Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-09-11 / 33. szám
1899. szeptember 11. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 9 tói értetődő és ^bizonyításra nem szoruló, nyilvánvaló dolog legyen. Illetőségi törvényünk szerint azonban a község kötelékébe való tartozás kérdése olyan ingatag, gyakran változó, hogy ez, különösen olyan egyénnél, ki gyakorta változtatja a lakóhelyét — csupán bonyodalmas tárgyalás alapján tisztázható. Minden esetre e tekintetben kedvezőbb a helyzete még a mi osztrák szomszédainknak is, kiknek anyakönyvvezetésük alkalmával már feljegyzik illetőségi községüket, s ez legalább is az eredeti illetőség megállapítására mindenkor irányadó marad. Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy az illetőségi, s az ezekkel kapcsolatos honossági kérdések részleteivel maguknak a fővárosi ügyvédeknek egy negyed része tisztában nincsen. Mit várhatni ilyen körülmények között a laikus közönségtől. Az illetőségi ügyekkel foglalkozó hivatalnak egyik főmunkássága a helytelenül felszerelt kérvények pótoltatása és működésének fele a felektől való adatgyűjtésbe fullad el. Mert az illetőségi ügyek menetéről senki, még a művelt közönség sem vesz tudomást, mindaddig, míg csak sürgős szüksége nincs reá. Akkor aztán teljesen felszereletleniil megjelenik a hivatalban s követeli a bizonyítványt. Ha azután ez rögtön készen nincsen, utczu neki: ilyen a tanács, meg olyan tanács. A tanács pedig elég ludas benne, hogy szépen tartsa a hátát és hallgasson, mint a potyka. Valósággal országos csapássá teszi az illetőségi kérdést ezenkívül magának a törvénynek homályos, zavaros, bonyodalmas és tökéletlen volta. Hivatkozhatunk az összes közigazgatási faktorokra, — kik valaha e törvény alapján eljárni kényszerültek, — annak igazolására, hogy szerencsétlenebb alkotás kevés került ki még magyar kodifikátor keze alól. Csak, hogy egy példát említsünk, még a nagyközönség előtt is ismeretes némileg az 1886: XXII. t.-cz. hírhedt 10- §-a, melyről vitatkoztak már annyit egymással a hatóságok, mint a psziho- logusok Hamlet jelleméről. Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes, ez ennek a törvénynek az alapeszméje. A kormány feladata volna, a törvénynek ezeket a homályos és félremagyarázható helyeket rendeletekkel megvilágítani s helyes magyarázatukat kötelezőkig megállapítani. Ki tehet azonban róla, hogy nálunk a miniszteri rendeletek haragban vannak egymással. A mit így magyaráz az egyik, azt okvetlenül egy másik ellenkezőképen fogja fel. így e rendeletek nemcsak biztos alapot nem nyújtanak a törvény magyarázatára, hanem egyenesen kibúvó ajtókat nyitnak az egyes önző hatóságok fiskáliskodásainak. Mert, kérem, a mint egyszer illetőségről van szó, ott a hatóság megszűnt erkölcsi testület lenni, ott egyszerűen fiskálissá válik. Illetőségi ügynek a legtöbb esetben pénz az alja. Ha most nem is, lehet később. Ezzel tehát nem lehet olyan könnyen bánni. Némileg itt ugyan enyhítette a bajokat az új betegápolási törvény, de ez még épen nem minden. Igen épületes még most is a tavalyi közkórházi ápolásokból eredő illetőségi ügyek tárgyalását figyelemmel kisérni. Eleinte a vélelmezett illetőségi község tagad mindent a végletekig. Ekkor aztán beszerzik az ápolt összes okmányait, meg az öregapja keresztlevelét is, s így küldik meg újra az egész paksamétát a rossz emlékezőtehetségű községnek. Itt most már nem lehet ismeretlennek állítani a beteget, tehát ráfogják, hogy elvesztette ottani illetőségét. Hiába minden ellenkező bizonyíték, a község hivatkozik a törvényre, melyet szerinte máskép kell magyarázni — s megint tagad. Végre százféle liercze- liurcza után a miniszter elé kerül a dolog, ki miután vagy három-négyszer pótlásokra visszaküldi az ügyet, határoz. A község felebbez, végre a közigazgatási biró- ság kimondja a jogerős határozatot. Történik pedig ez körülbelül 8—10 évvel az ügy megindítása után. Az aktákat ekkor már targonczán szállítják. És ebbe a czéltalan, taposó-malom munkába belevész egy sereg ember munkássága, ideje, és egy sereg hatóság rengeteg pénze. Az illetőségi tárgyalások menete egyik legnagyobb szégyenfoltja egész közigazgatásunknak. Ezeken az állapotokon segíteni kell, még pedig sürgősen. Mindenek előtt Budapest tanácsának szerveznie és kibővíteni^ kell illetőségi osztályát, egységes és határozott kormányrendelettel kommentárt kell nyújtani az illetőségi törvényhez, melyet az összes hatóságokra kötelező erővel kell felruházni, végül pedig szükségesnek tartjuk az illetőségi törvény alapos revízióját és egyszerűsítését. Akkor aztán nálunk is olyan egyszerű és természetes lesz az illetőségi ügyek folyamata., mint egyebütt külföldön, s nem lesz mindenki előtt rettegett kellemetlenség és kiállha- tatlan nyíig, melyből kár és fennakadás ered bőven, — de haszon vagy előny talán soha. A Vérmező gyakorlótér marad. A budaiak hő kívánsága, hogy a Vérmezőt a katonai kincstár engedje át a fővárosnak és hagyjon fel az ott való gyakorlatozással: nem teljesedik. A katonaság a Vérmezőt csak cserében más ingatlanokért akarja átengedni. De annyi ingatlant kér cserébe, hogy ajánlatára a főváros nem is reflektálhat. Egy ügyben a városhoz intézett átirata így szól: Császár és királyi 4. hadtestparancsnokság. A székesfővárosi tanácsnak Budapesten. Folyó év július hó 3-áról 5738. szám alatt kelt átiratának elintézéséül a liadtestparancsnokságnak van szerencséje a kívánt térrajzot, a melyben a kilátásba vett gyakorlóterek I.—V.-ig fel vannak tüntetve, tisztelettel megküldeni. Ezen területek nagysága megközelítőleg következő : I. gyakorlótér (a Pasaréten a Szépilonaés Köztemető között) 6.94 ha. II. gyakorlótér ugyanott 6.16 ha. III. gyakorlótér (a Kelenföldön a régi téglagyár mellett) 18.60 ha. IV. gyakorlótér (Lóversenytér-dülő; ez fővárosi tulajdon) 156.30 ha. V. gyakorlótér (Felső bikarét az angyalföldi állomás mellett) 29 ha. Összesen: 217 ha. A IV. gyakorlótér térfogatában a mostani rákosi gyakorlótér 134.67 ha. bentfoglaltatik. A hadtestparanesnokságnak van szerencséje ehhez megjegyezni, hogy az egyes telek nagyságára nézve, tekintettel ezen telkeknek nehézségekkel járó megszerzésére csakis az okvetlen szükséges telkek igényeltetnek. A megszerzendő gyakorlóterek ösznagysága a helyőrségi csapatok létszámi arányánakj'egészen nem felel meg. Miért is már mostan kinyilatkoztatik az, hogy a megigényelt minimális mértéken aluli szállás ki van zárva. A fordítás hiteléül: Grünberg, őrnagy. Lobkovitz, s. k.
