Fővárosi Hírlap, 1937 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1937-06-16 / 24. szám
2 Budapest, 1937 június 16. pénzeszsák van. Ha nem mozdul meg- a szíve, úg-y az esze követeli azt, hogy a szociális kiadásokhoz hozzájáruljon. — Legutóbb Baján beszéltem ezekről a kérdésekről és ott mondottam, hogy a jó szociálpolitika első alapfeltétele a jó gazdaságpolitika, amely bizonyos mértékig feleslegessé is teszi a szociálpolitikai gondoskodást. Ezt úgy értem, hogy ha munkát adunk, akkor kevesebb a munkanélküli, tehát nem kell róluk különösképpen gondoskodni . Vannak egyes szociális feladatok, amelyeket még a jó gazdasági politika sem tud, nélkülözhet övé tenni. Ilyen például az egészségügyi gondoskodás. A főváros a külföldi hitelezőkkel szemben is eleget tett kötelezettségének — Számoljunk le azzal a babonával is, — magyarázta tovább Reményi Schneller — hogy a főváros nem fizet a külföldi hitelezőknek. Igenis fizet, még pedig sokkal becsületesebben, mint bármelyik más közület, vagy külföldi város. Már 1925-ben rendezte a magyar főváros az ostendei egyezménnyel a külföldi hitelezőkkel való dolgát. Az 1910., 1911. és 1914. évi külföldi kölcsönök rendezéséről volt szó. A háborúban inem fizetett Budapest, mert nem fizethetett. A régi kötelezettségeire arányos megállapodást kötött és az egyezményben vállalt kötelezettségeinek azóta mindenben eleget tett. A főváros külföldi hitelezői soha nem is panaszkodtak ellenünk. — 1926-ban vette fel a főváros a nagy dol- lárkölcsönt. Ezen a 20 millió dolláron kétségkívül keresett árfolyamdifferenciát, mert a kölcsönt 5.70-es alapon számolták el és most 3.40-es alapon visszafizethető. Ebből a kölcsönből nagyon lukrativ befektetések történtek. Az Elektromosművek és a Vízmű hasznos beruházásai a kölcsönnek 40%-át emésztették fel. Ebből létesült a gyönyörű kelenföldi centrálé is. Egyszer egy amerikai szakembert vittem ki, aki alaposan megvizsgált mindent és különösen azon csodálkozott, hogy az erőművet legnagyobbrészben magyar mérnökök tervezték és magyar munkások hajtották végre. Szakember szájából kaptunk olyan dicséretet, amilyenre ritkán van példa. A 20 millió dolláros kölcsön esedékes részleteit mindenkor kifizette a főváros. A Községi Takarékpénztár tűz- próbája az 1931-es krízisben — A Községi Takarékpénztárról most már könnyebben beszélhetek, mert nem állok az élén és így már senki sem mondhatja, hagy hazabeszélek. A főváros huszonötéves vágya teljesült, amikor a Takarékot 1928-ban megvalósítottuk. Ma már elmondhatjuk, hogy minden tekintetben bevált. Az 1931-es krízisben állta ki a tüzpróbát. Bizony akkoriban sehonnan sem lehetett pénzt szerezni és a Takarék minden zavar nélkül folyósította a pénzeket a főváros számára. De mindentől éltekintve, a magyar fővárosnak szüksége van a pénzintézetre. Rengeteg olyan feladatot vállalt a Takarék magára, amelyet a köizgazga- tás nehezen tudott volna ellátni. Nagyfontosságú az is, hogy a készpénznélküli forgalmat a főváros egyes intézményei között letudja bonyolítani. Hat-hét millió pengőt keresett a főváros a nyolcmillió dolláros függökölcsönön — Meg' kell még emlékeznem a nyolcmilliódolláros függőkölcsönről, amelyet 1930-ban vett fel a főváros. Ebből négymillió dollár tényleges külföldi tőke. Ezt már a Községi Takarékpénztár hozta be, kétmillió dollárt adott az Angol—Magyar Bank. kétmilliót pedig a Kereskedelmi Bank, Hitelbank, a Leszá- mitolóbank és Hazai Takarék. Ennek a kölcsönnek nagy részét már vissza is fizették. 2.8 millió dollár kölcsönt pengősítettek és így a főváros hat-hét millió pengőt keresett. — Álljunk meg itt egy szóra. Ezt az egész összeget a Vásárpénztár ügyeinek rendezésére fordították. Mennyit beszéltek akkor városi panamákról és azt állították, hogy a Vásár- pénztár miatt rettenetes veszteségek érik a fővárosit. Mondjuk meg végre, hogy a fővárosnak egyetlen egy fillér vesztesége sincs a Vásárpénztár ügyei miatt. Sok a hosszúlejáratú, kevés a függökölcsön — Szendy polgármester hasznos beruházásokra az OTT-tól vett fel kölcsönt. Ha tőlem kérdik azt, hogy helyes-e beruházásokra kölcsönt felvenni, az a válaszom, hogy okos és lukrativ célra igen, de néha még más beruházást is el tudok képzelni, csupán az volna feltételem, hogy legalább a befektetett tőkének a kamatait fizesse meg az az intézmény, amelynek céljaira kölcsönt veszünk fel. A főváros néha még rá is fizethet egyes vállalkozására, ha az közérdeket szolgál, mert más oldalon olyan helyzetet teremt, hogy abból neki különféle jövedelmei származnak. Azzal is tisztában kell lennünk, centiméterrel néni lehet mindig felmérni az eredményt. A főváros egyre mindenesetre büszke lehet és ez az, hogy a kölcsönei majdnem mind hosszúlejá- ratúak, rövidlejáratú kölcsöne alig van. Ilyen eredményt kevés közület tud felmutatni! Remény i-Schneller megemlékezett még arról, hogy egyesek az utóbbi időben sokszor felvetik a békebeli fővárosi kölcsönkötvények valorizációjának kérdését. Ezzel- tulajdonképpen már elkéstünk, mert a valorizációnak nem az a célja, bogy a spekuláció ügyét előrevigye, hanem az, hogy az eredeti jegyzők számára adjon némi kárpótlást. Az ősjegyzők kezében már nagyon kevés kötvény van. Stzéü Jé-zsefaé Ui Iskolájáét Most, amikor az iskolák sorra búcsúznak a tanévtől, a Bíró-utcai TJj Iskolában kiállítás keretében mulatták be azt. az irányt, melyet a letelt esztendőben, de 1914-iki alapítása óta állandóan követett ez az intézet és amellyel új utat vágott a pedagógiában. Rendkívül érdekes ez a kiállítás, amely az intézet gimnazista leányainak és az elemi iskola növendékeinek alkotó készségét, önálló letterejét és szociális érzését mutatja be és újabb bizonyságot tesz az iskola alapítója és mindmáig vezetője, a kitűnő Domokos Lászlóné igazgatónő lelkes munkája és pedagógiai sikerei mellett. Örülünk, hogy megnéztük ezt a kiállítást, melynek sok érdekessége között azonban még egy külön élményben is volt részünk. Alkalmunk volt lelkes, agitatív munkája közben megfigyelni az Uj Iskola negyedik elemistájának, Széli Máriáinak az édesanyját. Bár a kiállítás védnöki tisztével ruházták fel, de mindenekelőtt, mint szülő jelent meg az ünnepségen Széli Józsefné, a belügyminiszter felesége. És mint szülő nyilatkozott meg előttünk az Uj Iskoláról, amelyet a főváros sok-sok kitűnő iskolája közül kiválasztott a kis Mária számára. Ebben a választásban benne volt már az egyetértés azzal a pedagógiai módszerrel, melyet Domokos Lászlóné iskolát jóban meghonosított. Teremteni, alkotni, szóhoz juttatni a gyermek lelkében rejlő értékeket: ez az iskola programja és ennek a gondolatnak porpagálójává szegődött Széli Józsefné. Végtelenül megtisztelő és felejthetetlenül kedves volt az a fogadtatás, amelyben az újságírót részesítette, aki a kiállítás meglátogatásával elárulta, hogy az Uj Iskola érdekli. Nohát ezt az érdeklődő újságírót gazdag útravaló- val kell ellátni, hogy valójában, értékelni tudja az iskolát és azt a munkát, amelyet Domokos Lászlóné ennek az intézetnek áldozott. Ennek az értéknek, és ennek az érdemnek nehéz elképzelni lelkesebb szószólóját a kegyelmes asszonynál, Meggyőző erővel méltatta a szép programmot, melyen az Uj Iskola épült és hosszasan elidőzött annál a varázserőnél, amely ennek az iskolának életét olyan meleggé teszi. — Az én Máriámnál tapasztaltam, hogy itt nincs szükség parancsszóra, ennek az iskolának a lelke el- lenállh-afatlanul hívja magához a tanulót, aki, bármilyen esemény adódik, nem akar elmaradni egyetlen előadásról sem. No és az oktatási módszer, amelyet kifogásolni is szoktak, hogy ebben az iskolában játszva tanulja meg a diák a legkomolyabb tárgyakat is, mennyire nem érdemli meg a kifogást. — Az eredmények igazolják az iskolát és itt az eredmények azt mulatják, hogy az Uj Iskola elemistája ha történetesen más középiskolába kerül, a legelsők közé jut, aki vezeti ,tamil,ólársait. A kiállítás pedig, amely szemléltető módon mutatja meg az iskola módszerét és a témájánál fogva, amennyiben minden tanulónak a magyar falu sorsát kellett feldolgozni, az iskola szociális neveléséről tesz bizonyságot, ez a kiállítás igazán megérdemli, hogy minden pedagógus nézze meg. Iia pedagógusok lennénk, nem tudnék ellenállni ennek a kedves és meggyőző invitálásnak. És itt jutottunk el oda, hogy miért volt élmény a kegyelmes asszony részvétele ezen az iskolai ünnepségen. Megmutatta, hogy miképen kell lelkesedni érdemes ügyért és hogy miképen kell propagálni valamit, ha megérdemli. Tudomásunk szerint Széli Józsefné nem csak az Uj Iskolába vitte cl lelkességét és agitatív erejét, — habár ez az iskola külön szívügye neki — mert gazdag társadalmi és szociális programja van és sok jó ügynek csinál mostanában propagandát. Hogy milyen sikerrel biztat ez, talán emlékezzünk arra a munkára és azokra az eredményekre, melyekkel Zemplénben tette felejthetetlenné a nevét ab- ban az időben, amikor Széli József ott „erőskezü“ főispán volt. Ennek az igazságosan erős kéznek munkáját társadalmi és szociális téren kiegészítette az a másik munkakör, melyben gyöngéd szeretettel töltötte be hivatását Széli Józsefné, aki most mint a kis Mária édesanyja sugározott be kivételes szere- t elveméit ósággal egy iskolát. Az én dalaim Maraliáth fenő versesltönyve Ezt a ünomlelkü, kedves, lelket gyönyörködtető verseskönyvet Karafiáth Jenő irta és a Singer és Wolfner irodalmi intézet adta ki. Egyszóval, így egyszerűen: Karafiáth Jenő és nem Karafiáth Jenő Budapest székesfőváros főpolgármestere. A főpolgármesternek ezekhez a pompás irodalmi csecsebecsékhez a világon semmi köze nincs, mert ha Kara- íiáth Jenő, ez a csodálatosan rímelő, mélyen érző és mélyen gondolkozó költő hivatali tekintélyével akart volna súlyt adni a verseskönyvének, akkor ezt már megtehette volna kultuszminiszter korában is, hiszen a kultuszminiszter irodalmi berkekben mégis csak nagyobb tényező, mint a főpolgármester. De Karaliáth Jenő, a költő, bölcsen tudja, hogy a verseket a tekintély súlya agyonnyomja, pedig a verseknek szárnyakra van szükségük. Ezek a versek pedig, a Karafiáth Jenő üde, ma is aranyosan fiatalos (azok is, amelyek Lefelé a hegyről szólnak) versei nem elégedhettek meg azzal, hogy lapokban, ha a legelőkelőbbekben is, megjelentek: ezeket így kell kötetben látnunk, mert csak így látjuk a költő egész arculatát, így ismerkedhetünk meg a halk, de , vidám, fájdalmában — mint aki senkit nem akar terhelni a maga keserűségével — csak szomorkás, jókedvében csillogó, szellemességében tisztán fénylő, őszinteségében megható, az örök jóságot, örök szépséget, örök szeretetet hirdető lélekkel. Ezeknek a verseknek meg kellett jelenniük, mert vigasztalást, reményt, bizalmat hirdetnek, mint Karafiáth Jenő egész lénye, egész egyénisége, amely tömegek hitének ébrentartására hivatott. Csaknem három évtized boldog perceinek (mert a költő alkotásának percei akkor is boldogok, ha írás közben a szíve szakad meg!) eredménye ez a verseskötet, amelynek nem a főpolglármester, hanem amely a főpolgármesternek használ. Ha nem ismertük volna eddig Karafiáth Jenőt, akkor ma ismertük volna meg, mert nemes lelki portréjának diszt, szépséget, rokonszenvet százféle más tevékenysége adhatott, de fényt ezek a versek adnak neki. És még valamit, valami nagyon jólesőt érzünk mi ebből a verseskönyvből. Azt, hogy ez az érdemes, kiváló férfiú, aki pályáján nagyon sokat dolgozott, tevékenykedett, elérkezett életének ahhoz a pontjához, ahol nyugalmat, harmóniát, napfényt, a szeretet sugárzását érzi ahhoz, hogy kitárja lelkét, bizalmával ajándékozza meg embertársait, akiknek ime kedves mosollyal engedi meg, hogy nemes, tiszta lírájának virágoskertjébe vidám rímcsilimge- lés között beléphessenek. Csak kiét aranyos, finom verset mutatunk itt még be, amelyeknek hatásától nem tudunk szabadulni: (ILf&Ág, DCtneshi Egy biibosbanka járt tegnap a kertben. Oly büszkén lépkedett, akárcsak a páva. A fülemülék vitáztak vele, S egy parti-fecske cikázott nyomába. . . A sündisznó hőscincérre vadászott, Egy tücsök cirpelt választ a kakuknak . . ■ Sárgarigók és örvös vadgalambok Jelentkeztek a koncerthez tanuknak. . . Más újság nincs! Mert az aztán nem újság, Amiről írni szinte nem merek; — E kis bolondok százszor boldogabbak, Mint Budapesten fenn, az emberek. cÁ ínj,aLeaafihá^maiak Az élet dúló vad viharában A tartalék is küzdeni ment... Pusztult az újonc. Tiszt, Generális. De mindig jött több új regiment. Voltak közöttük bősz oroszlánok, Voltak közöttük elszánt sasok . . . S mikor jelt adtak újabb rohamra. — Jöttek az ifjú nyolcvanhármasok. Dallal, virággal jöttek a frontra. Küzdtek vitézül egy életen át! Alomviskóik sorra lerontva, A tél dere büszke fejükre leszállt. És fújták, megfujták újra a kürtöt! . . . Testvér minékünk nem lesz mára sok? ,,Felsőbb parancs jött!“ Végső rohamra! — S mennek az öreg nyolcvanhármasok. . . HOLLAY JÁNOS ÉPÍTŐMESTER Iroda : III., Selmeci-utca 23. — Tel.: 1-632-61 Lakás: III., San Marco-u. 31. — Tel.: 1-629-27 „Eternit PÁL- ÉS BÚTORBURKOLÁSOK BEMUIITÓHELYISECE VI., Ó-UTCA 4.
