Fővárosi Hírlap, 1938 (27. évfolyam, 1-50. szám)
1938-09-21 / 38. szám
4 ff Budapest, 1938 szeptember 2L Nagy feladatok elintézése vár az új munkaévben a Nemzeti Egység Fővárosi Pártjára Zsitvay Tíiior megnyitója az első őszi pártértekezleten — A párt letárgyalta a szeptember 28-iki közgyűlés napirendjét A Nemzeti Egység Fővárosi Pártja a nyári szünet után hátion este tartotta első púrtértekezlotót, amelyen dr. Zsitvay Tibor titkos tanácsos, pártelnökkel élükön nagyszámban jelentek meg a párt törvényhatósági bizottsági tagjai. Resztvettek a pártértekezleten: dr. Karafiáth Jenő főpolgármester, Szendy Károly polgármester, dr. Schuler Dezső alpolgármester, dr. dorogi Farkas Ákos, Kovácsházy Vilmos és Kempelen Ágoston tanácsnokok, dr. Keil Tibor ié® dr- Szebeny József főjegyzők. Dr. Zsitvay Tibor pártelnök nyitotta meg a pártértekezletet és melegen üdvözölte a párt, valamint a főváros vezetőségének megjelent tagjait. Hangsúlyozta, bogy a párt ezután is az eddigi harmóniában és munkaszeretettel fog dolgozni, amire most, a küszöbön álló nagy feladatok elvégzésére különösen szükség van. Kegyéletes szavakkal pa- rentálta el ezután aJlmási Balogh Elemért, a Hangya elhunyt vezérét, aki a párt XI. kerületi szervezetének elnöke volt. Az elnöki bejelentések során közölte, bogy Ledermann Mór és Sárkány Ferenc törvényhatósági bizottsági tagok kiléptek a párt kötelékéből. Az értekezlet tagjainak egyhangú lelkesedése közben hangoztatta, hogy a párt dr. vitéz Imrédy Béla miniszterelnök kaposvári beszédében kifejezett elvek alapján áll, úgy a keresztény és nemzeti szempontok, mint a tárgyi szempontok tekintetében és az a remény tölti el, hogy a miniszterelnök programját kifejleszti és a nemzet javára teljes egészében megvalósítja. Indítványozta, hogy hűségének, bizalmának és ragaszkodásának a miniszter- elnökhöz intézendő sürgönyben adjon kifejezést a Katona János előadó elfogadásra ajánlott egy a Kökény-utca mentén fekvő ingatlannak megszerzésére vonatkozó előterjesztést, azzal a megjegyzéssel, hogy a vételárat csupán azért tartja elfogadha tónak, mert erre az ingatlanra a Tabán rendezés1 tervének végrehajtása miatt feltétlenül szükség van. Az értekezlet az előadó javaslatát elfogadta. Dr. Harrer Ferenc előadói javaslatára hozzájárult a párt ahhoz, hogy a székesfővárosi telkek eladásából a költségvetésben előirányzott bevételeken felül befolyó összegek terhére póthitel engedélyeztessék városrendezési célokra. Dr. Vrílyi Lajos előadásában került napirendre a polgármester előterjesztése a Horthy Miklós Nemzeti Repülőalapnak 250.009 pengővel való támogatásáról. Az előadó nagy melegséggel ajánlotta elfogadásra az előterjesztést és indítványozta, hogy ezért a párt mondjon köszönetét a poligármesteifcuek. Hazafias kötelességet teljesít a főváros azzal, hogy támogatja a repülőalapot, amelynek megteremtését éppen a mai viszonyok igazolják. Dr. vitéz nemes Juhász Jenő javaslatára hozzájárult a párt ahhoz, hogy a kislakásos telepeknél a költségvetésben előirányzott bérbevételeken felül befolyó bérek terhére póthitelt engedélyezzen a közgyűlés építkezési célokra. Dr. Kövesligethy Miklós előadói javaslatára magáévá tette a pártértekezllet o törvényhatósági testnevelési alap részére szükséges 75.000 pengő pót- hitel engedélyezésére vonatkozó polgármesteri előterjesztést. A közgyűlési napirend letárgyalása után dr. Juhász Jenő köszönetét mondott a fővárosi kertészetnek azért, hogy a kezdeményezésére létesítendő tabáni nemzeti park tervezetét elkészítette. Ezután aggályát fejezte ki a polgármester tervével szemben, amely szerint a volt Kraiísz-Mayer-fé?e telkeken lakótelepet akar létesíteni, mert ez a pesti oldali erdősítés annyira szükséges klimatikus sávját szakítaná meg. Inkább az erdő- övezeten belül építsenek, még lia többe is kerül a telek. Dr. Hegedűs Bertalan örömmel üdvözli a lakótelep építését, mert az a XIII. kerületben célszerű, szükséges és minél gyorsabban megoldandó feladat. Szendy Károly polgármester megnyugtatta dr. Juhász Jenőt, hogy a lakótelep építése csak jelentik,télén részt foglal el az erdősávból. Az erdőövezet létesítését ő kezdeményezte és annak fenntartását ma is szükségesnek tartja. Megkezdődön a hegyvidéki elöljáróság építkezése 4 közlekedési problémák egész sorának megoldását sürgeti a XII. kerület párt. Egyhangú, lelkes éljenzéssel fogadta a pártértekezlet az elnök bejelentését és tette magáévá indítványát. Ezután a napirendre, a szeptember 28-iki közgyűlés ügyeinek előkészítésére tért át a pártértekezlet. Dr. Bényi Károly előadásában került tárgyalásra a polgármester előterjesztése dr. Lamotte Károly alpolgármesternek a szolgálat alól való felmentéséről és igényeinek fenntartásáról. Az előadó nag*y melegséggel méltatta dr. Lamotte Károly harminc éves szolgálatát és kiváló érdemeit, hangsúlyozva azokat a pénzügyi sikereket, amelyeket a főváros érdekében az utóbbi évek folyamán elért. Mindezekre való tekintettel indítványozta, hogy a párt tegye magáévá a polgár- mester előterjesztését, amely szerint Lamotte Károly nyugdíjellátási igényeinek fenntartását az állami alkalmazottakra érvényes nyugdíjtörvény rendelkezései értelmében kívánja biztosítani. Dr. Harrer Ferenc felsőházi tag hasonló értelemben szólott hozzá a polgármesteri előterjesztés hez, teljes elismeréssel adózva Lamotte Károlynak a főváros érdekében kifejtett kiváló munkásságáért. A pártértekezlet ezután egyhangúlag elfogadta az előadó javaslatát. Dr. Zsitvay Tibor, akit fontos teendői elszólítoi- tak a pártértekezletről, az elnöklést most dr. Harrer Ferencnek adta át. Dr. Hegedűs Bertalan a külső váciúti róatn kát. plébániaiak építési költségeihez való hozzájárulásra, továbbá a külső váci-úti Szent Mihály róm. kát. egyházközség plébániája és kul tárháza részére telek használatbaadására vonatkozó polgármesteri előterjesztés elfogadását ajánlotta, amihez a pártértekezlet hozzájárult. Dorner Gyula előadó javaslatára csatornaépítésekre, vízlevezető árkokra és földcsuszamlások elleni védekezésre szükséges 60.000 pengő póthite] engedélyezéséhez járultak hozzá. FREUD FRIGYES VI., Teréz-körut 19. Telefon: 1-136-30. Csavarok vas- acél és sárgarézből, Witw és milliméter menettel raktánon. Saját gyártmányú prtlclziés csavarok. LEDNICZKY 1 VEJE £ IÓDOSANDOR TELEFON 1-399-30 | LAKATOSIPARI ÉS REDÖNYGYÁRTÓ ÜZEME 1 BUDAPEST, IX., TOMPA-U. 32. IfflFI pTpR építőmester és vállalkozó, IVILLu£L.n Budapest, IX., Ferenc-köúrt 14. KÁROLY Telefon: 187-726. A különböző akadályozó körülmények után megkezdődött a XII. kerületi elöljáróság székházának építése is és ezzel valamennyi újonnan alakított kerület hozzájut az önállóságot jelentő centrumához. Ebből az alkalomból a kerület fejlődését biztosító problémákról kérdést intéztünk a Hegyvidék fejlesztésének legfáradhatatlan harcosához, df. Hencz Lajos törvényhatósági bizottsági taghoz, annál is inkább, mert a jövő évi költségvetés közeledő tárgyalása időszerűvé teszi a kerületi kérdéseket. Érdeklődésünkre a megoldásra váró problémák egész sorát felölelő következő válaszd kaptuk: — Kerületünk nagyjelentőségű eseménye, hog-y a Ferry Oszkár-utca és Böszörményi-út sarkán az elöljárósági székház építését végre megkezdték. Egyelőre földmunkákat végeznek, de ezt majd követi most már a folytatás. Tudomásom szerint az a terv, hogy a jövő év májasában az épület elkészüljön. Az új elöljáróságok sorában legutoljára maradt a mienk, de most már ne panaszkodjunk ezen, hanem örüljünk, hogy megkezdődik kerületünk új, önálló élete és újabb fejlődése. Nem kell a közönségnek egyik hegyről lejönni és a másik hegyre, a Várba felmenni, ha az elöljáróságon dolga van. Most már kívánatos, hogy külön adóhivatalunk is legyen, mert a sűrűn előforduló adóügyekben is a Várba kell kapaszkodnunk. — Az új elöljáróság lökést' ac] a villamosforgalom fejlesztése érdekében megindított mozgalmunknak. Két villamosvonal érinti az elöljáróságot: a Keleti pályaudvartól közlekedő 75-ös, amelynek itt van a végállomása és az 59-es, amely a Déli Vasúttól a farkasréti temetőig halad a Déli Vasúttól az elöljáró- sági székházig azonban mindkettő ugyanazon a vonalon fut. A kerület hüvösvöigy—zugligeti része felé a 44-cs, a 81-es, 83-as és a 4-es villamos jár. Ezek közül a 81-es és a 83-as Széli Kálmán-térig, a 4-es a Margithíd felé. a 44-es a Déli Vasúttól az Erzsébet hídon át- a Tököly-út felé, a Városligetig közlekedik. Vagyis a zugliget—hüvölvölgyi Irányból a Déli Vasútig csupán a 44-es jár, ahonnan átszállással lehet az 59-es vagy a 75-ös vonalon az elöljárósághoz jutni. Tehát a Hüvösvölgyből és Zugligetből le kell menni a Széli Kálmán-térig, ott át kell iszállni, tovább utazni a Déli Vasútig és innen, újabb átszállás után, juthatunk csak ol az elöljáróság irányába az 59-es vagy a 75-ös vonalon. Hiányzik tehát a tranzverzális közlekedési vonal, amelyet vagy villamossal, vagy autóbusszal meg kell oldani — Nagyon rossz az összeköttetés a farkasréti temető környékére is, mely ugyan a XI. kerülethez tartozik, de egy földrajzi egység a mi XII. kerületünkkel és hozzá kellene csatolni közigazgatásilag és közlekedésileg is. — Az utak, csatornák, közművek tekintetében sok tennivaló van még a kerületben, bár tagadhatatlan a haladás, örömmel látjuk, hogy többfelé, különösen a Némelvölgyi-út környékén ütés csatornaépítések történtek és a gázcsöveket is lefektették. Sok helyen beboltoztak nyilt árkokat is. Mindezekben sokszor hangoztatott kívánságaink honorálását látjuk. Köszönettel fogadjuk a gondoskodást, de tovább folytatjuk mozgalmunkat., mert nem illő gyönyörű Hegyvidékünkhöz, hogy még mindig bőven vannak rendezetlen utak, csatornázatlan területek és sok helyen nemcsak a gázt, de a villanyvilágítást és a vízvezeték áldását is nélkülözi a közönség. Kívánságainkkal a költségvetés idei tárgyalása alkalmával is jelentkezni fogunk. — Régi vágyunk, hogy a kerület strandfürdőhöz jusson. Erről részjegyzési alapon próbáltunk gondoskodni, annál is inkább, mert a Hüvölvölgyben pompás helyek kínálkoznak erre a célra. Az érdekeltek kellő anyagi hozzájárulása azonban még hiányzik és ezért a mozgalom egyelőre még nem vezetett sikerre. — Az idén se mulasztjuk el az iskolakérdés rendezését. A Hegyvidék folyton szaporodó lakossága erősen nélkülözi a középiskolákat és a tanuló ifjúságnak nagy távolságokat kell beutazni, amíg iskolához jut, ami a rossz közlekedési viszonyok, a többszörös átszállások miatt különösen a téli hónapokban aggodalommal tölti el a szülőket. — Mint általános budai problémát napirenden tartjuk a Horváth-kert lebontott arénája helyett a budai állandó színház építését. Felfogásunk szerint a régi helyén vagy annak közelében kell felépíteni a színházat, amelynek az alapjára már jelentős összeg gyűlt össze. Reméljük, hogy a kitartó mozgalom, amelyben mi is rósztveszünk, sikerre vezet és Buda hozzájut a kultúrának ehhez az erősségéhez. — Amikor kerületünk fejlesztési problémáival foglalkozom, minden alkalommal figyelmébe ajánlom a sportok híveinek a Hegyvidéket, Természeti szépségei, pompás, tiszta levegője és az egész miliőnek a forró nyárban is felfrissítő üdessége valósággal arra kínálkozik, hogy sporttelepek létesüljenek itt. Szinte érthetetlen, hogy akkor, amikor a kirándulók mind nagyobb tömegekben özönlik el ezt a nagyszerű vidéket, a sportok híved még mindig nem fedezték fel. Azt hiszem, ha a kezdeten túl leszünk, ezen a téren is divatba kerül a Hegyvidék, úgy. ahogyan azt megérdemli. Peringer Pété? és Társai Vas- és fémöntőde, móíordkatrész és gépgyár Pestszeníerzsébet, Baross-u. 84-86. t<»!.:147-s7z TIMIIK ÖDÖN cég Budapest, X., Rezsö-tér 3. Tel.: I4MB5. Vállal s Asífaltkocsiét és gyalogét készítést, fedéllemes, tar cement, próseltkavics, börlemez fedést, talajvízelleni szigetelést, terras* szigetelést éa minden más nedvesség elleni szigeteléseket. Sx&lllti Fedéllemez' börlemezt, aszfalt s*tgetelö loméit, kátrányt, bitument és más vegylterméket, valamint gép- zsirt, kocsikenöcsöt és kiöntő aszfaltot. Díjmente* aj Anlatok.