Fővárosi Hírlap, 1938 (27. évfolyam, 1-50. szám)

1938-09-14 / 37. szám

Budapest, 1938 szeptember 14. Nagy feladatok torlódásával kezdődik a főváros új munkaéve Vályi Lajos a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja őszi munkaprogramjáról A fővárosi autonómia új munkaévének küszöbén a Nemzeti Egység Fővárosi Pártjának legközelebbi programjáról és a párt irányelveiről kérdést intéz­tünk tir. Váiyi Lajos törvényhatósági bizottsági tag, főtitkárhelyetteshez, aki a Fővárosi Hírlap munkatársa előtt a következő nyilatkozatot tette: — A várospolitikai életben lassan indul meg- a nyári szünetet követő új munkaév, ami az idei későn kezdődött nyár hatásának tudható be. Az elindulás után azonban egyszerre gyors ütemet vesz a munka, amit egyrészről a nyári szünetelést nem tartó, nagy politikai esemé­nyek diktálnak, másrészről pedig a napirendre kerülő nagyfontosságú kérdések elintézése tesz szükségessé. — Az autonómia számára a szeptember 21-re kitűzött közgyűlés jelenti a szünetelés és pihenés végét. A közgyűlést megelőzőleg so­rompóba lép a Nemzeti Egység Fővárosi Párt­ja is, hogy a szokásos gondos előkészítéssel ve­gyen részt az autonómia évadnyitó munkássá­gában. Ezt az őszi nyitányt azután nyomban követi a küszöbön álló nagy feladat, a jövő évi költségvetés tárgyalásának előkészítése. Mint az előző évek folyamán, pártunk ezúttal is a leglelkiismeretesebben készül fel erre a vi­tára, amelyen a törvényhatósági bizottság a főváros életének egy újabb esztendőre szóló keretét rakja le. A nagyfontosságú problémák mellett nem feledkezünk meg a kerületek kérdéseiről sem, amelyek, ha sok esetben kisebb jelentő­ségűek is, a maguk egészében túlnőnek talán a nagy problémákon is és gyakran a legközvet­lenebbül, a legérzékenyebben érintik egy-egy terület polgárságának, összességükben a fővá­ros egész közönségének életérdekeit. Pártunk bizottsági tagjai előtt már nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy a kerületi igények és panaszok számbavételével jóelőre'- készüljenek el, mert csak így tudja biztosítani a párt azt, hogy ezek az igények és panaszok a költ­ségvetés keretében érvényesüljenek. Az elmúlt évek példái igazolják, hogy ez a munkasorrend bevált és ha nem is volt lehetséges minden igényt kielégíteni, sok kerületi kérdést jutta­tott- előbbre a párt. És ezekben a nem hangos, lokális sikerekben éppen úgy megtaláltuk mun­kánk jutalmát, mint azokban az eredmények­ben, amelyeket az alapvető nagy városi' problé­Barcs Kálmán arany- és ezüsthoszorús mester kötélgyártó és hálókötő ipartelepe Budapest, XIII. Petneházy-utca 56• Telefon: 292-909 irmann Ferenc _________ Fé möntöde és rézárugyár Budapest, VII., Csányl-utca 7—0. Gyár: Budapest, VX, Váci-út 117. szám. Víz-, gőz-, gázszerelvények. Vasúti szerelvények• L,OHÁSZ JÁNOS Gép, szellőzőberendezés és lakatosáru tizeme, Budapest, X. kér., Gergely-utca 30. Telelőm 148-354. Bxhaustorok, ventilátorok minden célra. Szellőző, por, forgács, fűstíelszívó, légfütő-berendezések. L e m e z m u n k á k. TŐRÖK NÁNDOR központi fűtés, víz, gáz, csatornázás- berendező, épület- és diszmübádogos Budapest, V., TStra-u. 32. T.i 490-OQS UctkoHCfzai József lószerszámveretók, csat- és lánc- készító, épület és múlakatoa BUDAPEST, IX., BOKRÉTA-UTCA S. Telj 1*7-607. Csípők Modor és fio közszállítási vállalkozók Budapest, Xlil., Telep-u. 98. Telefon: 297—562. M, Kir. Postatakarékpénztárt csekszámla 57.837. mák eldöntésénél értünk el. Ezt a munkát min­dig a céltudatosság és szakszerűség, a realitá­sok keresése jellemezte és az a nyugodt hangú tárgyilagosság, amely pártunkkal együtt vo­nult be a közgyűlési terembe. — Ezen az úton fogunk járni a most meg­kezdődő munkaévben is, amely a költségvetés összeállítása mellett a nagy beruházó program megállapítását is feladatává teszi az autonómiának. A beru­házó program egyik láncszeme annak a terv­szerű munkának, amely pártunk egész műkö­dését jellemzi. Hiszen maga a szerves pénzügyi program gon­dolata is a mi pártunkban merült fel az üzempolitikai bizottság és az út- és csatorna­ügyi program stb. párhuzamában. — Terrnészetesnek tartom, hogy a beru­házó program elvei már érvényesülni fognak a jövő évi költségvetés összeállításánál is, ami azt jelenti, hogy ezen az őszön kettős fel­adatot kell megoldani: a költségvetést ugyanis összhangba kell hozni a szerves pénzügyi pro­gram kívánalmaival, vagyis nagy és odaadó munkára van szükség. Pártunk eddigi munka­szeretetével és önzetlenségével vállalja ezt a munkát is. — Választóink bizalma mellett megköny- nyíti munkánk elvégzését az a szuggesztív erő, amely a kormány és annak élén a Nem­zeti Egység Pártjának vezére, Imrédy Béla miniszterelnök politikájából árad felénk. A mi fővárosi pártunkat megszületése pillanatától ugyanez a jobboldali poli­tika jellemezte és Gömbös Gyula zászlóbontásától kezdve ezen az úton megyünk előre. Ez a politika adta, meg az erkölcsi alapunkat és ez vezetett eddigi eredményeinkhez is, amikor az egpség har­móniájában mindig a realitások felé fordul­tunk. Az egységnek, a jobboldali politikának és egyben a realitásoknak megtestesülését látjuk Imrédy Bélában, akinek céltudatos­sága és súlya, hisszük, el fogja tüntetni azokat a látszólagos ellentéteket, ameljmk az^ alkot­mányos alapon álló jobboldaliságban árnyala- tilag mutatkoznak. Mert semmiféle jobboldaliság célja nem lehet más, mint a magyar egység. Hisszük, hogy pártunk eredeti célkitűzései természetes keretet adnak az egységes jobboldali munká­hoz. KOllOldl példák felhasználásával a Bszkrl elkészítette a vHeldijrciormot A főváros hivatalos álláspontja a tervezetről A BSZKRT viteldíjrefor,mját december 31-ig a kereskedelmi miniszter rendeletére fel kell terjesz­teni. Amióta, Zsiivay Tibor a-z üzempolitikai bizott­ságot ©létrehívta* az öokormányzat nemcsak az elő­terjesztett terveket vizsgálja felül, hanem maga is cselekvőleg résztvesz a problémák megoldáséiban. Az üzempolitikai bizottság már lefektette az ideális tarifa alapelveit és ennek alapján a BSzKRT most érdekes elaborátumot dolgozott ki. Ügy lehet legjobban jellemezni ezt a nagy mun­kát, hogy kidolgozta a külföldi példák alap- ján valamennyi vitelrendszer hazai megoldását és lehetőségei nyújtott az önkor many zátnak arra, hogy a viteldijreform ügyében- végleges állást foglal­hasson. A főelv az, hogy az új rendszerek a legmesszebb­menő mértékig a teljesítményre fektetik a súlyt, tehát, aki minél tovább veszi igénybe a villa­most, annál többet fizet. Az egyik rendszer a párisi minta budapesti át­dolgozása. Eszerint az utas a kocsiba való felszál­láskor 9 fillér belépési díjat fizet és minden kis- szakasztávolságért 3 fillért. De nem akarnak drágí­tani, á kisszakasz továbbra is megmaradna, vcigyis az első kisszakaisztávolság beutazása nem 9+3, azaz 12 fillérbe kerülne, hanem az utas továbbra is 8 fülért fizetne. A rendszer gyakorlati megvalósítása a jegyblokkok kibocsátóival válna lehetővé. A másik rendszer: a körzetbeosztás. Ügy 'oszta­nák be Budapest területét kilenc körzetre, bogy a várois minden pontját legfeljebb bárom körzet érin­tésével el lehetne érni. Ezzel a' rendszerrel igazsá­gosan lehetne szabályozni az utazásért' járó ellen- szolgá látást. Van még sok iíjítási terv. Az alapdíjas bérlet­jegyrendszer bevezetésére is gondolnak, amelynél bizonyos Összeg lefizetése után mindenféle típusú je­gyet 33%-os kedvezménnyel vásárolhat az utazó. A vonatbérletrendszer kidolgozása is érdekes lehető­ségeket nyújt. A lilét napos heti-kártyák helyett hat napos hetikártyák rendszerét, vezetnék be, de azért a vasárnapi utazóközönség is kapna kedvezményt. Érdekes ötlet az is, hogy az autóbuszon bevezet­nék a 10 filléres kisszakaszt és a távolsági forgalmat ehhez irányítanák. A pestkörnyéki autóbuszvonala­kon sok helyen megrövidítenék a szakaszokat és a jegyek árát az új szakaszbeosztáshoz alakítanák. Egyik terv szerint az autóbuszokon is bevezetnék a bérletjegyrendszert, sőt a villamoshoz hasonló alap­díjas bérletjegyrendszert is kiépítenék. A bliccelők ellen is terveznek megtorló intézke­déseket. Aki nem vált jegyet és úgy próbál utazni, az két pengős büntetőjegyet köteles vásárolni. Most majd újra az üzempolitikai bizottságnak lesz a tervekkel dolga, de előbb még a BSzKRT igazgatósága választja ki a sok javaslatból a közön­ség száméira a legmegfelelőbb megoldási. Vannak sokan, akik félnek a reformtól és az a véleményük, hogy a mostani tarifarendszer megma­radhatna, legfeljebb apróbb korrekciókra volna szükség. Erről a kérdésről legutóbb érdekesen nyilatko­zott Szendy Károly polgármester a Fővárosi Hírlap- ban és megvilágította a problémának minden vo­natkozását. A BSzKRT vezetősége mindenesetre szép munkát végzett, amikor az önkormányzat elé tárta a tarifareform mindenféle lehetőségeit és így most mód nyílik a legjobb megoldás kiválasztására. A fent ismertetett híradásokkal szemben Szendy Károly polgármester megállapítja'', hogy a tarifa- reform tekintetében még semmiféle javaslat nem készült. A vállalat ügyvezetése egyelőre csak a viteldíjak reformjára vonatkozóan különböző oldal­ról felvetett elgondolásokat állította össze s azok-, nak esetleges forgalmi és pénzügyi kihatásait dol­gozta ki. Ez a munkálat, kizárólag az igazgatóság tájékoztatására szolgál, anélkül, hogy a tarifa kér-, désében bármilyen elhatározás, vagy javaslattétel történt volna. Nagyon sajnálatos, hogy az előkészítésnek ebben a szakában, — hangsúlyozza a polgármesteri nyilatkozat — amikor a reform miég teljesen kifor­ratlan állapotban van, indiszkréció folytéin a kö­zönséget ki nem alakult javaslatok híreivel fölös­leges izgalomba hozzák. Nem lesz háború, családi perpatvar, ha ki dohát ja, lakásából' elavult, ócska kályháit és meglepi felesé­gét a tetszetős kivitelű, kitűnő szerkezetű Gyöngy-kályhával. A Gyöngy-kályha egyen­letes meleget szolgáltat és az abban eltüzel­hető olcsó gyöngyszón leggazdaságosabb- kihasználását teszi lehetővé. Nagy megtaka­rítás érhető el! Cserépkályhájáiba is beépít­hető a hasonló rendszerű Gyöngy-előtét. Megtekinthető a Magyar Radiátorigyár rt. VI., Andrásisy-út 13. szám alatti be­mutató dőknél. helyiségében és a vaskereske­XwdoW Mied gépészmérnök, malomipari szakértő Iroda: Budapest, XIII., Lehel-utca 72. sz. MÍORBITZER ^NáJVDOR Építészmérnök és építőmester m. kir. törvény- széki és Pest-Pilis-Solt Kiskunvármegye árva­széki hites szakértő Budapest, VIII., Jíap-utca 10. 1. 4. Telefon: 131-090 VI GM MIMMÉ V Keresztény frontharcos Telsfonszsm: 135—827. ÜV£G£ZÉSI VÄ££A£AT BUDAPEST, VIII., RÁKÓCZI-ÚT 73. Fiók: Rákosszentmihály, Szt. Korona-n. 143. Vállalom: az üveges szakmába vágó minden­nemű munkálatokat a legszolidabb árakon.

Next

/
Thumbnails
Contents