Fővárosi Hírlap, 1936 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1936-12-23 / 51-52. szám

2 RSEHEESMH Budapest. 1936 december 23. yxnmo&JlimiP amikor természetes és természetadta von­zóerőink mellett nagy mértékben csábította hozzánk az idegent, Európában szinte pél­dátlanul álló, olcsóságunk. — Nem kell félnünk, mert egyáltalán nem ért bennünket váratlanul ez a fordu­lat. Erre számítottunk és ennek előbb- utóbb be kellett következnie. Végre is bár­milyen gazdasági elszigetelődések tapasz­talhatók, elképzelhetetlen, hogy Európa egyik országa az idők végéig kiesett volna az árak nivellálódásából. Ezt a folyamatot tehát előre láttuk és felkészülten előre vár­tuk. A kormány és a magyar idegenfor­galmi szervek nyomban meg is tették a kellő ellensúlyozó intézkedéseket, amelyek hatása annyiban mutatkozik, hogy sem ed­dig nem csökkent az előre várt idegenfor­galom, sem pedig a jövőre nézve nem mu­tatkoznak ilyen előjelek. Amennyiben vál­tozásról szó van, az minden vonalon a ma­gyar idegenforgalom további fejlődését ta­núsítja. Hogy melyek ezek az ellensúlyozó intézke­dések és liol várhatjuk idegenforgalmunk to­vábbi fejlődését, azt lapunk más helyén Tor- may Géza államtitkár, az Országos Idegenfor­galmi Tanács elnöke mondja el. Németh Károly cAz ín Színházi £Lei-em r Jrfa: ^fiüq/uuj hit a A Nemzeti Színház oentennáriumára készülő­dünk. Nagy ünnepe lesz ez a magyar fővárosnak még akkor is, ha a színház létesítése körül Pest vármegyének voltak is legnagyobb érdemei, de mégis ennek a városnak a közönsége, ennek a vá­rosnak a lelke tette meg ezt a színházat a magyar múzsák legősibb hajlékává. Gondolatban ott járok az újonnan épült Nemzeti Színház előtt, ahol Petőfi „Tintás üveg“-ének hőse, a humorából kifogyhatat­lan Megyeri Károly kavicsokkal dobálta akkor még a Hatvani-utca végén terpeszkedő pocsolyában ug­rándozó békákat. Bizony, mérhetetlen haladás az, amelyre a centennárium esztendejében visszatekint­hetünk. Már nincs is meg a régi színház (és már két évtizede új után sóvárgunk), ahol a zajos esték, a tomboló sikerek egymást váltogatták a sivár bukásokkal. Mert a siker és sikertelenség akkor is állandóan mérkőztek, de akkor csak egy színpadon, ma pedig, száz esztendő múlva, húsz pesti színpad viaskodik egymással. Jó lenne elmerengeni azon, hogy száz esztendő alatt tényleg húszszorosára nö­vekedett-e á magyar kultúra, vagy csak betegesen dagadt meg ennyire? Ebben az esztendőben — azt hiszem — sokkal gyakrabban fogom forgatni az én külön, egyéni Színházi Élet-e met, mint más esztendőkben. Mert bocsássa meg Incze Sándor, ha az ő Színházi Élet-én túl akadt a magyar színművészet történetében egy másik is, amelynek kulturális és történeti érdekes­ségei lenyűgözik az embert. Ha már elég volt a mából, máskor is visszamenekültem ehhez a régi Színházi Élet-laez, de jövő esztendőre ennek lesz az igazi szezonja. Azt a régi Színházi Élet-et „Déli- báb“-nák hívták, főszerkesztője, felelős szerkesztője és színházi riportere egyaránt Tolncii-Festetits Leó gróf, a Nemzeti Színház intendánsa volt. Mi sem természetesebb, hogy a lap — nyom altatott Emich Gusztáv gépeivel. Ha úgy tetszik, hivatalos lapja volt a Nemzeti Színháznak, de annyi könnyed szel­lemmel, annyi klasszikus irodalommal és olyan patinás nevekkel, hogy az ember rígy káprázik el, mint mikor a müncheni Altes Pinakotékába lép he és a Rubens ck, Michel Angelok, Boticellik nevétől elkáprázott szemekkel nem látja a képeket. Boldogságom Isten, hova jutnánk, ha ma egy inci-finei színházi riporter olyan szerényen állítana bo a huszadik pesti színház igazgatójához, mint amilyen szerényen Festetits Leó gróf és gigantikus gárdája a közönség elé lépett. 1853 január 2-án ugyanis, sulikor először szóltak néhány szót a tisz­telt olvasóhoz, ilyeténképpen alázkodtak meg: Öröm és tisztelet ünnepe leend ránk nézve minden nap, mellyben közönségünk előtt meg­jelenünk s nem feledjük soha, hogy e hely, mellynek küszöbét átléptük, — szentély, mellyen helül vigság és küzdelmek szavai halhatók lesz­nek ugyan, de botrányé és szenvedélyé soha. Az Ég tartsa meg mindazt, ami szép — jó — és nemes! Vájjon mi lenne ma a színház és a színházi újság, ha imitt-amott egy kis botrány'nem akadna? j Azután megénekli a szerkesztőség a lap* indulá­sát „Egy lap, aki születik“ címmel. S mintán újra és újra kikérik a közönség pártfogását, nagyon szerényen, talán egy kicsit önbizalom nélkül is, így fejezik be bemutatkozásukat: Tőlünk elég bátorság volt az, hogy születni mertünk, a tisztelt közönség dolga, hogy ben­nünket felneveljen; a keresztlevelet tisztelt collcgáink majd nagy hamar ki fogják nekünk adni, egyébiránt mi is hírül adjuk, ha fogunk nő. Ha a sors és a közönség megengedi érnünk az ember-kort, ígérjük, hogy egészségünkre vigyázni fogunk, ha pedig ellenkező van irva a Thora könyvében, akkor mához esztendőre Ír­hatunk cikket illy cim alatt: „Egy lap, aki meghal.“ A nagy gárda tehát reszketve állt a közönség előtt, ivedig igazán nagy volt. Regényt és novellát Degré Alajos, Sültei Károly (néhány esztendővel előbb ő is benne volt abban a kis ribillióhan, ame­lyet Petőfi pattuntott ki a Pilvax-kávéházban), a nagy népszerűségű Obernyik Károly, a hasonlóan nagyon olvasott P. Szathmárjj Károly, a klasszikus Vas Gereben és légióként, mint nagyon szorgalmas munkatárs, Jókai Mór, sőt. néha, ha parádézni akart, ásvai Jókai és — Móricz. No és a költők. Kezdjük Arany Jánossal és hogy csak a legnagyobbakat em­lítsük, vele együtt állandó versírók voltak: Tóth Kálmán, Gyulai Pál, Lévai József, Szász Károly és Tornya Mihály, akinek híres allegorikus költeménye is itt jelent meg ilyen formán: A madár fiaihoz — Tornyától. — Az irodalomtól a színházig hűdként vezet át Egressy Gábornak, a nagy színésznek, hosszú foly­tatásokban megjelenő „tankölteménye a színművé­szeiről“, amelynek mindjárt az elején keserű sza­vakat intéz az Idő nevű vén boszorkához és a Sors­hoz, a sziklakeblű szörnyeteghez. A Sorshoz, amely­nek rémes gúnymosolyából a színművészet számára ezt a szörnyű jóslatot olvassa ki: Azért vagytok bolygó tüzek: Mert kedvem telik bennetek. S ha nem tetszik színjátékotok: Lehelletemtől kialszotok ... És most menjünk át Festetits Leó grófnak, az intendánsnak birodalmába. Első dolga, hogy nyilvá­nosságra hozza „az eredeti drámabíráló bizottmány“ megalakulását. Miután annak feladatkörét ismerteti, így folytatja: Evégből következő t. ez. urakat volt szeren­csém a bizottmányban! közremunkáláshoz meg­nyerni; névszerint Ürményi József, báró Kemény Zsigmond, Csengery Antal, Czuczor Gergely és Egressy Gábor urakat, mint a szépműtan kép- visedőiit; Jókai Mór, Nagy Ignác, Vakot Imre és Szigligeti urakat, mint a színirodalom; László József, Szenlyétery Zsigmond és Szigeti József urakat, mint a színészet képviselőit. Még szorgalmasabb Festetits gróf, minit színházi riporter, aki ebben ? minőségében elsősorban a maga birodalmát ismerteti meg. A „nézőhelyet“, a ,,zárszéke“-ket, a színpadot, a próbaszobákat, a ruha­tárt stb., sőt még az öltözőszobákat is. És itt, az öltözőnél, mintha pajzánabb hangot ütne meg, de nagyon hamar kiviláglik, hogy nem elégíti ki a kíváncsiságunkat. „Ha netán — írja — akadna va­laki, aki ezt a pillantást a művészet szentekszent- jébe tőlünk hamis dévajsággal irigyelné, annak meg­súgjuk, hogy e szűk szobákban a bennük égetett gáz olly mephiticus levegőt idézett elő, miszerint az ember csak azon csodálkozhatik, hogy az első be­lépéskor el nem ájult s szánalomból telik el leg­jobb művészeimk iránt, kik az egészségölő athimo- sphaerábaji órákat voltak kénytelenek tölteni.'' Csak­nem úgy, mint a mai primadonnák parfőmtől ápo- rodott levegőjű öltözői... Órakat lehet élvezetesen eltölteni amellett, hogy a színház hivatalos lapja hogyan ad gúnyos utasí­tásokat a színi bírálónak, meg az ujdonságírónak. íme csak egy, amelyet a mai kritikusok is megfon­tolhatnak: „Ha egy darab, mellyet .jóbarátunk írt, megbukik; mondja ön, hogy o színészek voltak ha­nyagok; ha pedig egy mű, mellyet nem jóbarátunk írt, szerencsét csinál, emelje ön ki a színészek min­dent felyülmuló törekvését.“ De megtaláljuk már itt a színházi pletykák őseit is- Az egyik például, bár konkrét esed kapcsán, Lisz- nyai Kálmánról, az ötvenes évek legbájosabb arany­ijáról szól: Legelső titok, mellynek kifecsegésére fölsza- ' badíttatánk, s mellyet a farsang tiszteletére el is mondunk, azt, hogy lángszívü költőnk, Lisz- nyai Kálmán lelke üsmét új szárnyakat kapott: Ilymen-szárnyait. E napokban fog esküdni ho­nunk egyik legmíveltebb, legnemcsebblelkű höl­gyével, Halász Ida úrhölggyel, kinek szelíd, áb­rándos szelleme vezérnemtőjévé lehet a szilajabb költő Géniusának. Azon baráti viszonynál fogva, melly bennünket feljogosít kegyeltjeink boldog­ságán örülni, szabadságot veszünk magunknak az ifjú dalnok házassági albumába néhány em­lékmondatot jegyezni. Másnak is szabad, el­olvasni : A mezeshét alatt igaz magyarsággal nem, hét napot értünk, hanem hét telet, hét nyarat. Mondják tövises rózsának a háza.séletet; a ' nőtlen élet, amíg fiatal vagy: tövistelen rózsa, ha megvénültél: rózsátlan tövis. Nagyon kedves híradás az is, hogy „fiatal nép­költőnk, Tóth Kálmán egy Szerelmi vadrózsái által elragadtatott szép delnőtől aranyokkal terhelt ezüst serleget kapott jutalmul. Mint tudjuk: a jutal­mazó kéz még szebb, minit a jutalom.“ Még egy-kót aranyos apróság: Milyen szép előmenetelt kezd tenni főváro­sunkban a fényűzés, ahhoz érdekes statistikai adat lesz az, miszerint egyetlen virágárus nyolc­ezer forint áru báli-művirágot hozott e napok­ban Pestre. Hogy mind el fogja-e adni, arról már nem felelünk. Egy szerkesztő előfizetési iveket küldve szét, négyet közülük a postától visszakap, ilyen lako- nikus hátiratokkal: M. P. Ur innen elment. H. casino széjjelment. L. S. firma összement. N. kisasszony férjhezment! Ilyen versek is születnek, megjegyzendő, hogy mind a négy levél az ország különböző ré­széből tért meg. * A budai hegyeken virágoznak a cseresznye- fák. Csak meg ne bánják. * A farsang elmúlt, el is temettetett egy nagy bőgőhegedüben, az utolsó színházi álarcos bál­ban, melly amennyivel rövidebb volt a többinél, annál jobhkedv vei végződöd!, öregemberek va­gyunk már, de még ilyen víg farsangot, mint az idei, nem értünk. Még a hó is esővé vált, mire a földre ért, az emberek jókedvétől. * Adja Isten, hogy az én öreg Színházi Élet-emnek ez a farsangi jóslata az idén is, a Nemzeti Színház centennáriiimán ak esztendejében is beteljesedjék, legyen mindenkinek olyan forró jókedve Budapesten, hogy még a hó is elolvad tőle. HAJÓD JÓZSEF Közpoäiii SüSés, vízvezeték st&. SBerenűezési vállalkozó Budapest, VII., Stefánia-út 25. TEEEFOJf I 2 — 973- 59. G ERA LAJOS FIAI épület- és bútorasztalos mesterek Budapest, VIII., Thék Endre-utca 35 Telefon: 1-370-20 B0RBÉL9 FERENC Ú OBERLÄNDER ERŐRE oki. mérnökök, építőmesterek és építési vállalkozók Villái magas és mélyépítési BUDAPEST, VI., ANLRÁ8SY-ÜT *9. Telefon: 1-208-4« Zubovifs István női és férfi bórkabál készífó BUDAPEST, KÁROLY KIRÁLY-ÚT 13. (Ledermann udvar.) TELEFON: 1-381-08. HESZ LA 3 OS építőmester BUDAPEST, !., LÓGODI-U. 9. Telefon: 1-603-21. FÉMSZÁLAS PICKLIN szabadalmazott vászonfalsarolcvédő PICK EMIL, BUDAPEST VI., PODMANICZKY UTCA 63. TELEFON : 1—120—55 NEiszn/icHEn jmre Épület- és műlakatosmester - — Budapest, VI., Aradi-utca 2. Telefon: 1—209—S3. KECSE NAGY SÁNDOR Építési vállalkozó, ácsmester Budapest, X., Kérész turi-út 8. Telefon: 1—421—97. Kitüntetve 1938. évi ezredéves orsz. kiállításon LIND fémáruüzem Budapest, Vili., Gólya-utca 35. Telefon: 1-348-21 , . Készít: Antó- és kocsilámpát, kórházi berendezéseket, háztartási bádogárut, katonai és műszaki cikkeket Épületüveges GLATZ ANDRÁS Budapest, TH., Baron» utca «6—68 ml Alapítva: 1864. Telefon: 1-824-87. fislet: Német-utea M. SCHNEIDER JANOS Belső-berendező, épületasztalosúru-üzenie ■■■■■nKnaBiBHBBBnMaaHnHi BUDAPEST, Vili., KISFALUDV-UTCA 8. ALAPÍTÁSI ÉV 1907. ■ TELEFON : 1—346—16 Weiöz és Csillag. vas és fémkereskedő t—425—07. Budapest, Vili., Bezerédy-utca 4. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents