Fővárosi Hírlap, 1936 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1936-11-18 / 46. szám
Husxonöiöäite évfolyam ßudapesi, 1930 november IS 46. sztíim. ggoffizeSésí äp: EGÉSZ ÉVRE ...... 24 PENGŐ FÉLÉVRE.......................12 PENGŐ ■ GYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSí-pawiHonokban FELELŐS SZERKESZTŐI DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatalt BUDAPEST, VI», ANDRÁSSY-ÚT 60. Telefon: 1-137-13 - Postacsekk: 40.424 BORNEMISZA GÉZA kereskedelemügyi miniszter kijelenti, hogy a helyes idegenforgalmi propaganda ellensúlyozhatja a valutárls eltolódásokat A Fővárosi Hírlapban az utóbbi hetekben több Ízben is rámutattunk arra az ú.i helyzetre, amely idegenforg-aliim. szempontból állott elő egyes külföldi valuták devalvációja következtében. Mint emlékezetes, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara: idegenforgalmi ^ szakosztálya vetette fel elsőnek azt a kérdést, hogy mi a legközelebbi teendő. Ebben az ügyben ankétet is rendeztek és azon részt vett Tor- may Géza államtitkár is, az Országos Idegen- forgalmi Hivatal elnöke. Konkrét javaslatot természetesen nem hoztak, de mindenesetre megállapították, hogy az összes idegenforgalmi szervek legszorosabb kooperációjára van szükség, ha el akarjuk kerülni azt, hogy örvendetesen fellendül idegenforgalmunk éppen fejlődése virágjában pusztuljon elMint ismeretes, idegenforgalmi bevételünk a múlt esztendőben meghaladta a 37 millió pengőt, így tehát az úgynevezett láthatatlan export külkereskedelmi mérlegünkben nyomban az állat- és a gabonakivitel mögé sorakozott, ami nemcsak önmagában óriási, eredmény, hanem különösen relatíve; rendkívül fontos, mert hiszen agrár ország leven, az agrártermékek kivitele volt eddigele legjelentősebb valutaszerző forrásunk. Az idegenior- galom viszont nemcsak hogy utolérte ezeket az agrárius tételeket, hanem még sokkal jobb valutaszerzőnek bizonyult, mert hiszen itt valóban nemes valuták jöttek be az országba, ezekért nem kellett semmit kiszállítani és a befolyt valuták nincsenek kötve semmiféle kompenzációhoz vagy transzferintézkedéshez. Az idei szezon kezdetén, úgy_ látszott, hogy idegenforgalmi mérlegünk még jobb lesz, mint a tavalyi, most azonban, hogy ezek a külföldi devalvációk történtek, tartani lehet attól, hogy egyes vonalakon esetleg megcsappan a forgalom. Mindezek természetesen csak a kellő óvatosságból származó feltevések, mert ebben a pillanatban még konkrét nyoma nincs az idegenforgalom megcsappanásának. A kérdés azonban a legnagyobb mértékben foglalkoztatja az illetékes köröket, elsősorban pedig az idegenforgalom legfőbb irányítóját, Bornemisza Géza kereskedelemügyi minisztert, aki xíj hivatalának átvétele óta már több tanácskozást folytatott ebben az ügyben. A Fővárosi Hírlap munkatársa éppen ezért kérdést intézett a miniszterhez, hogy mik azok az intézkedések, amelyek alkalmasnak látszanak arra, hogy ezt az esetleges csökkenést ellensúly ózzák. Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter az alábbiakban volt szíves kifejteni szándékait, amelyeket a legközelebbi jövőben vég re is fog hajtani: — Először is legyünk tisztában azzal, — mondotta a miniszter, — hogy ezek a devalvációk egyáltalán nem értek bennünket váratlanul, mert hiszen egészen természetes volt, hogy nem maradhatunk az idők végéig Európának úgyszólván legolcsóbb országa. Idegenforgalmi szempontból ugyanis a devalvációt úgy kell felfognunk, hogy most ezekben a külföldi országokban is olcsóbb lett az élet, következéskép, ha valaki hozzánk jön, akkor megszűnik az a vonzóerő, hogy azért érdemes idejönni, mert nálunk pár garassal olcsóbban eheti meg a vacsoráját. — Ez az állapot tehát most megszűnőben van, de aggodalomra semmi- okunk nincs. Az elmúlt esztendők alatt ugyanis alkalmunk volt megtanulni a propaganda művészetét és tudományát, most tehát itt az alkalom, hogy tapasztalatainkat gyakorlatilag értékesítsük. Olcsóságunk esztendei alatt sikerült olyan szépen fellendíteni idegenforgalmunkat, hogy ma már a világ köztudatában vannak azok a természeti szépségeink, továbbá hazai speeilitá- saink, amelyek önmagukban is vonzóerőt gyakorolnak az idegenekre. Már pedig a tartós és állandó idegenforgalmi propagandát csakis ezekre a komoly és ugyancsak állandó adottságokra lehet alapozni, mert hiszen az idegenforgalmat nem lehet függővé tenni valutáris esetlegességektől. Olaszországba sem azért mennek a világ minden részéből, mert olcsó, vagy drága a líra, hanem azért, hogy az olasz levegőt szívhassák. A magyar idegenforgalmi propagandának is ezt kell szemelőtt tartani: Epilógus irta: Gazdy Jenő törvényhatósági bizottsági tag Még egy utolsó fellángolóé a Beszkárt fejezeténél és véget ért a székesfőváros 1937. évre szóló költség vetésén ék vitája. Nagyjában úgy folyt le, mint a költségvetési vitáik általában. Nagy elánnal indulnak el számtalan buzogó forrásból, amelyeknek a vize alig tud magának ntat törni a vitarendezők sziklái és a klotür-lámpa apró villanásai között. Majd széles folyamként hömpölyög, mint a megáradt folyó arra is készen, hogy átszakítsa a gátakat. Aztán rendszerint elérkezik valamilyen lapályos területre, ahol szétfolyik, ellágyul, lassan hullámzik, hátán rengeteg apró vitorlást hordozva, az indítványok mesés jachtjait, amelyekben álmok álmodoznak gyönyörű tervekről, elgondolásokról, milliókról, amelyek nincsenek, vagy éppen más vizeiken horgonyoznak. Az egész kép azután, amilyen szépen kifejlődött, a tizenkettedig napon épp olyan hirtelen eltűnik. Nem folyhat le valamely tengerbe, hát egyszerűen beissza a jó magyar reménység puha földje, amelyet így újból megtermékenyít, hogy megteremhesse a jövő költségvetési vita színes virágait. Ez azonban csak külső kép. Mert el kell ismerni, hogy ez a beszéd-folyam a főváros és polgársága iránti rengeteg sok szeretedet,, jóakaratot, tenni- vágyást hordoz magával és telve van gondosan megérlelt gondolatokkal, ötletekkel, szépen kidolgozott tervekkel is, amelyekben a most lefolyt költség- vetési vita különösen gazdag volt. Nem baj az, hogy mindezek egyszerre meg nem valósíthatók, mert hiszen elbírhatatlan terhekkel is együtt járnának. Nem haj, mert mint mindig, ezúttal is felmerülnek a sok között olyan gondolatok is, amelyek megfoghatók, hasznosíthatók és költség- vetésileg is elintézbetők. Rendszerint a többi sem rossz, hiszen valamennyi a legjobb akaratból fakad, csak összességükben egyszerre elbírhatatlanok. A jó gondola»! azonban felszínen marad, megérik, a lehetőségek körébe kerül és előbb-utóbb javára lehet a székesfőváros közönségének. így hat érlelőleg a jóindulatú kritika is, amelyet meg kell becsülni, mert tisztító- lag hat az eszmék harcában, gondolkozóba ejt és a legmegfelelőbb megoldásokhoz segítheti a felvetett problémákat. Különösen szépen indult el az idei költségvetési vita Zsitvay Tibor mélyenszántó nyitányával. Hogy is mondta csak: „Illő, hogy elismeréssel legyünk a székesfőváros polgármestere iránt, aki a körülményekhez képest jó ás a múlt évihez mérten jobb költségvetést terjesztett elő. Am nemcsak pénzügyi okokból kell sürgetnünk minden akadály elhárítását a jövő deficitmentes költségvetésének útjából, hanem azért is, hogy a székesfőváros mielőbb teljes figyelmét fordíthassa a közigazgatás tökéletesítésére, gazdasági, szociális és nemzetnevelő feladatának minél sikeresebb teljesítésére.“ Bölcs gondolat egy nagyszerű ember gondolatvilágából kipattanva. Ahogy elnéztem sudár, férfias alakját, kezében néhány papírlappal, valóban úgy tűnt fel, a csillárok fényének özönében, mint a bronzba öntött nagy magyar gondolát, a múlt, jelen és jövő találkozásának mesgyéjén állva. És a levegőben ott vibrált az az érzés, hogy olyan férfiú szól hozzánk, aki magyaT lelkének izzó kohójában igaz szeretettel olvasztja össze a székesfőváros jobblétének, virágzásának mindem gondolatát a nagy magyar gondolattal, a nemzet fájdalmas jelenéből kivirágzó új magyar jövendővel. Irányt és színt adott ezzel az egész költségvetési vitának, amely méltó volt ehhez a nagyszerű nyitányhoz. Személyeskedés alig zavarta a vita lefolyását, az is gyorsan elült a barátságos^ akin őszi érában és el lehet mondani, hogy jobb- és baloldal szinte egybeolvadt a főváros iránt érzett szexetekben, jóakaratban. De el kell azt mondanunk a polgármesterről is, aki konciliáns magatartásával és az indítványok ostromával szemben is megértésre törekvő jóakaratával fokozott mértékben öregbítette az ő személye és kiváló munkássága iránt érzett szimpátiákat. Arról igazán nem tehet, hogy az ügyrend értelmében alkalmazott klotür-lámpa folytonos villanásai néha idegessé teszi a szónokokat, másrészt, hogy a költségvetés tárgyalására engedett idő rövidsége miatt néha — alig lehet valamilyen formába önteni az elmondandókat. A sietés és sokszor kényszerű hadarás bizony a szólásformák esztétikai hatásának rovására megy. Ezen valahogy kellene és azt hiszem lehetne is segíteni, ha nem is a költségvetés tárgyalására kiszabott idő meghosszabbításával, de eddigi tapasztalai okból leszűrt tanulságok felhasználása útján ügyesebb beosztásával. El tudom képzelni azt is, hogy azok a kerületi kívánságok, amelyekről ilyenkor múlhatatlanul meg kell emlékezni, valamely pártközi értekezleten összeegyeztethetők volnának, — hiszen valamennyi bizottsági tag csat jót akar a maga kerületének — és azután egy erre felkért bizottsági tag útján, rövid indokolással egyszerűen csak felsoroltatnának, így több idő jutna a mélyebben szántó elgondolásokra. Azzal szeretném végezni ezt az epilógust, amivel Zsitvay Tibor zárta le az ő megnyitóját: „A polgármester úr optimizmiLSsal beszélt. Alkotni haladni, élni optimizmus nélkül nem lehet. Dicsérem őt optimizmusáért., mert nem ment túl a realitás megengedet határán. Ennek az optimizmusnak sikerei, eredményei sem fognak elmaradni. Ha a fővárosnak, az autonómia valamennyi szei’vónek, a főváros népének és a nemzet egyetemének minden cselekedetét a keresztény erkölcs törvényei fogják irányítani és az országot, a fővárost a nemzeti áldozatkészségnek az a szelleme tölti meg, amelyre a múltban ezer példa volt, amely ezt az országot ezer éve fentartja és- amely minden vihar kiállására egyedül teszi képessé.“ Márványra kívánó szavak ezek. amelyekkel Zsitvay Tibor az előterjesztett költségvetést elfogadta. A költségvetés vitájának végén ezt újból felidézni kellett, hogy e szerint tudjunk élni és dolgozni szeretett fővárosunkért és1 a szebb magyar jövendőért.
