Fővárosi Hírlap, 1937 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1937-12-22 / 51-52. szám

12 Budapest, 1937 december 22. Rohanó, zűrzavaros küzdőtér Sett a világvárosi utca Irta VÁLYI LAJOS dr. törvényhatósági bizottsági tag A nagyváros egyre túlnépesedettebbé, mozgal­masabbá, bonyolultabbá váló életében egyre na­gyobb gomlot okoz világszerte a néhány évtized viszonylatában is szinte elképzelhetetlen magasságig nőtt utcai közlekedés ezcrrétű problémája. A nagyvárosi utcán közlekedő járművek száma megsok­szorozódott. Az egészen más közlekedési igényekre szabott utcák szűkké, a más sebességi viszonyokra berendezett terek a minden irányból egy központon át egymásra rohanó járművek zűrzavaros küzdő­terévé változtak. Ijesztően felnövekedett az utcai közlekedési balesetek száma. Háborús lét­számú hadseregeket toboroznak évente a közleke­dési balesetek áldozataiból a világvárosok. És a haladás, a fejlődés évről-évre újabb és újabb ma­gasságokig korbácsolja fel a nagyvárosok forgalmá­nak a hullámait, amelyhez egyre több szociális, kulturális, kommerciális, közegészségügyi és ide­genforgalmi érdek kapcsolódik. Budapest sem marad ki a forgalom megnöve­kedésének és az ezzel kapcsolatos jelenségeknek a folyamatából. Ha a magyar élet trianoni vérsze­génysége fékezi is a magyar főváros forgalmának a növekvő iramát, mégis aránytalan fejlődésről tanúskodnak itt is a statisztika számsorai. Hova fejlődtünk csak századunk elejétől kezdve?! A 800— 850 rozoga egyfogatútól, a 450 fiakkertől, a félezer csillogó számozatlantól, a 100 öreg omniládától, a 150 budapesti magánautótól, a közúti vasutak évi 4 milliós menetteljesítményétől, 21 milliós kocsi­kilométerétől az 1500 taxiig', az autóbuszok százaiig, a magánautók tízezréig, a közúti vasutak 11 mil­liós menetteljesítményéig, 80 millió kocsikilométe­réig és 300 millió utasáig és — a forgalmi balesetek megötszöröződéséig! Nem lehet csodálkozni azon, ha e z t a szédü­letes iramolt nem kő v,e t h e t te elég gy, órsan ú g,y i s rohamfos városfejjlő- désiink, városrendezésünk, útépíté­sünk, de nevelésügyünk sem. A régi város­részek szűk utcái nem bírhatják el a hatalmas autó­buszokat, az óriási Mavart teherkocsikat, az egymás­sal halálos játékban bújócskázó járművek százait és ezreit és a legutóbb felnövekedett új generáció köz­lekedési nevelése is mesze elmaradt az utcai közle­kedés hihetetlen gyors terjeszkedése mellett. Nem lehet elhallgatni azt a benyomást, hogy a székesfővárosi törvényhatóság sem fordított a z utcai közlekedés problémájára annyi figyelmet, mint amennyit a legtöbb külföldi nagy­város önkormányzata és mint amennyit a fővárosi közönség érdekei szempontjából ez a kérdés meg­érdemel. Hiszen a nagyváros utcáin való közlekedés gyalogosan és járművel a közlekedés szabályainak a teljes ismerete és kifogástalan elővigyázatosság mellett is az egészségnek, a testi épségnek, az élet­nek az állandó kockázatával jár. A nagyvárosi utcai közlekedés rendjének a helyes megállapítása és fenn­tartása elsősorban közigazgatási kér­dés, mert a helyénvaló közigazgatási intézkedések elsősorban alkalmasak a közlekedés biztonsági fel­tételeinek és így a balesetek megelőzésének a biz­tosítására, míg a közrendészet bizonyos, kétségte­lenül preventív beavatkozások mellett elsősorban a közlekedésben is kriminológiai szempontokat, a meg­történt kihágások megtorlását keresi. Meggyőződésem szerint a székesfőváros törvényhatóságának túl a Beszkárt és a Hév száz baján a közrendészettel karöltve intenzívebben kell foglalkoznia a főváros utcai közlekedésének a kérdésével is, aminek annál Is inkább adva a feltétele, mert hiszen törvényünk értelmében a m. kir. államrendőrség budapesti fő­kapitánya a székesfőváros törvényhatósági bizott­ságának és közigazgatási bizottságának is a tagja, és legfeljebb átmeneti állapotnak tekinthető, hogy annak a nem szerencsés és feltétlenül kiküszöbölendő törvényes intézkedésnek következtében, amely a szakszerűségek képviselőitől a közgyűlésen a sza­vazati jogot elvette, a budapesti főkapitány sem vesz olyan intenzíven részt a székesfőváros önkor­mányzati életében, mint ahogy a közérdek szem­pontjából szükséges volna. És amint szükséges volna tárgyunk, a székesfővárosi utcai közlekedés rendjé­nek és az utcai közlekedés közigazgatási és rendé­szeti vonatkozásainak az összhangja szempontjá­ból is. A jelen alkalom nem szolgáikat keretül arra, hogy a székesfővárosi utcai közlekedésnek kérdései­vel részletesen foglalkozhassak. Csak egyes f ő irányok felvázolásáról lehet szó, abból a célból, hogy a budapesti utcai közlekedés még annyi meg­fontolást, még annyi javítást igénylő nagy kérdé­sére felhívjam a figyelmet. Hogy indokoljam azt az álláspontomat, amely szerint a székesfővárosi köz- igazgatásnak és a székesfőváros önkormányzatának az eddiginél állandóbban és intenzívebben kellene foglalkozni az utcai közlekedés ügyével, sőt, hogy a székesfőváros közekedési ügyosztályán állandó utcai közlekedési szakreferenseket kellene kiképezni, akik a szakértő szemével kísérnék figyelemmel az utcai közlekedés érdekeinek bizton­ságát a székesfőváros fejlődő életének minden ágában. A külföldi nagyvárosok tapasztalatai alapján a legtöbbet a közlekedési nevelés behatóbbá szervezésétől lehetne várni. Mindenekelőtt magukat a járművezetőket kellene az eddiginél szigo­rúbb ellenőrzés alá venni. Az ezidőszerinti tömeges gépjárművezetői vizsgák rendszerét kellene megvál­toztatni és beszüntetni a gépjárművezetői oktatás­nak azt a gyorstalpaló rendszerét, amely sokszor 4—5-szöri vezetés után már biztosítja a jelölt ré­szére azt a jogot, hogy a székesfőváros bonyolult forgalmában teljes joggal önállóan résztvehessen. Ki kellene küszöbölni a gépjárművezetői vizsga rendszeréből annak a lehetőségét, hogy egyesek ki­zárólag szerencsével juthassanak sikerrel túl a köz­lekedési és a vezetői vizsgán. De gondoskodni kel­lene arról is, hogy az utcai közlekedés minden té­nyezője megfelelő oktatást és nevelést kapjon a nagyvárosi közlekedésből. Arra talán még lehet remény, hogy a kerékpárosokat is kötelező- leg levizsgáztassák a közlekedés szabályaiból, ámde a közlekedés egyes tényezői a közlekedésben olyan egymásrautaltságban és olyan kölcsönhatásban áll­nak, hogy a nagyvárosi utcai közlekedés leggyen­gébbje, a gyalogjáró vagy a legtudatlanabbja, a ló­fogatú teherjárművek kocsisa is éppen úgy előidéz­heti a bajt és a balesetet, mint a gyorsan sikló automobil. A gyalogjáróknak, kocsisoknak, a for­galom tömegtényezőinek a megfelelő közlekedési oktatása csakis az iskolában képzel- h e t ő el. Természetesen nem a jelenlegi for­májában, amikor az iskolában egy-egy órán keresz­tül csak úgy mellékesen az utcai közlekedés szabá­lyait is ismertetik, hanem a modern pedagógia ösz- szes eszközeinek, a filmoktatásnak, játéknak, gya­korlati kirándulásoknak az igénybevételével és ab­ban az esetben is csak akkor, ha a közlekedési okta­tás jelentőséget kap, a közlekedési szabályok isme­rete rendes tantárggyá válik, amelynek az elégséges ismerete nélkül a tanuló nem léphet fel a felsőbb osztályba. De a nagyközönség állandó figyelmezte­tése és nevelése is szükséges volna propagatív erejű és megdöbbentő eseteknek, számadatoknak, képek­nek a közzétételével, valamint a Népművelési Bizott­ság, a kiállítások és a múzeumok feldolgozásában. Még igen sokat lehetne javítani a jelzőberende­zések rendszerén. A közlekedési jelző­táblákat sok esetben feltűnőbben, de mindig következetesen úgy kellene elhelyezni, hogy az a jármüvek előtt szembeötlő és könnyen megtalál­ható legyen. Az eddigi jelzőlámpák helyett a kül­földi négyszemű jelzőlámpákat kellene bevezetni, 'ÉOIMft ÉVlBB ALATT SEM AKADilSfe JOBB, MINT A ■HASA SdSBOPSZESZ mert a gyalogjárók között igen sok a színtévesztő, a rövidlátó és a rossz szemű és a négyszemű jelző­lámpa a sokszor bizonytalanul pislogó egylámpájú fény helyett mindig jobban tájékoztatja a közönsé­get a közlekedés pillanatnyi mibenállásáról. Nélkü­lözhetetlen az utcákon áthajló közúti vasúti sínek jelzése. Szükséges volna a villamosvasutaknak, de mindenesetre a szürketaxiknak irányító jelzőkarok­kal való felszerelése. A nagyvonalú városrendezési tervek mellett sza­bályozni kell végre azokat a legveszélyesebb fő­városi forgalmi gócpontokat is, ahol 5—U vagy annál is több irányból szaladnak össze a jár­művek. Az ilyen pontokon addig is, amíg a rende­zés lehetővé válik, haladéktalanul megfelelő számú rendőrőrszemet kell felállítani. Csak példaképpen hivatkozom rá, hogy rendőr kellene a Kálvin-térnek a Kecskeméti-utca és a Rádai-utca közé eső vona­lába is, a Deák-térnek az Erzsébet-tér felé eső utca elágazásához, a Berlini-térnek a Jókai-utca és a Klotild-utca közé eső vonalába, a Retek-utca, Olasz­fasor és a Széli Kálmán-tér találkozási pontjába, a Horthy Miklós-körtérnek a Horthy Miklós-út cs Szent Imre herceg-útja elágazásához stb., stb. Közlekedési rendőrségünk általában kiváló. Külföldi viszonylatban is megállja a helyét, sőt sok esetben szavaznék a magyar közlekedési rendőr mellett az idegen nagyvárosok közlekedési rendőrségével szemben. Ellenben még ezen a téren is lehetne javítani. Mindenekelőtt általánossá kel­lene tenni a besötétedés után a fehér köpenyt, mert különösen esős időben a közlekedési rendőrt nem lehet látni. A közlekedési rendőrt minden esetben a járdaszegélyre, vagy a járdaszigetekre kellene állí­tani, hogy legalább a közlekedési rendőr ne legyen a közlekedés akadálya és ne szolgáljon rá a tréfá­san emlegetett „közrekedési rendőr“ névre. Közleke­dési rendőrségünk egyes tagjai túlságosan is sokat integetnek. Hatalmas lendülettel és káprázatos gyor­sasággal integetnek ide és oda, intenek a járműnek és intenek a közönségnek, amiből azonban sajnála­tos félreértések és zavarok is támadhatnak, mert szinte lehetetlen, hogy a jelzések egy bizonyos szá­zalékát gyalogos vagy járművezető félre ne értse. Sokat lehetne továbbá tenni még az egyirányú köz­lekedés továbbfejlesztésével, kerékpárutak építésének a megkezdésével stb., stb. Ezek a gondolatok természetesen alaposabb kifej­tésre szorulnak. Ezúttal csak arra akartam rámu­tatni, hogy a közlekedési kérdések keretében a Beszkárt, Hév és Autóbuszüzem ügyein kívül nagy jelentősége van a nagyvárosi utcai közlekedésnek is. Éspedig nemcsak azért, mert ez a székesfővárosi közlekedés elsőrangú érdeke, hanem azért is, mert idegenforgalmunknak is fontos érdekei fűződnek hozzá. LINGEL Vl.f Rózsa-utca 4. Karácsonyi . Angol teaasztalok, gör piccolók tálcaasztalok, Ready Boy, bárkocsik, összerakható könyv- szekrények, íróasztalok, antik és modern al- MecileoCGn kalmibútordarabok, bútorszövetek, T E„Ti dísztárgyak és egyéb C^KBEREAí- OICSO öieKí DEZESEK nagy választékban. vásár

Next

/
Thumbnails
Contents