Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)

1899-03-27 / 13. szám

1899. márezius 27. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS

t

szer tárgyalása és alkalmazása. Nem az igazi czélszerű- ség és tén)rleges előnyök, hanem a szokatlan újdonság iránt való felületes érdeklődés okozta azt a sürgős köz- kivánalmat, hogy Budapest se maradjon el a többi metropolisok mögött az ilyen kuriózum dolgában sem.

Nem tagadjuk, hogy kemény vádat mondunk evvel közönségünkre, de ha végigtekintünk azon a területen, a melyen ezen újdonságot bemutatni óhajtja, sajnosán fogjuk állításunk valóságát tapasztalni. Teljesen jogosult és sok szempontból előnyös egy rohamosan fejlődő város, mint például az Egyesült-Államok egy-egy óriás fővárosának szempontjából, a belvárossá fejlett kültelekről, vagy egy főforgalmi úttá alakult mellékutczáról egy gyártelepet, egy templomot, vagy más már nem oda való műtárgyat czéljának és rendeltetésének jobban megfelelő helyre eltolni, de a mint részletesen ki fogjuk mutatni, nálunk ezen esetek egyike sem fordult elő.

A belvárosi plébánia-templom volt az első középület, a melyen fővárosunk legelőbb óhajtotta volna kipróbálni az új dolgot. Természetesnek találjuk, hogy az egyenes utasítás alapján mérnöki hivatalunk szigorúan szorítkozott az ügy szerkezeti és műszaki részére, azoknak azonban, a kik majdan dönteni fognak a dologban, ki kell terjeszkedni a többi szempontokra is. Itt azután önálló és határozott véleményeknek kell elhangzaniok. Művészi kérdésekben közönségünk még mindig nem jár a maga lábán és még jó, ha önzetlen és helyes kritikájú, elfogulatlan műértők után indúl. De bizony rendesen nem ez történik.

A plébánia-templomnak nem régen óriási pénzen történt restaurácziója is ennek a gyengeségnek a következménye volt. Mert legyünk egyszer végre tisztában a dologgal, az a templom egyáltalán nem műremek. Nem olyan műemlék, a mely megérdemelte volna a föntartására költött százezreket. A mi a külsejét illeti, a legjelentéktelenebb és szegényesebb építmény, a mit az a korszak egyáltalán produkált. Ebből a szempontból a főváros sok silányan épült temploma közül határozottan a legsilányabb.

Belseje már azért sem lehet a külsőnél sokkal értékesebb, mert, mint ismeretes, két teljesen különálló része másmás stylusban, különböző fölfogással és minden művészi érzék nélkül van egymáshoz ragasztva. Találunk minden korban másutt is olyan templomokat, a melyek két építészeti modor uralmának határán épülve, mintegy az átmenetet képezik a kettő között, de jelen esetben az épület oly korban emeltetett, a mikor az alkalmazott stylusok már rég le is hanyatlottak, az építő pedig minden önállóság hijján külföldi minták hatása alatt alkotta meg templomát.

Csodálatosnak és érthetetlennek tarthatnánk ennélfogva azt a jobb ügyhöz méltó buzgalmat, a melylyel ez a gyenge épület restaurálva lett, ha nem volnának közismeretesek azok a törekvések, a melyek oda irányultak, hogy egyik nagynevű építési professzorunknak, a ki e mellett még igen gazdag és ezáltal befolyásos, sőt erőszakos ember is, alkalom nyujtas- sék templomépítési képességeinek a fővárosban való bemutatására is. Elismerjük ugyan, hogy a restaurált templom belső berendezései, főleg a majolika-oltárok, műiparunk remekei, de hisz ezek eltolás nélkül is megmenthetők, az a tarkára festett

gipsz és vakolat pedig, a mely a falakat és oszlopokat borítja, halvány másolata kiváló műemlékeink hasonló részeinek.

Ha már a dekorativ részek nem érdemlik meg az ily nagy áron való megkímélést, annál kevésbé indokolt az a konstruktiv részeknél. Az a puha terméskő, a melyből ezt a templomot falazták, épen nem tartozik a hosszuéletű építési anyagok közé és egyenetlensége folytán az eltolás sikerét a legnagyobb mértékben kétségessé teszi. Bátran kimondhatjuk ennek folytán, hogy ha már szerencsétlen gondolat és megbocsáthatatlan pazarlás volt ennek a templomnak a restaurálása, az észszerűségnek még halvány árnyékát is nélkülözi az az óhaj, hogy ezt az értéktelen épületet óriási költségen föntartani akarjuk.

A mester-utczai iskola a másik épület, a melynek eltolása által való megmentése foglalkoztatja az illetékes köröket. Ez esetben már avval a pozitív ténynyel állunk szemben, hogy egy házeltoláshoz berendezett konzorczium, a melyet egy bár agilis, de nem szerencsés kezű építészünk vezet be, már konkrét ajánlatot tett az épületnek a kívánt helyre való tolására 75,000 frtnyi összegért, oly módon, hogy az épület teljes értékét 3 évre biztosítaná, esetleg letétbe helyezné, az eltolást pedig oly módon végezné, hogy az iskola használata ez idő alatt semmi akadályt sem szenvedne. A tanítás az eltolás alatt is folytatható lenne. Ez esetben természetesen csakis a pénzügyi szempontok jönnek és jöhetnek előtérbe. Az iskola újraépítése teljesen modern berendezéssel és fölszereléssel 130,000 írtba kerülne. A város nyeresége tehát 55,000 írt lenne. Tekintetbe veendő azonban, hogy a már 1870-ben épített, különben sem a legjobb karban levő iskola az eltolás által legkevésbé sem fog értékben emelkedni, tartóssága pedig az új épületével össze sem mérhető, azonfelül pedig mindkét esetben új második emelet volna az épületre emelendő, mintegy 40,000 írt költséggel. A végeredmény az lenne, hogy a főváros 115,000 forintért szerezne egy régi rozzant épületet, holott 170,000 írttal egy szilárd, tömör, úgy külsőre, mint berendezésre csinos és modern iskolát nyerne, a melynek tartóssága és előnyös használhatósága a másikat sokszorosan fölülmúlja.

A régi városház volna egyelőre az utolsó középület, a melyen az eltolás most oly népszerű műveletét véghezvinni óhajtják.

Ez különben egyik legszerencsétlenebb háza a régi városnak, mert hisz már egyszer úgyis megfejeltetett. Azokat a lehetetlenül világított legfelső emeleti szobákat tudvalevőleg utólag építették reá és az azelőtt sem túlságosan sikerült homlokzatot ezáltal teljesen agyonütötték. Nem akarunk itt kiterjeszkedni azokra a specziális hibákra, a melyek ezt az épületet czéljára teljesen alkalmatlanná teszik, mint a lépcsőház sötétsége, a mellékhelyiségeknek a legrosszabbul való elhelyezése, az utczai szobák kényelmetlen, ki nem használható méretei, de legfőkép az a már elavult és toldozott-foltozott berendezés, a mely a fővároshoz már egyáltalán nem méltó. Csak azt óhajtjuk hangsúlyozni, hogy a lehető legszerencsétlenebb dolog- fölhasználatlan hagyni azt a szerencsés alkalmat, hogy megszabadulhatunk már hasznavehetetlen városházunktól, a mikor úgyis más, újat akarunk építeni.