Magyar Székesfőváros, 1898 (1. évfolyam, 1-10. szám)
1898-12-19 / 9. szám
1898 deczember 19. MAGYAR SZÉKESFŐVÁROS o Ebből az összeállításból annyit tudunk meg, hogy 1897 végéig circa tizennégy millióba került a vízvezeték. De azt, hogy a beruházásért mi van, nem tudjuk, a tanács sem tudja, a vízvezetéki igazgató sem, mert neki csak két évre visszamenőleg fáj a feje a vízművektől. Ám a közgyűlés kiváncsi s valószínűleg tudni akarja azt, amire utasította a tanácsot. A tanács pedig kénytelen visszamenni harminc esztendőkre s az elavult, porlepte Írások tengeréből kikeresni a vízvezeték apró-cseprő számláit és tételenkint böngészve megcsinálni a hiányzó leltárt, feljegyezni az értékében meglevőt, leírni, ami nincs, vagy rossz, egyszóval restituálni a mulasztást. Mind erre hónapok kellenek, pedig a közgyűlés csak heteket szabott. De hát megkapja a tanács a halasztást, csak kérje, de ugyanakkor ne mulassza el felvilágosítani a törvényhatóságot az elkövetett mulasztásról, amelyet a pénzügyi és gazdasági bizottság véletlen kíváncsisága derített fel. A közgyűlés pedig fejezze ki rosszalását az ismeretlen tettesek ellen, akik felelősség nélkül követhettek el ekkora mulasztást. A belvárosi plébánia templom eltolása A Relváros szabályozása következtében a lebontandó épületek közé került a plébánia templom is, amelyeket az érdekelt körök mint érdekes régi műemléket szerettek volna megőrizni. Ennek az intenciónak akart szo'gálni, több vállalkozónak a fővároshoz benyújtott az az ajánlata, hogy a templomot tolják el a mai helyéről az uj szabályozási vonalba. A tanács a mérnöki hivatalt kérte föl, hogy mondjon véleményt általában az eltolatásokról, különösen pedig a belvárosi plébánia templom eltolatásáról. A középitési igazgató a mérnöki hivatal IV. szakosztályához tette át az ügyet, amelyre vonatkozólag Barcza Elek mérnök beterjesztette véleményes jelentését. Az érdekes szakvélemény elsősorban az Amerikában meghonosult eltolási szisztémákkal foglalkozva, előadja, hogy ott újabban nemcsak vas, hanem favázas, kő és téglaépitményeket is tolnak el és templomokat is. Elvileg nem lehet kifogást tenni az épületek el- tolatásának a fővárosban való meghonosítása ellen ; még kevésbbé műszaki szempontból, miután a teknika fejlettsége az épületek eltolását lehetővé teszi. Város- rendezési szempontból majdnem kívánatos, hogy az eltolásokat a főváros engedélyezze, mert számos esetben a szabályozások jóval kevesebbe kerülnének. De minden egyes eltolatásra külön engedélyezés szükséges, először az eltávolitandó épület szilárdságának megállapítása végett, másodszor a bemutatandó tervek megnyugtató voltát illetőleg. Ami speciálisan a belvárosi 'plébánia templomot illeti, határozottan ellene van az eltolatásnak. Mert a templom eddigi restaurálási mnnkáinál arról győződtek meg} hogy a külső falazat ugyan nagyobb, de azért laza promontori kőből épült, a belső falazat pedig csupa vakolat és törmelék. Ezeknek nincs meg az eltolatáshoz megkivántató kellő szilárdságuk. Mint műemléket tehát, végzi a jelentés, kímélni kellene, de az esetleges veszedelem elkerülése végett inkább feláldozandó a szabályozás érdekében. A 15-ik szakasz. Vérbélü bürokratákra soha sem virralt föl kedvezőbb idő a mai papiroskorszaknál. Tény ugyan hogy a minő silány papirt gyártanak, az özönével világgá eresztett rendeletek sem hosszú életűek, mert a papírral együtt csakhamar kimúlnak az árnyékvilágból, lévén a mai hivatalosan használt és persze drágán számított papír a lehető legsilányabb gyártmány, mely alkatrészénél fogva csakhamar önmagát emészti el. Csakhogy fájdalom, a rendelet-gyártás mániája minőség és mennyiség dolgában még a papirmalmok- kal szemben is tekintélyes rekordokat ér el, ki nem mondható örömére mindazo nak, kik formába szeretik fojtani a lényeget. Már pedig a vérbélü bürokrata szemében nincs lényegesebb a formánál. Szent meggyőződése, hogy a formán fordul meg minden. Az ember, a gondolkozás, az Ítélő és munka- képesség erejével az mind elenyésző érték, azon csoda büvszerrel szemben, mit a forma, a rendeld, a paragrafus képvisel. Forma, esse dat rei! Ezzel a csatakiáltással rohan a büróba, ezzel temetkezik az akták tengerébe és ezzel vész el a hátralékok oczeánjában. De hát a bürokrácia uralkodó eszméi nem engedik fö1 színre jutni a gyakorlati ész uralmát. Hiába prédikálnék, hiába demonstrálnék azt, hogy a hivataloskodás rendszerének jóságát nem a holt betű, hanem a hivatalnokok kötelességérzete, ambíciója, munka- képessége és szellemi képzettsége határozza meg. Mindez a pusztába kiáltó szó. Rendelet, paragrafus, kimutatás, jelentés, számsor, nyilvántartó és a jó isten még mi mindenféle és fajtájú nyomtatvány minta kell ahhoz, hogy valamely akta végre is vagy rosszul, vagy sehogy sem intéztessék. Hiszen ha nem úgy volna, a hogy vázoltuk, lehetetlen volna az a lélekvándorlás, melynek a legegyszerűbb ügydarabok is alávetvék. Lehetetlen volna, hogy egy okos emberekből összealkotott „Számonkérő- szék“ holt kimutatásokra fektethetne súlyt, a he.yett, hogy a bajt ép abban látná, hogy ilyen kimutatásokra még ma, a 19-ik század alkonyán is szükség van. Bennünk ezt a gondolatot a polgármester legújabb keletű rendelete költötte, mely 22 paragrafusával újra és ismételten azt célozza, hogy a városi közigazgatást vezető tanácsi ügyosztályokban egyforma alapon nyugvó eljárás létesüljön. A szándék kétségtelenül dicséretes, a 22 paragrafus is kimerítő, de mind ebben ismét nem találunk mást, mint formát, örökös formát. Lényeget, tartalmat hiába keresünk benne, mert a közigazgatás jóságának tartalma nem a formában, hanem a tisztikar munka- képességének helyes fölhasználásáuan és alkalmazásában rejlik. Elmondottuk ezt e lapokban már más alkalommal, midőn a munkakönyvek behozataláról szóltunk.
