Fővárosi Hírlap, 1938 (27. évfolyam, 1-50. szám)

1938-09-14 / 37. szám

Budapesti 1938 szeptember 14. Városaink szerepe a magyar szellemi élei Rialaltulásában Serédi hercegprímás, Hóman ‘Bálint és Ssenáy Károly besssédei a Városain Szövetsége díszközgyűlésén Magyar Városok Országos Szövetsége a Szent István-emlékév alkalmából évi közgyűlését Esz­tergomban, majd folytatólag' Székesfehérváron tartotta meg'. Esztergomban az egykori királyi székhelyen 51 város kiküldöttei gyűltek össze és megjelent az ülésen Serédi Jusztinián biboros hercegprímás és a kormány képviseletéiben dr. Csatáry Béla államtitkár és dr. Inántsy Pag Elemér miniszteri osztályfőnök. Az esztergomi turista dalárda Hiszekegye után Szendy Károly, a székesfőváros polgármestere, a Szövetség elnöke nyitotta meg a közgyűlést, majd dr. Csatáry Béla államtitkár töknácsolta a minisz­terelnök és a kormány üdvözletét. Szendy Károly elnök emelkedett szólásra ezután és fejtegetéseiben á szentistváni államszervezés alapgondolatát hangsúlyozta, kiemelve az összefo­gás nagy szükségességét. Utána dr. Glatz Gyula polgármester üdvözölte a közgyűlést a vendéglátó Esztergom nevében. Dr. Serédi Jusztinián hercegprímás tartott ez­után ünnepi beszédet. Szent Istvánt mint város­alapítót méltatta, majd a városok fontosságáról beszólt. Megköszönte a főváros és a vidéki váro­sok vezetőinek, hogy nagy gondot fordítanak a polgárság szellemi nevelésére az iskolákon keresz­tül és hogy a templomok és lelkészségeik felállítá­sával tehetővé tették az intenzív lelki pász töri munkát. Szendy Károly elnök köszönte meg a herceg­prímás ünnepi beszédét. Ezután a vendégek meg­tekintették az ásatásokat, délben Esztergom város dís-zebédjére gyűltek össze, délután pedig Székes- fehérvárra utaztak. Másnap Székesfehérváron folytatta a Szövetség közgyűlését Szeúdy Károly polgármester elnöklésó- Vel. Az elnöki emelvényen foglaltak helyet Schvoy Lajos püspök, dr. Hóman Bálint ny. miniszter, ! Székesfehérvár országgyűlési képviselője, ä kormány ! i Lukács Ödön ny. miniszteri osztályfőnök, a Szövet- ! ség ügyvezető alelnöke, aki a közgyűlést nagy mun- I kával készítette elő. Szendy Károly polgármester mélyhatású elnöki | megnyitó beszédet tartott. — A lázas eszméktől terhes korszakban, — mon- j dotta beszéde során — amikor egész társadalmak j és nemzetek jövője forog kockán, a városokon j keresztül vezet a történelem útja. Elsősorban tehát i a városokra hárul a feladat, hogy a nemzeti erők j kifejlődéséjt, megizmosodását szolgálják, az 'ősi j autonómia talaján megmaradva, a békés evolúció, j a gazdaságtörténelmi szükségszerűség útját követve. Ezután dr. Csitáry G. Emil, Székesfehérvár I polgármestere üdvözölte a megjelenteket. Hóman Bálint ny. miniszter tartotta, meg most nagyszabású ünnepi beszédét. Szent István király emlékét idézte. Szent István, — úgymond — újra i köztünk van, itt él, buzdít, tanít, példát ad, 'ösztönöz, i Megtkapóan utalt arra, hogy Szent István alkotásai- j nak és koncepcióinak alapja és egyszersmind legna- j gyobb műve a magyarság lelki szintézisének inegte- i remtése, a keresztény magyar művelődés alapjának j megvetése volt. Ö formálta a politikai egységbe fog- j lalt népet öntudatos nemzetté. Ezután a nagy mun- j kában résztvevő egyház, a szerzetesrendek és a vá- j rogok szerepét aposztrofálta és megállapította, j hoigy Ma is a főváros és a nagyobb Vixt&ki tvdfo- j sok műveltsége fejezi ki a nemzet lelkiségét. A vá- j rosokból kell kiindulni annak á tisztító folyamatnak, ; amely a magyar üéff mikét, elméjét ősi életét meg- : szabadítja a beléje oltott mérgező anyagoktól. A hallgatóiság hosszasan ünnepelte Hóomm Bá- . Untot} majd Szendy Karolj'' elnök zárószavnlval ért végét a dísizgyűlés. Dél-bein ünnepi ebéd volt, amelyen gróf Széchenyi Viktor főispán a kormányzót köszöntötte. KaUene- ckér Viktor felsőházi tag a városok kulturális je­lentőségét; méltatta, Szendy Károly polgármester megköszönte Hóman Bálint előadását, majd Hóman Bálint tartott nagy hatást keltő beszédet. (képviselői, gróf Széchényi Viktor főispán lés dr. Hetven éves a Népliget Park lett az akácoserdőből Budapest legnagyobb parkjá, ä Városligetnél jó­val nagyobb, 200 katasztrális holdas Népliget, anél­kül, hogy zöld pompája elöregedett volna, tisztes kort jelző évfordulóhoz jutott el. 1868-ban, tehát, hetven évvel ezelőtt illene falvi Sárkány József kép­viselő indítványára ültették az első fáit az Űllői-út és a Simor-utca között elterülő részén, amelynek ma Régi Népliget a neve. Akácos erdő és faiskola ala­kult itt, amelynek létesítését a Népligetben még ma is fennálló emlékkő őrzi. Húsz év telt el, amikor HALMOS ÉS VESZPRÉMY tüzeld-» építőanyag- és lászéntelepel B UDAPBS T I„ ETELE-TÉR 7. SZ. Telefont *50-87«. 1., BUDAORSI-ÚT 25. Telefont 268-lüT. Ciúzdat KELENFÖLD P.-U. TÓTH IMRE ÉS TÁRSAI KÓZPONTI FŰTÉS. VÍZVEZETÉK Budapest, Vili., Kender-utca 32. TELEFONI 1 88-302 S Arán ykoszorús mester WEISZ FÜLÖP rézműves Budapest, VIII., Gólya-utca 13. Tel.: 146-036. Stiástt o4MeÁt OKLEVELES MÉRNÖK mogallplíésT^lalkoí? BUDAPEST, V., SZEMÉLYNÖK-UTCA 19. 1/1. Teletonszám : 118-068. félszázad előtt — és ez á Népligetnek másik jelen­tős dátumá — megkezdődött, a terület parkosítása. Ettől az időtől kezdve állandóéin folyt a Nép­ligetnek mind nagyobbszabású parkká való átalakí­tása. A háború előtt néhány évvel készült el az úgy­nevezett Uj Népliget, amely a Simor-utca és a Kis- martoni-út között terül el. Ez a Népliget legszebb része, amelynek rendkívül sok növénykülönlegcs- sége van. A régi akácerdő jellege haég ma is megvan a Népliget egy részén. Itt. a közönség a füves terüle­teken is tartózkodhatik. A liget legnagyobb része angol stílusú tájkertészeti kiképzést nyert, míg az Üllői-ut, Simof-utea és Könyves Kálmán-körút men­tén mértani vonatozáséi, francia stílusú a parkozás. Nagyon szép kertészeti megoldást mutat ebben a stílusban az Elnök-utoa torkolatával szemben elte­rülő Dísz-tér, továbbá a Simor-utca és Könyves Kál­mán-körút keresztezéséről átlós irányban kiinduló tengely körül elrendezeti, széptávlatú parkrészlet. Ez néhány év óta a Lengyehsétány nevet viseli. Itt áll ugyanis a lengyelek világháborús légionáriusai­nak hősi emlékműve. A legutóbbi években a sport nevezetes világese­ményeinek színhelye volt a Népliget. Kiterjedt kocsi és gyalogűthálózatából a kitűnő karba helyezett 8-as alakú makadám kocsiút testen zajlott le 1936-ban az első magyar automobil Grand Prix, 1937-ben pedig a nemzetközi motorkerékpárverseny. De nemcsak ilyen alkalmi helye a Népliget á sportnak, mert területén több sporttelep van. Két sporttelepet rendezett be teniszpályákkal a BSE. A múlt évbon nvilt meg itt a főváros iskolai sport­telepe modern stadionjával és tribünjével. Ugyan­csak a múlt évben nyitották meg a Népliget Kő- bányai-út felőli oldalán a X. kerületi levente- és polgári lötetet. A közönség szórakoztatását szolgálja a. mutat­ványostelep, amoly sokkal kisebb és primitívebb a városligetinél, de — lígy lehet — valamikor ennek szerepét- fogja betölteni. Mint ismeretes, állandóan felmerül az a terv, hogy a városligeti mutatványos­telepet a Népligetbe telepítsék. A Népliget a II. ügyosztály és az ennek kebe­lébe tartozó fővárosi kertészet gondoskodása révén egyre fejlődik. A legutóbbi bárom év alatt is 250.000 pengőt fordított a főváros a fejlesztésére. A közön­ség előtt mind jobban népszerűvé válik ez a több­féle változatot mutató, hatalmas park, azonban egyelőre még nem fedezte fel szépségét a közönség olyan mértékben, amint azt a hetven éves Népliget megérdemelné.-> Veszélytelen féregírtó! mindennemű férgek és petéik ellen 1 tökéletes — megbízható! KROMOFAS Vegyészeti Gyár, Budapest, Vb Renter Ferenc-u. 13. •sáz­Legújabh úá- és csatornaépítési munkák a fővárosban Nagyarányú út- és csatornaépítési munkákat fejeztek be legutóbb a fővárosban és több ilyen építkezés van jelenleg folyamatban. Ezeket az el­készült és készülő munkákat Király Kálmán ta­nácsnok, az út- és csatornaépítési ügyosztály veze­tője, bemutatta a törvényhatósági bizottság tag­jainak és a sajtó képviselőinek. Az érdekes bemu­tatón résztvett dr. Schiller Dezső alpolgármester is. Legelőször az angyalföldi szivattyútelepet tekin­tették meg, amelynek 3.5 millió pengős munkála­taiból több rész 1.35 millió pengős értékben elké­szült vagy folyamatban van. Készen van az alépít­mény, amelyet Zsigmondy rt., Pitted és Bransewetter rt. vállalkozó cégek közösen végeztek 739.0(K) pengő vállalati összegért. Folyamatban van a gépház fel­építménye. Egyelőre ,a föld-, kőműves-, vasbeton-, kő-, műkő- és elhelyező munkákat végzi 150.000 pengő vállalati összegért Pruschka József építőmes­ter. Most folyik az összekötő csatorna építése is, amelyet Klauber és Vajda cég nyert él 130.000 pengő vállalati összeggel. Ezután a Róbert Kár oly-kö fűtőn és a Mexikói- útón épülő főgyűjtőcsatorna munkálatait nézték meg, amelyet legutóbbi számában részletesén ismertetett a Fővárosi Hírlap. A munkák összkölt­sége 980.000 pengő. A bárom szakaszban vállalatba adott csatornaépítést Hidas Károly, Liska Jenő és Teleki László vállalkozók végzik. Végigvonult a társaság az impozánssá nőtt Hősök-téi'én, amelynek 300.0Ö0 pengős költséggel tör­tént rendezése is az idei év jelentős útépítési ese­ményei sorábá tartozik. A kőbányai Külső jáezb'e- rényi-út régebben .kiépített szákaszától a határig elkészített betonburkölát megtekintése következett ezután- A 49.568 pengős munkát a Magyar, Wayss és Prey tág rt. cég végezte. Az egyre fejlődő Népliget megszemlélése utáii ä tanulságos szemle a Fiumeí-uton fejeződött be, aböl a koesintat négy év alatt részletekben lényegesei! kiszélesítették. Az idén a Magdolna -utcától áz Orczy-térig terjedő reszt burkolták makadám-alapra helyezett kockával 70.000 pengő költséggel. ILYÉS SÁNDOR TélftfÖfe : 16S-Í4Í. géperőre berendezett asztalo»*mttnkák üzeme BUDAPEST, Bndafirai-út 17­SEGYÓ REZSŐ BÁDOGOS- ÉS SZERELÖ<*IESTER épületbádogos, vízvezeték, csztornázáz, géz­éé központi ífttéá berendezési vállilit BUDAPEST, VI, MUNKÁCSY M I H A L Y ■ U T C A 1. TELEFON t 124-080 bádogot él szereld SCMULTZJtÄROLY ÉpSlet éz ilsém&bádogot. Gáz és víz­vezeték berendezési , viliéi»». Modern fém be tök készítése. Buda péti, VH, ffrfcöiárty-ttoi «. Tél <f 03 «« 1« : ltf-MO­KERNER NÁNDOR épület- és műlakatos Budapest, VI., Vörösmarty-n. 53. Tel: 127-088 Langermann frigyes I LAKATOSMESTEB BUDAPEST, XI., VERPELÉTI ÚI S. SZÁM TELEFON: 2SE-7M ichttnwaid Nándor épületbádogos-, légszesz-, vízvezeték és csatornázási vállalat Budapest, II., Zárda-utca 16. e Teleiont 155-114. Schäffer Károly ?!T‘ oki, mérnök, ót-, vasút-, betonépitési vállalkozó Bidapeit, IV, Petőfi Sándor-ifci 16. fon: 189 —786 szám. Schütz Testvérek, ÜSÍSS "* ..Optant' kSanyűfém-dagattyú Telefon: fehér-ceapágyfém : 1-530-98. GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK ! YELLOW szMuMali----- äiutiäi Budapest, VI ., ANDRASSY-ÚT 32­Kocsimosó szivacsok és jzarvaíbőrlik, tovibbá mlndennemá Ipari szivacsok ÓRIÁSI VÁLASZ TEKBAN !

Next

/
Thumbnails
Contents