Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-12-05 / 7. szám
8 MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 1898. deczember 5. Ezen előterjesztés alapján a kormány a törvény- javaslat lényegére nézve abban állapodott meg, hogy azt szorosan a municzipális törvény alapjára és beosztására fekteti. Eltérésnek csak ott lehet helye, ahol és amennyiben ezt a főváros önkormányzati és köz- igazgatási érdekei mulhatlanul követelik, s hogy a megyei tisztviselők elnevezései (főispán, főügyész, ügyész, jegyző, levéltáros) a fővárosi törvényjavaslatba is változatlanul átveendők. A kormány itt azon szempontból indult ki, hogy a mely törvény a többi municipiumok rendezéséről intézkedik, annak kell legfőbb részeiben a közjogilag hasonló fővárosra is alkalmaztatnia és hogy ez által a törvényjavaslat országgyűlési tárgyalása is meg- könnyittetnék, ha egy már szentesitett törvénynek a fővárosra alkalmazandó szokásai nem uj, hanem a törvényhozás részéről megállapított szerkezetben vétetnek át. Az első szemponthoz sok szó fér és helytelen voltát később a kormány is kénytelen volt beösmerni és egyben-másban ezen álláspontjából engedett is. Az utóbbi gyakorlati értékű, de olyan nagy közjogi akcióhoz, minő a három város egyesítése volt, nem méltó. Másrészről azonban nagyérdeműi tudandó be a kormánynak, hogy mig a többi városok belügyeinek ellátása iránti szervezkedést, az illető város szabályrendeleteinek tartja fenn, a főváros részére ezt a beligazgatási szervezetet külön alkotandó uj törvénybe tüzetes intézkedésekkel oly módon illesztette be, hogy a főváros törvényhatósági működését azonnal megkezdhette, ami nem történhetett volna meg, ha a belső szervezés berendezése iránt előbb a három város küldöttei, azután a közgyűlések tanácskozni, aztán a külön átdolgozandó szabályrendeleteket a belügyminiszter jóváhagyása elé terjeszteni s azt bevárni kellett volna, hogy mindezek után egy újabb közgyűlés a szervezet tényleges életbeléptetéséhez lásson. Művelődéstörténeti szempontból örök időkre emlékezetes marad az a magas szempont, melylyel a törvényjavaslat megokolása a három város egyesítését tárgyalja. Röviden adjuk belőle a következő érdekes részt. „A magyar államnak — mondja a javaslat — oly központra van szüksége, mely érdekeinek valóságos gyülhelye, ezeknek legfőbb támasza és előmozdítója legyen. Mely a magyar államiság eszméjét méltóan képviselje és a nemzeti fejlődés érdekében úgy szellem leg, mint anyagilag a részekre ellenállhat- lan vonzerőt gyakoroljon. E központ egy hatalmas, alkatrészeiben egységesen szervezett főváros, mely a nemzet szellemi és anyagi fejlődésének leghathatósbb eszközeit folytonosan gyűjtögetve, helyhatósági intézményeinek lehető leg- czélszerübb berendezése és kezelése által együtt a jó rend, a valódi műveltség és társadalmi magasabb élvek kellemes gyülhelyévé váljék. Az állam érdekeinek hathatós előmozdítása, a helyhatósági intézmények czélszerü berendezése és kezelése a fővárosban nem képzelhető anélkül, hogy a közigazgatás, mely egyrészt az állam föntartására és erösbbitésére szükséges eszközöket szolgáltatja, másrészt pedig a lakosság jólétéről, kényelméről és jogosult igényeinek kielégítéséről kell, hogy gondoskodjék, egységesen és összhangzó működésre képesen ne szerveztessék. A törvényhatósági összes működés és végrehajtás egységes berendezése és ez utóbbinak minden irányban biztosítása, a központban annyival inkább szükséges, minél nagyobb mérveket öltött az évröl- évre gyorsan szaporodó népesség és a mindinkább fejlődő ipar és kereskedelem sokoldalú igényei által előidézett hatósági teendők halmaza, melyek gyors és szabatos ellátást kívánnak. Ily egységesen szervezett és a hozzákötött igényeknek megfelelni tudó fővárosa Magyarországnak még nincs. De a három város egyesítése mellett nemcsak államjogi és nemzeti, hanem igen fontos közigazgatási és művelődési érdekek is szólották. A népnevelés, a bírói jogszolgáltatás, a közadók, különösen a közvetett adók kezelése, a rendőrség egységes vezetése és fejlesztése, a közmunkák létesítése mindmegannyi nagyfontosságu érdek, melynek kielégítése sürgősen követelte, hogy a testvérvárosok közigazgatása egységesen történjék. Ma mindennek felismerésén persze régen túl vagyunk, ámde 25 év előtt az egyesítés eszméje főleg Buda és Ó-buda partikuláris szellemű társadalmában még propagandára szorult. A dunajobbparti viszonyok ismerője nagyon is tisztában lehetett aziránt, hogy az egyesítés végrehaj tása, nagy visszahatással lesz Pest városa közpénztárára; mert hiszen csak a vak nem látta azon elhanyagolt és visszamaradt állapotokat, melyek Buda és -Buda közigazgatásában megnyilatkoztak. Rozoga iskolák, silány közutak, siralmas állapotban levő közkórházak egyrészt, de más részt leginkább mindaz, a mi e két városban közintézmények dolgában még csak csirájában sem volt meg, már jókor elővetette annak árnyékát, hogy az egyesítéssel nem Pest városa lesz a nyertes. Jellemző a korra és az uralkodó fölfogásra, hogy az egyesítéstől mind a három város irányadó körei meglehetősen fáztak és az ide vágó mozgalmakat nagyon vegyes érzelmekkel fogadták, bár nem lehet tagadni, hogy a kormány az időbeli eljárásával szemben az egyesítés sikeres megoldására nézve komoly aggodalmakra is volt ok. A históriai igazság kedvéért közbe meg kell jegyeznünk, hogy Pest város törvényhatósága már 1870. junius 8-án tartott közgyűléséből erélyes hangon föliratot intézett a képviselőházhoz a megyék rendezése tárgyában akkortájt veleközölt törvényjavaslatnak mindazon rendelkezései ellen, melyek a városi municipiu- mot a közigazgatás egész vonalán a megyékkel egy kalap alá vonta. Ami szelíden szólva, bizony szarvas hiba is volt. Ezt a hibát úgy hozták helyre, hogy a megyék rendezéséről szóló 1870 : XLII. t.-cikkben kimondották, hogy Buda és Pest városok beligazgatási szervezéséről külön törvény fog alkottatni. Tóth Vilmos akkori belügyminiszter Budapest egyesítése tárgyában 1870. márcziusban enquettet tartott, melynek eredménye az volt, hogy a kormány az egyesítésre nézve azt a törvényjavaslatot vette alapul, melyet a belügyminiszter 1871. nov. 9-én a képviselőháznak bemutatott. E javaslat úgy az osztályok, mint az ezek előadóiból alakult központi bizottság tárgyalásain • csakhamar átment és már a ház elé volt terjesztendő, midőn a 69—71-iki országgyűlés végével fölmerült akadályok miatt a napirendről leszorult. Folyt. köv.
