Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-09-11 / 33. szám
4 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1899. szeptember 11 főváros hatósága elé, ez tanácstalanul liánytor- gatta: quid nunc? Igen, quid nunc! Mi történjék, hogy a vasúti kolosszus is megmaradjon a város javára s a mellett se a kormány, se maguk az érdekelt társaságok megbántást ne szenvedjenek. A törvények erre a sima, kétoldalú eljárásra igen kevés alapot nyújtottak. A főváros csak meg volt a lóvasúttal, a melynek döczögő kocsijaira ugyan alig akadt pályázó. Ám a hatalmas villamos vállalatok kormányzása, a sorsukkal való rendelkezés és esetleg a tulajdonba történő át- kebelezés már olyas valami, a miért szívesen ütközött — maga a kormány is. Nemcsak szívesen, hanem teljes erejével. S a főváros, a mely a — könnyen vitatható — földesúri jogán kívül más törvényes alappal nem bírt, mást szerezni elmulasztott, természetesen elvesztette a csatat. Egyszerű magánjogi szerződésekre szorult, a melyeknek minden egyes pontjából (a mi a város javára szólt) lassanként le-letördeltek ogy-egy darabot, legtöbbször a legértékesebbet. S a veszteség után a főváros keserves ellent- állást akart kifejteni, hogy a régi dicsőséget visszaszerezze. Ebben az ellentállásában most megállítja a kereskedelmi miniszter. Békejobbot nyújt és bőséges jogi magyarázatokkal tanítja a fővárost engedelmességre. Komoly fejtegetéssel figyelmezteti, hogy nincs igaza. S a főváros kénytelen az okos, higgadt intelmet elfogadni. Kénytelen belátni, hogy sokat mulasztott a tettekben, a míg bölcsei a frázisok osztásával kormányozták. S hogy elveszett fejszének nyele legyen: bizonyára elfogadja a nyújtott kezet s a vasúti ügyekben alkalmasint helyre áll a békesség. A főváros vagyona. A Fővárosi Tudósító kőnyomatos napilapból vesz- sziik át az alábbi értesítést a főváros vagyonáról. Az értesítés azt mondja, hogy az ötévenként tartani szokott becslést az idén kell foganatosítani, mert az 1893—98. cziklus lejárt az 1898. évi zárószámadással. Aproximativ feltünteti az említett forrás, hogy az épületek értéke öt év alatt 30, a telkeké 20°/0-kal emelkedett. Nem akarunk az idézett forrással vitázni. Tudjuk, hogy értesülései pontosak és megbízhatók. De annyit konstatálhatunk, hogy ezt a számítást még papiroson sem szabad hitelesnek elfogadni, még kevésbbé a gyakorlatban. Az a számítás, a melyet forrásunk közöl, egyszerűen a szobában készült, esetleges statisztikai adatok nyomán. Pedig a közvagyont ilyen esetleges alapokon nem szabad értékelni. A vagyonbecslő bizottságnak régi rossz szokása, hogy a vagyonleltár készítését valamelyik hivatal helyiségében végzi. Eljárása az, hogy előveszi a legutolsó vagyonleltári kimutatást, megállapítja az értékemelkedés perczentjét s akkor szoroz és oszt és kész az új vagyonleltár, a mely a tényleges értéknek soha semmiféle tekintetben nem felelt meg. A vagyonleltár még magános embernél is fontos valami. Még jelentősebb egy olyan nagy testületnél, mint a főváros. És mégis azt látjuk, hogy épp a fővárosnak nincs hiteles megbízható vagyoni kimutatása. Az ingatlanait régi, hihetetlenül alacsony értékben szerepelteti, az ingóságai közé beállít — még pedig tekintélyes ösz- szeggel — olyan tételeket, a melyek régi értéküket vesztették. Miért teszi? Mert, azt mondja a szatócs- politika, a fővárosnak nem áll érdekében, hogy ingatlanai a rendes forgalmi értékkel szerepeljenek. De miért ? Errejiem adnak okos feleletet. Őszinték nem akarnak lenni. Hát éppen hangot adnak, hogy mondjanak valamit. Pedig lehetnének őszinték is. A hamis vagyonleltárra azért van — helyesebben : volt — szükség, hogy se Péter sógor, se Pál koma ne legyen kénytelen a főváros telkét vagy házát a reális értékben megfizetni. Emiatt 2 forintos a 10 forintos és 6 forintos a 25 forintos telek s így tovább. így történt, hogy a főváros ha 2, 3, vagy 6000 négyszögöl telket eladott vagy elajándékozott, mindig csak a harmadát vagy ötödét kapta a tulajdonképpeni értéknek. Ez az eljárás jó volt ezelőtt 5—10 évvel, mikor a telekpotyázás divatja virágzott. Ma már túl vagyunk e kedves szokáson; nincs ok az értékkel való bujkálásra. A vagyonbecslő bizottság, ha az idén megkezdi munkáját, ne csak találomra értékeljen, hanem künn a helyszínén a tényleges forgalmi viszonyoknak megfelelően állapítsa meg az ingatlanok értékét. Erre nagy szüksége van a fővárosnak, mert a kormány és a magános is előszeretettel kéri és veszi a község birtokában levő ingatlanokat. A potom áron való elprédálásnak a hiteles vagyonleltárral vehetjük elejét. S hogy ez meglegyen, szükséges a komoly, szakszerű becslés, a melyre legegyszerűbben a tanács utasíthatná az eljáró szakközegeket. A „Fővárosi Tudósító“ közleménye így szól: A főváros ingatlan vagyonának értékét öt évről öt évre állapítják meg. Legutóbb 1893-ban volt a becslés, a mikor az épületeket: 66.266,600 forintra, a telkeket, réteket: 69-846,200 forintra becsülték. Az idén az összes ingatlanokat újra kell felbecsülni, hogy az új értéket az új zárószámadásba fel lehessen venni. Az új becslés azon az alapon történik, hogy az épületek átlag 30, a telkek 20 százalékkal emelkedtek. E szerint a főváros házainak értéke ma 86.146,580 forintot, a telkek értéke 83.815,440 forintot reprezentál. Az új értékelés azonban koronákban történik, a mely alapon a főváros ingatlan vagyona: 339.924,040 koronára rúg. Ezenkívül 45.485,602 korona értékű ingósága van, az összes vagyona tehát: 385.409,642 korona, a melyet 121.589,538 korona adósság terhel. Az ingó vagyon tételelei között sok a kétes
