Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-10-31 / 2. szám
MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS 7 1898. október 31. szabott előirányzatokkal szemben íj megtakarításokat ér el. A mi ellen az önérzete leginkább fellázad, az, hogy tervei, melyeket a legnagyobb ambicióval, minden tudása és képessége latba vetésével készít, nem hivatott emberek kezébe kerülnek, akiket technikai képzettségük képessé tenne arra, hogy megindokolt és minden irányban kielégítő bírálatot gyakoroljanak. A mérnök egy tisztán technikai tervezetet készít, megcsinálja a hozzá való költségelőirányzatot. Ezzel aztán egyelőre a kivitel megkezdéséig az ő feladata be van fejezve és az ügy beleesik a sok szakosztály és bízott-ág retortájába. Minden szakosztályban, minden bizottságban más-más referens bírálja meg a dolgot, akiknek felfogása, véleménye a legkülönbözőbb. Mindegyik hozzá told, vagy lenyiszál egy darabot, úgy hogy a tervezet gyakran egészen megváltozott formában kerül a tanács elé. A tanácsbeli urak azután kritikát gyakorolnak és ismét megteszik a véleményük szerint szükséges változtatásokat, úgy hogy az utolsó forum, a közgyűlés, már egy olyan gyermekkel foglalkozik, akire nagyon sok esetben még a tulajdon apja sem képes ráismerni. A mérnök aztán köteles a megváltoztatott és sokszor formájából teljesen kivetkőzött dolgot végrehajtani, a saját jó hírneve és reputációja rovására. A különféle referádák, melyek a technikai dolgokat hajtó erőként tolják keresztül a különféle hivatalokon és bizottságokon, mint már említettük, nagyon különbözők, hanem egyben hasonlítanak és ez az, hogy legnagyobbrészt jogászi szempontokból eredő bírálatok, melyek a technikai képzettségnek csak puszta mezébe burkolóznak. Az egyes referensek több nyíre tanácsjegyzö urak, kik kivétel nélkül jogászok és technikai dolgokhoz csak annyit értenek, mint a mennyit egy intelligens ember előképzettség nélkül általában felfogni képes lehet. A tanácsban ismét képviselve vannak a legkülönfélébb elemek, csak technikus nincs, a ki felvilágosítson, megmagyarázzon, és a véleményéért egész tudományos képzettsége latba vetésével helyt is álljon. Az utóbbi része a kérdésnek addig nem lesz megoldva, a mig a mérnöki hivatal feje: a középitési igazgató nem foglal helyet a tanácsban, ami csak egy nagyobb adminisztratív reorganisació keresztülvitelével érhető el. Sokkal könnyebben lehetne a kérdés első részét megoldani, még pedig azon elv feltétlen követésével, hogy bizottságban, technikai dolgot kizárólag és minden körülmények között csak technikus referáljon ; a bizottsági tagok aztán abban a helyzetben volnának, hogy az illetékes helyről nyert felvilágosítás után a legkülönfélébb szempontokból mondjanak véleményt és gyakoroljanak kritikát. A mérnöki hivatal tagjai már rég óhajtják azt, hogy a kérdés ily módon oldassék meg és be kell vallanunk, hogy kívánságuk egészen méltányos, annyival is inkább, mint hogy annak teljesítése csak a városi adminisztrációnak és in ultima analisi a főváros közönségének szolgálna javára. A reform módozataira vonatkozólag nem hivatásunk bővebb felvilágosítást nyújtani, a városi hatóságok fejei egyetértésben a mérnöki hivatal főnökével sokkal kompetensebbek a részletek megállapítására. Csak azt akarjuk megjegyezni, hogy a legpraktikusabbnak és a legegyszerűbbnek tetszenék az a megoldás, hogy a technikai tervezet megteremtője bizas- sék meg azzal, hogy ügyét minden fórumon keresztül vigye. A tervezet megalkotója a leghivatottabb arra, hogy a kellő felvilágosításokat nyújthassa; ami pedig a bizottságok ellenőrző és bíráló feladatát illeti, csak annyit akarunk megjegyezni —- hogy van azokban jogász elég. A Rudasíiirdő A főváros csodahatásu forrásai között majdnem a leghirnevesebb a Rudasfürdő, amely származási oklevelét a XVI. századból datálja, s emlékképpen ma is őrzi a török világból való impozáns, kupolás meden- czéjét. Ez a fürdő, amelynek 38 fokos hőmérsékü, természetes vize van, tiz esztendővel ezelőtt a fővárosnak 20.00 ' íorint évi kiadásába került, de kamatozott tisztán 55.000 forintot. Tiz év óta a főváros pár százezer forintot ölt a fürdőbe, a fenntartási költséget fölemelte 6).000 forintra, megelégedvén 30.000 forint netto jövedelemmel. A mi gazdálkodási rendszerünk egyik sötét pontja ennek a kiváló fürdőnek a sorsa is. Ámig a maga elhagyatott, ósdi mivoltában volt, csak hajtott egy kis hasznot. Amióta nagy benne a komfort s a fenntartása háromszoros pénz kívánt: megcsapant a bevétel. S most mindennek a tetejébe oda tették az eskütéri hid lánczainak a horgonykamráját, amely végpusztulás sál fenyegeti a fürdőt fenntartó forrásokat. Amióta megcsappant a fürdő vize, lesem-várom azt az igaz szót, amely őszintén megmondaná, hogy a hid kamara helyéül fúrt gödör nem tréfás esemény, mert sírja lehet a drága pénzen felékesite t, kibővített Rudasfürdőnek. Azt gondoltam, hogy a fürdő igazgatója őszintén szól a fölöttes tanácsosnak, ez a polgár- mesternek, ez a tanácsnak, ez a közgyűlésnek s végezetül nyíltan szólnak a kereskedelmi kormány derék hidászainak, leplezetlenül feltárván a fenyegető veszedelmet. Mert bolond dolog opportunistának lenni ott, ahol és amikor nem muszáj, ügy tudom, a kormány a legjobb indulattal van a fürdő sorsa iránt. S csupán a hidat építő konzorcium kétségbeesett lépése az, hogy a fürdőpark helyén felfakadt forrást be kell tömni. Veszedelmes ám az a betömés nagyon, mert a forrás nagyon szeszélyes s ha sokat vexálják, szépen megfordul, keres más utat s elillan, akár a higany. Nem éppen jelentéktelen szakértőtől hallottam, hogy a kesszonnal sem tudják kellőkép betömni. S ha megteszik is, mi biztosítékuk sincs arra, hogy a kesszon mellett, vagy tőle valamivel távolabb a megszorított viz tizszerte nagyobb erővel ne törjön ki. Vagy egészen elapad a forrás. Mert a betömés koczkáztatolt dolog. De ezt a főváros nem tudja, m^rt a jogászai nem balneologusok, a mérnökei pedig a vizekkel nem törődnek, miután azokban sem kövezés, sem város- rendezés, sem vasútépítés nem eszközölhető. A főváros tehát, különben szükségtelen is monda nőm, tökéletesen megelégedett azzal, hogy a napok ban tartottak egy forrásvizi értekezletet, amelyen ő is „jelen volt.“ Ezen az értekezleten ugyan akadt komoly szakember, aki fölötte veszedelmesnek mondotta a helyzetet, de hát az a szakember a főváros előtt nem szakember, miután még csak nem is kebelbéli. így azután az értekezlet vége is a felfakadt forrás betömésének folytatását eredményezte, tekintet nélkül a szakember jelezte veszedelemre.
