Fővárosi Hírlap, 1937 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1937-07-14 / 27-28. szám

6 91 Budapest, 1937 július 14. ELŐFIZETÉSI AR: Félévre . . egész évre 12 pengő, 24 pengő. Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető­ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. A városházi hetilapok közös megegyezés folytán a törvényhatósági szünet alatt, július és augusztus hónapokban, kétheten­ként jelennek meg.E megállapodás értel­mében a Fővárosi Hírlap legkö­zelebbi száma július 28-án fog megjelenni. A szerkesztőségből. Dacsó Emil felelős szerkesz­tőnk megkezdte nyári szabadságát és néhány hétre elutazott a fővárosból. Távollétében a szerkesztésért Pogány Béla szerkesztő felel. A Frontharcos Szövetség köszöneté a Fővárosi Hírlapnak. Az Országos Frontharcos Szövetség el­nöksége abból az alkalomból, hogy a tűzharcos tör­vényjavaslat a képviselőház elé került, a következő levelet intézte a Fővárosi Hírlap-hoz: Igen tisztelt Főszerkesztő Űr! Az Országos Frontharcos Szövetség közel nyolcesztendős munkálkodásának egyik örven­detes állomását jelenti, hogy a honvédelmi miniszter Őexcellenciája a tűzharcos törvényjavaslatot pár nappal ezelőtt az országgyűlés képviselőházába be­nyújtotta. Szövetségünk 1929-ben vetette el a világháború magyar katonáinak megsegítésére irányuló törvé­nyes intézkedések szükségességének gondolatát és most, amikor az elgondolás a megvalósulás első ko­moly állomásához érkezett, őszinte hálás szívvel for­dulunk igen tisztelt Főszerkesztő Úrhoz és hazafias köszönetét mondunk azért a megértő támogatásért, amelyben az elmúlt esztendők alatt a forntharcoso- kat nagyrabecsült lapjának hasábjain részesíteni kegyes volt. A tűzharcos törvényjavaslat parla­menti benyújtása fontos állomás a frontharcos sérel­mek, kívánságok széles országútján, de még sok részletkérdés vár jóindulatú megoldásra. Éppen azért ne méltóztassék szerénytelenségnek venni, amikor hálás köszönetünk mellett arra kérjük, hogy a ma­gyar frontharcosok iránt eddig tanúsított értékes támogatását továbbra is fenntartani és nagybecsű lap­jának hasábjain keresztül a magyar frontharcosok igaz ügyének a továbbiakban is segítséget nyújtani méltóztassék. Ezek után maradunk igen tisztelt Főszerkesztő Úrnak, valamint az irányítása alatt álló Szerkesz­tőségnek köszönetünket megismételve, hazafias tisz­telettel Takách-Tolvay József gróf, ny. altábornagy, országos elnök, Kertész Elemér országos iigyvezető- alelnök, törvényhatósági bizottsági tag. Kinevezések. Karaüáth Jenő főpolgármester fő­számvevőhelyettessé kinevezte Gátonyi IfGrossmann) Bélát, aki pénteken délelőtt letette a hivatali es­küt. A kiváló képzettségű főtisztviselő előléptetése városkáid körökben megelégedést keltett. A főpol­gármester a fővárosi közkórháziakban alorvosokká kinevezte: Eszter Elemér dr.-t és Láng István dr.-t, segédorvosokká Btró Katalin dr.-t, Hajdú Tibor dr.-t, Lajtavári László dr.-t, Szőke Antal dr.-t és Vezér Ferenc dr.-t. Az újonnan kinevezett orvosok pénteken délelőtt letették az esküt. fiaik áj atthakciái: Minden este a,.Blue Kiddies” monstre jazz-zonekar jazzkon- certje g A CSÜTÖRTÖKI MŰVÉSZ-ESTEK, hazai és nemzetközi müv áh zekkel © A „CSODAREVŰ 1937” minden este június hó 19-től kezdve az amerikai méreteket is túlszárnyaló csodaproduk­ciói <?? PILÓTAISKOLA a legszenzációsabb amerikai újdonság- • és végül az AUT0T0DR1NG, amelyben minden kísérő nélkül ki-ki sajátmaga vezetheti a benzines kisautóját © Minden hónapban új nemzetközi varieté-mísor az ALPESI FALUBAN. Iskolai jelző órákat készít, javít, alakít és karbantart. SCHVARCZ TESTVÉREK szakórásmesterek Budapest, VI., Podmaniczky-u. 59. • Tel.: 12-96-24 LATICEL a kényelem új korszaka GYÁRTJA: A fttagyov RutyyyantaácufyyácJlt. Magántőkével hatalmas rákgyógyíté intézetet létesítenek Amióta az elmúlt évben megkezdte működését a székesfőváros Eötvös Lóránd rádium- és röntgen- intézete, egyre nagyobb figyelemmel fordul az ér­deklődés a rákgyógyítás problémái felé. A betegség sajnálatos gyakoriságának tulajdonítható, hogy ez az egy intézet, továbbá az állami klinikák rákgyó­gyítóosztályai nem bírnak annyi ágyat rendelkezésre bocsátani, amennyi a daganatos betegek elhelyezé­sére szükséges lenne. Éppen ezért van óriási jelentősége annak a terv­nek, amely a legközelebbi napokban már a meg­valósulás stádiumába léphet. Manninger Vilmos dr., az Eötvös Lóránd rádium- és röntgenintézet eddigi igazgató-főorvosa szolgálati idejét kitöltvón, a leg­utóbbi napokban nyugdíjba vonult. A jövőben sem fog azonban pihenni, hanem tovább folytatja áldásos tevékenységét a rákgyógyítás terén: rádium-otthon és üdülőház címen a magán­tőke igénybevételével új, nagyszabású gyógy­intézet alakni és ennek az élén fog működni Manninger Vilmos megfelelő számú orvosi karral. A rádiumotthon állandó összeköttetést fog fenntar­Fattinger Sándor miniszteri osztályfőnök a dö­fi ánykisárnsok szociális helyzetéről. Most tartotta évi közgyűlését a Dohányárusok Országos Szövetsége Usetty Béla dr., országgyűlési képviselő elnöklésé­vel. A közgyűlésen megjelent Fattinger Sándor dr. miniszteri osztályfőnök, a dohányjövedék központi igazgatója Eigner Tivadar dr. miniszteri tanácsos és Gundhard Gusztáv dr. pénzügyi tanácsos kíséreté­ben, továbbá Okolicsányi Aladár dr. pénzügyi ta­nácsos a székesfővárosi m. kir. pénzügyigazgatóság képviseletében, Visku Sándor központi dohányrak­tári igazgató és a tagok nagy számban. Usetty Béla elnök üdvözlő beszédére Fattinger Sándor vá­laszolt, vázolva a dohányjövedéki igazgatóság nehéz helyzetét, mert a kincstár jövedelmét jelentő kereske­delmi tevékenységgel össze kell egyeztetnie azt a szociális feladatot, amely az államra hand a. do­hányárusok jólétének biztosításával. Méltányolom, — mondotta — a dob ón yarn sok munkáját és min­dig szem előtt fogom tartani a dohányárusok jogos és igazságos érdekeit. A Szent István-hét külföldi propaganda-füzetei most hagyták el a. Székesfővárosi Házinyomdát 39.000 példányban, angol, francia, német és olasz nyelven jelentek meg ezek a füzetek, amelyeket ifj. Richter Aladár grafikus színes, művészi illusztrációi díszí­tenek és mellettük sikerült fényképfelvételek Buda­pest látványosságairól. A múlt évben túl egyszerű­nek találta a kritika ezeket a propagandafüzeteket, de most csupa szin és pompa minden oldala, és előkelőén választékos az egész kiállítása. Kurfürst István, a Székesfőváros Házinyomdájának igazga­tója minden elismerést megérdemel a propagandát szolgáló szép munkáért. Kiosztották a Fansz ösztöndíjait. A Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének tisztviselőd osztálya Bódy László dr. pénzügyi tanácsnok, elnök vezetésével ülést tartott. Az ülésen kiosztották a jú­niusban kiírt Wurmb Elemér-ösztöndíjakat: 500—500 pengő ösztöndíjat nyert Langer Lajos közgazdász, néhai Langer Lajos gazdasági felügyelő árvája, to­vábbá Szabó Zoltán műegyetemi hallgató. Szabó Gyula kerületi előljiálró árvája. Egyenkint 250 pen­gős ösztöndíjat adományozott az igazgatótanács Ow­ner Gyula joghallgatónak. Cenner Gyula dr. adóhi­vatali főtiszt árvájának, Horváth Erzsébetnek, Hor- váth József számvevőségi tanácsos árvájának, to­vábbá Benesch Ferenc jogszigorlónak. Furka Sán­dor orvostanhallgatónak, Tokody Ilona bölcsésznek és Gresits Ivánnak. A polgármester elismerő oklevele Usetty Bélá­hoz. Három esztendeig viselte Usetty Béla a Besz- kárt elnöki tisztségét és ebben a minőségében min­denki szeretetét és elismerését kivívta. Szendy Ká- roly polgármester most meleghangú köszönő levelet intézett Usetty Bélához. Kiemelte azt az érdemes munkásságot, amelyet három esztendő folyamán a város érdekében kifejtett. A Beszkárt a válságos korszakban is kifogástalanul teljesítette hivatását, sőt a gazdasági megerősödés útjára lépett. „Ebben nagy érdeme van a bizottsági tag úrnak, — írja a polgármester, — akinek kiegyenlítésre törekvő egyé­nisége szilárd biztosítéka: volt annak az összhangnak, amely mind a központi igazgatás és az igazgatóság, mind az igazgatósán és az ügyvezetés között ál­landóan fennállott és a vállalatoknak az eléjük tor­nyosuló akadályok legyőzését eredményező erőki­fejtését lehetővé, tette.“ Kitüntetett ácsmesterek. Bornemisza Géza ipar­ügyi miniszter Sramó Lajos és Wellisch Mór ács­mestert, volt ipartestületi vezetőt, elismerő oklevél­lel tüntette ki. Kecse Nagy Sándor ipartestületi el­nök üdvözölte a kitüntetett mestereket. Július 17, 20, 24 és 27-én délután fél 3 órakor Úgetőverseny tani a különböző hatósági és magánbeteggyógyító- intézetekkel és az állami felügyelet alatt álló beteg- segelyzómtézmenyek az előzetes tárgyalások során maris kilátásba helyezték, hogy betegállományukból megfelelő létszámot a rendelkezésre álló helyek mérve szerint az új gyógyintézetbe fognak heutalni. Az Országos Statisztikai Hivatal megállapítása sze­rint Magyarországon a rákosbetegségben szenvedők száma 28 30.000 főre becsülhető és ezeknek eddig alig egyhatoda jutott a klinikákba, vagy a kór­házakba és csak 12 és fél százaléka volt kezelhető műtéttel. A kormány a helyzet teljes ismeretében nagy figyelemmel fogadta az új gyógyintézet felállításá­nak tervét és közbenjárására a Nemzeti Bank elnök­sége kilátásba helyezte a magyar Rákellenes Szö­vetségnek, amely az új gyógyintézmény felett az ellenőrzést kívánja gyakorolni, hogy egyrészt a nagy nemzeti célra, másrészt a kelet felé irányuló pro­pagandára való tekintettel a külföldről beszerzendő gyógyító anyagokat, illetve eszközöket felárnélküli valuta rendel­kezésre bocsátásával teszi megszerezhetővé. A tervek szerint Budapesten létesítik az új gyógyintézetet, még pedig minden eddiginél széle­sebb keretek között: á 500 ággyal és természetesen az orvostechnika legújabb vívmányainak százszála- lékos kihasználásával. A lakóházak kötelező fellobogózása. Ismeretes Szendy Károly polgármester rendelete, amely elő­írja a budapesti bérházak kötelező nemzetiszínű fallobogózását egyrészt a nemzeti ünnepeken, más­részt bizonyos, a nemzet szempontjából fontos ünnepi alkalmakkor. Ennek a problémának az ellenőrzését és intézését a polgármester a. Némethy Károly ta­nácsnok vezetésével működő XIV. közművelődési és légoltalmi ügyosztály hatáskörébe utalta. Párisba utazók figyelmébe! A Párisi Világkiállí­tás Magyarországi Propaganda Bizottságának Köz­ponti Irodája a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank központi székházában működik és a kiállítás iránt érdeklődőknek információkkal és a kiállítási igazol­ványok kiszolgáltatása útján áll rendelkezésre. Vi­szont a Párisi Világkiállítás Magyar Pavillonjának „Salle de Tour isme“-jóiban a részére hivatalosan ki­jelölt helyen a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank egy állandó megbízottja tartózkodik és minden­nemű pénzügyi kérdésben felvilágosítást nyújt. A. nyár legvonzóbb szórakozó helye a Fővárosi Nagy Cirkusz, amelynek minden előadása valósá­gos attrakció. A műsorban még mindig a Rivelsek vendégszereplése az a kiemelkedő szám, amely egy­magában elég arra, hogy a cirkuszt megtöltse. Az „Akrobatái oh!“, amely Rivelsék világhírét megala­pította, a cirkuszból a sajtóba és az életbe is be­vonult. úgy hogy százféle aktuálitás kapcsán lépten- nyomon idézik Rivelsék szállóigévé lett felkiáltását. Kifogyhatatlan, zajos tapsok kisérik ezt a szelle­mes, ötletes, kedves humora és emellett szédületes akrobatamutatványokat produkáló csoportot, amely mellett nagy sikere van a Dordrecht hangutánzó villamoskészüTéknek, Yo Sante nagyszerű balett­csoportjának, Don del Monte pompás drótkötél- mutatványának, a két ,„/intelligens“ csimpánznak és a műsor többi számának. Fényes György igazgató kitűnő előadásával valóságos jótevője a színház nélkül maradt közönségnek, amelynek rendkívüli érdeklődését azzal hálálta meg, hogy az árvaházak növendékeit előadásra és uzsonnára látta vendégül. Egész Pest beszél róla: Sofya olyan jól nem mulattunk mint Cfyarlie Mivels Akrobat Ofyüf ragyogó revüfénél a Fényes Fővárosi Nagy Cirhusz ba„ Naponta két előadás. Telefon: 113-374. CZIGÁNY ADÉL virágkereskedóse Budapest, VI., Kertgazdaság: Teréz-körút 60. Telefon: 1-130 09 Budatétóny, Villatelep. Tel.: 2-699-77 iS&mLqá. ZOMÁNCTÁBLÁI a legszebbek Budapest, V„ Gr. Tisza lstván-u. 5. Tel.: 1-824-29 öxv. UJÁGH ÁRPÁDné BUDAPEST, I!., B1MBÓ-ÚT 17. TELEFON: 1-544-26 A célplombák mindenféle célra, nagyság­ban és színben. Szalagplombák. Szövet­plombák. LádaplombáJc. Hordólemezek. Plombázófogók acél- és ólomplombák­hoz, Jegylyukasztó- (kalauz- és ellenőri) fogók. Konzervbontó kések.

Next

/
Thumbnails
Contents