Fővárosi Hírlap, 1937 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1937-04-21 / 16. szám
JBusxon&aíoöiU évfolyam Budapest, 1937 április 21 16. sstám. Előfizetési éri «<1 ÉSZ ÉVR£ .....................24 PENGŐ PÉ LÉtmS.............................12 PENGŐ IG YES SZáH ARA: 50 FILLÉR &*■***«! éte ss összes S8!?Sx*pwlI5aiiokb»» FELELŐS SZERKESZTŐI DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁM Szerkesztőség és teladöhlvetafii BUDAPEST, VS., ANDRASSY-ÚT 60» Telefesti 1-137-15 - PosSacsa!«hi 40.424 ZSITVAY TIBOR üzenete az országnak a politikai szélsőségekről, a kísérletező kalandorokról, az ifjúság és munkásság félrevezetéséről A fővárosnak ezután nyomatékosabban kell hallatnia szavát az országos politikában is Tibor-napja Az idei Tibor-napja nagy dátummá nőtt a ma politikájában és hosszú-hosszú évekre éreztetni fogjia hatását, emlékezetes dátummá lesz a magyar politika történetében. Ha csak a külsőségeket néznénk, meg kellene állapítanunk, hogy Zsitvay Tibor népszerűsége a magyar főváros polgársága előtt szinte példátlan. Hasonlóképpen az elragadtatás hangján kellene beszélnünk arról, amit régen tudunk, hogy Zsitvay Tibor a magyar államférfiak között egyike a legnagyobb szónokoknak. És el kellene mondanunk azt is, hogy multheti névünnepén szinte felülmúlta önmagát és a gondolatok gazdagságával, a szónoki készség elragadó erejével páratlan sikert aratott. Sokkal többről van azoníban szó. Elsősorban arról, hogy a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja erőteljesebben fog a jövőben belekapcsolódni az országos politikába. Mert, mint Zsitvay Tibor mondotta, Budapestnek igenis, van mondanivalója az ország számára. Budapest hivatott arra, hogy zászlóvivője legyen a polgári gondolatnak és az alkotmányhüség- nek. Ennek a budapesti polgárságnak hivatása az, hogy elit-gárdája legyen az új magyar kormánypolitikának, amely ezt a polgári gondolatot régi fényében kívánja újra látni és amely az alkotmányhűséget tekinti a polgári gondolat megtestesülésének. (Szép, igaz és _ nobilis mondata volt Zsrivay Tibornak az, amikor kijelentette, hogy könnyű most a munkánk, mert a kormány élén az a Darányi Kálmán áll, aki maga a józanság. Ez a józanság mindig tisztán látó, az ország érdekeit szem elől soha nem tévesztő, a fokozatos, a nyugodt haladást hirdető Darányi Kálmán, akit ugyanezen a vacsorán Bessenyeii Zénó a nagy angol államférfiakhoz hasonlított, tisztában van a maga feladataival. De szüksége van olyan gárdára, amelynek „soraiban józanság uralkodik és amely kitessékeli azokat, akik mákonyos izgalmakkal akarják a népet romlásba vinni“. Ez a gárda a dolgozni, építeni, alkotni, városát és országát naggyá tenni akaró budapesti polgárság, munkásság és ifjúság. Ezek előtt magasztalta névnapi beszédében Zsitvay Tibor az al'kotmányüűség .szent kötelességét. Ezek azok, akik nemcsak hallották, de meg is értették Zsitvay Tibornak azt a szavát, hogy „nem akarunk a politikában kísérletezőket, kalandorokat és szélsőségeket látni“. Ez a polgárság tudja, hogy a keresztény és nemzeti eszmét kell vezérlő csillagának tekinteni, mert csakis ez jelenti az alkotó és összefogó erőt, A budapesti munkásságnak is meg kell értenie, hogy akik politikailag ki akarják használni, azok a lelkét akarják kizsákmányolni. És ebben a csodálatosan józan légkörben, amelyet a Darányiak, a Zsitvayak, a Bessenyeyek becsületes magyarsága teremtett meg, hideg és nyugodt fejjel kell gondolkoznia az ifjúságnak is, amelyről azt mondta Zsitvay Tibor, hogy ettől az ifjúságtól nem megalkuvást, hanem az ideálok tiszta szolgálatát várja, amihez az szükséges, hogy a magyar ifjúság „ne legyen ismeretlen célú lovagok szolgája“. Ezért kell Budapestnek és a Nemzeti Egység Fővárosi Pártjának az ország felé is hallatnia a szavát. Értse meg a legkisebb falu leginkább nyomorgó lakója is, hogy csak a józanság, a nyugalom, a béketűrés, a jobb jövőben való bizalom és a vezető elmék jószándékú- ságába vetett hit segíthet az országon. Minden más, minden láz, minden fantazmagória, minden lázító szó az ország tönkretétele felé visz bennünket. De nemcsak az ország felé szól Zsitvay Tibor józanságot hirdető szava, hanem a főváros minden rendű és rangú lakója, minden pártja és minden felekezete felé. Azt mondta Zsitvay Tibor, hogy ábrándozáson kapta magát, mert eddig ábránd volt, hogy egy táborba gyűlhetünk valamennyien, hogy elkö- vetkezheíik az idő, amikor az elvek megmaradnak és a magyarok mégis találkoznak. És Zsitvay Tibor hangjából, szavából fényesen kicsengett, hogy ő igenis, hisz ebben az „ábránd“- ban. Budapestnek kell azonban elől járnia a polgári gondolat védelmében és az alkotmányhűségben. Ez az az út, amelyen mindnyájan találkozhatunk, amelyen, igenis, megmaradnak az elvek és mégis megértjük egymást. Az egész ország közvéleménye felfigyelt arra az őszinte és keményen határozott politikai megnyilatkozásra, amelyet Zsitvay Tibor dr„ a Nemzeti Egység Fővárosi Pártjának elnöke tett a tiszteletére rendezett ünnepi vacsorán. A józanság politikáját hirdető és a főváros számára is irányt mutató beszédet a következőkben közöljük: — Meghatva és pirulva állok itt, hogy az üdvözléseket megköszönjem. Meghatva a barátság meleg megnyilatkozása előt>. és p? mPa a meg nem érdemelt dicséretektől. Én nem keresem a tapsokat és az elismerést, még kevésbbé az ünneplést, mert ismerem az életet és tudom, hogy a közéleti pályán csak az haladhat előre becsületesen célja felé, aki nem ad a tapsokra és népszerűségre, hanem, aki elvhü- séggel következetesen cselekszik, ha azért sokszor nem is jár taps és népszerűség. Vannak emberek, akik dicsérik őket, mindent elhisznek, de vannak olyan emberek, akiknek, amikor az érdemeiket felsorolják, a hibáik jutnak eszükbe. Én is ezek közé tartozom és mert magyar politikus vagyok, nagyon jól tudom, hogy vannak mások is, akik számontartják hibáimat. Nem akarom az ő kenyerüket elvenni. Mikor erről gondolkozom, eszembe jut egy régi kedves történet. Tizenöt évvel ezelőtt Kecskemét városának megbízásából léptem először a képviselő- házi porondra. Ott ült egy régi világból való öreg politikus, híres anekdotázó, táblabírótípusú bölcs ember, aki, mikor meglátott, ezzel a kiáltással fogadott: „Hát te, öcsém, mit keresel itt? Ügy tudom, nem szoktál inni, nem tudsz kártyázni és nem tanultál hazudni. Mit keresel itt a politikusok közöttr Először meglehetős keserűség fogott el erre, a régi politikai világra talán jellemző kérdésre, de idők múltán megértettem ennek az öregúrnak a bölcsességét. Nem szószerinti értelemben, hanem átvitt értelemben kell venni azt, amit mondott. Ha nem is a szószerinti ivásról van itt szó, mint hibáról, — bár arról is lehetne beszélni, hiszen a kva- terkázó asztaltársaságokból alakulhatnak ki a klikkek, de ón nyugodtan mondhatom, hogy klikkekhez soha nem tartoztam, — de van valami egészen más ital. olyasmi, amit nem a pohárból isznak. Vannak olyanok, akiket a dicsőség szomja, a hírnév utáni vágyódás vezet, ugyanakkor mákonnyal itatják, fantazmagóriákkal, délibábokkal ábrándítják az arra hajlamos néposztályokat. És bizony nagyon sokszor ezek mennek előre a politikában. Itt, a mi pártunkban, mint egész közéleti pályafutásomon is, mindig szem előtt tartottam: a politikai életben a józanság az első kötelező parancs. El kell hallgattatni a szenvedélyeket, mert sohasem vezethetnek maradandó alkotásokra. A mi sorainkban józanság uralkodik és ki- tessékeljük azokat, akik mákonyos izgalmakkal akarják a népet romlásba vinni. A kártya■ azt jelenti, hogy valaki kockázatot, erejét, tudását meghaladó terveket vállal, nem a tudásra, a munkára, a becsületre, hanem a szerencsére alapít. Ilyen politikát a fővárosban nem tűrünk, nem akarunk követni és nem is kell követnünk, mert a főváros bölcs vezetősége meg van győződve ennek helytelenségéről, nem jár a; kockázatok és kísérletezések útján. Nem «akarunk a politikában kísérletezőket, kalandorokat és nem akarunk szélsőségeseket látni. A mi' pártunkban nincs helye semmiféle szélsőségnek. Ez a nemzet kalandorokat nem bír el és nem tűri azokat, akik céltudatosan kihasználják az egyes néposztályokat sajátmaguk részére. Sem a munkásságot, sem az ifjúságot nem engedjük félrevezetni. Ezekkel a. kérdésekei nekünk behatóbban kell a jövőben foglalkoznunk, mint ahogy a múltban tehettük. Meg kell mutatnunk, hogy nem nélkülünk fogják a munkás-kérdést megoldani. Semmiféle más szervezetnek nincs több joga hozzá, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozzék, de politikai pártnak egyiknek sincs hozzá joga, hogy a munkás-kérdést, kisajátítsa, mert a munkásságnak minden politikai kihasználása a munkásság lelki kizsákmányolását is jelenti. Keresni fogjuk a módokat és meg fogjuk találni, hogy a munkásság politikamentesen szervezkedhessék, minden fillére nem politikai célokat, hanem saját jólétét és boldogulását szolgálja. A magyar ifjúság a kereszt jelével halad előre, de ne legyen ismeretlen célú lovagok szolgája. Higyje el, hogy nem azok a barátai, akik politikai uszályhordozójukká teszik, hanem azok, akik szeretik, mint fiaikat, óvják a túlzásoktól és szeretnék lelkűket megóvni a csalódásoktól. Azok az igazi barátai, akik meg tudják érteni az ifjúság egyik-másik kilengését, de azt is, hogy joguk van bizonyos keserűségre. Az ifjúság azonban nem adhatja oda magát gyáva tüntetéseknek, a többségnek a kisebbség ellen kitörő gyerekes csinyjeinek, vagy politikai1 fantasztikumok követésének. Az ifjúságtól nem megalkuvást várunk, hanem az ideáloknak tiszta szolgálatát, de az idősebb nemzedéknek kötelessége, hogy megadja az ifjúságnak a gazdasági lehetőséget, hogy tisztán, függetlenül, gondmentesen készülhessen fel az életre. A harmadik dolog, amiről az a régi magyar láb!abíró beszélt, az őszinteség kérdése. Bizony, a politikai életben ma is sok még a hazugság. Valamikor azt mondották, hogy a politikában az érvényesül, aki mindig mindenkinek kedveset mond, felfelé és lefelé egyaránt. Talán a legkevésbbé alkalmas politikai vonásom, — bocsássanak meg, hogy annyira szubjektív vagyok, de most meg kell mondanom ezeket a dolgokat, — hogy sohasem hízelegtem seyikinek. Teleki Páltól Darányi Kálmánig minden miniszterelnök elmondhatja, hogy ha talán kellemetlen is volt, mindig az elsők között voltam, akik nem dobraveréssel, hanem négyszemközött figyelmeztettem a veszélyekre. Felfelé megmondottam, hogy mi a kifogása az embereknek, lefelé is, a tömegekkel szemben is mindig rámutattam a hibákra. Ez az az út, amelyen lehet engesztelhetetlen, ellenségeket, de, meggyőződésem szerint, megbecsülhetetlen barátokat is szerezni. Most három esztendeje, Kecskemét piacán Gömbös Gyula jelenlétében, a nagy nyilvánosság előtt először hívtam fel a figyelmet arra, hogy zavaros jelenségek vannak az országban. Egyesek visszavonulnak szobájukba, előveszik a régi magyar törvénytárt, olvassák az 1848. évi III. törvénycikket, az V. törvénycikket, az aranybullát, kitépik ezeket a lapokat és félrevetik, mint elavult dolgokat, ugyanakkor belenéznek a csillagokba és nekünk, magyaroknak elképzelhetetlen fantasztikus papiros-alkotmányt tálalnak fel és azt propagálják. Gömbös Gyula akkor nem értette meg, hogy mit akarok mondani és kissé felhorkant. Megkérdezte,
