Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-10-31 / 2. szám
1898. okfbber 31. Tenyészti pedig úgy, hogy nincsen olyan fiszlviselője jelenleg a fővárosnak — s ez nem is merész állítás — aki előrehaladása sorsát a mai viszonyok között protekció mellőzésével csupán a tanács méltányosságára merné bízni. A tanács nem tisztviselőket választ a megüresedett állások betöltésére, liauem betöltetlen állásokat adományoz a hivatalra éhes jelöllnek — megfelelő protekció ellenében. így támad a személyzet szaporításában a tultengés, az adminisztratív költségeknek az abnormitásig való fokozá-a. Napidijasokat alkalmaznak derüre-borura, mert igy parancsolja a városatyák érdeke. Ekkép helyeztetnek el a háziurak és más nagy tekintélyű urak csemetéi. Ha az ujonczok egy-két esztendőt diurnistáskodtak, kezdődik az előlépés. Az 5—10 esztendőt szolgált, tehetséges szerény gyakornokok, a kvalifikációval biró s előlépésre joggal reflektáló napidijasok ökölre szorított kezekkel szemlélhetik ifjú pályatársain ugrását azokba a hivatalokba, amelyeket meg nem érdemeltek, betölteni nem tudnak. A tanács választ könyörtelenül, tekintet nélkül a minősítésre. Egyetlen kvalifikáló levél a nyomós ajánlat, amely az ajánlottak előtt megnyitja a mennyek országát. A tanács tehetetlen a protekcióval szemben, mert részben maga is lekötelezettje az ajánlóknak akár választás, akár más okok miatt. A tanács nem szaktestületet alkot a választásaival, hanem iskolába járó ifjak tápintézetévé degradálja a fővárosi pénztárt. a közvagyont. Az árvaszéknek szüksége van egy ügyes fogalmazóra. Nevel magának arra való, tehetséges embert; megteszik gyakornoknak. Végre elérkezik az ideje annak, hogy az érdemes gyakor' nőkből fogalmazó legyen. Az árvaszék, tehát a szaktestület tesz lépéseket az érdekében. Ám a tanácsnak adnak másfelől egy ajánlottat, nyomós ajánlattal. Nem szakember ugyan az ajánlott, de tekintélyes a protektora. A tanács természetesen megválasztja árvaszéki fogalmazónak; a másik, a szakgyakornok az meg várhat, míg rákerül a sor. A választás ellen persze nincs appelláta s az árvaszék kénytelen befogadni a kis kakukíiut. A főszámvevő és a két számvevő megállapodnak, mint szakfőnökök, az előléptetendők személyére. Nekik is szakemberekre van szükségük. Ám a tanácsot e téren is megterhelték ajánlottakkal s a szakfőnökök érdemes jelöltjei újra várhatnak üresedésre. Ez az állapot, azt hisszük, nem tartható tovább. A tanács tehetetlensége a külső befolyás ellen degenerálja a lisztviselő- kart. Kiöli az ambíciót, a munkakedvet, termeszti, fejleszti a stréberséget s megbénítja a közigazgatást. Senki sem dolgozik szivesen; valamennyiben az a nézet kap lábra, hogy minek dolgozza magát agyon, mikor az előléptetésnél nem a munkakönyvét, hanem az ajánló levelét vizitálják. A főváros és a közúti vasúttársaság. A főváros és a budapesti közúti vasúttársaság között sajátságos viszony van, a mely nagyon emlékeztet a farkas és a bárány meséjére. A közúti vasúttársaság 1895 ben szerződést kötött a fővárossal a vonalai átalakitására. A szerződés sok egyéb előnyön kivül a társaság kilencz millió forint értékű kötvény kibocsátását is jóváhagyatta a fővárossal, elvállalván ennek ellenében az összes vonalai átalakitását és több ujvonal építését. A főváros a szerződés megkötése óta egyebet nem tesz, csak veszekszik a társasággal, a melynek pénzügyi manőverei túllépik a szerződés határait és a kereskedelmi miniszterrel, a ki bona üde mindent jóváhagy, a mit a társaság tesz. 9 Az 1897—98 iki Compassban a társaság részvény- tőkéje 10.371 300 írttal szerepel. A Mérnök és Építész Egyesület protektorátusában megjelent Műszaki Útmutató 10.660.000 forint építési tőkét emlit. A fővárosi statisztikai hivatal 291. számú statisztikai füzetében 3.626.900 forint részvénytőkét és O.OuO.OOO értékű kötvényt ad a társaság tulajdonába. Végre a fővárossal kötött szerződés pusztán 9.000 000 forint kölcsönkötvényről szól. A számoknak ez a bizonytalansága a legridegebb alakban mutatja be a lóvasuttársasígot. Senki sem ismeri a műveleteit, a hivatalosak sem tudják, hogy mennyi hát a tőkéje a tisztelt intézménynek. Csak az átalakítás előtt kibocsátott elöbbségi kölcsöntőke után következtetnek. Arról mit sem tudnak, hogy a budai vonalakra s a von d meghosszabbításokra újabb 9 000.000 forintot szedett fel a társaság. Pedig nem kéz a!alt, hanem dobszóval, a börzén. A főváros, a bárány, csak áll és bámul, tenni nem tud, mert köti a hírhedt szerződés, amelyből kifelejtettek mindent, ami kedvező a fővárosra, a közönségre, s kötelező a társaságra. A legvakmerőbb játékot űzi a társaság a bör- zemanpulációval s mig igy port hint a főváros szemébe, ezzel elvonja figyelmét a szerződés határoz- mányaitól. A börzén pénzt hajszol fel bizonytalan s meghatározatlan számú papírokra s olyan vonalak építésére, amelyeknek költségeire már megkapta egyszer a befizetést. A fővárossal kötött szerződése szerint az átalakításra engedélyezett tekintélyes őszszegben benn foglaltatnak azok az uj vonalépitések, illetőleg meghosszabbítások, amelyekre a társaság külön alaptőkét szervezett. A főváros jó magával tehetetlen; határtalan csodálattal adózik a társaság financiális műveletei iránt, — de nem tesz ellene semmit. Hiszen eltűrte azt is, hogy a zugliget—-lipótmezei vonal építésénél olyan kisajátítási teherrel rójja meg a társaság, amely egyáltalán nem tartó ik a fővárosra. A szerződés 12. pontja világosan rendeli, hogy a vasút czéljaira szükséges területeket, ha azok magánosok tulajdonai, a társaság a maga költségén tartozik megszerezni. S most, hogy a kérdéses vonal építése a területkisajá- titás miatt megakadt, a társaság éppen a szerződésre, annak egyik homályos pontjára hivatkozva, követeli a vonalterület átadását a fővárostól. Ennek a kisded házi perpatvarnak is természetesen az lesz a vége, hogy a társaságnak igaza van. A társaság nem áldozhat kisajátításokra, neki egyéb kötelezettségei vannak, fizessen a főváros. S a város fizetni fog. De hát quo usque tandem . . . ? 1 Nincs a fővárosnál ember, aki azt a hazárd játékot végre beszüntesse ? Vosits Károly, az erős kezű tanácsos nem tudna elég erélylyel föllépni? Hiszen MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS
