Fővárosi Hírlap, 1937 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1937-09-15 / 37. szám

8 Budapest 1937 szeptember 15. Tizenegy találmány a portalan szemétgyűjtés nemzetközi pályázatán A bécsi köztisztasági igazgató is résztvesz a zsűriben A Köztisztasági Hivatal nemzetközi pályázatot hirdetett a portalan szemétgyűjtést szolgáló lófo­gatú gyüjtőkocsi bevezetésére. A pályázat kiírásá­nál az a cél vezette a Köztisztasági Hivatalt, hogy a feladatnak kitűnően megfelelő szemétgyűjtő autók helyett, amelyek darahonkint 45.000 pengőbe kerül­nek, tehát rendkívül drágák, olyan lófogatú, porta­lan szemétgyűjtő kocsikhoz jusson, amelyek lénye­gesen kevesebb pénzbe kerülnek. Az eddig próba­képen alkalmazott autók mellé azután az egész vá­ros területét ellátó pormentes szemétgyűjtésre lófo- gatxi kocsikat állítanának be, ha sikerül megfelelő tervhez jutni. Szeptember 10-én járt le a pályázat, amelyre tizenegy modell érkezett he. Ezek közül nyolcat ma­gyar pályázó küldött be, névszerinti Bakos Lajos, Barta Károly, Biró Károly, Fischer Béla, Jakobi Endre, Márkus Imre és Pirkner Ferenc. Németor­szágból pályázott Peter Bauer. Szerepel még egy német és egy svájci találmány is, amelyet a Ma­gyar Waggo-n- és Gépgyár R.-t. nyújtott be, amely a két találmánynak Magyarországon való értékesíté­sét megszerezte. A legérdekesebb pályázó Biró Ká­roly, a Köztisztasági Hivatal műhelyében dolgozó festőmunkás, aki eredetileg utcaseprő volt. A beérkezett pályázati anyagot a Köztisztasági Hivatal feldolgozza, azután, mintegy két hét múlva a nemzetközi pályázat zsűri elé kerül, amelynek tagjai' lesznek Salamon Géza dr. tanácsnok, a köz­egészségügyi és köztisztasági ügyosztály vezetőjé­nek elnöklete alatt: Balló Alfréd, a Köztisztasági Hivatal igazgatója, egy székesfővárosi gépészmér­nök, egy műegyetemi tanár és Kozmanek Lajos, a bécsi köztisztasági hivatal igazgatója. A zsűri ja­vaslata alapján a pályázat eredményét Szendy Ká­roly polgármester dönti el. Ajánlatok beadási határidejének meghosszabbí­tása. Budapest Székesfőváros Gázmüvei Igazgatósága értesíti az óbudai gázgyár kokszoltó és feldolgozó berendezéseinek átalakítására, illetőleg bővítésére pályázni óhajtókat, hogy a már korábban meghirde­tett nyilvános versenytárgyalás napját 1937 szep­tember hó 30-ról 1937 október hó 30-ig hosszabbította meg. Az ajánlatok ezek szerint csak ezen napon, a Gázmüvek Anyagbeszerző osztályánál (VIII., Tisza Kálmán-tér 20.) d. e. 10 óráig nyújtandók be, vagy posta útján oly időpontban adandók fel, hogy azok a fenti megjelölt batáridőre a nevezett helyre meg­érkezzenek. Később beérkező ajánlatok azonban fi­gyelembe nem jöhetnek. Ajánlatok a világító házszámtáblákra. A Köz­munkatanács megtartotta a világító házszámtáb­lákra a versenytárgyalást. Összesen 22 pályázatot adtak be, amelyek közül a Gázvédelmi Társaságé nem tartalmazott konkrét ajánlatot, hanem a ki­írást birálta. Az ajánlatok 3500 darab házszámtábla szállí­tására •— a vállalati áraik egymásutáni sorrendben a 2.5 mm. vörösréz 2.5 mm. öntöttvas és 3.5 mm. vaslemez kivitelt jelentve — a következők: Brenner Elek, Győr 36.36, 22—35, •—-, Edinger és Társa 41.40, 25.00, 26.50, Erőátviteli és vili. rt. 32.00, 19.50, 22.50, Bp. műszerésziparosok közsz. osop. 50.95, 42.00, 43.80, M. kir. vili. vasgyári keresk. képv. 46.10, 29.50, 37.70 (és 36-30), Stieker-féle ép. és ipari rt. 26.80, —, 16.40, Kisipari munkaszerző szöv. 37.10, 19.90, 24.10, Fémáru, Fegyver­es Gépgyár 29.30, 19.50, 22.90, Hirmann Ferenc 69.00, 53.40, 54.80, Szálkay László 32.00, 20.50, 21.00, Bronzműves kisip. közszáll. ceop. 53.25, 39.50, 41.80, Titán fénytechnikai váll. 42.80, 29.50, 31.70, Automobiltechn. és fémöntőgyár 46.00, 31.80, 32.90, Szalay István rt. 27.00, 17.00, 14.50, Barta Ká­roly 49.50, 39.00’, 39.50, M. Siemens—Schuckert 50.00, 28.00, 32.00, Haas és Somogyi 46.00, —, 35.00, Hajós és Szántó, Krolupper József és Kothmiiller S. 41.90, 27.72, 27.36, Magy. fémlemezipar rt. 27.48, —, 21.90, Telefongyűr rt. 30.80, 22.60, 21.30, Munkácsy Gyula (elkésve érkezett) 40,00, 36.00, 32.00 pengő. A cégek nagyrésze 7000 darab szállítására is adott be ajánlatot, darabonkint aránylagosan ol­csóbb áron. 1 SITT IÁK*- ÍS FESTÉKGYÁR RT. LU 1 fa BUDAPEST, VIljRMGT-UTM 4.H. KOREK£ aszfalt, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata Iroda és telep: Budapest, VI., Agyag-utca 75. Telelőn: 202-882 Versenytárgyalási megbízások A Központi Városház Vegyészeti Intézet központi fűtőberendezési munkáit Szentgyörgyi és Társa cég kapta 8735.97 pengőért. A Klauzál-téri vásárcsarnok kőművesmunkált Behling Alajos kapta 32H pengőért. A Flórián-kápolna föld-, kőműves- és vasbetonmun­káit Poros István kapta 6553.95 pengőért. A Bakáts-téri róm. kath. plébániaépület bádogos­munkáit Horváth József kapta 1987.80 pengőért. A XIII. _ kér. elöljárósági épület részére szükséges villanyszerelési, csengőberendezési és telefoncsövezési munkát Tyttmann Ferenc kapta 7989.02 pengőért. A ferencvárosi helyi kikötő kocsirakodó útjánál szük­séges burkolómunkát Obendorfer Kudolf kapta 3771.55 pengőért. Iff versenytárgyalási kiírások A marhavágóhidon létesítendő magaspálya és vágó­helyek építési munkáira pályázni lehet szeptember 28-án d. e. 10 óráig a magasépítési ügyosztályon. A Községi Élelmiszerárusító Üzem részére szállítandó 3 drb gőzkazán, economieser, szénszállítómű és tápvíz­légtelenítő és ezek tartozékai szállítására pályázni lehet szeptember 28-án d. e. 10 óráig a magasépítési ügyosztá­lyon. A Hős-utcában létesülő szükséglakások részére 300 drb takaréktűzhely szállítására pályázni lehet szeptember 38-án d. e. 10 óráig a magasépítési ügyosztályon. A városligeti árumintakiállítási csarnok tetőzetének ács- és vasszerkezeti munkálataira pályázni lehet szep­tember 24-én d. e. 10 óráig a magasépítési ügyosztályon. A marhavágóhíd gépháztoldalékának bontási-, föld-, kőműves-, elhelyező-, vasbeton- és kőművesmunkálataira pályázni lehet szeptember 24-én d. e. 10 óráig a magas- építési ügyosztályon. A BSzKRT részére szükséges 500 drb vas ruhaszekrény szállítására pályázni lehet szeptember 27-én d. e. 10 óra­kor (Akácfa-u. 15. III. em. 311). íBeérkezett ajánlatok A Szent Rókus-kórház udvarán végzendő aszfaltozási munkára pályáztak: Útépítő és Aszfalt váll. 19.220, Pos- nánsky és Strelitz 4526, Asphalt Építőipar 4888 pengővel. A Horthy Miklósné gyermekotthon bővítésével kap­csolatos bontási, föld, kőműves, beton, vasbeton és elhe­lyező munkálatokra pályáztak: Kosály Ödön 19.924, Sze­nes Géza 20.742, ifj. Dobrovits Ferenc 21.407, Foerk Ernő 22.778, Gavora Zßigmond 23.636, Nagy Testvérek 24.299, Né­met Emil 24.725, v. Gorondy István 25.470. Szeitz Richard 26.556, Radó Sándor 27.440, Lovas Sándor 28.055 és Barcsai Lajos 30.932 pengővel. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSÓ EMIL Kiadja: FŐVÁROSI HÍRLAP lapkiadó vállalat Nyomatott a Budapesti Hírlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató HAAS EMIL Mindennemű fenyőfák és keményfák állandó raktára (hanqszerfa, csónak anyag, rudak, londinák stb., stá.) HAAS LIPÓT FIA FAKERESKEDÉS BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 1é TELEFON: 2-929-43 ======= Saru a Márton épületlakatos ttíatfelykésxiíö üzeme Budapest, Vili., Szerdahelyi-utca 3. (Saját ház.) Teltfon: 137-004. FREUD FRIGYES VI., Teréz-körút 19. Telefon: 1-136-30. Csavarok vas- acél és sárgarézből, Witw. és milliméter menettel raktáron. Saját gyártmányú prfteiziós csavarok. iff. Tóth Ferenc és Jahoda János fém-, aluminium- és kokllla-öntőde Budapest, VI., Bike-tír 9. Telefon: 2-915-79 lídscU fekete lá*to& = TETÖFEDÓMESTER S Budapest, I., Karolina-út 16. # Telj 2-695-59. SALGÓTARJANIKÓSZÜNDANYA R.T. Építőanyag! pára , Budapest, V., Sas-utca 25. szám Telefoni 1-252-84, 1-108-58. Cementgyár s Látatlanban ..... évi t«IJ. kép. 18.000 v. lUászgyárak s Lábatlanban ....•„ „ „ 6.000 „ Dorogon ......................... „ „ 8.000 „ Té glagyárait i Bnda-UJlak, Kőbánya, Nyergosnjfaln évi telj. kép. 60,000.000 drb. Cserépgyár i Bnda-UJlak „ „ „ 8,000.000 drb. Orensíein és Koppel MAGYAR BUDAPEST, VIVILMOS CSÁSZÁR-ÚT 31. Motorosmozdonyok — Útjavító- gépek — Kisvasutak — Iparvá­gányok —Autobuszkarosszórlák JAKAB GYULA MÚBUTORGYARA — TELEFON: 296-881 BUDAPEST, XIY, HUNGÁRIA KÖZÉPKORÚT 79 AZ ÖRS 2. IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSON A M. KIR. ÁLLAMI NAGYDllIAL KITÜNTETVE Sriáslí o OKLEVELES MÉRNÖK BUDAPEST, V., SZEMÉLYNÖK- UTCA 19. 1/1. Teleionszám : 118-068. KŐSZÉN BRNYR 'S TÉGLRGYRR TfiRSULRT PESTEN (DRÄSCHE) BUDAPEST, KLOTILD-UTCR 3. Telefon: *114—644. TRAUB ÖDÖN Í aszfalt, szigeteié, tetőfedő váll. Budapest, X., Rezső-tér 3. — Telefon: 1-411-65. »IIBECZ NIUALY lahatosmester Bejáiat Vilmos tsászár-út 10. is Eizsibet-tii 15. TELEFON: 386-782. Szabadalmazott hazai-ízén-tnzelézö és fatázelésü kályhák, tűzhelyek, vasredőnyök, napellenzök, rácsok. Schütz Testvérek, HSiBSV. „Optant“ '-bro" Uiiviíh-íljlttrf ^ Telefon | f.h*r-o»»p**7»m I j-r.30-02. otArtmAvtai kivAlöak ! Mindenfajta gőz-, centri­fugáldugattyús szivaty- tyúk, kompresszorok, íftítötornyok. tUfnmec Tódat fnémöU a Worthington gyárak magyaror­szági képviselője Budapest, I., Zuhatag-űt 7/b. Drabek Ferenc okleveles gépészmérnök gépgyára Gyártmányai: ~~ Fogaskerékszekrények, pneu­matikus szerszámok, hűtőberen­dezések, jéggyártógépek, hűtő­házak, alacsony- és magas­nyomású kompressorok. Budapest, Vili., Gólya-utca 8. Telefon: 138- 883, 138- 882. Dugattyús-, körforgó- és turbina­szivattyúk, tűzoltószerek, gőz-, víz- és gázarmatúrák, útépítő gépek, köztisztasági szerek, gőzfertótlenítő berendezések, JOBBÁGY- ii barnaszéntüzelésű folyton- égö kályhák. Gépjármüvek, diósgyőri golyóscsapágyak. MAG9AR K1RÁL9I ÄLLAMI VASGVÁRAK Kereskedelmi Képviselete R.-T. Budapest, lllll.. Múzeum-körűt IS. sz. TELEFON : 133-394. Levélcím : BUDAPEST 72. POSTAFIÓK: 61.

Next

/
Thumbnails
Contents