyújtani azoknak, kik még nem tartották hazaárulásnak, hogy ha egy jó német bohózaton nevethettek. Feld úr akkor, tudtunkkal nem is fordult a városhoz szubvenczióért. Az idők változtak. A német színészet kiszoríttatott és ma már ki is szorult a városligetből is és az átmagyarosuló fővárosi közönség az Operaházon és az öt színházon kívül, a városligeti és a budai arénában és még ráadásul Feld úr gyermekszinházában is hallgathat magyar szinielőadást.
