Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-09-11 / 33. szám
II. évfolyam. Budapest, 1899. szeptember II. 33. szám. •9 K ŐZIG A Z GAT ÁS I HE T11, A P. Előfizetési ára: Szerkeszti és kiadja: Szerkesztőség és kiadó: Egész évre ........................... Fé lévre............................... 6 frí. . 8 frí. DR- BARTHA SÁNDOR. IV. kér., Reáltanoda-utcza 5. szám. Békesség, Hegedűs Sándor nem haragszik. Az a leirata legalább, a melyet a közúti vasúttársaság kelenföldi és lipótmezei vonalának engedélyezése ügyében küldött a fővároshoz, a föltétlenül békés szándok mellett tanúskodik. A miniszter nem a magasban álló despota hangján beszél többé. Ellenkezőleg; a leiratból a jó apa gondos, okos, tartózkodó, oktató szerepét látjuk. Olyan hangú a leirat, hogy a leg- vérmesebb és legellenzékibb fővárosi érdekelt is önkéntelenül meghajol előtte. Nem akar veszekedni a miniszter — nem létező okok miatt. A főváros vélt jogok alapján szemben a kormány engedélyezési jogával hozzájárulási jogot vindikált magának a vele szerződésben álló vasúttársaság fináncziális műveleteinek megállapítása körül. A miniszter ezt a hozzájárulási jogot meghallgatásra, szállította le. Törvényt vett elő s a törvénynyel bizonyította, hogy a fővárosnak nincs igaza. A jogok forrása a kormány; ő a magyarázója és végrehajtója, Az ő javára szól az 1868. évi törvényerejű 4973. számú rendelet; a Baross- féle 1887. évi rendelet, a helyiérdekű vasutakra vonatkozó törvény és minden törvényhozási alkotás, a mely a vasutakat érinti. A főváros érdekében törvényes lépés soha sem történt s nem csoda, ha a főváros a maga jogi érveléseivel meginog. Í A kormány jogilag és teknikailag túlságosan erős — szemben a fővárossal. Hegedűs miniszter ki is jelenti ezt, mert a fővárost nem I legyőzni, hanem meggyőzni akarja. Csak azt nem vette észre a miniszter, hogy a mikor meggyöngítette a fővárosnak, mint szerződött félnek az érveit, kárt okozott a hatóságnak is, a mely megcsorbított tekintélylyel áll szemben a hatalmas vasútvállalattal. Mert az eddigi összeütközések, a mint azt a miniszter bizonyára tudja, abból eredtek, hogy a főváros, mint a vasutak majdani tulajdonosa, érdekeit védendő, jogot formált bizonyos irányban a fináncziákra való beavatkozáshoz. Ezt a jogot a vasútvállalatok nem ismerték el. Azért, mert korlátlan rendelkezést csak maguk akarnak gyakorolni; e tekintetben mással, ha mindjárt szerződött társukkal is nem osztozhatnak. Másrészt a főváros, a mely erősen reflektál a vasutakra, nem védheti magát az esetleges majdnem kizártnak tekinthető — kizsákmányolással szemben, ha a megfelelő beavatkozásra nincs joga, Hisz a főváros nem csupán háramlás útján jut a vasutak birtokába, hanem megszerezheti azokat az engedélyidő lejárta előtt vétel útján is. De miképp teljesítse ezt a szándékát, ha nincs módjában a beruházásokat ellenőrizni, esetleg azokat a tényleges szükséghez képest korlátozni ? A beváltás alkalmával bizony bajosan teheti meg, hogy a kimutatott és esetleg fölöslegesnek bizonyult beszerzéseket a társaság nyakán hagyja, A mikor elhatározta, hogy a vasutakat megveszi, a részvényeseket kielégíti, köteles az elébe tett leltár szerint a beváltást végezni, noha százezrekre vagy milliókra rugó fölösleges tételeket találna a vasutak leltárában. A miniszter említett leirata fölötte megnyerő tónusban iparkodik a várost megnyugtatni. És tagadhatatlan, hogy a miniszter nagyon erősen körülbástyázta a kormány álláspontját, hogy annál könnyebben megdöntse a fővárosét. Persze a főváros hatósága nehéz helyzetben van. A vasutak épp úgy a nyakára fejlődtek, mint maga a főváros, a melynek — úgy szólván — éjszakáról reggelre történt, meseszerű felvirágzása és a fejlődéssel karöltve járó igények sokkal erősebb testületet is sarokba szorítanának, mint a mi rosszul szervezett ezerfejű adminisztrácziónk. A vasutak is máról holnapra lettek hatalommá. A fejlődés nem is fokozatosan, hanem villamos erővel történt. S a mikor odaállott a nagyerejű hatalom a
