Fővárosi Hírlap, 1938 (27. évfolyam, 1-50. szám)
1938-11-23 / 47. szám
ff Budapest. 1938 november 23. a—— Díszközgyűlésen ünnepelte a főváros a Felvidék visszacsatolását Karafiáfh Oenő főpolgármester és Szendy Károly polgármester történelmi beszéde Lélekben és külsőségekben egyaránt méltóképen ünnepelte meg a főváros törvényhatósági bizottsága a. Felvidék visszacsatolásának történelmi eseményét. Az ünnepi alkalomból díszközgyűlést tartott, amelyen szinte teljes számban jelentek meg a törvényhatósági bizottság ünneplőbe öltözött tagjai. Az Újvárosháza közgyűlési termét a hozzánk visszatéri városok címereivel ékesítették. A közgyűlésen két beszéd hangzott el: dr. Karafiáth Jenő titkos tanácsos, főpolgármester ünnepi megnyitója, amely izzó lelkességével és költői szépségével ragadta lelke— Az elhagyottak gondját viselő Mindenható Úristen — kezdte beszédét a főpolgármester —, aki kifürkészhetetlen akaratával nemcsak az egyént, hanem a gondatlan jólétben határt nem ismerő népeket is figyelmezteti a múlandóság örök törvényére, megadta számunkra Szent István évében azt a csodával határos kegyet, hogy a keserves szolgaságban sinylődő felvidéki magyar véreink zömének felszabadulását — véráldozat nélkül — érhettük meg és igazságtalanul szenvedő testvéreink örömmámorának valamennyien történelmi tanúi lehettünk. — Legutóbb, ez év október 12-én tartott közgyűlésünk határozatából, Budapest székesfőváros törvényhatósága illő formában már kifejezésre juttatta soha el nem múló háláját azok iránt, akiknek a magyar nemzet és annak minden áldozatra kész büszke fővárosa sokat és mindent köszön. Ma, amikor már szinte álomnak tűnik, hogy a meggyötört ország fővárosába tizenkilenc esztendővel ezelőtt épp eme novemberi napon vonult be hófehér paripáján a Fővezér, a szerény alázatossággal e gyönyörű lélekemelő ünnepség évfordulójára kitűzött díszközgyűlésünkön már a történelem krónikása állapíthatja meg, hogy egy félemberöltőnek sem kellett letűnnie és Magyarország Főméltóságú Kormányzója a Magyar Szentkoronához visszakerülő felvidéki területekre vezethette büszke seregét. — Amikor Magyarország Főméltóságú Kormányzója ország gyarapító munkájának eme első határkövéhez ért, szálljon minden gondolatunk őhozzá és a mi nagy pártfogóinkhoz, gondoljunk újból a nemzeti ügyünk sikerén, eredményesen munkálkodó kitűnő államférfiakra és érzésben legyünk teljesen egyek felszabaduló véreinkkel. Legyen ez a mai nap kizáróan az övék. — Amikor a magyar nemzet régi sebei újra kiújultak és a Beszkidek alján megharsant a szabadulást hirdető tárogató, a Pro patria et libertate arannyal hímzett jelmondata ragyogott mindenütt a patyolatfehér Szűz Máriás lobogókon. A. Nagyságos Fejedelemnek ez a rövid, de örökértékű szózata adott a későbbi századokra is lendítő erőt a magyar nemzetnek és ez a minden magyar szívében égő lánggal lobogó hazafias érzés lett nemzetünk későbbi sorsának is világító fáklyája. A kassai Dómban ezért koszorúzta meg Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának küldöttsége oly szent áhítatai eltelve II. Rákóczi Ferenc Nagyurunk márványba faragott síremlékét. Dicsőséges szabadsághősünk kőkoporsójánál, a nagy magyar múltban elmélyedve, együttesen és büszkén állapíthattuk meg, hogy Árpád fejedelemtől öröklött legszentebb érzésünket és, még Etel-közből idehozott legdrágább kincsünket, a szabadságszeretetet hiába akarták elrabolni tőlünk Muhi pusztánál a tatár hordák és hiába vetette gúzsba legmagasztosabb érzésünket a török hódoltság. De még a százhatvan éves vérveszteség nyomában elernyedt későbbi korban sem ülhetett felettünk halotti tort a labanczsarnokság, a függelenségünkre éhes osztrák császári hatalom. Ezután Szendy Károly polgármester mondta el ünnepi beszédét. A polgármestert, aki hosszas gyengélkedése után azért hagyta el betegszobáját, hogy a díszközgyűlésen megjelenhessen és beszédét megtarthassa, meleg üdvözlésben részesítették a törvényhatósági bizottság tagjai. — Huszévi szenvedés és megpróbáltatás után a magyarlakta Felvidék visszatért az ezeréves haza közösségébe — kezdte beszédét Szendy Károly. — A magyar clesettség szomorú napjaiban az égre vetettük tekintetünket, hitet és reménységet kértünk: most az öröm ujjongó szavával adunk hálát a Qond- ! sedésre a közgyűlés tagjait, majd Szendy Károly polgármester ünnepi beszéde, amelyen erősen kidomborodott a székesfőváros jogos büszkesége azért a küzdelmes, de eredményes munkáért, amelyet az elmúlt húsz esztendő alatt megvívott. Bevezetőül a karzaton a BSZKRT énekkara a legszebb magyar imádságot, a Himnuszt énekelte el, amely után a termet megülő ünnepélyes csendben dr. Karafiáth Jenő titkos tanácsos, főpolgár- gármester a következő beszéddel nyitotta meg a díszközgyűlést: Mert minden kisérlet megtorpant a nemzet szívós akaraterején, őseinktől örökölt bámulatot keltő ellenállásán és ama örténelmi tanulságon, amely a szuronyok erdejére alapított tartós kényszeruralmat nem ismer. Legyen tehát ez a mai nap a magyar szabadság után húsz év óta tantalusi, olthatatlan szomjúsággal szomjuhozó véreink és a legnemesebb magyar erényekről minden nemzedéknek példát szolgáltató vezéreinké. — Nem volna azonban teljes ez a mi örömünnepünk, ha nem figyelnénk fel arra is, hogy a felvidéki területek felszabadításának zárónapja — talán a sors különös szeszélyéből — a mi nagy szerepre hivatott, de talán még a nálunk is többet szenvedett testvérnemzetünk feltámadásának húszéves évfordulójával esik össze. Küldjük el tehát a mi örömünnepünkről legmelegebb testvéri üdvözletünket, a szabadságra oly sokáig epedve törekedő és megannyi viszontagságos emberöltőn át keserves rabságban sinylődő lengyel testvéreinknek, az ö nagynevű hős vezéreiknek, akiknek viszont a felszabadított Lengyelország köszöni november 11-ét. — Végül pedig, hogy mindennél többre tudjuk méltányolni a felszabadulás mai ünnepének történelmi jelentőségét, állítsuk szembe egy pillanatra a szentistváni politikát a hazugságok barrikádjaira épített felvidéki rémuralommal. A szentistváni türelmi politikát, mely kilencszáz év alatt nádfedelű kunyhókba és aranycirádás palotákba a különböző ajkú testvérek közé mindenüvé cs-ak szeretetet, megértést és megelégedést varázsolt, a wilsoni „elvek“ megcsúfolásából született uralom széthulló országával, ahol a ,.népszabadság fája“ embervérből piros virágokat hajtott. — Majd csak ezután, egyesek, egész családok, falvak és városok lakosainak szenvedéseiből és tragikus sorsából fogjuk mozaikszerűen összeállítani, mennyi acélos lelkierőre, mennyi magabízásra, mennyi elszántságra, mily sok tizenhárompróbás ősi erényre volt szükség, hogy a most letűnt félemberöltő alatt minden fajtipró kísérlet, minden magyartipró törekvés megtört mégis felvidéki véreink dacos és bátor ellenállásán és vezéreinknek példátadó, kemény és konok magatartásán. Erőt merítve szenvedő testvéreink eme nagyszerű erényeiből és hivatott vezéreik hazafias bátorságából, bízzunk tehát továbbra is törhetetlenül az etnikai elvek történelmi és gazdasági erők örök igazságának teljes diadalában. Ezekkel a gondolatokkal eltelve nyitom meg ünnepi díszközgyűlésünket és átadom a szó a polgármester úrnak. Régen nem látott lekesedéstől volt forró az Újvárosháza gyűlésterme a főpolgármester beszéde alatt. Sűrűn hangzott fel az éljenzés és a taps, amikor pedig a Kormányzó öfÖméltóságáról szólott, lelkesen viharzó éljenzés közben állottak fel a törvényhatósági bizottság tagjai. A közgyűlés tagjai percekig éljenezve, tapsolva ünnepelték a történelmi eseményt és dr. Karafiáth Jenő főpolgármestert. viselésnek, hogy a megfeszített magyar igazságnak is megadta a feltámadás erejét és dicsőségét. Szálljon hálánk mindenekelőtt nagy barátaink felé, akik világhatalmi tekintélyükkel és erejükkel elhengeri- tették a trianoni sírról a követ. A német, olasz és lengyel birodalmak Európa sorsdöntő napjaiban nem feledkeztek meg fa már eltemetettnek vélt magyar igazságról és felemelvén szavukat mellettünk, megnyitották számunkra a boldogabb jövendő kapuját. Kötelességnek érzem, hogy mikor az ország első törvényhatóságának életét irányító közgyűlés 1 nagy sorsfordulatunk óta elsőízben ül össze, ezt meg nem szülő hálánkat, magyar szívünk mélyéből jövő szeretőiünket kifejezésre juttassam. A magyar sorsfordulat nagy napjaiban hálával gondolunk Lord Rothermerere. aki akkor emelte fel szavát mellettünk, amikor a világ lelkiismerete még vak volt és süket. — A székesfőváros mai ünnepnaján hatalmas barátaink iránt érzett hálával szívünkben, a budai Várra száll tekintetünk, ahol találkozik keletről, nyugatról, a városokból és falvakból immár tízmillió magyar minden hű érzése és gondolata. Hálát adunk a Gondviselésnek, hogy nekünk is küldött vezért, ki határozott biztonsággal irányítja a magyar sorsot, ö tartotta a nemzetben a jobb jövő hitet, ő edzette meg erőnket a küzdelemre. Hatalmas barátainkat is ő szerezte államférfiúi bölcsességével. Éppen a mai napon van tizenkilencedik évfordulója annak, hogy a Nemzeti Hadsereg élén fehér lován belovagolt magyar fővárosba. Ez az évforduló is a magyar történelem nagy emlékei közé tartozik és csak fokozza a mai napon érzett mélységes hálánkat és tiszteletünket. Mikor tizenkilenc évvel ezelőtt felszabadító csapatai élén bevonult a magyar fővárosba, azon a történelmi úton indult el, amelynek sorsdöntő fordulatánál most honvédéi élénk vonult be Komáromba és Kassára. Dicsőség és hála vitéz nagybányai Horthy Miklós őf Öméltóságának. (A közgyűlés közönsége tombolva ünnepelte a kormányzót, a bizottsági tagok helyeikről felállva, nagy lelkesedéssel tapsoltak és éljeneztek.) A polgármester ezután vitéz Imrédy Béla miniszterelnök, Kánya Kálmán külügyminiszter és Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter elévülhetetlen érdemeit méltatta a Felvidékért folytatott küzdelemben. A bizottsági tagok itt ismét felálltak és szűnni nem akaró lelkesedéssel ünnepelték a kormányférfiakat. A testvéri szeretet legmelegebb érzésével üdvözölte ezután az ezeréves anya kebelére visszatért magyarokat. Azoknak pedig, akik odaát maradtak, mondta, — ünnepélyesen üzenjük, hogy ügyük mindenkor a mi szent ügyünk marad. Megkapóan méltatta a továbbiakban a Felvidék történelmi jelentőségét, majd a népi gondolatról szólott, amely áttör határokat, elméleteket és béke- diktátumokat. — A székesfőváros a mai díszközgyűléssel erre a gondolatra, erre a történelmi feladatra, a további munkára és kitartásra tesz fogadást, aminek erejét és valóságát már bebizonyította a trianoni két évtized alatt. A magyar sorsfordulat nem találta készületlenül Budapestet. Ez a város nagyarányú fejlődésével, virágzó életével bizonyítja, hogy húsz év szenvedése alatt is a magyar történelmi célok érdekében dolgozott. A nemzet történelmi napjaiban a székesfőváros a teljesített hivatás nyugodt önérzetével áll az ünneplők sorába, hittel és lelkesedéssel vállalja a jövő feladatait is, minden szellemi és anyagi erejével a magyar életet, a magyar népi gondolatot, a magyar jövő akarja szolgálni. — Én ebben az ünnepélyes pillanatban — fejezte be beszédét a polgármester — lelkemben az egész főváros minden lakosának Ígérő, akaró szavát, fogadalmát hallom. Budapest hiánytalanul fogja magyar kötelességét teljesíteni. A mély hatást keltő, nagyvonalú ünnepi beszéd után, amelyet nagyon sokszor szakított meg a zúgó éljenzés és a taps, hosszasan és lelkes melegséggel ünnepelték Szendy Károly polgármestert, A polgármester tizenegy javaslata Szendy Károly polgármester ezután a Felvidék felszabadulásával kapcsolatban a következőket javasolta: 1. intézzen a törvényhatóság közgyűlése a tizenegy felszabadult város mindegyikéhez üdvözlő táviratot; 2. a visszatérő Felvidéknek a húszévi rabság alatt felnőtt ifjúsága számára tegyük lehetővé, hogy hazáját és annak fővárosát megismerje, ezért és nemzeti érzésük és kitartó hűségük jutalmául hozzuk el Budapestre a felvidéki iskolák diákjait. A látogatás költségeinek fedezete ügyében külön előterjesztést fogok tenni a közgyűlésnek; 3. a fővárosi iskolák tanulóival ismertessük meg a Felvidéket, ezért iskolai kirándulások keretében mutassuk meg nekik a hazatért városokat; 4. a karácsonyi ünnepek alkalmával szerezzen be a főváros többezer példányt a magyar történelem hősi korszakait tárgyaló irodalmi művekből és ossza szét azokat a felvidéki tanulóifjúság között; 5. terjesszük ki a főváros nya- raltatási akcióját a Felvidékre is; 6. tegyen a székes- főváros közönsége két felvidéki ifjú számára alapítványt a Ludovika Akadémián: 7. helyezzünk Rákóczi Ferenc kassai sírjára bronzból készült művészi koszorút; 8. ajánljuk fel a két társtörvényhatóságnak: Kassának és Komáromnak a történelmi idők emlékéül egy-egy díszlobogót; 9. írjunk át a Fővárosi Közmunkák Tanácsához, hogy a visszatért városok neveit — ha még nem történt meg — utcaelnevezéssel örökítse meg; 10. küldjük meg a Szent István évében a csonka hazához visszatért 11 város és 814 község mindegyikének a Szent István képével díszített, e célra készült érmet és végül 11. állítsunk a Központi Városházán méltó emlékművet, műy hirdesse és örökké emlékezetessé tegye a magyar igazság hajnalhasadását, egymillió testvérünk felszabadulását. Schütz Testvérek, kaplIrsut: Telefon» f«hér-o*a|>Agyfém I 1-830-»». GYÁRTMÁNYAI KIVÁI.ÓAK! Karafiáth Oenő a magyarság történelmi napjairól Szendy Károly polgármester ünnepi beszéde
