Fővárosi Hírlap, 1937 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1937-04-21 / 16. szám

2 hogy mindezeket miért mondtam el. Felhívtam ügyeimét egy könyvre és később ő maga ismerte el, hogy igazam volt, jelezve, hogy intézkedett is. Ezek a jelenségek ina sein szűntek meg, van­nak egyesek, akik azt hiszik, hogy az ősi magyar alkotmányt ki lehet forgatni, sutba lehet dobni és az örökóletű alkotmányt egyszerűen mellőzni lehet. Én ezt nem hiszem. A magyar alkotmánytól elválaszthatatlan a keresztény nemzeti eszme, amely tulajdonképpen a szenlistváni gondolatban testesült meg. Néhány őszinte szót kell mondanom a mi fő­városi pártunkról is. A Nemzeti Egység Fővárosi Pártja a józan­ság, a higgadtság és az őszinteség jegyében egyre jobban izmosodik és hatalmasabb lesz. A közönség ezt mindinkább megérti és közeledik is hozzánk. Ez a józanság, őszinteség és higgadtság érvényesül a pártban országos keretek között is. Könnyű most a munkánk, mert a kormány élén az a Darányi Kálmán áll, aki maga a, józanság. Erőnk tudatában tehetünk pár olyan megjegy­zést, amelynek itt van az ideje. Ma már a fővárosnak nyomatékosabban kell hallatni a szavát az országos politikában is. Most, amikor alkotmányjogi kérdések megoldása közeledik, kell, hogy minden józan erő egyesülni tudjon azokkal szemben, akik papiros-alkotmányt, vagy idegenből másolt tákolmányokat propagálnak. Továbbra is rendíthetetlenül a keresztény nem­zeti eszme alapján állunk és mint mondottam, ha azon állunk, akkor a szentistváni elgondolás alap­ján vagyunk. Igaza van Ernszt Sándornak, aki a pénzügyi bizottság vitájában mondotta: nem min­dig azok a keresztények, akik magukról ezt mond­ják, legkevésbbé pedig azok, akik ezt leghangosab­ban hirdetik. A keresztény nemzeti gondolat csakis alkotó, építő és teremtő, összefogó erőt jelenthet. Egy táborban van a helyük mindazoknak, akik lát­ják a veszélyeket és nem akarják felkorbácsolni a hullámokat, hanem a háborgó vizeket akarják el­simítani. Ma különböző színekre festett és minden­féleképpen elcsavart, torz alakú keresztek jelével zagyva mozgalmak indulnak. Ezt mondom és üze­nem : akik el tudják fogadni a keresztény nemzeti gondolatot fenntartás nélkül és el kell hogy tudja fogadni minden józanul gondolkodó ma­gyar ember, azok gyűljenek egy táborba, hogy fajunkat, nemzetünket eredményesen szolgálhassuk. Ma fokozottan szükség van a polgári gondolatra és az alkotmány húsé g gondolatának érvényesítésére. A polgári gondolatra, amely jelenti a valláserkölcs, a magántulajdon és a család intézményének védelmét és az alkotmányhűségre, mert a mi ősi alkotmá­nyunk nélkül itt a Kárpátok medencéjében nem le­het életképes ez a nemzet. Ezek nélkül Magyar- ország fenn nem állhat. így lehet meg az igazi nem­zeti egység, amelynek bástyafokára állhatunk és mondhatjuk: si Deus pro nobis, puis contra nos? Végül, úgy veszem észre, hogy most lelepleztem magamat: ábrándozni szoktam. Ábrándozásom pe­dig az, hogy egy táborba gyűlhetünk: az elvek meg­maradnak és a magyarok mégis találkoznak. Rendü­letlen hittel hiszem, hogy ennek be kell következnie és hogy összefogunk azok, akiket ugyanazok az esz­mék lelkesítenek. Kevés olyan érték van, mint a barátság, talán ez is az oka, hogy ritka. Ez nekem ma erőt ad, hogy a küzdelmet változatlanul folytassam azon az úton, amelyen eddig jártam. Nem ismertem a meg- íalkuvásit, nem is lőttem túl a célon talán egyszer sem, mert veletek együtt a legjobban igyekeztem ezt az útat kijelölni. Ezekben a nehéz órákban fogjunk össze, harcol­junk a becsületes és tiszta Magyarországért, dolgoz­zunk tovább a fővárosért és a hazáért! Nagy Gyula lateaiosárugyár Budapest, Vili., Kőris utca 1®. ?e!síon: 1-343—15. Turner István Dombortérképészete és modell-műterme Budapest, V., Tisza-utca 11. Telefon: 2-919-46. ZSÉDELY KÁROLY éB>üEeíís»ö!akaíos, tűzhely készítő és autogénhegeszSő Budapest, I., Márvány-utca 38. sz. Tel.: 1 572-64. Elvállal mindfinnemfl épületmunlfák, rácsok, díszkapuk, fazon- ablakok stb. készítését, ue-ysziutén mindenféle javításokat. ifj. lóth Ferenc és Jahoda János [ f é m -, alumínium- és Budapest VI., Békét ír 0. Telefon: 2-915 72 \ k o k i 11 a - ö n t ő d ej Budapest, 1937 április 21. Nagyjelentőségű politikai esemény- nyé nőtt a Zsitvay Tibor ünneplésére rendezett pártvacsora Bessenyey Zénó a miniszterelnök, a belügyminiszter és Zsitvay pártelnök frázismentes, józan politikájáról Impozáns és fényes, de ugyaniakkor családiasán meleg ünnepi vacsorát rendezett a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja elnökének, Zsitvay Tibor dr.-nak névnapja alkalmából. A Pannónia nagytermében folyt le a vacsora, amely onesszehangzó politikai megnyilatkozásokra adott alkalmait. A virág díszes asztalok mellett 350 párttag éls vesndóg foglalt helyet, hogy a várospolitika nagytekintélyű és népszerű vezéralakját ünnepelje. , Béezit'vett a vacsorán Kararfiálh Jenő dr. főpolgársniies- ter, Bessenyey Zénó ‘dr., a Közmunkatanács elnöke, bzendy^ Károly polffáiimiester, «z.imyei-Mi&ree Jenő, a -Nemzeti Egység Pártija országos alelinöke, Lamotte Ká- roly dr. alpolgármester, Harrer Ferenc dr. v. minisz­ter. Nagy Antal felsőházi tag. Usetty Béla dr., Terbócz Imre, Pőzel István dr., Brandt Vilmos, vitéz Tóth An­drás dr. országgyűlési képviselők, Fodor Sándor minisz­teri osztályfőnök, Kromipaszky Miksa tankerületi főigaz­gató, Hoór Teonpis Mór egyetemi tanár, Bódy László dr., dorogi Farka® Ákos dr., Felkay Ferenc dr., Horony- Pálfi Aurél dr., Kompé len Ágostom, Király Kálmán, Né- methy Károly dr., Szepesváry Pál dr. tanácsnokok, Se­bő Béla főszámvevő, Dmd-ay Alajos dr., Antalfy Géza, Goezletb Ernő dr., Haintthy-Heideker János dr., Thordai Lajos dr., Vigyázó Géza dr. kerületi elöljárók. Amdrélca Károly, Becsey Antal, piélaváry - Bnirehart Rezső dr., Bényi Károly dr., Decmény'i Aladár dr., Dongó Orbán, Gazdy Jenő, Hegedű® Bertalan dr., Hemcz. Lajos dr., v. Hajnóczy Béla dr., v. Juhász Jenő dr., Katona János, Kállíiy Tamás, Kertész Elemér, Kövesligethy Miklós dr., Nagy Béla, Nagy Ferenc, Ősz Béla, Pályi Gyula dr., Peethy-Mülíer József Leó, Vályi Lajos dr., Wellisch An­dor t örvény hatóságii bizottsági tagok, Papp József, Vóssei Ede dr., Szél Jenő dr., Balte József vezérágaz.- gatók, Dávid Antal egyetemi ni. tanár, Szécsi Ernő h. tiszti főorvos, Balogh Sándor esperes, Kátay Béla plébános, Bemáth István dr. tanár, Fülöp Endre kér. pánt elnök. A vacsora alatt felolvasták a nagy számban ér­kezett üdvözlő táviratokat, közöttük Darányi Kál­mán miniszterelnökét és Ivády Béla országos párt­elnökét, akik másirányú elfoglaltságuk miatt nem jelenhettek meg­A párt nevében Bessenyey Zénó dr. üdvözölte Zsitvay Tibort. Örömének adott kifejezést, hogy Darányi Kálmán miniszterelnök, aki kimen­tette elmaradását, szívvel -lélekkel együtt van az ünneplőkkel. Ha nincs is itt, megmondhatjuk, hogy a legnagyobb hűséggel és bizalommal viseltetünk kormánya iránt. Az egész magyar nemzet, a kor: mánypártnak és ellenzéknek megértése és támoga­tása kiséri erőfeszítéseit. A főváros politikailag is­kolázottabb közönsége tudja leginkább méltányolni, hogy ö az angol miniszterelnöki székbe való bölcses­séggel és nyugalommal végzi nagyszerű munkáját és száműzi azokat a frázist dörgető politikai eszkö­zöket, amelyek pedig mindig divatosak voltak Ma­gyarországon. A párt és a főváros közönsége teljes bizalommal és reménykedéssel látja, hogy az a Széli József került a belügyminiszteri székbe, akiről tud­juk, hogy szintén frázismentes, egyenes, gránitszik­lára emlékeztető jelleme van. — Ez a párt Zsitvay Tibor bölcs vezetése alatt elsősorban a szakszerűségnek, úgy is mondhatnánk, a közigazgatásnak a pártja. Arra alakult, hogy a fővárosi polgárok jólétét biztosítsa, a fővárosi erők összefogásával dolgozzék boldogulásunkért. Mi a lisztességet, reménységet és a becsületes munkát hirdetjük — mondotta — s a keresztény eszmékből nem akarunk ostort fonni. Mi az igazi keresztény­séget hirdetjük. Szeretjük az ifjúságot, sőt hajlan­dók vagyunk túlzásait is élnézni. De — csak az ifjúságéi. Azt nem fogjuk tűrni, hogy az idősebb korosztályok a maguk érdekében használják fel az ifjúság erőit. Az ifjúság nem lehet páncélkocsi, amely ledönt mindent, hanem motornak tartjuk, amely előreviszi az ország sorsát. Elmondotta ezután, hogy Zsitvay nem néz ide­gen nagy nemzetek gigantikus próbálkozására, nem akarja azokat lemásolni, nem jár álmok után, ha­nem a fegyelmet elsősorban önmagára nézve tat 1ja fontosnak. — Zsitvay Tibornak az az érdeme, hogy nem egészen három év alatt ezt a nagy erőt jelentő szei - vezetet összekovácsolta. Az ő lelkesedése, embei- szeretete, baráti érzése, fegyelmezettsége, higgadt­sága, hűsége kellett ehhez cs mi most kérjük az Istent, hogy őt nekünk s az ország javára sokáig tartsa meg. ....... , ... Lelkes taps és éljenzés köszöntötte a szionokot és ünnepelte Zsitvay Tibort a nagyhatású beszéd nyo­n!<UEzután Szendy Károly polgármester mondott üd­vözlő beszédet, amint kijelentette, programon kívül. Zsitvay Tibor - úgymond - nem szereti az ünnep­lést de erre a miai ünneplésre ,nem neki, hanem a barátainak van szüksége. Ha valaki guvernementá.- lis politikát vállal, mindig letör a maga népszerűsé­ERVEZ, BERENDEZ, ÁTALAKÍT EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEKET. KÖZPONTI GŐZ- ÉS MELEGVÍZ FŰTÉSEKET, VÍZVEZETÉK ÉB C8A PQRNAZA- GAZ-. ÉS VILÁGÍTÁSI BERENDEZÉSEKET Budapest, V., Vilmos császár­éit 50. Telefon : 1-2S7-4S. sokat gí geből egy-egy darabot. Zsitvay Tibor azonban kivé­teles ember, ónért népszerűségéből nem veszített, sőt azt egyre emeli. Z-itvay Tibor emelkedett most szó­lásra és köszönte meg az ünneplést. Nagyszabású be­szédét, amely az utóbbi idők legérdekesebb, országos ügyeimet érdemlő politikai megnyilatkozásainak egyike es amelyet a lelkes együttérzés forró hangu­latával fogadott nz íiuneplő közönség, lapunk más bel yón közöljük. Magaslati üdülő a Börzsönyben Szendy Károly, Zsitvay Tibor és Karafiáth Jenő támogatja a Segítőalap akcióját A Fővárosi Hírlapban időről-időre beszámoltunk azokról la tervekről, amelyeket .még néhai Liber Endre alpolgármester kezdeményezett avégből, hogy a Fővárosi Segitőalap magaslati üdülőhöz jusson. Mint ismeretes, volt már egy helyszíni szemle a Mátrában, sajnos azonban ez nem vezetett ered­ményre, mert víz- és útviszonyok következtében neon lehetett arra gondolni, hogy ott a főváros tiszt­viselői iszámára megfelelő modern és könnyen elér­hető üdülőt létesítsenek. Most egy ideig látszólag elaludt ez a kérdés, de csak látszólag, mert Szendy Károly polgármes­ter, aki munkássága homlokterében mindig o szo­ciális problémák megoldását tartja, állandóan szá­mon tartotta ezt a kérdést, sőt időnként referálta- tott magának arról, hogy az ország mely vidéke lenne alkalmas a magaslati üdülő létesítésére. így merült fel legújabban az a szándék, hogy a Börzsöny hegységben kellene megvalósítani ezt a most már elódázhatatlan tervet. Figyelemremétló, hogy a Börzsöny mindössze 56 kilométernyire van a fővárostól, következéskép bár­milyen közlekedési eszközzel egy óra alatt meg­közelíthető, emellett ez a tündérszép hegység tele van a 8—900 méteres hegyek egész soraival, általá­ban egyike az ország legszebb vidékeinek. A Fővárosi Hírlap munkatársának értesülése szerint Szendy Károly polgármester tetszését any- nyiira megnyerte ez a terv, hogy máris kilátásba helyezett újabb helyszíni szemlét, amelyet a főváros és a Segítő Alap vezetői a Börzsönyben tartanának. Ennek a helyszíni szemlének terminusa elsősorban attól függ, hogy milyen lendületet vesznek a Bör­zsöny feltárására vezető új út előmunkálatai, A polgármester nagyszerű elgondolásának ke­resztülvitelét nagyban megkönnyíti az a körülknény, hogy a Nemzeti Egység pártja Fővárosi Szerveze­tének éppen az a Zsitvay Tibor az elnöke, aki mint a magyar turistatársadalom vezére, a leginkább méltányolja a Börzsöny szépségeit és értékeit, így tehát Zsitvay Tibor és a párt támogatása biztosí­tót toiak látszik. Külön érdekessége a börzsönyi akciónak, hogy Karafiáth Jenő főpolgármester szintén fog­lalkozott már ezzel a kérdéssel, sőt rádióbeszédben is felhívta a figyelmet a Bör­zsöny természeti kincseire, amelynek megfelelő fel­tárása nemzeti érdek. Ilymódon tehát ebben a pil­lanatban az a helyzet, hogy három ilyen kiváló egyéniség, mint Szeoidy Károly, Zsitvay Tibor és Karafiáth Jenő, egyaránt szeretettel és lelkesedés­sel karolja fel a börzsönyi üdülő tervét, amely előreláthatólag ilyen támogatás mellett hamarosan meg is valósod. ÁRBAN V \ 1 f kiválóság # lifKE' TBrr. tMti , , Első * mmrnm Budapest olcsóságával, MINŐSÉGBEN Aval VEZET * ­FH ISTUÁM ti TÁRSA lagyar aszfiaiospácgyAi VI., 8zondy-n. 56. Tel: 1-293-11 r Frank 1 Budapest, IX.,Sorok gnác GÉPSZÍJ ÜZEME sári-út 20/a. Telefon: 1—314—39.

Next

/
Thumbnails
Contents