Fővárosi Hírlap, 1938 (27. évfolyam, 1-50. szám)

1938-03-30 / 13. szám

99 8 Budapest, 1958 március 30. Kísérletezés céljából egy külföldi szemétgyüjtö- kocsit vásárolnak A Székesfőváros Köztisztasági Hivatala, mint ismeretes, nemzetközi pályázatot hirdetett lófogatú, iportalan szemét gyű j tőkocsikra. A beérkezett tervek közül hármat kiválasztottak azzal, hogy a model­lek alapjául próbakocsikat kész!temek és ezeket kí- sérletképen üzembe helyezik, hogy a megejtendő próbák alapján döntse el azután a zsűri azt a ikocsi- tipust, amelyet a portalan szemétgyűjtésre alkal­masnak tart. Közben azok a vállalatok, amelyek modelljeit mint legsikerültebbeket, kiválasztották, igényt tá­masztottak arra\, hogy a főváros a maga költségén készíttesse el a próbakocsikat. Az igények körül megindult tárgyalások egy időre elodázták a végle­ges megoldást. Ennek hatása alatt, mint értesülünk, a Köztisz­tasági Hivatal más megoldási módhoz fordul. A pá­lyázók egyikének modellje a külföldön már régeb­ben kivitelre került. A lófogatú, portalan szemét­gyűjtő kocsik már üzemben is vannak és be is vál­tak. A kísérletezés helyett a Köztisztasági Hivatal egy ilyen kocsit megvásárol és azzal megkezdi a portalan szemétgyűjtést. Ha a kocsi Budapesten is beválik, akkor kerül majd sor a kocsipark fokoza­tos beszei-zésére. Ennek a próbakoosinak az ára 28.000 pengő. Előnyösnek tartják, hogy ló helyett elébe kapcsolt traktorral is vontatható. Gázművek kokszolóüzeraének vállalatbaadása. A Gázművek, mint ismeretes, óbudai telepén új kokszo'lómű építését határozta el, amihez most a kormányhatóság is hozzájárult. A kokszolómű technikai berendezésére a Gázművek nemzetközi pá­lyázatot írt ki, amelyen öt magyar cég is részt vett. A pályázatot a Gázművek igazgatóságának javaslata alapján most döntötte el a polgármester. A döntés értelmében a kokszoló berendezés, az ön­tödei kokszszállító pálya építését és a gépek szál­lítását a Ganz és Társa Gép-, Waggcm- és Hajógyár Rt. kapta 1,243.120 pengő vállalati összegért, a kokszosztályozó berendezés építését és laz ebben fel­szerelendő gépek szállítását pedig a Bányagépek és Mechanikai Szállítóberendezések Gyárának . ítélte oda a döntés 649.100 pengőért. A munkálatok azon­nal megkezdődnek, úgy hogy előreláthatólag egy éven belül üzembe állítják a Gázművek új kokszolóművét. VJ versenytárgyalási Kiírásolt Az óbudai gázgyári telepen szükséges rakodómuukákra pályázni lehet április 5-én d. e. lő óráig (Tisza Kálmán- t-ér 30). A dunai uszodák vendéglőbérletére pályázni lehet március 30-án d. e. 10 óráig a szociálpolitikai ügy­osztályon. A leromlott aszfáltutak átépítési munkáira pályázni lehet (kocsiút- és gyalogútaszfaltozás) április 5-én d. e. 0—10 óra között a Központi Városházán (II. em. 284. alatt); ugyanitt makadáni kocsi utak kátrónyozási mun­káira és a hozzá szükséges zúzottkőanyag szállítására pályázni lehet április 5-én d. e. 9—10 óra között; ugyanitt pályázni lehet a főváros területén négy csoportban vég­zendő, mintegy 250.000 négyzetméter makadámút kát­ránnyal való portalanítására április 5-én d. e 10 óráig; a Bercsényi-ntca és a Munkácsy Mihály-utca aszfaltozási munkálataira pályázni lehet ugyanitt április 5-én d. e. 9—10 óra között. BeérKeszeít afánlatoK A herminamezői plébániatemplom vasbeton mennye­zetén szükséges hőszigetelési munkákra pályáztak: Nagy- hátony—Újlaki 5040, Kollarit 5132, Cséti István 6750, Parafakőgyár 5630 és Bukovár Jenőné 7560 pengővel. A Szentháromság-téren lévő budavári templom torony­testén lévő kőszobormunkákra pályáztak: Fischer Ferenc és Ágoston 17.284, -fteiohenberger József 17.401, Lorenz Károly 17.556, Berzsy Gergely 18.648 és Szabó Dezső 18.873 pengővel. Az angyalföldi nyomócsatorna építési munkáira pá­lyáztak: Gravieser Albin 297.,‘280, Fábián, Somogyi és György 425.555, László és Blum 430.142, Rényi és Botten- stein 433.697, Magyar Gazdasági Kisvasút Rt. 436.200, Er­délyi és Vajda 441.170, Klauber és Vajda 450.023, Hollós Ferenc 450.460, Barta József 454.160, Hajnal Imre 457.250, Gazdaságfejlesztő és Építőipar Rt. 464.310, Magyar, Wayss és Freitag 461.070, Skuteczky és Boray 465.220, Koncz Lajos 526.828 pengővel. A Bimib ó-utca átrendezési munkáira pályáztak: Hel- ienstein Ferenc 53.955, Reiniseh Jakab 53.978, Krausz Fe­renc 54.615. Helfenstein Károly 54.915, Czöder Frigyes 57.953, Hajnal Imre 59.915, Heverdle István 59.724, Borlay Károly 60.000 pengővel. A Tétényi-út átrendezési munkáira pályáztak: Hollós Ferenc 33.894, Amon Rezső 34.180, Gravieser Albin 34.534, Heverdle István 36.886 és Trugly László 37.677 pengővel. A Szent István-tér átrendezési munkáira pályáztak: Biehn János 47.728, Helvey Tivadar 54.059, Neophalt 56.379, The Neuohatel 57.337, Hirsch Mihály 57.500, Építőipar Rt. 58.764, Posnaimky és Strelitz 59.351, Magyar Asphalt 60.367 és Útépítési Rt. 65.077 pengővel. A Városmajor-utca Alma-utca és Bánffy-utca közötti szakaszának finomaszfalt kocsiút burkolati munkáira pályáztak: Útépítő és Aszfalt Rt. 13.330, Magyar Asphalt 14.182, Neophalt_ 15.810, The Neuehatol 17.050 pengővel. A Nagy Lajos király útja átrendezési munkáira pá­lyáztak: Bakács Gyula 40.131, Pulay János 55.625, Koffer és Proisioh 57.300, Hermann Miksa 57.975, Szász Albert 59.785. Krausz Ferenc 03.312, Helfenstein Károly 64.088, Kirnborger Géza 65.482, Molnár Lajos 65.657 és Hollós Ferenc 67.410 pengővel. A Bürök-utca Németvölgyi-út és Ormódy-út közötti szakaszának átrendezési munkáira pályáztak: Hollós Fe­renc 25.893, Gravieser Albin 29.910, Schmidt Jenő 32.330 és Ámon Rezső 33.937 pengővel. Az újpesti rakpart Révész-utca és Elektromos sport­telep között lévő szakaszának átrendezési munkáira és az ehhez szükséges kőanyag szállítására pályáztak: Ilandl István 28.243, Barta József 28.414, Kiss Jenő 28.959, Heverdle Károly 28.615, Hollós Ferenc 29.432, Wohl József 29.447, Trugly László 29.557, Koffer Jakab 29.916, Schmidt Jenő 30.820, Bakács Gyula 30.143, Ilandl István 30.820, Burkoló és Építő Kereskedelmi Rt. 31.805, Molnár Lajos 34.580 pengővel. Útépítéshez szükséges járdalap szállítására pályáz­tak: Nagybátony—Újlaki 19.200, Magyar Általános Útépítő Rt. 21.000 pengőivel. A sortéeközvágóhíd vízműtelepe részére szükséges szivattyú szállítására pályáztak: Sommer és Fein 5760, Bendes és Társa 5015, Győző Béla és Társa 6130, Brown- Boweri 4000, Worthington 7160, Állami Gépgyár 7170 és Ganz és Társa 7530 pengővel. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSÓ EMIL Kiadja: FŐVÁROSI HÍRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató KECSE NAGY SÁNDOR Építési vállalkozó, ácsmester Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97. KOROM MIHACY papír-, írószer-, könyv- és irodafelszerelési cikkek szaküzlete KÖNYVNYOMDA KÖNYVKÖTÉSZET Budapest, IX., Mester-utca 21. Q Telefon: 134-144 Schütz Testvérek, BUDAPEST, II., KiPLÁR-U. 9. ^■Optnuri—IH kffonyufáni—dűgattyí Telefon: fohér-csapágyfém ! 1-530-93. GYArTJOAnTAI KIVÁLÓAK! PÁUER NÁNDOR cserép- és palofedő-mesfer Telefon: 148-268. Budapest, X., Cserkesz-u. 23/a. Városi raktár: Vili., Ksmány Zsigmcnd-a. 14-18 TÓTH IMRE ÉS TÁRSA KÖZPONTI FŰTÉS, VÍZVEZETÉK Budapest, VIII., Kender-utca 32. TELEFON: 138-302 RÉVÉSZ JÁNOS Központi iroda: Újpest, ösz-u. 14 Mozaiklapok, kútgyürllk, betoncsövek, padló- és falburkolatok Telefon: 204-198 GYÖRGY ES BRUCKNER "OKIi. GÉPÉSZMÉRNÖKÖK TÜZELÉSTECHNIKAI É8 EGÉSZSÉGÜGYI- BERENDEZÉSEK VÁLLALATA Thermo cserépkályhák melegvízfűtéssel lakások részére, cserépkályhák melegvízszolgáltatással fürdők, mosdók é» mosogatók részére, eserépkályhák légfűtéssel lakások részére. BUDAPEST, V., PANNONIA-UTCA 30 TKLKFON: «»8—632. (SZIGET-UTCA SAROK) Uak&HVzaí Jázsef lószerszámvereték, csat- és lánc- készító, épület és mülakatos BUDAPEST, IX., BOKRÉTA-UTCA 8. Tel.: 137-007. Owenberger Miksa grafikai szaküzlet Budapest, IV., Dalmady Győzö-u. 7. Tel.: 185-308. MONOTYPE szedögépek magyarországi vezérképviselete. Új és használt nyomdagépek és berendezések szállító)». Pál Sándor köfaragómestor li u d a p Telep : ni., Bécsl-út 20.000. t, Lakás : III., Tuvasz-u. 1. Elvállal kő- és mű kő építkezési munkákat. Csípik Sándor és (in közszállftásl vállalkozók Budapest, XII)- Telep-u. 98. T • I • f o «I i 297—562. M. Klr. Postatakarékpénztár! csekszámla 07.837. UTAZÁSI CIKKEK • DIVATOS NŐIT ÁSK AKalROMÁN YTÁSKÁK Polgár Hugó MrárugySra Telefon: 128-660. Fióküzlet: HAUSVATER UTÓDA V., Tisza Ltván-u. 20. Tel.: 180-463 EXPRESS FELVONÓ-GÉPGYÁR Kerekes Glasel és Rózsa Budapest, V., Csáky-utca 45-47. Tel.: 29-25-97. ,0A-0r mmhMmwm „OEEZEUö SOROKSÁR, BEHIÄ-I1. I Gyártmányok : Vízmentes kötény, esögallér (pelerín) kerékpárosok- 1 nak és szab. védős bűrtejtókéa állati bőrök hibátlan fejtésére. | Az összes fővárosi nagyüzemek és vágóhidak szállítója Hantos Testvérek rt. Festő, mázoló és tapétázó iparüzem Budapest, VI., Horn Ede-u. 5. Tel.: 118-523, 119-451. Bgymslíjs. Magyarország uranykoszorús mestere. OZI. STE1MLEIMME ÉS FRANK grafikai szaküzlet litográfiái kőraktár Budapest, VI., Gróf Zichy Jenő-u. 6. T e 1 e f o n: 118—50 2. rmcmn Ferenc Fémöntöde és rézárugyár Budapest, VII., CsányS-utca 7—9. Gyár: Budapest, VI., Váei-út 117. szára. Víz-, gőz-, gázszerelvények. Vasúti szerelvények­PUFII FERENC IPARMŰVÉSZ MŰBUTÜBÜZEME Muzeális bíborok másolása. Stílus és modem teljes lakásberendezések tervezése és kivitelezése. Budapest, V., Rudoll-tér 6. sz. © Telefon: 111—666. .S&N1IF** habarcs- es beton vízhatlanító Gyártja: POSNANSKY és STKELITZ R. T. aszfalt-, fedéllemez- és kátrányvegyitermék-gyár Központi iroda: Bpest, V., Sóiyom-u. 13. Telefon: 1-228-29, 1-282-85. Beton, makadáin, aszfalt lelvágásálioz vegyen BÉRKOMPRESSORT oki. gépészmérnök, kompressor-bérbeadó Budapest., XI., Szöref-utea 5—7. Tel.: 2-592-96. LÍSKA HoH ÁSZ JÁNOS Gép, szellőzőberendezés és lakatosáru üzeme, Budapest, X. kér., Gergely-utca 30. Telelőn: 148-354. Exhaustorok, ventilátorok minden célra. Szellőző, por, forgács" füstfelszívó, légfütő-berendezések. Lemezmunkák­Pawliií és Társa Ipari gáztüzelések, gázkészülékek gyártás*, egészségügyi berendezések vállalata. Telefon: 145—913. éa t30—86.3 KArASZY ISTVÁN SPECIÁLIS AUTÓRIIGÓ 1’ZEllE Az összes európai és amerikai autórugók raktáron gyártás és javítás amerikai rendszerű edzőkemence ALAPÍTTATOTT: 1872. ^ TELEFON: 291—840. Budapest, VI., Aréna-út 65. Autóbejárat: Angyalföldi-útrót. CUSTOM AZPMOHS ALAPÍTÁS! év 1876. — Mérnöki Iroda 4a építés! vállalat Ipari berendezés részére. — 9yárkémény építés, Gőzkazánbe falazás, Ipari kemencék építése és tervezése. l/., Hádoc-uUa 79. s*. TELEFOrt: 1-120—07. AGRESSZÍV, SZULFÁTOS talajvíznek ellenálló „S. 54”-es . nagyszilárdságú portlandcement salgú-tarjAhi kőszénbAnva r.-t. Budapest, V., Sas-utca 25. • Telefon: 125-284.

Next

/
Thumbnails
Contents