Magyar Székesfőváros, 1899 (2. évfolyam, 1-48. szám)

1899-01-02 / 1. szám

4

MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS

1899. január 2.

Intézkedést tehát nem is képzel másként, minthogy a bekövetkező állapot alatt, amikor nincs törvény, lesz rendelet, amelyet nemcsak a főváros, de az ország érdekében is végre kell hajtani.

Igaz, hogy ez nem lesz alkotmányos, nem lesz törvényes állapot, de ki viselendi ezért a felelősséget ? Bizonyára nem a törvényhatósá/ s ennek önhrmányzati szervei.

*

Rózsavölgyi Gyula

alpolgármester :

Az ex lex állapot nem változtathat a törvényes működésen. A közigazgatás menete meg nem akadhat; és én sem az adófizetés, sem az ujoncállitás megtagadását nem találom helyén valónak. Mert tulajdonképpen szószerinti törvénytelen állapot nincs, minthogy a bekövetkező helyzetet maga a törvényhozás teremtette meg.

Egészen más, ha ez retorzió lenne valamely idegen faktorral szemben. Akkor az boszuállás politikája lenne. De a mostani beálló helyzetért nem hibáztatható sem a korona, sem a nemzet, tisztán csak a törvényhozás. Fennakadásnak tehát semmi irányban sem szabad történni, legkevésbbé a közigazgatás menetében, mert olyan lehetetlen állapotok következnének be, amelyek első sorban a polgárság érdekeinek okoznának érzékeny károkat.

Pénzügyi reformok.

Az imént elfogadott költségelőirányzat egy évi időt engedett a főváros intézőinek arra, hogy dűlőre juttassák mindama függő kérdéseket, amelyek az uj jövedelemforrásokkal kapcsolatosak, jobban mondva, amelyek azok sima behozatalát egyelőre gátolják. Ennek az idöhaladéknak tudata alkalmas volt arra, hogy még egyszer rekrimináljunk, hogy a háztartás fölött elitélő kritikát mondjunk, de egyúttal arra is, hogy magunkba szállva, hibáinkat — másra toljuk. Negyedszázadon át az volt a jelszó, hogy az egyenes adót emelni nem szabad, a mobil tökét kímélni kell. És lön nagy fejlesztése a fogyasztási adópótléknak, a kövezetvámnak s a különböző taksáknak, a mobil tőke pedig gyarapodott, a megélhetés pedig mindig keservesebbé vált. Végül mégis csak elértünk az egyenes adók emelésének kényszerűségéhez. Útközben azonban kisiklott a kezünkből a helyi közlekedés és a világítás ügye Már a milyen ügyefogyotlak vagyunk, a nagy speku lánsok szemünk láttára fölaprózták a főváros távolabb' eső vidékeit, az utczahálózatát megnyitva, közegészségügyi, köztisztasági, közlekedési és egyéb közérdekeket hangoztatva, követeltek és kaptak mindenfélét, vizet föl a hegyre, csatornát le a földre, kövezetei mindenütt. Ha ezek láttára valaki mégis a pénzügyi szemponttal mert előállani, akkor a „meg kell lenni“ volt az argumentum. Telkeinket csak annak nem adtuk oda, aki nem reflektált reájok. Csináltunk tRztviselöi és különösen tanítói fizetésrendezést, szerveztünk kerületi elöljáróságokat és köztisztaságügyet, fölállítottunk felsőbb leányiskolákat és anyakönyvvezető hivatalokat, nemkülönben felső kertskedelmi iskolákat. Építettünk nagyszerű kórházakat és tettünk minden alkalommal nagyszerű alapítványokat, amelyeket a főváros járadékadósságának tekinthetünk. A csatornázást, a város talajának asszanálását azonban csak a milleniumra bírtuk összehozni, a vízműről még ma is áll Goethe jegyzete „kann fortgesetzt werden.“ Ilyen háztartási rendszeresség mellett a nagyobb létesítések ügye elhalasztódott és csak most kerül kitörésre. Természetes, hogy tehetségünk nem futja. 1880-ban vettük föl 6 milliós kölcsönünket, 1890-ben konvertáltunk a régi adósságot és tölvettünk mintegy 12 milliónyi újat, az 1897—1901. évek teljes 50 millió frtny1 adósságot hoznak a nyakunkra és még csodálkozunk hogy mindezek törlesztését nem szoríthatjuk háztartásunk régi kereteibe.

A kiadások emez útvesztőjében egy ritka természeti adományunk óvott meg a teljes elmerüléstől. És az a városrendezés fogalmának nem ismerése. Ha ebben az irányban többet tudtunk volna, mint amennyit tudnunk megadatott, számtalan millió úszott volna el negyedszázad alatt csak azért, hogy fővárosunk a nyu- goti metropolisok arculatát vegye föl. Ezt nem tettük. Fölülmulhatatlan eredetiséggel két-három emeletes házakkal raktuk még száz év előtti keskeny, girbe gurba utcáinkat és századokra sikerült a régi jó „Pesth“-nek és ,,Ofen“-nek bőrét konzerválnunk.

Már most a helyett, hogy háztartásunk kereteinek tágítását a községi élet fejlődésének következéseképp tekintenők, a helyett, hogy számtalan alkalommal tanúsított felületes, hebehurgya, úgynevezett nagylelkű és gavalléros viselkedésünk súlyos következéseit be- vallanók, a helyett, hogy elkövetett mulasztásainkat és tranzakcióinkat elitéin ők, mindezek helyett egy emberben keressük a hibát és ő reá hárítjuk a felelősséget. És csak ’most 25 év után jövünk minderre? Tegnap, tegnapelőtt történtek a fölpanaszolt dolgok? Mit tettek az egész idő alatt a most Ítélkező bírák ? Hisz a gazdasági ügyek intézésében ők döntöttek, számtalan esetben módosítottak. Hogy minő irányban, azt az akták bizonyítják. Ha valakinek eszébe jutna a helytelen, káros közgyűlési határozatokat az azokat megszavazókkal megreparáltatni és azok következéseit megtéríttetni! De ettől ne tartsunk.

Nem írunk apológiát, de nem fojthatjuk vissza jobbik énünk fö'háborodá'át, látva, miként válnak a Paulusok Saulusokká egy csapásra és hogy micsoda kicsinyes, alárendelt jelentőségű szakbeli részletekbe kapaszkodunk, csakhogy bizalmatlanságukat kifejez-