Fővárosi Hírlap, 1938 (27. évfolyam, 1-50. szám)

1938-03-23 / 12. szám

Budapest, 1938 március 23. ELŐFIZETÉSI ÁR : Félévre..................................................12 pengő, egész évre.............................................24 pengő. Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető* két, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. Schuler Dezső alpolgármester enilékbeszéde Sípőez Jenőről. A Piarista Diákszövetség vasárnap tartotta rendes évi közg-yülését, amelyen díszes és előkelő közönség vett részt. Köztük Ugrón Gábor ny. belügyminiszter és Oswald István, a Kúria volt elnöke. Degré Miklós, az Ítélőtábla ny. elnökének megnyitóbeszéde után Schuler Dezső alpolgármes­ter Sipőcz Jenőről tartott emlékbeszédot. A főváros elhunyt főpolgármestere a Piarista Diákszövetség első elnöke volt s nagy érdemeket szerzett a szö­vetség megszerzése körül. A nagyhatású emlék- beszédben Schuler ismertette Sipőcz Jenő pályáját, közéleti érdemeit, majd megállapította, hogy Sipőcz soha nem volt pártember, mindig az elvek embere volt, aki az igazságért élt. Szitár Ferenc törvény- széki tanácselnök főtitkári jelentése után Sebes Ferenc piarista rendfőnök beszédével a közgyűlés véget ért. Huszonhat pályázó a megüresedett tanácsnoki állásra. A fővárosnál megüresedett egy jogi minő­sítésű tanácsnoki állásra, a következők pályáztak: Michál Jenő, dr. Hanthy-Haidekker János, dr. Far­kas Lajos, Anlalfy Géza, Wirnhart Ágoston, Unger Ferenc, dr. Vigyázó Géza, dr. Gallner Ferenc, dr. Pertik Béla, dr. Czebe Jenő, Bärtl Tivadar, dr. Szvoboda Károly, dr. Garancsy László, dr. Beliczay Imre, dr. Boros Pál, vitéz dr. Vécsey Kálmán, dr. Homolyai Rezső, dr. Szentmiklósi József, vitéz dr. Horváth Béla, dr. Della Donna Mihály, vitéz Hor­váth László, dr. Haviin Karoly, dr. Szebeny József főjegyzők és dr. Arany István nyugalmazott fő­jegyző. Távfűtésre rendezkedik be a főváros. A város­ligeti mélyfúrás nagyszerű eredménye, a percen­ként feltörő 3000 liter 76 fokos víz nagy örömet kel­tett a főváros vezetőségéhen. Szendy Károly polgár- mester a fúrás további folytatását rendelte el, mart megvan a remény arra, hogy eléri a percenkénti 4000 litert is. A forró víz hasznosítása körül már megindultak a tárgyalások. Egyelőre az a terv, hogy a Széohényi-fürdőn kívül a Szépművészeti Múzeumot és az Állatkert egyes pavilionjait fűtik a ligeti vízzel. A távfűtésre való berendezkedés te­temes költséget igényel, amelynek előteremtésére, mint értesülünk, póthitel igénybevételét fogja a törvényhatósági bizottságtól kérni a polgármester. A Beszkárt kulturestje a Városi Színházban. A Beszkárt és az érdekkörébe tartozó közlekedési vállalatok tisztviselői és alkalmazottai körében alakult egyesületek március 26-án, szombaton este 8 órai kezdettel bemutató előadást rendeznek a Vá­rosi Színházban. A Beszkárt és vállalatai, amelyek­nek 13.000 alkalmazottjuk van, ezzel a bemutatóval a nyilvánosság előtt tanúságot akarnak tenni az al­kalmazottak szellemi továbbképzésére és testi jólétük fokozására irányuló gondoskodásukról és a kebel­beli egyesületeknek a Beszkárt áldozatkész támoga­tásával kifejtett szociális és kulturális munkásságáról. Véssei Ede dr. gyásza. Az elmúlt héten súlyos gyász érte Véssei Ede dr. kormányfőtanácsost, a Gázművek vezérigazgatóját. Meghalt az édesanyja, ,özv. Véssei Edéné. Az elhúnyt nagyasszonyt a ke- repesi-úti temetőben temették el. A Sas-kör közgyűlése. Vámház-körúti helyiségei­ben most tartotta évi rendes közgyűlését a Sas-kör a megjelenésben akadályozott Usetty Béla helyett Nagy Ferenc ügyvezető elnök elnöklésével. Az ün­nepi beszédet Pözel István, országgyűlési képviselő mondta. Méltatta a 48-as szabadságharc hőseit és párhuzamot vont a szabadságharcot követő és a mai idők eseményei között. A lelkes hangulatú köz­gyűlés igazolja a Sas-kör nemzetnevelő munkásságát. Magyar Királyi Osztálysorsjáték játéktervét előnyösen megjavító*ták. Az első 4 osztály főnyereményeit felemelték 30 000, 40.000, 50.000, 60.000 pengőre. Jelentős a 32 drb 10.000 pengős, 21 drb 20.000 pengős nyeremény. Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 700.000 Jutalom és nyeremények készpénzben: 400.0001 300.0001 100.0001 stb. Összesen közel ÍO millió pengő. Húzás április 9-én kezdődik 1 Az I. osztályé sorsjegyek ára mindenütt Nyolcad 31/, pengő I Fél ........14 pengő Negyed ... 7 pergő | Egész.. . 28 pergő Az Árvízi Hajós Pakots György könyve a pesti nagy árvízről A pesti nagy árvíz századik évfordulójának ér­dekes és értékes tartalmú könyvben emléket állí­tott Pakots György, a kitűnő városházi újságíró, Az E s t-lapok munkatársa. A z Árvízi H a j o s címmel jelent meg könyve, amelynek előszavában elmondja, hogy miképpen jutott munkájának becses anyagához. Az egyik antikváriumban kutatott ritkaságok után, kezébe akadt egy elfakult, régi kézirat. A kéziratban „Pest száz év előtti pusztulá­sának történetét jegyezte fel bizonyos Má t hé Gá­bor nevezetű fiatal úr és az ő jegyezteibe pillantot be mohó szemem“ — mondja Pakots György és a könyv lapjait forgatva, meglátjuk, hogy mit jelent az. ha, igazi újságíró mohón pillant be öreg írá­sokba. Megállapította, hogy az a bizonyos, ismeretlen Mát hé Gábor a legérdekesebb riportot írta a pusz­tulás napjairól és ezek központjában a nagy Wesse­lényi Miklósról. A véletlen juttatta ehhez a lehető­Senn Otto nyugalombavonult, — utóda Láner Kornél. Az Államvasutak vezetésében fontos vál­tozás történt. Senn Ottó titkos tanácsos, a jMáv. elnöke egészségi állapotára való hivatkozással szol­gálata alól való felmentését és nyugdíjazását, kérte, amit a kormány elfogadott és a minisztertanács utódjául Láner Kornél miniszter osztályfőnöki cím­mel felruházott államvasúti igazgatót, az elnök ed­digi helyettesét nevezte ki, egyben lmrédy Kálmán kormányfőtanácsos, államvasúti igazgatót rendelte ki az elnök helyetteséül. Az Államvasutak Senn Ottó nyugalomba vonulásával nagytudású, európai tekin­télyű vezetőjétől vesz búcsút, aki a magyar vasutak történetében nevezetes korszakot jelentő működést fejtett ki. Láner Kornél, az új elnök okleveles gé­pészmérnök, aki 1905-ben került a Máv. szolgálatába. Hosszú idő óta irányította a vasút technikai részét, de emellett kiváló tarifa politikusnak is bizonyult. Legutóbb mint Senn Ottó közvetlen munkatársa ér­vényesíthette tudását. lmrédy Kálmán, az új elnök- helyettes egészen fiatalon, mint mérnök-doktor került a vasút és hajózási főfelügyelőség szolgála­tába, ahol csakhamar feltűnt kiváló tehetségével. 1928-ban lépett át a Máv-hoz, mint helyettes igaz­gató. Csakhamar igazgató lett, most pedig megérde­melten került magas pozíciójába. Eljegyzés. Sinay Jenő alezredes leányát, Czipikét eljegyezte ifj. Salamon Géza dr. székesfővárosi segédfogalmazó, dr. Salamon Géza székesfővárosi tanácsnak fia. Tízéves a Szabadság. Most érkezett el alapításá­nak tízesztendős jubileumához a Szabadság, Bajcsy- Zsilinszky Endre nagy hozzáértéssel szerkesztett politikai hetilapja, amelynek felelős szerkesztője Serényi Gusztáv, a kiváló közgazdasági iró. A Sza­badságot a tíz éves jubileum alkalmából rengetegen üdvözölték és az üdvözlők közt ott vannak a ma­gyar politikai és közgazdasági világ legkitűnőbb nevei lígyszólván teljes számban. A miniszterelnök igazolta a Székesfővárosi Sta­tisztikai Hivatalt az orvosi kérdőlapok ügyében. Az elmúlt hónapban a Székesfővárosi Statisztikai Hivatal a Budapesti Orvosi Kamara felkérésére orvos-statisztikai felvételt tett folyamatba. Ezzel kapcsolatban a sajtóban olyan hangok hallatszot­tak, mintha a Székesfővárosi Statisztikai Hivatal az adatszolgáltatás titkosságát veszélyeztette volna. A Budapesti Orvosi Kamara panaszára, a miniszter­elnök az Országos Statisztikai Tanács szakvélemé­nyét kérte ki, amely az orvosi adatgyűjtéssel kap­csolatban megá,llapította, hogy a megbízható, pon­tos statisztikai adatgyűjtések alapfeltétele, hogy az összes adatszolgáltatásra kötelezettekről olyan nyúlván tart ás készüljön, amelynek alapján az ada­tok beszolgáltatását ellenőrizni és azokat felül­vizsgálni lehessen. Az adatoknak úgynevezett „sze­mély télenítése“ éppen ezért csak a feldolgozás me­netére és az adatok közlésére vonatkozhatik. A Ta­nács megállapította, hogy „titkos“ statisztikai adatgyűjtés oly értelemben, hogy az adatszolgál­tatóval a statisztikai szolgálatnak a névtelenül be­gyűjtött adatok tekintetében a feldolgozás meg­kezdéséig semmi néven nevezendő összeköttetésé ne lehetne, egyáltalában nem fordulhat elő. A Tanács megállapította azt is, hogy az orvosi érdekeltsé­geknek mindezekről a körülményekről az 1930. év­ben végzett orvos-statisztikai adatgyűjtésnél köve­tett eljárásból már tudomással kellett bírnia• és hogy az orvosi érdekképviseletek az 1938. évi adat­gyűjtésnél nem kívántak nagyobb garanciákat a felvétel titkossága érdekében, mint 1930-ban. A Ta­nács véleménye szerint a válaszborítékok nyilván­tartási számmal való ellátása elméletileg'• igen al­kalmas mód arra, hogy olyan felvételnél, amely­nél a kérdőíveken az adatszolgáltató neve nem szerepel, az adatgyűjtés teljessége és helyessége biztosíttassák. Megállapította mindezek alapján a Tanács1, bogy a Székesfőváros Statisztikai Hivatalá­nak az orvos-statisztikai adatgyűjtés érdekében lett intézkedései korrektek és a módszer szempont­jából helyesek voltak. Az Országos Statiszlikai Ta­nács szakvéleménye alapján a miniszterelnök meg­állapította a Székesfővárosi Statisztikai Hivatal­nak és dr. Illycfalvi I. Lajos igazgatónak teljes korrektségét és a szakvélemény alapján még a vizs­gálat megindítását sem rendelte el. Természetesen magáévá tette a miniszterelnök álláspontjál Szendy Károly polgármester is. reghez, mert „a Duna kiöntésének úgyszólván első pillanatától kezdve, az árvíz tartama alatt mind­végig Wesselényi mellett tartózkodott. Feljegyző sei tehát hitelesek, mintha egy régi újságíró szá­molna be „kiküldött tudósitó“-ként“. A százéves tiport hangolta tehát a ma riporte­rét arra, hogy az avult, zökögő, idegen szavakkal teletűzdelt feljegyzésekből érdekes könyvet, élveze­tes, drámai erővel ható olvasmányt formáljon, amely forrásmunkának is értékelhető. Mert bár Jókaitól kezdve sokan rajzolták meg az Árvízi ha­jós robusztus alakját, ez a könyv mégis csak köz­vetlen, hűséges és hiteles történelem. Színpompás jellemzést olvasunk benne a zsíőói vár uráról, a nagy Wesselényi atyjáról, majd az Árvízi hajós bronzba való alakja domborodik ki előttünk, azután következik az 1838-iki dráma, a nagy árvíz és az Árvízi hajós hősi munkája a vá­rost elöntő za varos hullámokban, a roskadozó házak között. A kép megelevenedik, áz olvasó valósággal jelen van és ma, száz év múlva is azt mondja lel­kében, amit az ujjongó tömeg kiáltott akkor: Vivőt Wessel&nyi! Hogy a hűséges riport egyúttal érdekfeszítő re­gény: külön ok arra, hogy Pakots György könyvéi minél többen olvassák. Az Elektromos Művek vezetőinek előadása a köz- igazgatási tanfolyamon. A közigazgatási tanfolyam hallgatói előtt nagyérdekü előadást tartott Plósz Pál, az Elllektromos Művek vezérigazgatója, aki nagy­szabású tanulmány keretében ismertette az Elektro­mos Műveket és ezzel együtt a főváros elektromos világításának történetét. Az „őskorból“ indult ki, amikor Budapesten az első viiianykámpák kigyultak és a magánvállalkozások korszakán át ismertette a hatalmas fejlődést egészen a mai napig, a főváros üzemének gigantikus áramszolgáltatásáig. A nagy figyelemmel hallgatott előadás után Szaszovszky Ottó, az Elektromos Művek h. vezérigazgatója az üzem felszerelését és szervezetét, Szikla Géza igaz­gató pedig műszaki szempontból a kelenföldi erő­műveket ismertette érdekes előadási keretében. Forgalomba került a nikotexes Cuba-szivar Ismét kedves, ötletes meglepetéssel szolgál a m. kir. Dohány jövedék a Tenyészállatvásár látogatóinak. A boldog békeidők népszerű Guba-szivarját hozza piacra modern, ízléses, 5-ös csomagolásban, a régi pompás aromával. Egy jó tanács mindennél többet ér. Ne szalassza el senki az alkalmat, hogy szerencséjét kipróbálja. Majd­nem minden embernek van már osztálysorsjegye, mert ezáltal reménye van váratlanul vagyont szerezni. Aki­nek ninoe sorsjegye, az nem is nyerhet. Most ismét itt az alkalom! Április 9-én kezdődik az új 40. sorsjáték, rendeljen még ma bármelyik főárusítónál, fizetni van ideje legkésőbb a búzás előtt. Újítások a MFTR. személyforgalmában. A MFTK igazgatósága a közönség érdekében a folyó évi hajózás megnyitásától kezdve a következő újításokat vezeti be. Abból a célból, hogy a közönség a hajókon kényelmesebben és egyenletesebben helyezkedbessék el, — ami hajózástechnikai szempontból is fontos követelmény — másrészt, hogy a ki- és beszállás gyorsuljon, a Bu­dapest—Esztergom-i Dunaszakaszokon vasár- és ünnep­napon közlekedő hajókon osztálykülönbség nélküli egy­séges menetdíjak mellett egységes hajóosztály lesz. A nagy látogatottságnak örvendő Izabellatelep—Horányi csárdához Budapestről szombaton délután és vasárnap reggel menetrendszerüleg külön nagy hajó fog közle­kedni s onnan szombat és vasárnap este visszajönni. Vasár- és ünnepnap reggel 7.30-kor gyorsbajó indul Esz­tergomba, mely lehetőséget ad arra, hogy a hajó vissza- indulásáig csaknem öt órát lehet a. primási városban tölteni. Ezen a hajón is egységes menetdíjak lesznek. A múlt évben bevezetett és népszerűvé vált hétköznapi esti leányfalusi csavargőzös Tahitótfaluig fog közlekedni. A Szent Gellért-tér—Margisziget és Piiskösdfürdő közötti helyihajók, melyeket a közönség egyrészt a Margitszi­getre, az evezőstelepekre és a strandfürdőkre történő kirándulás, másrészt sétahajózás céljaira mind nagyobb mértékben vesz igénybe, még sűrűbben fognak közle­kedni. Szent Gellért-tér és Pünkösdfürdő között oda-vissza minden órában indul csavargőzös, Szent Gellért-tér és a Margitszigeti Strandfürdő között pedig motoroshajó szintén minden órában; Újpestről 7 járat lesz a Margit­szigetre, melyek közül 3 a Szent Gellért-térig' fog köz­lekedni.' Vasár- és ünnepnapokon Újpest, Aquincum, Római fürdő és Pünkösdfürdő között, h á r om n egyed órán - ként lesz. hajójárat. Újítás, hogy a budapeet—Szentendre— esztergomi vonalon csoportban utazók 25 személytől fel­felé hétköznapokon féláru jeggyel utazhatnak. A mohácsi és wieni járatok menetrendjében csali annyiban lesz vál­tozás, hogy Budapestről Wienbe hétfőn, szerdán és szom­baton, Wien'ből Budapestre hétfőn, csütörtökön és szom­baton indul hajó. A mohácsi hajó f. hó 12-től már napon­kint közlekedik; az első (délutáni) esztergomi járat már­cius 2ü~én, a második (reggeli) március 27-tól esak vasar- naponkint, április 16-tól naponkint a vasárnapi t.unsta- hajójárat április 17-vel fog megkezdődni. MAGYAR KIRÁLYI OSZTÁLYSORSJÁTÉK NAGY NYEREMÉNYEK! Vásároljon sorsjegyet a szerencséjéről közismert TÖRÖK bankházban, mert TÖRÖK sorsjegyeit az elért nyeremények folytán nagyon keresik. Egy sorsjeggyel elérhető legnagyobb nyeremény p 700.000 Minden második sorsjegy nyer! Hivatalos I. osztá­lyú sors egyé rak: Egész sorsjegy I» 28— Fél sorsjegy P 14- ­Negyed sorsjegy P 7-— Sorsiegy rendelhető levelezőlapon, levélben vagy postautalványon. Nyereményhüzós már AprlUs hó 9-én és 12-én. tÁdÁIT a* h tArsa I UKVI« BANKHÁZ R.-T. Budapest, IV., S*ervlta-tér 8. s*.

Next

/
Thumbnails
Contents