Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-01-09 / 2. szám
8 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1899. január 9 táv a református templom kas mestere végezték. Bírálatuk eredményéről Írásban számolnak be a bizottságnak. Az orgonapróba után a templom építésére felügyelő bizottság megkezdte ülését, amelyen főkép a templom belső felszerelésére vonatkozó ügyeket tárgyalták. Mindenekelőtt konstatálták, hogy a templom színes festésű ablakaira eddig a következő nagylelkű adományok jelentettek be : A templom kapuzattól balra eső I. ablakot Tóth György ; az ugyanottani második ablakot a Dreher- család ; az ezzel szemben levő ablakot Horváth János; az oldal oltár fölé a Burges Nutter család; az ugyanitt levő második ablakot dr. Viraua József; a kereszthajó egyik ablakát az A'cA-csulád; a keresztliajó másik ablakát Horváth Antal ajánlotta föl ; két ablakot Ludwig Gottfried. Függőben van még a templomhajó 4 ik ablaka és a kápolnákhoz négy ablak. A főoltárképet: doth László, a mellékoltárképek közül egyet-egyet: Orley Lajos, Dreher Antal és Tóth György ajánlotta föl. A keresztelő kutat : Horváth János, a nagyharangot: dr. Dlauehy Gu do és neje Spanitz Lujza, az örökmécset : Lipovszky Lamoss Miklós és családja adja. A bizottság e jelentések örvendetes tudomásul vétele után elhatározta, hogy a templom értékes (elszereléseinek gondozására és a templom belsejének tisztán tartására külön felügyelőbizottság szervezését lógja javasolni. A tanácshoz pedig előterjesztést tesz az iránt, hogy Kőbányán, amelynek lakossága túlnyomóan magyar, ezentúl csak magyarnyelvű szent beszédek tartassanak s ennek elérése végett a tanács intéz en feliratot a hercegprímáshoz. A Vigadó mizériái. Szép a jószívűség s a könyörület, de mint mindennek, úgy e kettőnek is van határa. S annak a jószívűségnek s könyörületességnek, melylyel a székesfőváros tanácsa a Vigadó jelenlegi bérlője iránt viseltetik, már egyátalában semmi értelme, sem haszna nincs, sőt hamar a Vigadó bukásához vezethet. Piszok, rendetlenség s fejetlenség ott az uralkodó, melyet esténkint, mikor az egykoron a fényes termek megnyílnak, a legnagyobb sietséggel s nevetségesen palástol el a bérlő, hogy az embernek szinte megfájdul a szive, látva, hogy micsoda nyomorult helyzetbe jutott a Vigadó 1 A közelmúltban egy hírneves művész tartotta hangversenyét a Vigadó mindkét termében. Én az impressarióval V2 7 kor el mentem megnézni, hogy teljesen rendben van-e minden. Odaérve az impres- sário majdnem elájult ijedtségében! Egyetlen egy szék sem volt még a helyére rakva! Akkor aztán nagy kapkodva jól-rosszul felállították az üléseket, s 7 óra után 5 perczel lehetett csak a termeket meg nyitni. De talán még jellemzőbb a következő eset. Egy hangversenyen két jegyszedő szolga beszédét volt alkalmam végig hallgathatni: Első szolga: Ma hangverseny után maradj itt, mert a bérlő azt parancsolta, hogy rögtön szét kell szedni az üléseket. 2-ik szolga: Én bizony nem maradok itt potyára dolgozni. 1-ső szolga : Ne beszélj, ma fizet, mert ma pénze van. Fütetlen terem, össze hányt ruhitár már oly megszokott dolgok, hogy bővebben beszélni róluk nem is érdemes. Mindennek azonban a legsajnálatraméltóbb következménye az, hogy közönségünk előtt sem lehet már tovább szépíteni a dolgot, s a közelégedetlenség már általános. A bérlő pedig kapkod, minden szálba belefogódzkodik, de most már hiába. A lépcsőn feljövet kis pinezér gyerek lapokat osztogat, melyen azt hirdeti, hogy a vendéglőben 60 krért o fogásu vacsora kapható ! De ki menne oda, mikor a rossz nyelvek azt beszélik, hogy az étlapra felirt ételeket a szomszéd korcsmából hozzák át? Ez tarthatlan helyzet, úgy a közönség, mint a Vigadó érdekében! Ezt tovább tűrni nem lehet s nem szabad. A székesfőváros tanácsa nem nézheti tovább nyugodtan, hogy megy tönkre egykoron fényes s jónevü tulajdonának hírneve s pompája! M—s. Erősek gyülekezete. Ritka gyülekezés volt tegnap kinn a Városligetben. A kopasz fák száraz gályái összesúgtak, a haraszt kíváncsian ágaskodott fel, mintha látni akarná a történendőket és az elhagyatott utakon fiók Herkulesek mázsás léptei dübörögtek. Egész karaván óriás tartott a Barokkaldi cirkusz felé, mindannyi, megfeszített karizmokkal, mintha birkózásra készülne. A cirkusz porondján kényelmetlen faszékeken foglalthelyet Halmos polgármester, Rózsavölgyi alpolgármester, Kún és Viola tanácsos, mint a főváros erőmérő bizottságának kiküldött tagjai. Mogorva arccal s duzzadó izmokkal gyülekeztek a haza, a kontinens és a világ egyetem legerősebb emberei, akiket erre a napra összecsőditett a nagy nemzetközi pályázat, amelyet a főváros polgármestere hirdetett. Délután négy óra volt. Bágyadtan simult a téli napsugár az atléták izmaira, majd fuldokolva merült el a tadácsos urak prém gallérjaiba. Halmos polgármester ekkor felemelkedett. Homloka köré
