Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-04-17 / 16. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 9 1899. április 1/. —...... ’9 - —= ros megtakaríthatott volna A kérdéses telektömböt föltétlenül el kell adnia. Valószínűleg jó csomó pénzt kap érte, a mivel vehet a vásárcsarnok részére megfelelőbb helyen sokkal olcsóbb telket. De mennyivel impozánsabb lett volna az új hid budai környéke, ha a környező területet teljesen befásítják. Bizonyára a Dnnapart legked vesebb helye lett volna az új park, a mely dominálta volna az egész budai oldalt. De ez a terv is, mint minden okos gondolat, telakadt az apróságokon. Megakasztotta 43,000 forint, a melynek több mint hatszorosát dobták ki a Margit-hid mellett olyan terület parkozására, a hol arra egyáltalában nem volt szükség. Persze itt okvetetlenül úgy kívánta a magánérdek, a mely viszont a tabáni vásár- csarnok czíme alatt nyelt el majdnem háromszázezer forintot. A törvényhatóság itt is — amott is a főváros érdeke ellen vétett; de mit törődnek a városatyák a főváros érdekével, a mikor arról van szó, hogy a Péter és Pál érdeke csorbát ne szenvedjen. Szakfelügyelet az elemi iskolákban. Lapunk húsvéti számában Szabó Károly tanácsos úr írt a szakfelügyelet kérdéséről s ugyanakkor megemlítette, hogy e tárgyban legközelebb beterjeszti az új intézmény Szabályzatát Ennek a tervezete ma már előttünk van, úgy a mint azt a közoktatásügyi bizottság tárgyalta. A Szabályzatot érdekes megokolással kiséri az ügyosztály s bemutatja egyúttal a szakfelügyelők szolgálati utasítását s a működésük részleteiből a „Látogatási napló“ és a „Tanítói törzskönyv“ mintáit. Az új intézmény megokolására vonatkozó előterjesztésből adjuk a következőket: Harmincz esztendővel ezelőtt Pest város összes oktatásügyi kiadásai alig haladták meg a 100.000 irtot; ma közel három millió forintra rúgnak a rendes tanügyi kiadások, melv összegből magára az elemi iskolára közel két millió forint esik, nem is számítva azon horribilis összegeket, miket évről- évre az új iskolaházak építése és első fölszerelése emészt föl. S ez óriási anyagi áldozatoknak van is kellő látszata, iskoláink száma a szükségletnek teljesen megfelel, épületeink díszes és modern berendezésűek, az iskolák fölszerelése semmi kívánni valót sem hagy hátra; a tanítóság ügybuzgósága és szak- képzettsége ellen sem tehető kifogás, sőt a tanítók anyagi helyzete is olyan, mely külön-külön s együttvéve is tisztes helyet biztosít nekik a társadalomban. Az extensiv fejlődés tehát minden tekintetben arányban van a hozott áldozatokkal s e részben a legszigorúbb mértékkel mérve sem találhatnánk kifogásolni valót, sajnosán kell azonban konstatálnunk, hogy az iskoláink belső, intenzív fejlődése még igen sok kívánni valót hagy hátra s hogy a szellemi eredmény — bármily enyhén is bíráljuk el állapotainkat — távolról sem áll arányban a milliókra rugó áldozatokkal. Ha ennek okait fürkászszük, könnyen megleljük abban a körülményben, hogy iskoláinkban fölötte hiányos' a szak- fölügy elet, sőt úgyszólván teljesen hiányzik az. Jelenleg a fönnálló törvények és szabályok értelmében az elemi népiskolákban fölügyeletet gyakorol a kir. tanfelügyelő, az iskolaszék s az igazgató, vagy vezető tanító. A kir. tanfölügyelő a székesfőváros nagy kiterjedésénél s a fölügyeletére bízott intézetek nagy számánál fogva a legjobb akarat mellett sem képes kellő szakfelügyeletet gyakorolni. Ez állításunk illusztrálására elég csupán arra hivatkoznunk, hogy a kir. tanfelügyelő fölügyeletére bízott községi iskolák osztályainak a száma is meghaladja az 1300-at, s így a tanfelügyelő még a községi iskolákkal szemben sem tud iskolalá ogatási kötelezettségének eleget tenni. A szakszerű fölügyelet teljesítésére másodsorban az iskolaszékek volnának hivatva. Készséggel elismerjük, hogy iskolaszékeink nagy többsége eddig is megbecsülhetetlen hasznos szolgálatokat lett az iskolaügyeknek. Azok a művelt, önzetlen és lelkes férfiak, a kik a fővárosban az iskolaszékek szűk határok közé szorított jogai mellett is vállalkoznak a nemes kötelességek egész sorozatának a teljesítésére, méltán elismerést érdemelnek. Nem habozunk azonban kijelenteni, hogy az iskolaszéki tagokban némely helyt hiányzik a kellő szak- képzettség is a tanítási módszer és fegyelmezés alapos meg- birálására, s főleg a tanítás helyes irányítására s a tanítók képességeinek helyes megítélésére. Hátra volna még az igazgató, illetőleg vezető tanítókról mint szakfölügyelőkről szoknunk. Az igazgató és vezető tanítókat nemcsak föltétlenül megkívántaié kiváló szakképzettség részbeni hiánya, hanem nagymérvű elfoglaltságuk is akadályozza a szakfölügyelet kielégítő ellátásában. Az igazgató és vezető tanítók ugyanis osztály- tanítók is egyszersmind, szakfölügyeletet tehát csak az esetben gyakorolhatnak, ha a nagyobb iskoláknál egészben, a kisebbeknél pedig legalább részben a tanítás alól fölmentetnének Ez pedig, eltekintve attól, hogy nem is vezetne czélra, sokkal tetemesebb anyagi áldozatot is igényelne, mintha külön szak- fölügyelői állások szervezetének Az elmondottak után, úgy hiszszük, semmi kétség az iránt, kogy a székesfőváros elemi népiskoláinak benső helyes fejlődése és jövő virágzása érdekében mulhatlanul szükség van a kellő szakfölügyeletre. És van a szakfölügyeletnek egy más nagy hiánya is, s ez az: hogy jelenleg a hatóságok és pedig nemcsak a kir. tanfelügyelő s az iskolaszékek, hanem főleg a tanügyi osztály vezetője és a tanács teljesen tájékozatlanok a tanítók képességeit illetőleg. Hogy ez mennyire megnehezíti az igazságos eljárást a tanítók megerősítése, előléptetése és választása alkalmával, az nem is szorul bővebb magyarázatra. A szakfölügyelet szervezésének kérdése különben már nem mai keletű. Érezte ennek hiányát maga a vallás- és közokatásügyi minisztérium is, mely még 1888-ban felhívta a főváros közönségét az elemi iskolai tananyag revíziójára s ezzel kapcsolatosan a szakfölügyelet szervezésére is. E leirat alapján a közoktatásügyi bizottmány kebeléből Ballagi Mór elnöklete alatt egy ad hoc bizottság küldeteti ki, mely bizottság már 1889 ben egy részletes javaslatot terjesztett elő nemcsak
