Fővárosi Hírlap, 1936 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1936-12-02 / 48. szám

99 Budapest, 193tí december 2. Harminc ággyal a rádium-kórház férőhelyeit Díszpanzerehet létesítenek a nemim és cukor­betegek számára — A főváros közegészség­ügyi szolgálatának fejlesztése A Fővárosi Hírlapban már több ízben rámu­tattunk -arra, hogy az Eötvös Lóránd Rádium- és Röntgenintéset a főváros e rendkívül nagy jelen­tőségű köz-egészségi intézménye üzembe helyezésé­neik első pillanatától fogva állandóan zsúfolt. Ma már az a helyzet, hogy hónapokkal előre lefoglal­ják a rendeke zésre álló kórházi ágyakat. Ugyan­csak megírtuk, hogy ez a körülmény a polgármes­tert arra az elhatározásra bírta, hogy az intézet befogadóképességét a lehetőség határain belül a legsürgősebben növelje. Szendy Károly elhatáro­zásának megéri előd őse után nyomban utasítást adott egyrészt a közegészségügyi, másrészt a ma­gasépítési ügyosztálynak abban az irányban, hogy állapítsák meg, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a kórház kibővítésére nézve. A Fő­városi Hírlap munkatársa ebben az ügyben follke- rest-e dr, Salamon Géza tanácsnokot, a közegészségügyi ügyosztály vezetőjét, akii a kö­vetkezőkben világította meg a kórházbővítés lehe­tőségeit: — A ipolgármestor úr óhajának megfelelően már hetekkel ezelőtt megvitattuk mindazokat a le­hetőségeket, amelyek alkalmasak az Eötvös Lóránd Rádium- és Röntgenintézet befogadóképességének növelésére. A műszaki szakember véleménye szerint két megoldás kínálkozott. Az egyik az volt, hogy jelenleg is a főváros tulajdonában lévő épület magasításával kell az ágyszámszaporitást megoldani, a másik nézet hívei viszont azt ajánlották, hogy az intézet tőszomszédságában lévő szövetkezetig kórház egy részét szerezzük meg erre a célra. Nem azt terveztük, hogy a teljes épületre húzunk új emeletet, hanem csupán arról van szó, hogy az épület belső részén, ahol nincs meg az utcai front magassága, emeljük fel a falakat. Itt ugyanis a második emelet magasságában megfelelő bővítéssel és falhúzással szert teliettünk volna nehány újabb betegszobára. Ettől a gondolattól eltekintettünk. így kellett dön­tenünk, mert a közegészségügyi szakemberek, akik­nek a véleménye ennél a speciális gyógyításig célt szolgáló intézménynél elsősorban jön számításba, kijelentették, hogy véleményük szerint az épület hátsó részének tervbevett beépítési módja nem elé­gíti ki a higiénikus követelményeket, emellett leg­feljebb arra alkalmas, hogy négy—öt szobával, tehát mindössze tíz ággyal tudjuk szaporítani a most meg­lévő férőhelyeket. — Ennélfogva mint realizálható lehetőség a másik megoldás maradt, az tudniillik, hogy az Eötvös Lóránd Rádium- és Röntgenintézct- tel határos és tőle csak egy fallal elválasztott Erzsébet szövetkezeti kórház közvetlen hatá­ros részét szerezzük meg és hozzuk szerves összefüggésbe a jelenlegi intézettel. Ebben az irányban már folytattunk is tárgyalásokat és azok eredményeként kijelenthetem: minden re­ményünk megvan arra, hogy az Eötvös Lóránd Rádium- és Röntgenintézet a jövő esztendő őszétől kezdve harminc további ággyal bővül. — Az intézet hivatása magaslatán álló kitűnő orvosi karának legszebb dicsérete az, hogy az ősz' szes betegágyak állandóan foglaltak. Hogy ez milyen óriási jelentőségű, semmi nem mutatja job­ban, minthogy az osztrák fővárosban már korábbi időben létesített ötvenágyas, sugaras kezelésre be­rendezett hasonló gyógyintézmény nehézségekkel küzködik, mert alig akad beteg, aki a férőhelyeket igénybe venné. — Betegeink tekintélyes része a székesfőváros polgárai sorából kerül ki, sokan vannak azonban vidékiek, sőt kül­földiek is. A betegbiztosító intézetekkel a közelmúltban létesí­tett megállapodások alapján bejelenthetem most már a közönségnek, hogy az intézetben nemcsak fizetőbetegek, hanem a helyürosedés mérvének megfelelően szegény betegek számára is fogunk férőhelyeket biztosítani. — Különösen azóta fokozódott az intézett iránti érdeklődés, amióta november hó elején felszereltük és üzembe helyeztük a rádiuma(fj^út, a modern gyó­gyászati tudomány e hatalmas eszközét. — Budapest székesfőváros közegészségügye, hála az autonómia bölcs gondoskodásának, eddig is rend­kívül magas szinten állott. Gyógyító intézményeink­ről, közkórházainkról, diszpanzereinkről nemcsak a belföldön, hanem a külországokban is az a meg­tisztelő vélemény alakult ki, hogy a Budapest székesfőváros vezetése alatt mű­ködő létesítmények ideálisan teljesítik fontos hivatásukat. — Nekem, mint a közegészségügyi osztályt ve- zt tő tanácsnoknak, rendkívüli örömömre szolgálnak éppen ezért azok az lehatárolások, amelyek arra irányulnak, hogy közegészségügyi intézményeink há­lózatát az elkövetkező években erőteljesen tovább fejlesszük. — A polgármester úr, aki maga is huzamos ideig dolgozott közszolgálata alatt ebben az ügyosztály­ban, a legnagyobb megértéssel fogadja azokat az előterjesztéseket, amelyeket én és munkatársaim a közegészségügyi intézmények fejlesztése érdekében elébe tárunk. — Eddig csupán a rendkívüli mértékben meg nehezült gazdasági viszonyok akadályoztak meg ben­nünket abban, hogy életrehívjnk a tüdőbeteg-disz- panzerek működéséhez hasonlóan dolgozó nemibeteg díszpanzerehet. Ez a betegség a statisztika számada­tai szerint a háború utáni időkben óriási mértékben emelkedett, vitathatatlan tehát, hogy a diszpanzerek felállítására szükség van. — Hasonló a helyzet a cukorbeteg-diszpanzereket illetően. A polgármester úrral folytatott előzetes tárgyalásaim eredményeként ma már az helyzet, hogy a székesfőváros vezetősége minden erejével azon dolgozik, hogy a modern gyógyászatnak ezeket az újabb létesítményeit mielőbb életrehívhassa. Ez­zel azonban még nem fejeződik be a közegészség- ügyi intézmények reneszánsza. Csak pár hete annak, hog-y a polgármester úr indítványt tett az Vj Szent János-kórház teiüiletén létesítendő fertőző tüdőbeteg­osztály felállítására. Ezen túl is vannak még tervek, amelyekről azonban még nincsen módomban beszélni, azt csupán akkor telietem meg, lia a polgármester úr idevágó elképzeléseit már ismertette az önkor­mányzati szervekkel. HÍREK A PÁRTBÓL Nagyszabású vacsorán ün­nepelte a NÉP fii. Kerületi szervezete ilaila Anrél államtitkárt j A Nemzeti Egység Pártja VII. kerületi szerve- j zete hétfőn ünnepi vacsorát rendezett Halta Aurél f dr. kereskedelemügyi államtitkár tiszteletére. A j Royal-szállóban tartották meg a vacsorát, amelyen a hatalmas számban megjelent erzsébetvárosi pol­gárságon kívül a várospolitikai élet sok előkelősé­gét fogadta, a kerületi pártvezetőség élén De Sgar- delli Caesar, a kerület nagy népszerűségii párt­elnöke. Résztvett a vacsorán Zsitvay Tibor dr. párt­elnök, Bessenyey Zénó dr. országgyűlési képviselő, a törvényhatósági bizottság tagjai közül: Andréka Károly, Becsey Antal, Bényi Károly dr., Burchard- Bélaváry Jenő, Deményi Aladár dr., Dési Géza dr., Dorner Gyula, Eger vár y Tibor dr., Gazdy Jenő, Gaár Vilmos dr., Harrer Ferenc dr., Hencz Lajos dr., Hoór-Tempis Mór, vitéz Juhász Jenő dr., Kertész Elemér, Nagy Antal, Nagy Ferenc, vitéz Pesthy Müller József Leó, Schmidt Richárd, Tóth Gábor, Vályi Lajos dr., vágvecsei Wellisch Andor, továbbá Dávid Antal dr., a tanügyi szervezet el­nöke, Stern Samu, Magyar Bertalan és még sokan mások. Bessenyey Zénó dr., a kerület országgyűlési képviselője szólalt fel először, még a vacsora meg­kezdése előtt és lelkes beszédben hívta fel a jelen­levőket, hogy az első poharat Horthy Miklós kor­mányzó egészségére ürítsék. Későbbi beszédében Halló Aurél, államtitkárt éltette, akit úgy jelleme­zett, mint a pesti polgár megtestesülését. A politi­kai helyzetről beszólt ezután és hangsúlyozta, hogy mindenki jól megalapozott, nacionalista kormányt kíván. Ez a kormány csak akkor jut diadalhoz, ha béke, összetartás van, olyan igazi nemzeti egység, amely nem ismer semmiféle különbséget jó ma­gyar emberek közölt. A lelkesen fogadott beszéd közben érkezett meg a NÉP Fővárosi Szervezetének pártgyűléséről Zsitvay Tibor dr., a törvényhatósági bizottság tag­jaival, a közönség zajos éljenzése közben. De Sgardelli Caesar kerületi elnök üdvözölte ezután Halta Aurélt, Zsitvay Tibort, Bessenyey Zénót és a törvényhatósági bizottság tagjait meleg­hangú beszédben, majd felolvasta a gyengélkedő Szurday Róbert országgyűlési képviselő üdvözletét. Zsitvay Tibor dr. emelkedett ezután szólásra. Örömét fejezte ki, bogy olyan kerületben lehet jelen, ahol nem a politika, hanem a gazdasági és szociális munka dominál. Üdvözölte Halla Aurél államtitkárt, aki eddigi működésében azokért a nagy ideálokért harcolt, amelyek pártjának legfőbb irányítói: az áldozatos hazaűságért, a tiszta köz­életért é.s az embertestvéri saeretetért. Magyar Bertalan, az OMKE társelnöke köszön­tötte Hálta Aurélt, akiről igazán el lehet mondani, hogy a megfelelő ember a megfelelő helyen. Vitéz Kocsárd Ferenc k áilyh ás in es te r üdvözlő beszédében rigy jellemezte Halla Aurélt, mint aki mindig nyitva tartja hivatalát a polgárság előtt és akit mint jótevőjét sok iparoscsalád áldja. Halla Aurél államtitkár beszélt ezután nagy ügyelem közben. Beszéde rendkívül érdekes ismer­tetés volt a főváros nagy problémáiról a város- rendezési törvényjavaslat alkalmából. A pálya­udvarok rendezése, a halálsorompók, az új budai pályaudvar terve, a repülőtér jelentősége, az új hidak, a Dunapart kérdései, a kikötő, a posta és a telefon, az idegenforgalom, a közüzemek és itt a Zsitvay Tibor vezetése alatt álló üzempolitikai bi­zottság szerepe kerültek sorra a tanulmánynak beillő, érdekes beszédben. Deményi Aladár dr. zárta be a beszédek sorát és az aktuális kérdések köré mélyenjáró gazdaság- politikai fejtegetést fűzött. Pártértekezlet. A Nemzeti Egység Pártja Fővá­rosi Szervezete hétfőn este Zsitvay Tibor dr. elnök­letével pártértekezletet tartott. Az alpolgármesteri és tanácsnoki helyek betöltésével és a legközelebbi közgyűlés elé kerülő más aktuális kérdésekkel fog­lalkoztak az értekezleten. A Vitézi Szék törvényhatósági képviselője a NÉP klubvaesoráján. A Nemzeti Egység Pártja Fővárosi Szervezete csütörtöki klubvacsoráján résztvett vitéz Bartha László tábornok, aki vitéz Lázár Domokos lemondásával a főváros törvényhatósági bizottsá­gában a Vitézi Széket képviseli. A tábornokot a a párt nevében Gazdy Jenő törvényhatósági bizott­sági tag üdvözölte meleg szavakkal. Mozgalmas pártélet a VIII. kerületben. A NÉP VIII. kerületi szervezete a szervezői tábor részvételé­vel lelkes hangulatú vacsora keretében fejezte ki bizalmát képviselői iránt és egyben Gazdy Jenő törvényhatósági bizottsági tagot ünnepelte név­napja alkalmából. Katona János törvényhatósági bizottsági tag üdvözölte Usetty Béla dr., Pözel István dr. és v. Tóth András országgyűlési kép­viselőket, rámutatva arra, hogy ennek az együttes­nek az a kötelessége, hogy a kerület polgáraiban fel­halmozott értékes erkölcsi erőket összegyüjtsék és az általuk helyesnek vélt eél felé vezessék, úgy, amint a völgyzáró gát gyűjti össze és vezeti hasznos mun­kára a vizeket. V. Hajnóczy Béla törvényhatósági bizottsági tag üdvözölte ezután nagy melegséggel Gazdy Jenőt. A VIII. kerületi pártszervezet decem­ber 5-én, szombaton este 8 órakor a szokásos Magyar Est keretében kíván hódolni névnapja alkalmából Horthy Miklós kormányzónak. Az ünnepi beszédet Katona János törvényhatósági bizottsági tag mondja. A pártszervezet vezetősége, amely külön meghívót nem bocsátott ki, ezen az úton kéri a tagokat a megjelenésre. Fogadóórák a kerületekben — Dec. 3-tó! — dec. 8-ig — V. kerület (HoLci-u. 9.) Dési Géza dr. törvhat. biz. tag minden hétfőn d. u. 6—8 irodájában (Báthory-u. 5.), Krompaszky Miksa kér. elnök minden szerdán, Fábián Lásziló dr. kér. ale'nök, Varrannai István kér. alelnök minden hétfőn, mindhárman este 6—7. VIII. kerület (Baross-u. 79.) Gazdy Jenő törvhat. biz. tag minden pénteken, Katona János törvhat. biz. tag minden csütörtökön, v. Hajnóczy Béla dr. törv­hat. biz. tag minden hétfőn, 8 á g v á r y Sándor dr. jogi tanácsadó minden hétfőn, valamennyien este 7, Altor- j a i András dr. adóügyi tanácsadó minden szerdán d. u. 4—A — Pártnap hétfőn este háromnegyed 8. X. kerület (B.-Jás-zberényi-út 2.) Usetty Béla dr. országgyűl. képviselő 4-én este fél 7, Dongó Orbán törvhat. biz. tag, kor. elnök minden csütörtökön este fél 7, Halter Károly törvhat. biz. tag naponta irodájá­ban (Fiizér-u. 13.) d. e. 11—1, Kreizler Sándor, G á s p á r Béla és Eeithauser Róbert kér. Mérnökök minden kedden este 6—8. — Pártnap minden kedden este 6 órakor. . XI. kerület (Berceényi-u. 7.) Vályn Lajos dr. törv­hat. biz. tag minden hétfőn este 6—8, Szántay István törvhat. biz. tag minden pénteken este 6—8, S o m o d y Pál központi kér. titkár hivatalos órája naiponta_ — szombat és vasárnap kivételével — d. u. 5-^-8, állásiigy- ben csak keddien és pénteken. — Pártnap csütörtökön este 6 órakor. LATICEL a kényelem új korszaka GYÁRTJA: A tilagyac Rt,

Next

/
Thumbnails
Contents