Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)

1898-11-21 / 5. szám

10

MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS

1898. nove.nber 21.

Mert a bizalmatlanság nem szokolt záros formák közt maradni. A ki engem megcsalt borral, az megcsalhat más áruval is: tehát nem kísérletezem vele, hanem egyáltalán szakitok. És amint mi, egyesek gondolkodunk, úgy gondolkodik a külföld egész fogyasztó közönsége. A magyarországi borhamisítók ennélfogva nemcsak borkivitelünket tették tönkre, hanem megrendítették összes export czikkeink hitelét is.

Abban az óriási versenyben, melyet a nemzetek most folytatnak egymással a kereskedelem terén, ez az eljárás több a bűnnél, ez valóságos merénylet az állam közgazdasági léte ellen, melyet tűrni eddig is vétkes könnyelműség vala ugv a kormány, mint a sajtó részéről.

Azért, hogy tiz-tizenöt lelkiismeretlen borkereskedő milliókat szerezhessen, egy ország gazdasági és kereskedelmi hitelét nem szabad áldozatul dobni. Ez az első és legkardinálisabb ok, mely a könyörtelenségig menő szigort, megtorlást és elrettentő példaadást megköveteli.

Beszélnénk még önmagunkról is és felpanaszol- hatnók, hogy idehaza sem vagyunk képesek tiszta, élvezhető bort vásárolni. Korcsmárosaink részben ártatlanok, mert már ök is meghamisított állapotban kapják az italt; pinczében szüretel vízből, szeszből és esszenciákból nemcsak a kereskedő, hanem egyes vidékeken a parasztgazda is, kit a rossz példa elcsábító't. A főváros jóformán megszűnt borfogyasztó lenni : a gyomorégést és fejfájást elkerülendő, télen is inkább sört fogyasztunk borhelyeit. Hogy a közegészségre mily befolyással van a hamisított boroknak általános elterjedése ; arról orvosaink tudnának beszélni. De ezt mellékesnek tekintjük ezúttal. Mi kínlódhatunk, panaszkodhatunk és sóvároghatunk tiszta bor után a külföldnek azonban nem szabad okot adni a panaszra.

Azokat a meggazdagodott borkufárokat Pécsett, Sopronban, Kolozsvárott, Villányon, Brassóban és Tokaj vidékén irgalmatlanul rendszabályozni kell. Nem titokban és a nyilvánosság k'zárása mellett, hanem trombitaszóval. Ha már rajtunk van az ódium és ama vádnak arcpiritó szégyene, hogy megcsaljuk a külföldet, hadd lássa ez a külföld, hogy a hamisítás csak egyesek bűnös manipulációja, mely ellen kormány, bíróság és közönség egyforma szigorral lép föl. Dokumentálni és mentői hangosabban hirdetni kell, hogy az ilyen üzelmek nem türetnek tovább s a bűnösök elnyerik megérdemlett büntetésüket.

Törvényünk van a hamisítás ellen. De fájdalom, épen ezen a téren a törvény eddig csak a papíron meresztgette paragrafusait, s a törvény áthágói vígan osontak el a komoly és szigorú §-ok melleit. Hanyagságot, sőt vétkes mulasztást követtek el a járási szolgabiráktól és városi kapitányságoktól kezdve föl a minisztériumokig mindazok, kiknek kötelessége lett volna a törvény rendelkezéseinek érvényt szerezni. A közérdeknek ama laza felfogása, mely állami életünknek csaknem minden ágában nyilvánul, a magyar bortermelés és kivitel tekintetében már megtermetté keserű gyümölcseit. Az a szolgabiró, vagy rendőrkapitány, ki a nála följelentett borhamisítót büntetlenül elbocsátotta vagy a tessék-lássék végett pár tízessel megbírságolta, korlátolt felfogásában talán nem is sejté, hogy elnézésével vagy engedékenységével az országnak százezrekre, sőt milliókra rugó kárához hathatósan hozzájárult.

Ha a kérdés nem volna oly szomorúan komoly, azt ajánlanám, hogy az ily engedékeny tisztviselők

éltük fogytáig ne ihassanak mást, mint az illető be- panaszlott czégek borát. De tréfának nincs helye. Védekeznünk és retorziókat sürgetnünk kell.

Ez utóbbi a kormány feladata. Az előbbiről magunk is gondoskodhatunk. A módot is megjelöljük: a hol gyanús boritalt adnak elénk — vendéglőben vagy kereskedésben — vigyünk belőle mintát az állami vegykisérleti hivatalba s ha ott a hamisítást megállapítják, tegyünk följelentést hatóságnál. A vizsgálat majd kideríti, ki a tulajdonképeni bűnös. A sajtó pedig nem fogja elmulasztani, hogy pellengére állítsa azokat, kik merényletet követnek el polgártársaik egészsége és az ország jó hírneve ellen.

A külföldi szakértők.

Ezelőtt három esztendővel, karácsony táján, egy külföldi német úri ember jelent meg a kőbányai sertésszállásokban és valami állatorvos közbenjárása mellett szorgosan vizsgálta a kőbá- nyaEsertéstelepet és a telep megvédésére foganatba vett állategész ségügyi intézkedéseket. Ennek az urnák a német birodalom belügyminiszteréhez intézett jelentése a lehető legkedvezőbb színekkel ecsetelte a kőbányai sertéstelep állategészségügyi állapotát és az ott alkalmazott állatorvosok egynémelyikének fejlett tudományát. Ez a német ur a német birodalom főállatorvosa volt kit az 1893 évi állategészségügyi egyezmény határozmányai alapján a német állam kiküldött, hogy tegyen jelentést a kőbányai piacz állapotáról, Akkor a jelentés első következése az volt bogy a kőbányai piacot aragadós száj ésköröm- fájás járványa miatt elzárták.

A héten ismét jártak német szakférfiak Budapesten. A berlini magisztrátus egy állatorvost, a német földmivelésügyi, a kereskedelmi és a belügyi kormány két-két szakférfiút küldött Budapestre, hogy itt a vágómarha kezelését, a vásár berendezését, a járványok elterjedésének meggátlására történt intézkedő seket figyeljék meg, tanulmányozzák] és hogy a kőbányai sertéstelepet vegyék alapos megfigyelés alá. A külföldi urakat itt a közélelmezési ügyosztály főnöke Herman Béla tanácsos vezette, mig a földmivelési minisztérium Mezőhegyesről Dr K o i c k Árpádot, Munkácsról a nem régiben Németországból ismét át- szarmazott E g á n Edét rendelte melléjük, hogy a megejtendő vizsgálat folyamán képviseljék a földmivelésügyi kormányt.

Ez a látogatás eredménye annak a nagyszabású akciónak, melyet Ausztria Magyarország berlini képviselője Szögyény- Maricb, a magyar állatkivitel érdekében megindított és mely akció különösen a sertésvész miatt elzárt német határ újból való megnyitására irányult. Hogy ebből az alkalomból maguk, a német birodalom irányadó körei azt a kérdést is fölvetették, hogy a magyar vágómarhát is bizonyos szigorított ellenőrzés mellett bocsássák át a német határon, ez az ügy mai állása szerint csak arra a körülményre vezethető vissza, hogy Németországban kiütött a businség, mely már hónapok óta hat. ványozott erővel kétségbe ejti a német nagyobb városok lakóit. Németország, ha nem talál módot arra, hogy fogyasztó közönsége számára megnyerje avagy lehetővé tegye a magyar kivitelt, ma-holnap kénytelen azamerikai fagyasztott-hus importjához folyamodni és inkább készül a szomszéd állam jól megfigyelt és kellőképen ellenőrizett vágómarha-importját megtűrni, mint saját állattenyésztését az amerikai import meghonosításával agyon ütni.

Amit a külföldi szakértők a kőbányai kiviteli telepen lát tak és megfigyeltek és miképen tudósítják a német, kormányt erről a most már modern berendezésű kiviteb piacról, azt elismerő nyilatkozataikból ítélhetjük meg, melyek arra engednek következtetni, hogy sertéskivitelünk számára a német határ nem sokára meg fog nyílni. A kiviteli telep elkülönítési rendszere, melyet még a külön vasúti vágányokra is kiterjesztették, külö-