Fővárosi Hírlap, 1937 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1937-11-17 / 46. szám
4 Budapest, 1937 november 17. WaaMMBBB»BM3aU———— Drákói Ítéletek sultlák a döglött sertés és romlott baromfi lelkiismeretlen üzleti kalandorait Két ítélet nyugtatja meg Budapest közönségét, hogy a hatóságok csendes munkával, de lankadatlan és szívós éberséggel őrködnek a milliós nagyváros egészsége fölött. A Fővárosi Hírlap egyik utóbbi számában részletesen megírtuk Vértes Lajos nagyvágó felháborító esetét, a döglött-sertés becsempészési kísérletét. Kimutattunk az ügy mögött meghúzódó üzleti lelkiismeretlenségre, amely — Tény egében jelentéktelen — haszonért kockára teszi egy metropolis közegészségügyét, amelyet a város polgársága súlyos áldozatokkal tart azon a megbecsült magas nívón, amelyre méltán büszke Budapest. Cikkünk megjelenése óta kéthónapos, egyhónapos és egyéb kisebb-nagyobb fogházbüntetések figyelmeztetik az üzleti élet lelkiismeretlen kalandorait, hogy ne merészeljék millióikat embertársaik egészségének, sőt életének kockáztatásával gyarapítani. De a IV. kerületi elöljáróság rendőri büntető bíróságán Dcbreczeny Géza dr. rendőri büntetőbíró A fővárosi Vízmüvek esztendők óta tartó rekonstrukciós munkálatainak során számos jelentős beruházás eszközlésével eljutottak már odáig, hogy a székesfőváros lakosságának vízszükségletét a jelenlegi helyzetnek megfelelően minden fennakadás nélkül ki tudják elégíteni. Mint arról a Fővárosi Hírlapban már beszámoltunk, az üzempolitikai bizottság véleménye szerint kívánatos lenne azonban, ha a főváros saját vízmüveivel egyesítené a csepeli kincstári vízmű- telepet, mert ezen a réven körülbelül 40.000 köbméterrel növekednék napi teljesítőképessége s ezen túl a vízellátás biztonsági szempontjai is növekednének. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban az utóbbi időben több bizalmas tárgyalás folyt a pénzügyminisztérium, az iparügyi- és honvédelmi minisztérium, továbbá a székesfőváros kiküldöttei között. A megállapodás megkötését egyelőre bizonyos körülmények hátráltatják, így elsősorban az, hogy a szó- banforgó csepeli vízmű kútterületéhez egészen közel egy cellulózé-gyár at akarnak a közeljövőben létesíteni. Ha ezt a gyárat itt tényleg felállítják, előáll az a veszedelem, hogy a szennyvíz tartósan megfertőzi a csepeli vízművek víznyerő területét, a víztermelés tehát közegészségügyi szempontokra való tekintettel veszedelmessé válhatik. Különböző műszaki berendezések létesítésével meg lehetne ugyan akadályozni ezt a szennyeződést, ezeknek a berendezéseknek felállítása viszont legalább hárommillió pengő kiadást jelentene a Vízművek üzembentartója részére. Arra való tekintettel, hogy Pest vármegye alispánja a celluloze-gyár részére megadta az engedélyt ahhoz, hogy a gyári szennyvizet a Vízmüvek közelében eressze a Dunába, a főváros vezetősége arra az álláspontra helyezkedett, hogy mindaddig nem hajlandó a csepeli vízmű saját kezelésbe való vételére, amíg garanciát nem kap arra, hogy az itt termelt víz fertőzése meg nem történhetik. A kincstári vízmű vezetősége a maga részéről honorálta a székesfővárosnak ezt az aggályát és megfellebbezte az alispáni döntést a földmívelés- ügyi minisztériumhoz. A minisztérium már folyamatba is tette a szükséges helyszíni vizsgálatokat és azok nyomán kilátás van arra, hogy a eellulozegyár elhelyezésére nem ezen a területen fog sor kerülni, vagyis a székesfőváros minden aggodalom nélkül tulajdonába veheti a kincstári vízmüvet. Turner István Dombortérképészete és modell-müterme Budapest, V.f Tisza-utca 11. Telefon: 2-919-46. LIEBHARD BÉLA építőmester Budapest, ÜLLÖf-ÜT 64 Telefon t I-SZ8-06. is hozott egy ítéletet, amely rendelkezésében megnyugtató, hátterében azonban me-gdöbbentő. A Benedek és Társa nagykőrösi céget ítélték el, mert 300 romlott csirkét próbált forgalomba hozni, annyit, amennyivel — mint az ítélet indokolása mondja — „egy fél várost meg lehetne mérgezni.“ Budapest közönsége megnyugvással fogadta a szigorú ítéletet, de nem megnyugtató, hogy ilyen esetek egyáJtalán előfordulhatnak. Kiválóan működő közélelmezési adminisztrációnk mellett megszoktuk, hogy a tejet vízzel felhígító milimárikon kívül nincs senki, akinek eszébe jutna, hogy ostoba és elvetemült üzleti számításból, sőt elszámítdsból veszélyeztesse a főváros lakosságának egészségét. A hivatásuk magaslatán álló hatóságok kitűnő munkáját dicséri ez a két drákói ítélet, amely milliomos nagy- cégeket sújt, kiemelve ezzel, hogy az önmagáiban is súlyos bűn erkölcsi megbírálását förtelmesebbé teszi az a körülmény, hogy nem éhes kisemberek, hanem dúsgazdag cégek követték el. Nagyban érdeklődnek a csepeli vízmű körül forgó tárgyalások iránt a székesfőváros közvetlen környékén lévő városi köziiletek és nagyközségek is. Ennek az a magyarázata, hogy az utóbbi években több pestkörnyéki helység fordult azzal a kívánsággal a székesfővároshoz, hogy tegye lehetővé a főváros Vízmüveibe való bekapcsolódásukat. E kérések elől a főváros eddig minden esetben kitért s ezt könnyen tehette, mert a kívánságok előterjesztése idején a székesfővárosi vízművek kibővítési munkálatai még nem haladtak annyira előre, hogy a fogyasztók számának nagyarányú növelése lehető lett volna. A fővárosi Vízművek igazgatósága egyébként sem tartja helyesnek, ha a budapesti vízmű szolgáltatásait idegen közületek is igénybe akarják venni s ezt az álláspontot főként azzal támogatja, hogy nagyobb területeknél sokkal több előnye van a decentralizált vízellátásnak, mint a központosítottnak. Ezt a felfogást osztja különben a kereskedelemügyi minisztérium is. Páll Lajos ÉpUIefi-, portál- és boltberendező-asztalos Budapest, VI., Szabolcs-u. 9. sz. TELEFON: 29-03-71, 49-87-17. KRAUSZ REZSŐ aranyéremmel kitüntetett k&I>hásmester I., BÖSZÖRMÉNYI-ÚT 5/a. Telefon: 154-667. Szabadalmazott új cserépkályhák állandóan raktáron. GOb/n tüzelőanyagul eltakarítás. §Z©NDA MIHÁLY Stílus elektro- és géptechnikai üzeme Budapest, v., Kárpát utca ?/b. Tele fon: 291-381 KECSE NAGY SÁNDOR Építési vállalkozó, ácsmester Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefou : 1—424—97. 1 LÁSZLÓ ÖDÖN HAT. ENG. VILLANYSZERELŐ Budapest, VIII., Baross-utea Sí). T e 1 e fon: 14—98—32. JÁRIIZ NÁNDOR IS TÁRSA KFT. BUDAPEST, IX., »ANDAR-UICA 24. SZ. Gyártmányok Tinták, pecsétviasz, bélyegzö- Aiapliási év: 1862. festéKek, bélyegzőpárnák, mézgaoldat „Simple- fix' üvegzáro kupak és egyéb vegyi készítmények Telefon: 134-664. Kitüntetve: Budapest i896. paris 1897. HÍREK =" = A PÁRTBÓL Á vitarendező Az autonómia nagyhetei véget értek. Tizennégy közgyűlési napon keresztül folyt a harc a szellemi arénában, ahol mindén párt latba vetette erőit, hogy érvényt szerezzen akaratéinak a jövő évi költség- vetés megállapítása körül. Imponáló, nagy eredményt, juttatott ez a tizennégy nap — mint ezt a Fővárosi Hírlap mai vezércikkében is méltatjuk — a Nemzeti Egység Fővárosi Pártjának, amely ezúttal harmadszor veit részt a költségvetési vitában. Erősen hozzájárult a vitában való példás szerepléséhez a hatalmas felkészültség, a nagy tárgy- ismeret, a fegyelmezettség és a tárgyalási rendszer. Sok kitűnősége, számos nagyszerű szakembere van a pártnak és ezek valamennyije helyt is állt a költségvetési vitában. Kellett azonban egy kéz, amely előkészítse az anyagot, belefolyjon a szerepek kiosztásába, ne csak hangoljon, hanem ellensúlyozzon is, amikor egy tárgykörre többfelöl sugárzik a buzgalom, sőt túlbuzgalom is. Ezt a valalc.it vitarendezőnek szokás nevezni. V ál y i Lajos dr. főtitkárhelyettes azonbayi, aki az ednök bizalmából ezt a tisztet betöltötte, sokkal több volt vitarendezőnél. Hihetetlen munkabírással és kivételes tehetséggel egyszerűen megtanulta az egész költségvetést és — mint Zsitvay Tibor elnök elismerőleg kijelentette — megtanulta mindazt, amit a vitában mások elmondani készültek, de azt is, amit mindezeknek az ellenérvéül nyíltan vagy titokban előkészítettek. Kívülről tudott mindent, amikor a vitarendezésre került a sor és hogy végül megúszta panaszok és sértődések nélkül, van akkora érdem, mint az a szónoki hév, amellyel polgármestert és ellenzéket egyaránt meggyőzött, akár nagy közlekedési problémákról, akár a Bibicz-télepről volt szó. Országgyűlési képviselők beszámolója a Belvárosban. A Belvárosi Polgári Körben Usetty Béla dr., Pózéi István dr. és vitéz Tóth András dr. ország- gyűlési képviselők vasárnap délelőtt eigyüttes beszámoló gyűlést tartottak. Elsőnek Usetty Béla szólalt fel és beszédében azzal a kívánsággal kapcsolatban, hogy a Belváros is önálló köveitküldési jogot kapjon az új választójogi reformmal, kijelentette, hogy Budapest mostani választókerületi beosztásán nem fognak változtatni. A belpolitikára áttérve, hangsúlyozta, hogy szuverenitásunkat befelé meg kell őriznünk. Lehetetlen, — mondotta — hogy idegen eszmeáramlatok hódító körútra tudjanak indulni ebben az országban. Mi alkotmányvédők voltunk és alkotmány védők is maradunk. Pőzel István dr. kifejteié, hogy a felsőházi és választójogi reformot a pártiközi béke szellemében kell letárgyalni. Ezután Anglia barátságának rendkívüli jelentőségéről szólott. Vitéz Tóth András azt hangoztatta, hogy nemcsak jogaiban és alkotmányában, hanem gazdaságilag is erőssé kell tenni a magyar népet. Juhász Jenő ünneplése. Vitéz nemes Juhász Jenő dr. gazdasági főtanácsos, törvényhatósági bizottsági tag névünnepe alkalmából barátai és tisztelői a NÉP XII. kerületi körében (I., Krisztina-körút 103 ) november 20-án (szombaton) 8 órakor névnapi vacsorát rendeznek. A Vili. kerület női csoportjának teaestélye. A Nemzeti Egység Pártja VIII. kér. szervezetének női csoportja Katona Jánosné vezetésével e hó 13-án este jól sikerült teaestélvt rendezett. Az estélyen megjelentek Usetty Béla dr. és vitéz Tóth András dr. ország- gyűlési kerületi képviselők, Vályi Laios dr., a fővárosi szervezet h. főtitkára. Iby Dénesné, dr. Kozma Antal ié az egyéb kerületek női szervezetei részéről, vitéz Juhász Jenő dr., Hencz Laios dr., valamint a VITT. kerületi bizottsági tagokon kívül a kerületi kaszinók vezetősége, Katona János üdvözlő beszéde után Kozma Antalné igen komolv szavakkal hangoztatta a magyar asszonyok twz- szefogásának szükségességét, mint a nemzet egysége megteremtésének elengedhetetlen előfeltételét. Usetty Béla köszönetét mondott a VIII. kér. asszonvainak a szociális munka terén kifejtett eredményes működésükért. A régi céhmesterek céhbeli remeknek neveznék a legújabb típusú Gyöngykályhát, amely kettős célt szolgál: egyrészt a legolcsóbb tüzelőanyaggal, a Gyöngyszénnel is fűthető és annak legjobb kihasználását biztosítja, egyenletes meleget szolgáltat, másrészt pedig ízléses kivitelénél fogva a lakás díszét képezi. A Gyöngyszén alacsony ára minden más tüzelési móddal szemben jelentős megtakarítást nyújt. Cserépkályhába is beépíthető a hasonló rendszerű Gyöngy-előtét. Megtekinthető: a Magyar Radiátorgyár Rt. Andrássy-út 13. sz. alatti mintaraktárában. Atveheti-e a Yíimfiveh a csepeli Kincstári Untat? Bonyodalmán a még nem 1$ létező cellulózé-gyár szennyezése bőrül