Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1899-03-27 / 13. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 6 már augusztusban elzárják, az Eskü-úti oldalon pedig ugyanakkor megkezdik az út feltöltését és ezáltal a régi városháza kétfelol teljesen hozzáférhetetlenné fog válni. Mindezek daczára most a főváros elhatározta, hogy a régi városházát kiüríti ugyan, de nem bontatja le mindaddig, a inig biztosítása nincs arra nézve, hogy a lebontás fejében hi részéröl és milyen hárpóilásban fog részesülni ? A közmunkatanácsot szerfelett kellemetlenül érintette a fővárosnak ez az elhatározása, a melyre a törvényhatóságnak semmiféle oka nincs. A főváros ugyanis a régi városháza értéke fejében megfelelő kárpótlást kap azokban a telkekben, a melyeket az Eskü-tér szabályozásának megállapítása alkalmával a főváros javára kijelöltek. Ezek a telkek a Váczi-út meghosszabbítása következtében a Városház-tér és a régi városháza fel- használásával két tömbben 1300 négyszögöles területet alkotnak, a melynek értéke az újabb áralakúlások szerint majdnem másfél millió forintra rúg. Ezt az itt említett két telektömböt kapja a főváros a régi városházáért, a melynek vagyonleltári értéke 582,639 írtban van megállapítva. A Városház-tér fejében pedig kap új,nagy óbb és drágább telket. A közmunkatanács tehát úgy véli, hogy a fővárosnak semmi oka sincs bánkódni a csere fölött s nagyon helytelenül cselekedett, a mikor olyan határozatot hozott, a mely homlokegyenest ellenkezik egy már rég eldöntött, kormányhatóságilag is jóváhagyott megállapodással. A „ezupringerekről“. A nép nyelvén nem hiába csak német hangzással él a helyszerzői intézmény fogalma; mert a körülmények is úgy hozták magukkal, hogy az esetek többségében jelenleg igazán nem is helyszerzésről, mint inkább helyhezvivésről (Zubringe- rei) lehet csak szó. És hogy a mai visszás állapotokkal szemben, a foglalkozást közvetítő ipar gyakorlása tárgyában 1887-ik évben 1041. szám alatt kelt közgy. szab. rendelet intézkedései immár nem elegendők, azt az illetékes hatóságok : tanács és rendőrség, tudják legjobban. Miután tehát a cselédügyet szabályozó 1876 : XIII. t.-cz. gyökeres vagy novelláris rendezése még a kezdet kezdeténél van, a székesfőváros tanácsa, nagyon helyesen, addig is a kellő korlátok közé igyekszik vetni a helyszerzői intézmény tűrhetlen kinövéseit. Lássuk most már, hogy a tudvalevő bajokat mennyiben képes orvosolni ama tanácsi javaslat, mely épen e napokban a közvélemény orgánumai részéről is részben humoros, általán azonban jóindulatú megvilágításban részesült. E javaslat lényege ama rendelkezés, hogy a közvetítési díjak ezentúl utólag fizetendők. Evvel szemben a jelenlegi szabályzat 3. §-a szerint a díjak az alkalmazás tényleges elfoglalásakor fizetendők ugyan, de ha 15 napon belül a szolgálati viszony megszűnik, köte1899. márczius 27. les a szerző újabb 8 nap alatt díj nélkül közvetíteni, különben stb. Látnivaló, hogy ez utóbbi rendelkezés egy nagyváros viszonyainak, melyben a cselédtartás pillanatnyi szünetelése is végtelen zavarokat okoz, soha sem lehetett megfelelő. Viszont, a szerzőknek maguknak az állott legjobban érdekükben, hogy mentői több hely változás történjék ; és így az a visszás állapot következett be, hogy mentői rosszabbak a cselédek, annál nagyobb a szerzők, — no meg az u. n. kifutók jövedelme. E kifutók rákfenéje a cselédügy rendezésének. Manapság a szerző bárkit is felfogad kifutónak; nem kell ehhez semmiféle képesítés, semmi engedély; még rovott múlttal is szerepelhetnek; jövedelmük főrésze a gyakori elhelyezésnél nyert u. n. borravalók. Ezek már a helybelépésnél meg szokták mondani a cselédeknek, hogy ha legkisebb bajuk lesz a „nacsságával“, addig már egy új, egy jobb helyet fognak számukra fentartani. Ok azok a titkos tanácsadók a cselédek köztársaságának ügyes-bajos dolgaiban, kik a cselédtartók házi viszonyaiba is nem egyszer lábatlanul beavatkoznak. S nem egyszer ők egyengetik a bűn útját a városba tévedt talusi ártatlanság előtt. Nem vagyok barátja a túlságos hatósági beavatkozás eszméjének, de tudom, hogy míg ezek a kifutók a kellő rendszabályok alá nem vettetnek, a díjuk utólagos fizetségével a bajok csak parcziális orvoslást nyerendenek. A kifutók u. i. gondoskodni, fognak majd arról, hogy különbséget tegyenek azon felek közt, kik a szabályokat betartják és azok közt, kik „gavallér“ módjára tovább is előlegesen fizetnek. S egykét héttel az új szabály életbelépte után mindnyájan „gavallérok“ leszünk, csakhogy azonnal cselédet kaphassunk. De ők még sztrájkolni is akarnak. S mert ez esetleg be is következhetik, el nem mulaszthatom, hogy egy szép alföldi képet ne rajzoljak a tisztelt olvasók elé; ama vásosból, melyet a költő is „hirös“-nek jelzett: Itt a városháza tágas udvarán sorban ülnek a helyet keresők ; máshol nem is lehet ama városban a cselédtartóknak őket feltalálni. S a hatóság embereinek útmutatása mellett a gazdák is teljes bizalommal fogadják őket házukba, mert nincsen a városban maradása annak, a ki helyét gyakorta változtatja. Nem mondom, hogy egészen így tegyünk, de a cselédszerzőkhöz végre is jó lesz egy komoly szózatot intézni: „véletek, általatok, ha akartok; nélkületek, sőt ellenetek, ha kell /“ Házeltolások. A Dréher-palota évek óta húzódó ügye és azon törekvés, hogy még ép állapotban levő lakóházaink vagy középületeink a most folyó nagymérvű városszabályozások daczára is megtarthatók legyenek a szabályozás által érintett telkeken, lassankint a külföldön annyira általánosan megszokott házeltolások felé vonta először műszaki köreink, majd ezeknek felolvasásai és ujság- czikkei következtében laikus közönségünk figyelmét is. Mint minden újdonság és ismeretlen, előbb nagy ellenkezésre talált, de rövid idő alatt oly hódításokat tett, kogy kedvencz eszmévé lön az új szabályozási mód-
